Kadlót Nikolett: Bábeli ámulat.

Beszélgetés Szabó T. Annával és Lackfi Jánossal az Ikertükör című közös kortárs világirodalmi antológiájukról

I Öt év munkája van az Ikertükör sorozatban, amely eredetileg a Képmás maga­zin hasábjain indult, s ma is nyomon követhető hónapról hónapra. Miért éppen most született meg a kötet kiadásának ötlete?

SZTA: A Képmás szerkesztőinek, különösen Szám Katalinnak és Fodor Krisz­tinának köszönjük, hogy rászánták magukat, régi vágyunk volt a kötet, csak ri­asztott a sokirányú adminisztráció, ami nem fért bele az életünkbe. A játékos verselemzések piaca kicsi – ha az iskolásokat és a tanáraikat, reménybeli számos olvasónkat nem számítjuk bele -, de legalább ez a termék soha nem avul el. A köl­tészet szavatossági ideje jó esetben több száz, vagy akár több ezer év is lehet.

I Hogyan kezdődött az Ikertükör-sorozat annak idején, milyen késztetés hívta életre?

LJ: Volt egy korábbi sorozatom a Képmás magazinban Üzenete érkezett címmel mai magyar versekből, melyekhez ugyanígy miniesszéket fűztem. Másfél évig csi­náltam, utána úgy éreztem, változtatni kéne valamit, s ekkor jött az ötlet, hogy bevonnám Annát, s ilyen kétszempontú, férfi-nő-optikára építenénk. Egyik hó­napban ugyanis nő a szerző, a másikban férfi, magunk pedig kétfelől elemezzük az adott kortárs világirodalmi verset.

SZTA: János ötlete volt, hogy engem is bevonjon, és én azonnal igent mondtam a felkérésre, mert egyrész Jánossal huszonakárhány éve jóban vagyok, másrészt régi vágyam volt egy ilyen sorozat. Igazi megvalósult álom.

I A magazinbeli sorozatnak milyen volt a fogadtatása? Kaptatok visszajelzéseket, akár további javaslatokat az olvasóktól?

LJ: Író-olvasó találkozókon sokan, sokszor jöttek oda, hogy milyen felüdülés ezt olvasni, milyen hálásak, hogy ráláthatnak egy olyan világra, melyről amúgy fo­galmuk se lenne. Ezzel különben én is így vagyok, a sorozat révén rengeteg költőt fedeztem fel.

SZTA: Igen, főleg az idősebb és a középkorú korosztály szokott odajönni az író-olvasó találkozóink után, hogy szeretik a sorozatot, néha még egy-egy nekik fontos verset is kiemelnek.

I Tizenhat külföldi szerző mutatkozik be a könyv által a nagyközönségnek. Milyen szerkesztőelv alapján válogattátok ki a végül kötetbe kerülő műveket?

SZTA: Fontos volt, hogy jó pár költőt személyesen is ismerünk mindenféle külföl­di eseményekről és konferenciákról – ez az elérhetőségük szempontjából sem volt mellékes. A másik szempont a sokféleség volt, mind térben, mind pedig tematikai szempontból. Az sem érdektelen talán, hogy a kötetbe került verseket mi magunk fordítottuk, úgyhogy ebben is érvényesül az ikertükör-tematika.

LJ: Fontos volt a változatosság térben (Málta, Szlovákia, Algéria, Törökország, Horvátország, Anglia, Svájc, Izrael, Litvánia), stílusban (dal, szonett, szabadvers), téma tekintetében (tér-idő, összetartozás, szülő-gyermek viszony, álom, halál, megfoghatatlan, én-kettőzés, történelem).

I A versek legtöbbször eredeti nyelven is bekerültek a gyűjteményes kötetbe, miért tartottátok ezt fontosnak?

