„…akik európai sorsközösségben gondolkodtak”

Könyvről könyvre – Fónod Zoltán: Szellemi őrjárat című kötetéről)
Már korábban is leírtuk (a Repedések a siratófalon ürügyén), hogy Fónod Zoltán újságírónak is vallja magát. E műfajban (s így a publicisztikában is) nem akármilyen rangot vívott ki magának. Ámde Fónod kritikus is, irodalomtörténész is, pedagógus is; akkor még nem beszéltünk a könyvkiadásban betöltött szerepéről.
Köteteinek írásai ezekre a pillérekre épülnek.
E sorok írója úgy látja: Fónod Zoltán mostani kötetének (a Szellemi őrjáratnak) két sarkalatos, kiemelkedő pontja meghatározó. Az egyik: a világirodalmi távlat felvillantása, a másik: a Fábry-téma, mely (egyéb ilyen irányú tevékenysége okán is) kötetének gondolatsorait, írásait szinte „körbefonja”.
A cseh/szlovákiai magyar irodalmat és kultúrát a világirodalom (változó) távlatai felől közelíti meg. Olyannyira, mint kiderül, hogy akár egy szlovákiai magyar irodalomtörténetet összefoglaló előadás világirodalmi bevezetője is lehet(ne). Egyaránt figyelembe véve a két világháború közötti és az 1945 utáni korszakot.
Az irodalmi irányzatok és stílusok, törekvések és iskolák szellemi közegét vázolja fel, s ebbe, ezekbe helyezi el a cseh/szlovákiai magyar irodalmat és kultúrát. A változások kora, az izmusok kora, az új kísérletek kora ez (a világirodalom), mire elérkeznek a 20. század első harmadába és tovább. Ezen az összegező vonulaton belül kap helyet a kisebbségi irodalom, az egyes írók „arcképei”, könyvek és köszöntők, az önismeret, és nem utolsósorban az „ember és szerep”: az irodalmi és kulturális élet, a globalizáció és a változó világ értékmentő kísérletei.
Így kapcsolja a világirodalmi irányzatokat stb. Aragonhoz, Thomas Mannhoz, Joyce-hoz, Čapekhez, André Gidehez, vagy a „keleti” realistákhoz (Solohov, Paszternák), Nezvalhoz, s a második világháború utáni neorealizmushoz. Másfelől Füst Milánhoz, Szabó Lőrinchez, József Attilához vagy éppen Fábry Zoltánhoz és Győry Dezsőhöz.
Ilyen távlatokban kap helyet – más összefüggésben – például Sőtér István is.
Fónod Zoltán gyakran kényszerpályán mozgott, ennek ellenére mindig az irodalom, a kultúra, a művelődéstörténet „életközelében” maradt, s ez nagy erénynek számított mindig is, ma is. Ezzel együtt, a fentiekből következően érdeklődése és írásai – a „szellemi őrjáratra” is jellemzően – többféle rétegződésűek voltak és maradtak; műfajilag is, tematikailag is.
A korábbi írásaival szemben e kötetében a középpontba helyezi, mintegy „kiemeli” az irodalmi-szellemi alkotásokat. Ez a törekvés át- meg átszövi írásait: előrelép, majd visszanyúl (történetileg is), ily módon „tovaindáznak” az írásokban rögzített gondolatai. Köteteit, írásait olvasva néha bizonyos ritmusváltás is érezhető.
Fónod Zoltán következetesen vallatja a múltat. Miközben a valóságot higgadtan, tárgyilagosan igyekszik megismerni és ismertetni, írásai nem nélkülöznek bizonyos emocionális töltést sem. Mindig érezhető – tudatosan érzékelteti is –, hogy a cseh/szlovákiai magyar irodalom és kultúra kisebbségi helyzetű, de nem másodrangú.
