Bodnár Dániel – Csalódás

        Egy komor alkonyon kinyitottam szemem,
        Szétnéztem, és csak az üresség volt bennem.
        Reszketve felálltam, leporoltam magam,
        Rá kellett döbbennnem: egyedül maradtam.

        Lelkem pusztaságán elindultam beljebb.
        Nem találtam mást, csak keserű könnyeket.
        Bizalmat szavaztam, mindent odaadtam,
        A végére viszont csak csalódást kaptam.

        Hirtelen fényt láttam a messzi távolban,
        Utolsó erőmmel feléje futottam.
        Megláttalak téged, szívem csak zakatolt,
        Szerelmes lettem, míg élek nem tagadom.

        Kisütött a Nap is, örömtől sugárzott,
        Szemeidben láttam az egész világot.
        Nem tudtam szólni, csak tekinteted néztem,
        Megcsókoltál engem, hosszan és édesen…

        Csendesen fülembe súgtad, hogy: „szeretlek”,
        Cserébe rád bíztam összetört szívemet.
        Megkaptalak téged, mindazt, mire vágytam,
        Megtanultam hinni újra a világban.

        Ajándék az élet, megváltozott minden,
        Megvakult szememmel naivan ezt hittem.
        Szíven döftél te is, mély sebeket hagytál,
        Nem kellett szerelmem, ok nélkül elhagytál.

        Nem mondtál te semmit, még el sem búcsúztál,
        Nem tudom felfogni, hogyan hazudhadtál!
        Óvatlan voltam, és újra csak tévedtem,
        Esküszöm, ezentúl nem bízok senkiben!

        A sorstól kapott pofon földre terített,
        Magával ragadta kifacsart lelkemet.
        Reszketve felálltam, leporoltam magam,
        Rá kellett döbbennem: egyedül maradtam….
––––––––––-
* Bodnár Daniel (17 éves) a Sátoraljaujhelyi Kossuth Lajos Gimnázium harmadik osztályos tanulója.

Bodnár Daniel:

A költészet, mint maga az ember

     Az emberek életében nagy szerepet játszik az érzelmek kibontakoztatása és felszaba- dítása más emberek felé. Ezeket az érzéseket meg kell tanulnunk kifejezni, ami valljuk be, nem is olyan könnyû. Ennek az eredménye az, hogy sok embert nem vagyunk képe- sek megismerni, hiába is szeretnénk. Az nem egyértelmû, hogy ezeket az akadályokat mik tornyosítják elénk, mert ezek személyenként különböznek. Ilyenkor az érzelmek bennünk ragadnak, nem hagynak nyugodni bennünket.
     A gondolataink és a belsõ világunk megmutatására az egyik leggyönyörûbb módszer a költészet. Ha egy költõ mûveit olvassuk, mi magunk is több értelmet tulajdonítunk a világnak, s mindennek, ami belõle ered – magának az életnek.
A versek, regények, novellák által nem csak a szerzõt és világát látjuk tisztábban, hanem a mindennapjaink pillanatainak egyes mozzanatait is. Ezáltal az ismeretlen ember többé nem lesz idegen a számunkra, s egy része bennünk él és virágzik tovább.
     Ezután feltehetjük a kérdést, hogy mirõl is szól a költészet napja, bár a válasz egyér- telmû. Ez a nap az érzelmek megnyilvánulásáról, az ember, önmagunk és mások megis- merésérõl, de legfõképpen a kapcsolatteremtésrõl szól. Éppen ezért, álljunk meg egy pillanatra, és próbáljuk meg felszínre hozni a legbelsõ érzelmeinket, amelyek bennünk rejlenek, és hagyjuk, hogy más emberek is megismerhessenek minket, s így mi is boldo- gabbak legyünk mások által.