LJ: A kiadónak köszönhetjük az ötletet, jól tették, hogy ragaszkodtak hozzá. Pedig nem volt leányálom lelevelezni, ezért külön hála Fodor Krisztinának! Még korrektúra után, utolsó utáni pillanatban is pecáztam elő szlovén szöveget a net homályos bugyraiból. Amúgy az eredetik már csak sormintának sem utolsók, olykor kimondottan festőiek… Aki ismeri valamelyik nyelvet, boldogan bogarász­hat benne, aki nem ismeri, translate-tel szelídítheti. Mindenképp hozzátesz a vi­lágkörüli utazáshoz.

SZTA: Kész csoda, hogy létrejött ez a szépen tördelt, jól használható laptü­kör, ahol az eredeti szöveg kiegészíti a fordítást. Több körben is dolgoztak rajta, nagyon tetszik a végeredmény. Különösen örültem annak, hogy így egy kicsit az olvasóközönség is érezheti azt a bábeli ámulatot, mint mi, amikor egy-egy köl­tőtalálkozón meghallgatjuk a soknyelvű szerzők eredeti előadásait. Talán valaki kedvet kap majd hozzá, hogy utánakeressen a neten a szerzők szövegének, vagy esetleg a felolvasásaiknak és interjúiknak.

I Az Ikertükör – mint egy alternatív irodalmi olvasókönyv – segít a versektől netán idegenkedő olvasóknak megszelídíteni azokat. Bátorságot ad, ösztönöz azáltal, hogy egy versnek rögtön két olvasatával találjuk szemben magunkat. Mennyire befolyásolt titeket a másik véleménye a közös munka során?

LJ: Hol jobban, hol kevésbé. Ha én kapom előbb Anna szövegét, általában elolvasom, hogy véletlenül se ugyanarra induljak, vagy éppen hogy segítsen elrugaszkodni. Oly­kor meg függetlenítem magam mindentől, s csak utólag nézem, mennyire hasonlít vagy tér el a kettőnk nézőpontja. Van egyfajta hallgatólagos, menet közben kialakult feladatmegosztás kettőnk közt: Anna gyakran idéz magyar költőket, akár klasszikuso­kat is. Ebből ragadt rám, egyszer épp Anna verséből hozok pár sort. Én viszont sokszor mímelek fikció-szerű, álnaiv olvasói reakciót (ezt az én adóforintjaimból írták?… hé, ilyet én is tudok!… bezzeg Arany János!), mely aztán mégiscsak valamiféle értelmezés­be torkollik.

SZTA: Az olvasatunk hasonló, a stílusunk viszont eléggé különböző, és szerintem gyorsan felismerhető: János lazán, közvetlenül, viccesen ír, én komolyabban, tanáro- sabban, de úgy érzem, az évek során azért eléggé jól összecsiszolódtunk, én lazultam, János meg néha hozzám hasonlóan szokott idézni mindenfélét. Az Ikertükör szépen kiegészíti a másik közös projektünket, a Lyukasórát; a Lyukasórás klubesteken mindig kiderül, hogy milyen sok verset tud fejből János, úgyhogy nála tudatos választás volt, hogy a nagyközönséget szólítja meg elsősorban, és csak utána a vájtfülű olvasókat. Amikor közösen lépünk fel gimnáziumokban, akkor látom, hogy milyen rutinosan humorizál, és hogy csomagolja be fogyaszthatóan és élvezhetően a komoly mondani­valót. Én a gyakorlottabb olvasókra apellálok, de biztos vagyok benne, hogy a példá­im, a magyar irodalomból hozott párhuzamaim mindenki számára érthetőek.

I Mennyire nehéz feladat egyébként ma a külföldi kortárs költők népszerűsítése, megismertetése Magyarországon? Hiszen állítólag egyébként sem olvasunk a kü­lönböző statisztikák szerint olyan sok verset, mint lehetne.

LJ: Nincs nagyon fóruma az ilyesminek, különösen mióta az 1956-ban alapított Nagyvilág, melynek szerkesztésében tizenhét évig részt vettem, megszűnt. Itt-ott egy- egy lap közöl külföldi költőket, de csak csínján. Vannak remek kezdeményezések, mint például két fiatal költő, Bajtai András és Sirokai Mátyás internetes blogja, a Lelkigyakorlatok, de amúgy ez igazi senkiföldje. Annál nagyobb élvezettel vetjük mi bele magun­kat, hiszen sok nemzetközi költőfesztiválon járva mindketten remek szerzőket ismerünk meg.