Ez az emocionális töltés néha erősen felszínre tör, mint például a Számvetés (2003); ennek bevezetőjében nem kevesebbet ír, mint azt: „A kisebbségi magyar (bárhol is él a Kárpát-medencében) vállát a keresztfának feszítve él, mert szülőföldje 1918 után utódállam lett… A keresztfát az első világháború győztes nagyhatalmai ácsolták a trianoni békediktátummal…” Valóban: kritikustól, irodalomtörténésztől szokatlanul emocionális töltésű mondatok ezek. De hát a szlovákiai élet mindenapjairól van szó; ezért e téma újra és újra visszatérő. A felvetések kemények (értelmileg-érzelmileg egyaránt). Fónod Zoltán történelmi ívekben gondolkodik, s a jelent illetően is kritikus hangvételű a gondolatmenete. Hiszen – mint mondja – „1945 után … a nemzetállam megteremtése vált meghatározó politikai céllá és a nacionalizmus tenyésztelepévé”.
Ezen a ponton – bármily szeretettel és tisztelettel viseltetik is Fábry Zoltán iránt –, vitába száll a stószi íróval az értelmezést illetően. Ugyanis, mint írja, Fábry „téved akkor is, midőn a jogfosztottság előzményeit keresi, s úgy tekint erre a kérdésre, hogy ez először a »szlovák állam« idején fogalmazódott meg. Tévedését – A vádlott megszólalban – súlyosbítja, hogy a diszkriminációs intézkedések mögött nem egy hivatal antidemokratikus törekvését látta, hanem a fasizmus jegyeire hasonlító új barbarizmus megnyilvánulását”. Kétségtelen: Fábry noteszei stb. (lásd Üresjárat 1945–1948) erre utalnak. Ezzel összefüggésben Fónod kritikával illeti Fábry Zoltánnak ama nézetét, mely szerint a szlovákiai magyarság kollektíve „immunis” maradt a fasizmus veszélyével szemben (pl. a vox humana népe).
Fábry Zoltán és életműve: Fónod Zoltán e kötetében is, egész munkásságában is – a középpontban Fábry Zoltán áll. Az ember és író, és életműve. A bizonyság: Fábry Zoltán összegyűjtött írásainak tizenkét kötete, a két Fábry-monográfia, a Fábry-filológia kutatása és alapjainak lerakása stb. A Szellemi őrjárat több fejezete szól Fábryról – közvetlenül; indirekt módon pedig olyan írásokban, mint az Adyról szóló, vagy A kisebbségi irodalom hétköznapjai, Mit ér az író, ha magyar…, Kisebbség és irodalom (Czine Mihály kötetéről), Tervek és gondok (beszélgetés Dobos Lászlóval), Szembesülés egy korszakkal (Kulcsár Tibor Fábry-kötetéről), vagy Kiss Tibor beszélgetése magával Fónod Zoltánnal. De vallatták Fónodot a Tanárképzés és irodalmi élet gondjairól és terveiről is.
Kötetének egyik igen kifejező írása, helyzetmegállapítása: az Éden és a Golgota között…: emlékezés a múltra, értékelni a múltat és a jelent. Nem véletlen az előadás alcíme: A költészetet ünnepeljük és ezért nem árt emlékezni a múltra. „Változni és változtatni! – ezzel a goethei programmal indult útjára … a csehszlovákiai magyar szellemiség. Önmagában és a humánum embert megtartó erejében bízott ez a nemzedék, amikor a sors kihívásaival és az egyedüllét kényszerével szemben hite azok felé fordult, akik a közép-európai sorsközösségben gondolkodtak és a társadalmi felemelkedéssel együtt az új Rend igéit is a jövő horizontjára írták.”
Aligha lehetne igazabban megfogalmazni egy népközösség kulturális életének indulását. Édenről álmodtak, s azt akarták megteremteni – a Golgotát nem ők készítették és emelték egy népközösség számára. De a szlovákiai magyar irodalmi és kulturális élet szellemisége ezt az utat is átélte. A Szellemi őrjárat c. publicisztikai kötet erre a tanúbizonyság!