Mayer Ju­dit 85 éves

A ke­resz­tény vagy ke­resz­tyén em­ber a hos­­szú éle­tet Is­ten aján­dé­ká­nak tart­ja, s igyek­szik ma­gát ben­ne úgy hasz­no­sí­ta­ni, hogy ne ön­ző cé­lo­kat va­ló­sít­son meg, ha­nem hasz­ná­ra le­gyen em­ber­tár­sa­i­nak s ezek ki­sebb-na­gyobb kö­zös­sé­ge­i­nek.

A val­lá­sos ér­ze­lem ma már nem a túl­vi­lá­gi élet biz­to­sí­tá­sá­ban – a föl­di élet becs­mér­lé­sé­ben, meg­ve­té­sé­ben – me­rül ki, mint a kö­zép­kor­ban, ha­nem an­nak az élet­fel­fo­gás­nak a tu­da­tos ér­vé­nye­sí­té­sé­ben, hogy az em­ber­nek cél­ja, sze­re­pe van ezen a föl­dön – töb­bek kö­zött az, hogy e föl­di éle­tet szeb­bé, job­bá, igaz­sá­go­sab­bá te­gye; se­gít­sen em­ber­tár­sa­in; vé­del­mez­ze a tár­sa­dal­mi ér­té­ke­ket; tá­mo­gas­sa a kö­zös­ség szá­má­ra fon­tos és hasz­nos el­vek, tör­vé­nyek, sza­bá­lyok ér­vé­nye­sü­lé­sét.

Mayer Ju­dit so­ha­sem fa­ri­ze­us mó­don – sőt még az egy­há­zak ál­tal el­várt és pro­pa­gált nyil­vá­nos­sá­got is mel­lőz­ve – vé­gez­te ezt. Egy­sze­rű­en csak tet­te a dol­gát, el­vé­gez­te – jól –, amit el­vál­lalt. De a mun­ka­tár­sak, sőt még a le­tűnt rend­szer fő­ko­ri­fe­u­sai is tud­ták, hogy ha po­li­ti­ka­i­lag más vé­le­mé­nyen van is, tisz­tes­ség, be­csü­let és mun­ka­vég­zés te­kin­te­té­ben bíz­hat­nak ben­ne, s nyu­god­tan bíz­ták meg ko­moly szak­mai fel­ada­tok­kal, sőt ve­ze­tő ál­lás­sal is. Jú­li­us 14-én mint nyu­gal­ma­zott ki­adói ve­ze­tő szer­kesz­tő ün­nep­li 85. szü­le­tés­nap­ját.

Pá­lyá­ja úgy in­dult, mint a há­bo­rús nem­ze­dék sok más tag­jáé: de­rék­ba tört. Egye­te­mi ta­nul­má­nya­it a bu­da­pes­ti Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­te­men kezd­te, de csak 1960-ban fe­jez­te be a Po­zso­nyi Pe­da­gó­gi­ai Fő­is­ko­la ma­gyar nyelv és iro­da­lom sza­kán. Éve­kig tiszt­vi­se­lő, majd 1954-től a Szlo­vá­ki­ai Me­ző­gaz­da­sá­gi Könyv­ki­adó, 1967-től a Tatran Ma­gyar Üze­me, 1969-től nyug­dí­ja­zá­sá­ig (1986) a Ma­dách Könyv- és Lap­ki­adó szer­kesz­tő­je­ként, majd for­dí­tói osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő szer­kesz­tő­je­ként dol­go­zott.

