Czapáry Veronika: Valahonnan mindig fúj a szél; Áttetsző por; Kipörög; Nálunk egész évben karácsony van; Mosolygás és asztmaállapot (prózaversek)
Valahonnan mindig fúj a szél
Mintha magamba szívnám a nyár szagát, sosem múlna el, a tengert látom, milyen jó. A sós víz kimarja bőrünk, szétéget a nap, a nyár belénkragad, minden szín csak kék, csak kék, csak kék, és visszaverődik. Egyszer csak szórtad. A gyöngyöket, és akkoriban kaptam kedvet hozzá, mintha ennek lenne értelme, keresni bármelyik hotelben az orchideát, akármelyik boltban meg lehetne keresni az almát, mert Isten kegyes volt, azt sem tudom, mikor reagált arra, hogy a messzi tájakon való utazásunk során a chili csípi-e a száját, vagy távol maradt, nem tudom, hogyan kerestem meg őket, de végül hosszas keresés után megtaláltam, el sem hittem, az elhagyottakat is, közhelyes, de ősz lett, annyira finom a szaga, a chili csípi a száját, nyáron élénkpiros, télen fagyotthalott, és valahonnan mindig fúj a szél.
Áttetsző por
Te meghallottad, halk hangon szólt, selymesen suttogó, nem mondott semmit, csakhogy ez a rózsaszín furcsa, minden más helyett életlen, érthetetlen, eleven és elérhetetlen, éjjelente aludni szabad csak, de valójában értelmezhetetlen. Elkezd nyújtózni, és arra ébredek, hogy fogom a kezed, izzadt a tenyered, szeretlek, újraépül, hullámzik, ez a rózsaszín hús az üveg alatt, szeretlek, szeretlek. Csak üveglap alatt érdemes olvasni, mondta Derrida, jaj, ne legyünk már intellektuálisak, nincsenek nem létező lényeges épületek, rajzok és grafikák, melyek újraépítik a világot, hiába hittem benne éjjelente, reggelre fuck, minden eltűnt, hogy felépítik a színes világot színes világos kertek alatt. A labirintus kiegyensúlyozott, lerajzolom, jegyzetelek, én nem tudtam, hogy csak papírra szabad írni, vagy hogy Isten mindent tud, amikor jegyzetelek, lerajzolom az órát, aztán rájövök, háromdimenziós, bármilyen a sugárzása, árad, csak te tudsz így nézni, az utolsó szerelem jogán szeretlek, fogom éjjelente a kezed, izzadt a tenyered, lerajzolom a tájat, sétálgatok rajta, csak üveglap alatt érdemes olvasni, megtanultam, nem értem, miért követnek, nem értem, azokat a muránóiakat sem, akik követnek, az üveg miatt van, az üveg folyik, eleven, ezer folyóra folyik szét az áttetsző por, amely az üveg alatt van.
Kipörög
Amikor színekből áll a világ, olyan, mintha kiröpülne, vagy egyszerűen csak elvesztené az eszét, és bepörög. Szeretlek ilyenkor hajnalban, mint mikor kipörög, egyre szebb lesz, a szoknyája, a narancssárga, a feketés és sárga, mintha kipörögne az örökkévalóságig, úgy pörög.
Nálunk egész évben karácsony van
Nálunk egész évben karácsony van, áll a nappaliban a karácsonyfa, mint EfZámbónál egész évben, biztos, ami biztos, sose kelljen újra feldíszíteni. Ez az öröm és ragyogás velünk marad, nálunk karácsony van mindig, nincs mit előkészíteni. Szép vagy, amikor kibontod a hajad, egy percre eláll a lélegzetem, egy percre, jó lenne, ha sok ilyen perc lenne. Óra és év. Anyu előkészíti az ételeket, megterít, folytatom, mint Alice, mi minden nap kapunk születéstelennapi ajándékot. Futok a mezőn, világos, itt nyílik a pitypang és a pipacs egyszerre, aranyeső is van, egyszerre minden, az ezüstfenyő, az örök ezüstös zöld, a remény, mely emlékeztet arra, hogy nálunk egész évben karácsony van.
Mosolygás és asztmaállapot
Sok volt télen a ház körüli teendő, ez a mélységes szomorúság belém költözött, aztán már csak nézem a képeket, aztán már csak az ágakat, meg a mosogatást, minden megváltozott, most rózsaszín táj lóg a falon, az asztmaállapot csöndje, megöltem az összes bogarat, nézzük a tájat, de aztán jobb lett, meg lehet javulni mostanság, mosogatok, mosolygás és asztmaállapot, mint a bűnösök, szebb kép lóg a falon, azt nézem napestig, amíg el nem fogy a levegőm, mert idebent és idekint egyszer csak elfogy.