A nőiesség szemérmes bája

Vendégkritika
„Én, azt hiszem, lényegileg még szűz vagyok.” Ezzel a mondattal kezdődik Lovas Ildikó legújabb, Spanyol menyasszony című regénye, s ezzel a mondattal egyúttal véget is ér az első fejezet. Az egy mondatos közlés így kiemelt pozcióba kerül, s az olvasó mindenképpen megjegyzi ezt a kicsit sem hétköznapi mondatot.

Az először megszólaló elbeszélő nem egyszerűen azt állítja, hogy szűz, hanem, hogy lényegileg. Mi több, nem is állítja, inkább csak mondja, feltételezi, de semiképp sem biztos benne. Meglehetősen fura feltételezés, mert ha mást nem is, de azt az ember mindenképpen el tudja dönteni, hogy szűz-e vagy már nem szűz. Nem annyira bonyolult ez, mint amilyennek a fentebbi mondat beállítja. Vagy mégis? Talán vannak átmenetek? Mikor valaki a szüzesség határán egyensúlyoz? Lovas Ildikó nőalakjai – azt hiszem – valamelyest választ adnak a feltett kérdésekre, de ezt nem állítom, inkább csak feltételezem.

A Spanyol menyasszony című regény két szálon fut, akár azt is kijelenthetjük, hogy két regényről beszélhetünk. Két regény, két elbeszélő, két nő. Az egyik fiatal, éppen próbálgatja vonzerejét, a másik idősebb, férjnél van, szexualitása teljében. Mintha a szexualitás két ellenpontját látnánk: a fiatal már csak azért is ott hagyja a diszkóban őt felkérő fiút, mert az kezével tánc közben kitapogatta a melltartóját; a másik pedig férjének minden perverz szexuális hajlamát hajlandó kiszolgálni, sőt, gyakran még élvezi is. A fiatal erényes, s már az első tánc alkalmával is a leendő férjet keresi az őt felkérő fiúban. Nem akar olyannal táncolni, aki azt akarja. Csak olyan fiút szeretne, aki hazakíséri, majd másnap elviszi moziba, de azt nem akarja. Az idősebb néha félrelép, de a szeretőtől csupán azt akarja, mást nem. Gyakran a férjétől is csak azt akarja. A fiatal még nincs felkészülve arra, az idősebb csak arra van felkészülve. Lovas Ildikó regényszövege meglehetősen szemérmes, gyakran az az érzésem támadt, hogy a dolgok nincsenek a nevükön nevezve. ’Mérőszerszám’ a pénisz, ’kehely’ a női szeméremtest. Nem botránkoznánk meg azon, ha a nevén lennének nevezve ezek a bizonyos dolgok, hiszen hallottunk, láttunk már vulgárisabbat is. Mert számomra a kehely elnevezés nemcsak finom, hanem hiteltelen is. Ahogyan a szeretkezésre, a szexuális aktusra használt ’áldozás’ kifejezés is. Egy erőszakos, durva, ugyanakkor mégis gyönyört nyújtó aktust nem tudok áldozásnak tekinteni. Emellett természetesen felfedezhető az áldozás és a kehely kifejezések között az összefüggés, mely további értelmezéseket nyújthat, és ezen a síkon esetleg bizonyos mértékben értelmet nyerhet ez a szóhasználat is. Ezt viszont szintén nem állítom, inkább feltételezem.
A regény alcímében két szó szerepel: lány, regény. Ha a ’lány’ szót műfaj meghatározásként értjük, akkor már az alcím jelzi az olvasó számára, hogy itt két különálló történetről lesz szó. Azonban meglehetősen fura ez a műfajmegjelölés. Persze össze is olvashatjuk a két szót: lányregény. Ez viszont nem igaz az egész kötetre, csupán az egyik történetre. A fiatal lány történetére. Feltételezem, e szálnak a műfaja a ’lány’. A másiké pedig a regény. Itt érdemes végre már elmondani, hogy e második történet (regény) főhősnője nem más, mint Jónás Olga, aki Csáth Géza felesége volt. Az én-elbeszélő (Jónás Olga) hétköznapjaiba pillanthat bele az olvasó, s tapasztalhatja meg mindazt, amit egy végletekig kihasznált és megalázott nő nap mint nap átélt. A férj szinte csak szexuális rabszolgaként tartotta a feleségét, akit a nemi érintkezésen kívül másra nem is használt. A nő pedig kénytelen volt mindent eltűrni: a durva közösüléseket, a megalázó parancsolgatást, s nem utolsósorban annak tudását, hogy férje fűvel-fával megcsalja. A történet vége pedig az, hogy a férj egy szép napon egyszerűen háromszor belelő a feleségébe, aki utolsó erejével még átkúszik a szomszédhoz, majd belehal a sérüléseibe. Nem a halálra, nem a gyilkosságra van kihegyezve a történet, hanem az odáig vezető út a fontos. Az út, melyen a férj elolvashatja saját naplóit a feleségével, s ezekből kiderül, hogy kivel, mikor és hogyan csalta meg az asszonyt. Vagy kényszeríti, hogy végignézze, hogyan vágják el a cselédek a csirke nyakát, s hogyan húzzák ki a cuppanós beleket. A regény fülszövegében azt olvashatjuk: „A tragédia ezen részeivel foglalkozó regényfejezetek központi kérdése tehát: melyikük öli meg előbb a másikat.” Ezzel viszont nem tudok egyetérteni: valóban fontosabb a mindent felülíró gyűlölethez vezető út a házastársak között, azonban a feleség figurájában nincs meg véleményem szerint a kellő erő a gyilkossághoz. Jónás Olgában közel sincs akkora erő, mint pl. Kárász Nelliben; gyűlölet talán igen, de a gyilkoláshoz szükséges akarat nincs meg.

Lovas Ildikó legújabb könyvében két történet (ha akarjuk, két regény) kapcsolódik össze. Egyfelől egy fiatal lány szemérmes kalandjai, aki éppen első tapasztalatait szerzi a szerelem és a szexualitás terén, másfelől pedig egy szexuális rabszolgaként tartott feleség sivár hétköznapjai, melyekben a szerelem gyűlöletté válik. Két különböző nő, két különböző történet, mégis mindkettőjük szájából elhangozhat a mondat: „én, azt hiszem, lényegileg még szűz vagyok”.

Új KönyvPiac, 2007. július–augusztus
Vincze Ferenc