SZTA: A statisztikák nem biztos, hogy mérik a megszállott versolvasók olvasási szo­kásait, a slam hallgatóinak vagy a dalszövegek, versmegzenésítések fejből dúdolóinak a versismeretét. Nyilván kevesen olvasnak rendszeresen verset, de a saját tapasztalatom az, hogy olyan ez, mint a madáretetés: ha megszokják, hogy mindig van mag az etetőn, akkor már az ínséges időkön kívül is odajárnak táplálkozni az emberek a Facebook-olda- lamra, mert tudják, hogy vicces versektől a dalocskákon át a komoly versekig mindenféle saját és hozott csemegét megosztok velük. Szerencsére nem vagyok ezzel egyedül, János is ezt csinálja, meg az olyan csodálatos oldalak is, mint a Nő a tükörben. Ilyen fórumnak tekintem a Képmás és a könyv Ikertükör-oldalait is: gyors olvasásra, de hosszú elmélke­désre csábít. A külföldi költőkkel azért nehezebb, mert a magyar közönség is szereti, ha egy szöveg mögött arc és személyiség áll, és nincs sok módja megismerni az idegen nyelvű költők arcát. A mi új könyvünk ebben is segít: életrajz és portréfotó segíti az ismerkedést, befogadást.

I Az előbb nem számoltam az évekhez azt a rengeteg időt, amelyet a versek magyarra átültetésével töltöttetek, töltötök műfordítóként. Mostanában mennyire hangsúlyos része a napjaitoknak ez a tevékenység?

SZTA: Szinte minden nap fordítok, hiszen nemcsak szenvedélyesen szeretem ezt a mun­kát, hanem részben ebből tartom fenn magam. Már szinte meg sem tudom számolni a megjelent fordításaimat. Tavaly három nagy verses fordításom is volt (az egyik Shakes­peare), most is vannak nagyobb feladataim, de a kisebb versek mellett az utóbbi években nagyon sok gyerekkönyvet magyarítottam, ezek közül persze vannak nem túl egyszerű verses munkák is, és ezek néha nagyobb kihívást jelentenek, mint egy közismert klasszi­kus. Ahogy kedves tanárom és mesterem, Géher István válaszolt, amikor azt kérdeztem, meddig fogja tartani a versfordító-szemináriumát, én is azt mondhatom a fordítást firtató kérdésre: addig fordítok, „amíg élek”.

LJ: Én harmincnál több lefordított kötet, több száz folyóirat-publikáció után kicsit le­álltam a nagyobb műfordítói munkákkal, muszáj volt kidobni valamit a léghajóból. Most már tényleg csak kedvemre magyarítgatok. Persze kísért a múlt, csaknem tíz év anyagából nemrég látott napvilágot Az informatikus kutyája című, százhúsz francia és belga gye­rekverset tartalmazó, általam fordított-szerkesztett antológia, és egy még terjedelmesebb felnőttes anyag (hatvan költő mintegy négyszáz verse) vár megjelenésre…

I Ha azon gondolkodom, mégis miben más az Ikertükör antológia a hasonló verses­kötetektől: elsősorban a sokoldalúságát emelném ki. A verselemzéseket, gondolatéb­resztő jegyzeteket, személyes anekdotákat legalább olyan élvezetes olvasni, mint ma­gukat a műveket. Előfordult, hogy nagyon megleptétek egymást a versekről alkotott elképzelésetekkel?

SZTA: Igen, előfordult, olyannyira, hogy néha el sem merem olvasni előre, amit János írt, olyan találóak a szókapcsolatai, az anekdotái és az éles szemű meglátásai. Lelkesen várom mindig, hogy elküldje, amit írt. A profizmusa abban is megmutatkozik, hogy gyorsan, de soha nem felszínesen dolgozik. Az szokott a legjobban meglepni, még így évek elteltével is, hogy milyen laza eleganciával jut el a látszólagos mellébeszéléstől, a játékosan vidám viccelődéstől, és a versekhez kapcsolódó, mégis jórészt általánosan érvényes megállapítá­soktól a tűpontos, megvilágító erejű mondatokig, amelyek a versek legrejtettebb részlete­ire is rávilágítanak.

