Margó: Dénes Györgyre emlékeztek …*

„Gömörben, Pelsõcön születtem, hegyes-völgyes tájon. Elbûvölõ ez a vidék, nehéz elszakadni tõle, s nem is lehet” – a költõ Dénes György szavai ezek, melyek, akár a próféciák, igaznak, beteljesedettnek bizonyultak.

Hisz hazai földben nyug-szik végakarata szerint, s most szerettei és tisztelõi, nevét emléktáblába vésve adják tudtára a világnak, hogy innét indult, közülük való, vérében e táj népének vágyai lobogtak. Hol magasba csapva, forró ujjongással, hol meg elcsendesülve, mint a szelíd naplementék a városkát ölelõ hegykoszorú felett.

Egy nagy világégésbõl, fájdalmakból, megaláztatásokból ocsúdó korszak szólította õt dalnokául, s ment az ifjú, tiszta szívû gömöri fiú, ifj. Dusík Dániel, hogy Dénes Györgye legyen elárvult, gyökereitõl eltépett költészetünknek. A hontalanság és jogfosztottság évei után – melyek elvették szellemi kincseinket, megfosztottak kulturális értékeinktõl, anyanyelvünktõl, s emberi méltóságunktól –, valami soha addig nem tapasztalt euforikus öröm tört fel a meggyötört szívekbõl, s kerítette hatalmába az emberket. Ez a lázasan forrongó, pezsgõ, építõi mámor, amely az újrainduló szlovákiai magyar társadalmat és kultúrát jellemezte akkori-ban, lett a költõi talaja Dénes Györgynek. A „Nyári mezõkön” címû versét, melyet az Új Szó l949. szeptember 4-i száma – bár még családnevén – közölt, a „harmadvirágzás” lírájának nyitóverseként tartják számon. Annak ellenére, hogy néhány szerzõ már megelõzte. De az õ versére figyeltek fel leginkább, az õ neve vonult be elsõként a köztudatba, újraindult iskoláink falai közé, hozta meg az olvasók vers-olvasó s versmondó kedvét. A „Nyári mezõkön” s az utána következõ versek a lendületes, lázas, alkotói tevékenység ihletettségének jegyeit hordozzák magukon. Mert mindenki, aki magát valamilyen szinten képesnek tartotta rá, bekapcsolódott a közös mû építésébe. Ami korántsem volt egyszerû. Hiányoztak az alapok. Szellemi építkezésünk  jószerint a semmibõl indult. Megnyíltak a magyar iskolák, de nem voltak magyar tanítók, nem voltak újságíróink, költõink, értelmiségünk. De lettek. Lettek tanítóink és lettek tollforgatóink, s véghez vitték, amire vállalkoztak. Lerakták az alapokat. Ez a miliõ sorsdöntõnek bizonyult Dénes György életében. Huszon-hat évesen otthagyja a horkai papírgyárat, ahol – kereskedelmi iskolai végzettsége ellenére – hol laboráns, hol bérfejtõ, hol meg kétkezi munkásként kallódott. Útja Pozsonyba vezet az Új Szó szerkeztõségébe. Itt atyai barátra, pártfogóra talált Egri Viktor személyében, aki felismerte benne a született tehetséget, rendkívül erõs képteremtõ adottságait. Korai versei a falusi világot, a falu világához szorosan kötõdõ, életfenntartó paraszti munkákat s a természetet énekelték meg. Egész életében hû maradt szülõföldjéhez, Gömörhöz. Késõbbi költészetén is végigvonul ez az erõs ragaszkodás. „Költészetem, életem ma is oda kötõdik, ezért bukkan fel olyan sûrûn a természeti kép” – vallotta  költészete és szülõföldje kapcsán.

