Orpheuszra várva – Erdős Virág Eurüdiké című kötetéről

Könyvről könyvre
A pokolból tényleg nincs visszatérés: mert az élet maga a pokol? Író legyen a talpán, aki ebből a sötét tételből kiindulva egy olyan könyvet hoz össze, mely tele van pezsgő humorral és finom bájjal, mindennel szembeszálló, ám mégis a lehető legemberibb szemtelenséggel.

Nem polgárpukkasztós, értékrombolós, avantgárdos szemtelenséggel, hanem a hagyományokkal leleményesen játékba szálló, üde, ám helyenként mégis meghökkentő merészséggel. „A lányok hülyék” – ezzel a Máraitól csent naplóidézet-mottóval indul Erdős Virág új könyve: csent, mondom, mert már ebből a mottóból látjuk, hogy a szerző célja: mindent kiforgatni, s így építeni fel egy abszurd, zaklatott, ám minden ízében átgondolt nyelvi világot.
A novella engedékeny műfaj, képlékeny, s ezt Erdős Virág a lehető legmeszszemenőbben kihasználja, úgy alakítgatja írásait, hogy különösen szélesre tágítja a novella mint műfaj határait. Mindazonáltal: hogy a novella nála inkább csak „cifra szolga”, s igazából arra törekszik, hogy „bármi áron” tolmácsolja nekünk mondanivalóját, abból is látszik, hogy kötetének, mely a Magvető Kiadó új, Novellárium című sorozatában látott napvilágot, utolsó darabjában versformában szól hozzánk, s ráadásul ez az írás a kötet címadó darabja – Eurüdiké. Az Eurüdiké-monda átírása keretként fogja össze a kötetet, az első novellában Orpheusz szemszögéből, míg a végső szövegben Eurüdiké elbeszélése által láttatva a történetet. A történetet, amely – természetesen – másmilyen. Erdős Virág a meglepetések írója – olvashatjuk a fülszövegben, s ez a határozott megállapítás talán futólagos fintorra készteti még azokat is, akik valamennyire még adnak a fülszövegek ajánlásaira; mégis, ez esetben nem lehet ellenkezni ezzel a megállapítással. Az Eurüdiké című könyv (amikor először kézbe fogjuk, talán a „könyvecske” benyomását kelti, nemcsak az egész kötet, hanem az egyes szövegek szerény terjedelme miatt is, s bevallom, először ezt írtam: az Eurüdiké című könyvecske; de a kötet nem érdemel meg efféle „kicsinyítést”) írásainak lételeme a meglepetés, s – a novellaszerkesztés eredeti hagyományaival szemben – itt – általában, de nem minden esetben – nem a végső csattanóra vannak kihegyezve a történetek, szövegek, hanem végig élvezhetjük a gördülékennyé tevő, a fásult túlzásoktól általában tartózkodó, őrült, ám értékes humort. Erdős Virágnál minden megtörténhet, s általában meg is történik, jó példa erre a Napló című szöveg egyik mondata: „Domborzati elemekből négyötödöt kaptam, és féltem, hogy majd édesapám büntetésből agyonver, és tényleg.” (118. o.) A szerző nyilván tudja, hogy ezek a poénok mennyit bírnak, s hogy ne terhelje le az olvasót: gyorsan „lezavarja” az egyes írásokat. Gyors világban élünk, meg kell tanulni hadarni, ha azt akarjuk, meghallgassanak. Erdős Virág hadarása zavarba ejtő: újra és újra megtorpanásra késztet bennünket.

Tulajdonképpen három csoportba lehet sorolni a kötet szövegeit, melyekre legfőképpen – a Karinthy-féle „a humorban nem ismerek tréfát”-típusú hagyomány követése mellett – az erős Örkény-hatás jellemző, akár az egyperces novella műfajának megújulásáról is beszélhetünk, egy más, egyedi hangon. Az első csoport a mondaparafrázisok csoportja, ide tartoznak például a keretszövegek (És ő?, Eurüdiké), illetve a Jézus születését, Salamon szerelmét, a Noé-féle történetet stb. újramondó novellák. Ezek az írások követik a leghűségesebben a hagyományos novellaszerkesztési szabályokat, közülük is kiemelkedik a Mária című szöveg, melyben elképesztően groteszk elemek keverednek hiteles lélektani ábrázolásokkal: nyomon követhetük Mária vívódását, miután fiúgyermek helyett egy kutyakölyöknek adott életet, hogy aztán egy ilyen végső vízió képe jelenjen meg előttünk: „Legtöbbször azon gondolkodom, hogyan lesz majd, ha nagy lesz. Legfeljebb ha pacsit adni megtanul, labdát visszahozni, feküdni, ülni, várni. Esetleg számolni, volt már olyan. Mire megöregszünk, megöregszik ő is. Kijárunk majd a ligetbe, póráz se kell. Bóklászunk a fák közt, szaglásszuk az avart. Mari néni meg az ő hűséges kutyája. Egy kivénhedt, közönséges, fekete kutya.” (23. o.) Könnyed, már-már gyermekded humorral dolgozik a Többiek? című novella, a legnaturalisztikusabb képeket pedig A menyasszony címűben olvashatjuk, itt azonban a szerző eléri és át-áthágja a szenvtelenség határait, s ez meglehetősen gyengíti a hatást.