LJ: Anna mindig hoz valamit, amire nem gondoltam, új jelentésréteget, asszociációt! Feleségem azt mondja, vakon is tudni lehetne, melyikünk jegyzete melyik, Anna annyira női, én annyira férfi szemmel fókuszálok. Ehhez képest nemrég véletlenül összecserélő­dött a lapban a kettőnk írása…

I Izgalmas tipográfiai játék látható már a címben is, azonban ezt a vizuális nyelvi rejt­vényt a könyv nem oldja fel. Mesélnétek kicsit erről is?

LJ: Ikerség és tükörség annyiféleképpen jelen van itt! A fordítás eleve tükör vagy iker: a szöveg ugyanaz, és mégsem ugyanaz. Ugyanakkor efféle kettőződés ott van a szere­lemben (férfi-nő), a halálban (élő test, holttest, test-lélek), az utódlásban (a gyerek mint a szülő képe-mása), a művészet által újragyúrt valóságban (mű-modell), az égi-földi, isteni-emberi szférák kettősségében. Ezek tematikusan mind felmerülnek a kötetben. Ott van a szlovén Alojz Ihan taxisofőrje, aki megduplázódik a versben: nomád én és helyhez kötött én kettőssége ez. Vagy a görög Elsa Korneti technokrata férfi alakjába fulladtan egy szabad ember. Vagy a lengyel Agnieszka Wolny-Hamkalonál a lusta és a tevékeny lét ikervilága. Vagy a litván Arvis Vigulsnál az álombeli és az éber arc tü­körjátéka…

I Várható esetleg folytatása a vállalkozásnak, újabb válogatáskötetet terveztek-e?

LJ: Anyag van bőven, minden a kedves közönségtől függ: ha rávetik magukat a könyv­re, ha dédelgetik, gondjukba veszik, az nekünk is bátorítás a folytatásra. Ha így, ha úgy, a Képmás hasábjain csináljuk tovább, mert ezzel a játékkal szinte lehetetlen leállni. Függővé tesz, még ha mindig csúszunk is a leadással…

SZTA: Nagyon jó lenne! Nem rajtunk múlik, hanem a közönségen. Vegyék, olvas­sák! Akkor lesz folytatás is.

I Ha egyet emelhetnétek ki a szerzők/művek közül, melyik lenne az?

LJ: Én talán a francia Jacques Réda versét a levélmérlegről, erről a divatjamúlt tárgyról. Hiszen ki méri már le otthon postai küldeményeit manapság? Amúgy is mailezünk, ami meg túl nagy, azt áttoljuk tömörítve. Még egy mamutot (vagy mamutfájlt) is akár. Réda já­tékos keresztrímei és lüktető hosszúsorai mitikussá növesztenek egy apró valóságelemet. A talált, múltbéli tárgy megtisztítása során aztán feltűnnek a mérlegserpenyőben a felhők, és szinte semmi súlyuk. A finom vers alatt mégis beszakad az asztal.

SZTA: Nem is egy, hanem két, számomra a személyes ismeretség lévén is kedves, de az országunknak is fontos szerzőt emelnék ki a kötetből első körben. Mindketten a magyar nyelvbe születtek bele, de Angliába, illetve Izraelbe emigrált szüleiknek kö­szönhetően új nyelven kezdtek írni, és nagyon neves, népszerű és elismert költők let­tek a maguk nyelvterületén: George Szirtesről és Agi Misholról van szó. Mindketten fordítottak magyarból, de George Szirtesnek különösen sokat köszönhet a magyar irodalom, hiszen Orbán Ottótól Rakovszky Zsuzsán át Krasznahorkai Lászlóig sok­sok szerzőt ő ismertetett meg az egész világ angol olvasóival. Remélem, az Ikertükör is hozzájárul ahhoz, hogy a mi olvasóink is megismerjék őket.