Ne­ve is­me­rős az Iro­dal­mi Szem­le ol­va­sói előtt is, hi­szen vi­se­lő­je a leg­jobb mű­for­dí­tó­ink kö­zött is elő­ke­lő he­lyet fog­lal el. Kü­lö­nö­sen a cseh írók mű­ve­it for­dí­tot­ta ma­gyar­ra (K. Èapek, O. Danek, I. Olbracht és má­sok), de a szlo­vák írók mű­ve­i­nek for­dí­tá­sá­ban is je­les­ke­dett; ez utób­bi­ak mű­vei kö­zött nem­csak iro­dal­mi jel­le­gű­ek ta­lál­ha­tók, ha­nem is­me­ret­ter­jesz­tő köny­vek, ri­port­re­gé­nyek is. Sőt a for­dí­tás el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti kér­dé­se­i­vel is fog­lal­ko­zott (töb­bek kö­zött az Iro­dal­mi Szem­lé­ben kö­zölt ta­nul­má­nya­i­ban: A ma­gyar nyelv­re va­ló for­dí­tás mód­szer­ta­ni kér­dé­sei; to­váb­bá a Hét­ben: A szlovák–magyar for­dí­tá­sok gya­kor­la­ti kér­dé­sei; a Nő­ben: Val­lo­má­sok a mű­for­dí­tás­ról). Nagy hasz­nát lát­ták is­me­re­te­i­nek és ta­pasz­ta­la­ta­i­nak azok a for­dí­tók, sőt nyel­vé­szek is, akik va­la­mi­lyen föld­raj­zi vo­nat­ko­zá­sú mű for­dí­tá­sá­ra (il­let­ve for­dí­tás-el­len­őr­zé­sé­re) vál­lal­koz­tak. Pél­dá­ul po­zso­nyi vagy szlo­vá­ki­ai úti­könyv­eké­re. Nincs ta­lán nap­ja­ink­ban még egy po­zso­nyi ér­tel­mi­sé­gi, aki olyan meg­bíz­ha­tó­an is­mer­né a vá­ros tör­té­ne­té­nek és föld­raj­zá­nak ma­gyar nyel­vi vo­nat­ko­zá­sa­it, mint ő, sőt a Ma­gas-Tát­ra föld­raj­zi ne­vei te­kin­te­té­ben is tő­le kér­nek a for­dí­tók és a lek­to­rok ta­ná­csot.
De szól­junk Mayer Ju­dit má­sik pro­fil­já­ról is, a nyelv­mű­ve­lő­é­ről! For­dí­tói-szer­kesz­tői és nyelv­mű­ve­lői pro­fil­ja sze­ren­csés mó­don ki­egé­szí­ti egy­mást. Egyik részt­ve­vő­je volt – saj­nos, már csak volt – an­nak a kis csa­pat­nak, amely­nek tag­jai negy­ven éven át he­ten­ként meg­szó­lal­tak a Szlo­vák Rá­dió Anya­nyel­vünk cí­mű mű­so­rá­ban (csu­pán a kö­zel­múlt­ban tö­röl­ték a mű­sort ál­lí­tó­lag anya­gi­ak hi­á­nyá­ban). De egy-egy nyelv­mű­ve­lő cik­két lap­ja­ink­ban is ol­vas­hat­tuk, ami­kor még a lap­szer­kesz­tő­sé­gek is szük­sé­ges­nek tar­tot­ták a nyelv és az ol­va­sók ilyen­faj­ta mű­ve­lé­sét. Mind­emel­lett a Cse­ma­dok nyel­vi szak­bi­zott­sá­gá­nak, ké­sőbb az Anya­nyel­vi Tár­sa­ság­nak tag­ja­ként is se­gí­tet­te a nyelv­mű­ve­lő mun­kát a szlo­vák szak­sza­vak és -kifejezések hi­te­les ma­gyar meg­fe­le­lő­i­nek meg­ke­re­sé­sé­vel és ter­jesz­té­sé­vel. El­mond­hat­juk ró­la, hogy ami tu­dást, szak­is­me­re­tet éle­te so­rán szer­zett, azt bő­ke­zű­en osz­to­gat­ta, ad­ta to­vább, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok nyelv­hasz­ná­la­tát ja­vít­sa, nyel­vi mű­velt­sé­gét fej­les­­sze. Sok­fé­le té­má­val fog­lal­ko­zott a la­pok­ban meg­je­lent rö­vi­debb cik­ke­i­ben is: té­má­i­nak na­gyobb ré­szét a for­dí­tá­sok­kal ös­­sze­füg­gő nyelv­hasz­ná­la­ti je­len­sé­gek al­kot­ták ugyan, de vizs­gál­ta a két­nyel­vű­ség más, el­ke­rül­he­tet­len ve­le­já­ró­it is. E cik­kek el­ső gyűj­te­mé­nyes kö­te­te Anya­nyel­vi hi­ba­nap­ló cím­mel je­lent meg (Ma­dách, 1990), a má­so­dik – Ma­gya­ro­san ma­gya­rul cím­mel – a szer­ző 80. szü­le­tés­nap­ja al­kal­má­ból (Lilium Aurum, 2003). Ezek­ben a köny­vek­ben sok kér­dés­re kap­hat­nak vá­laszt az ol­va­sók. Mind a for­dí­tók, mind a nyelv egy­sze­rű hasz­ná­lói hasz­nos el­iga­zí­tást ta­lál­nak ben­nük nyel­vi prob­lé­má­ik­ra. Nem­csak a már em­lí­tett föld­raj­zi ne­vek for­dí­tá­sá­nak kér­dé­se­i­ben, ha­nem más te­rü­le­tek szak­sza­va­i­nak for­dí­tá­sá­ban is. Így pl. az egy­há­zak sza­va­i­nak mű­velt­sé­gi szem­pont­ból na­gyon fon­tos, de nem­rég még igen­csak el­ha­nya­golt, sőt aka­dá­lyo­zott hasz­ná­la­tá­ban is. Szé­les kö­rű mű­velt­sé­gé­nek, tá­jé­ko­zott­sá­gá­nak nyel­vi ve­tü­le­te­it sok vo­nat­ko­zás­ban hasz­no­sít­hat­juk.
Mayer Ju­dit mun­ká­ját több­ször el­is­mer­ték kü­lön­fé­le dí­jak­kal, ki­tün­te­té­sek­kel. 1972-ben a Szlo­vák Iro­dal­mi Alap­tól Ní­vó­dí­jat ka­pott. 1985-ben a mű­for­dí­tói Ma­dách Im­re-dí­jat kap­ta meg. 1990-ben a Ma­dách Könyv­ki­adó Ní­vó­dí­já­val ju­tal­maz­ták. 1995-ben új­ra Ma­dách Im­re-dí­jat ve­he­tett át. 2001-ben a Ludovít Štúr-érdemrend III. fo­ko­za­tá­val tün­tet­ték ki. 2003-ban, a 80. szü­le­tés­nap­ja al­kal­má­ból há­rom­fé­le el­is­me­rés­ben is ré­sze­sült: a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság kul­tu­rá­lis mi­nisz­te­ré­nek dí­ját ve­het­te át, meg­kap­ta a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ezüst Em­lék­pla­kett­jét, va­la­mint a Ma­dách Posonium Élet­mű­dí­ját. 2004-ben Samuel Zoch-díjat ka­pott.