A második csoport tulajdonképpen az anya-gyermek kapcsolat köré épülő novelláké, ezek azonban össze-összemosódnak a harmadik csoport szövegeivel, melyek a zaklatott, anyagi javakban dúskáló, mégis szegényes modern világot bemutató írások (ezek egyes elemei megtalálhatók a mondaátiratokban is, lásd pl. az Absolut Christmas című novellát). A szerző általában kézenfekvő megoldásokat használ, amelyek azonban az ő kezében valóban sziporkázó történetekké formálódnak, esetenként az anya-gyermek szerep felcserélődéséről, egy borzongatóan szomorú párbeszédes történetbe ágyazva, vagy az anyai felelősség boncolgatásáról, „komoly varázslattal” a háttérben. Ami különösen érdekes, hogy ezekben a szövegekben tulajdonképpen szintén a hagyomány kezelésének problémájáról van szó, hasonlóképp, ahogy a mondaátiratokban, amelyekben valami „nem stimmel”; a leghangsúlyosabban az Öld meg című kis szösszenet mutat rá a szerző ez irányú töprengésének kulcsfontosságára. Kibújni a hagyomány által ránk rótt kötelezettségek alól, szembeszállni: hozhat-e valami igazán felemelőt a lázadással megszerzett szabadság? Az általános folytathatatlanság sugallatára alapozódnak a harmadik csoport novellái is, amelyek különféle módon próbálják körüljárni a „nagyvárosi káosz” témáját. „Fontos tanácsok Budapestre készülőknek: Egy. Indulás előtt ne felejtsd el lekapcsolni a bojlert. Kettő, csipkebokorvessző. Három, három és fél. Négy, ne szemétkedj. Öt, ne szórakozz. Hat, ne szólj hozzám. Hét, ne utazz Budapestre.” (54. o.) – olvashatjuk az Erdős Virág-féle utazási iroda katalógusában. A szövegvilágot teljes bizonytalanság hatja át, mondhatni, ki vagyunk szolgáltatva a szerző kénye-kedvének, nem állítja azonban, hogy ő ne lenne bárminek is kiszolgáltatva. „Kiugrási kísérletei” vannak ugyan, ahogy ez a Hopp, te Zsiga című szövegben is felbukkan, a humor mögött azonban keserű valóságot kell sejtenünk.
Erdős Virágnak nem elég a szöveg mint az abszurditás hordozója: szokatlan módon képanyaggal is ellátta az Eurüdiké című kötetet, helyenként csak kiegészítőleg (Május, Öld meg, Eurüdiké), a Hopp, te Zsiga című szövegben azonban mintha fordítva, a képanyag kiegészítője lenne a szöveg, mely tulajdonképpen képaláírások formájában jelenik meg (Dolák-Saly Róbert diavetítős cirkuszi figuráját juttatva eszünkbe a L’art pour L’art társulatból). Meghökkentő összefüggéseket „fedeztet fel” velünk a szerző, a holdraszállástól az 1984-es Los Angeles-i olimpián keresztül Dugovics Tituszig jutva… Számomra ugyan nem tűnt a – meglehetősen gyenge minőségű – képek beillesztése kifejezetten hasznosnak, helyenként sokkal inkább funkciótlannak találtam, ám ez az eljárás is kétségkívül a „szembeszállást” kívánja szolgálni – André Breton Nadja című regényére emlékeztet a megoldás, bár a homályos, furcsa fotók ott sem igazán váltották be a szerző reményeit…

A szövegről szövegre való megújulás nagy erénye az Eurüdiké szerzőjének, s ez az egyik fontos lépés ahhoz, hogy a „könyvecskéből” súlyos, jelentős könyv, jelentős alkotás váljék. Erdős Virág könnyedén ontja poénjait, mintha a legkisebb nehézség nélkül tenné. Ami a kezdőmondatokat illeti, felejthetetlen az Alien című novella indítása: „Körülbelül hatszázmillió évvel ezelőtt történt, egy szerdai napon.” (86. o.) Úgy mosódik össze líra és próza, hogy egymást erősítve hozzanak létre egy erőteljes, ám nem görcsös, „nyomulós”, hanem nagyon is szellemes és arányos nyelvi világot, mely úgy száll szembe a hagyománnyal, hogy egyúttal ápolja is azt. Nem vigasztaló könyv az Eurüdiké, sokkal inkább felzaklató. A felszabadulás is szomorú, a sárkánytól megszabadított „világszép királykisasszony” (már a neve is ellentmondásos: a világ mint a szépség metaforája?…) szomorúan hurrázza meg szabadságát, s a „forró fantában” (120. o.) sínylődő Eurüdiké is reménytelenül várja megmentőjét, az nem hozza ki az alvilágból. Másmilyen mesék ezek is, igen, első ránézésre; mégis, a keserű valóság igaz meséi; Erdős Virág nem ódzkodik tőle, hogy a valóságot közel hozza az irodalomhoz, amellett, hogy nem tesz engedményeket az irodalom kárára sem.
(Magvető, Budapest, 2007)

Szalay Zoltán