Nyolc­van­öt év: szép idő, amely szép ered­mé­nye­ket is hoz, ha úgy hasz­no­sít­ják, ahogy Mayer Ju­dit tet­te. Több jó mű­for­dí­tás­kö­tet; szá­mos nyelv­mű­ve­lő elő­adás és cikk két kö­tet­ben meg­je­len­tet­ve; ta­nul­má­nyok­ban, cik­kek­ben és szó­ban adott ki­vá­ló szak­ta­nács­ok szá­zai – ez Mayer Ju­dit te­vé­keny­sé­gé­nek váz­la­tos fel­mé­ré­se. De amint már er­re más­kor is rá­mu­tat­tam: en­nek a te­vé­keny­ség­nek iga­zi ér­té­két nem a men­­nyi­ség­ben, ha­nem ab­ban kell ke­res­ni, hogy ez­zel azt kap­tuk tő­le, ami­re a leg­na­gyobb szük­sé­günk volt; olyan se­gít­sé­get nyúj­tott ne­künk, szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok­nak, ami­lyet más­hon­nan nem kap­hat­tunk vol­na, még a ha­tá­ron túl­ról: Ma­gya­ror­szág­ról sem. Ez ugyan­is jel­le­gé­nél fog­va olyan aján­dék, ame­lyet csak or­szág­ha­tá­ron be­lül, a sa­ját hely­ze­tünk és prob­lé­má­ink is­me­re­té­ben nyújt­hat az aján­dé­ko­zó. Aki nyil­ván nem is ér­zi ma­gát aján­dé­ko­zó­nak. Mi még­is azt mond­juk is­mét: kö­szön­jük, Ju­dit.

Kí­vá­nunk a to­váb­bi évek­ben is sok erőt, jó egész­sé­get, hogy ün­ne­pel­tünk mi­nél to­vább tud­ja foly­tat­ni ezt a nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk szá­má­ra oly fon­tos, fel­be­csül­he­tet­le­nül hasz­nos mun­kát.

Ja­kab Ist­ván