Dénes György! Delejes, misztikus erõt sugárzó név az én, személyes mitológiámban. Egyidõs a világ kezdetével, velem. Azzal az énemmel, amelyik nem ismerte, hogy van  v o l t  és van  l e s z, csak a  v a n t  ismerte, ami meseszerûen szép volt számomra. Emlékét a mai napig õrzõm, s fel is tudom idézni. Látom ma-gam elõtt a csillagos nyári ég alatt az emberekkel zsúfolásig megtelt falusi pajtát. Látom a színpadon táncoló lányokat és fiúkat, hallom éneklésüket és szavalataikat. S mindezt magyarul! S látom nagyapám arcán végigperegni a könnyeket. Ilyen hatalmas volt a tiszta szívûek hite akkoriban. Hitük a visszakapott emberi méltóságban, magyarságukban, az élet folytatásában. Nagy keletje volt akkor az írott magyar szónak. Szerencsére nem apadt el forrása. Sokan jelentkeztek az Új Szó, s a sorra alapított magyar lapok hasábjain, de csak kevesen jeleskedtek. Ezen kevesek közé tartozik Dénes György, aki indulása pillanatától az élre került, s ott is maradt. Bõ áradású, termékeny költõ volt. Õ írta a legtöbb szlovákiai magyar verset – írja róla egyik méltatója, Bodnár Gyula. Elsõ kötete az 1952-ben megjelent  Magra vár a föld,  mely egyben az elsõ magyarul kinyomtatott könyv is l945 után Szlovákiában. Úttörõ szerepe vitathatatlan irodalmi életünkben. Méltán sorolták be az alapozók közé Bábi Tibor, Gyurcsó István és Ozsvald Árpád társaságában. Õk voltak azok, akik elõkészítették azt az irodalomi s kulturális talajt, amely otthont adott az utánuk jövõknek. Az ötvenes évek közepén a Kék hegyek alatt címû második kötete után váratlanul elhallgat. Az õszinteségre, a kételyeket nem tûrõ lelkesedésre, az emberi tisztaságra érzékeny költõ egyszerre csak felfedezi a jelszavakkal teleaggatott kirakat mögött tátongó ûrt. S ez megtöri lendületét, elbizonytalanodik, mint a népmesék tettre kész hõse, aki a keresztúthoz érve rádöbben, hogy egyik út sem vezeti el az aranyhajú királykisasszony várába. Hallgatása már-már misztikusnak tûnõ hét éve belsõ vívódásokkal, új utak, maradanó, örök érvényû értékek keresésével telt el. Újrajelentkezése után, hûen önmagához, ismét bõ termésû költõnek bizonyult. Sorra jelennek meg kötetei, amelyekben már a vérbeli lírikus szólal meg, gazdag, egyre mélyülõ érzelmi világról téve tanúbizonyságot. Dénes György a költõ, megtalálta az útját, s végigmenve rajta feljutott a Parnasszusra, s most már semmi nem mozdíthatja el többé onnan.

Lírája legfényesebb csillagai, a gyermekversei. Elbûvölõ, elbájoló, gyermeket, felnõttet egyaránt lenyûgözõ, humort, lelki derût és játkos kedvet árasztó versei méltó szintre emelték gyermekköltészetünket, amely a hetvenes évek folyamán indult el. A Tücsökhegedû, a Pipitér, Bükkfamakk, Zebramadár, Sétálni ment három kalap, Kenderkóc és A tüsszentõs király a legsikeresebb, legtöbbet olvasott kötetei gyermekirodalmunknak. S Magyarországon is hódítanak.

A Madách- és Posonium-díjas Dénes György sokrétû alkotó volt. Sokat dolgozott. Mint költõ, riporter, emlékíró (Irodalmi fényben és árnyékban), szerkesztõ, mûfordító, fél évszázadon keresztül folyamatosan jelen volt irodalmi életünkben. Állandó munkatársa volt lapjaink kulturális rovatainak. Leghosszabb idõt a rádió szerkesztõségében töltött, ahol az Új Szót otthagyva, egészen nyugdíjaztatásáig, 1985-ig szerkesztette az irodalmi mûsorokat. Mint szerkesztõ, mint költõ, s mint ember is sokat segített az új generációk induló költõinek. Rádióbeli szerkesztõi szobája amolyan biztos kikötõ volt a többé-kevésbé zilált életû, világmegváltó – és anyagi gondoktól gyötört – ifjú titánok számára. Hozzá bármikor be lehetett ugrani jó szóra, kávéra vagy egyszerûen csak kipanaszkodni a szövevényes, tárgyanincs világfájdalmakat, amelyek emésztõ tûzként lobognak az ifjú költõi szívekben. És Dénes György, Gyuri bátyánk, ahogy a fiúk szólították családiasan, atyai jóindulattal végighallgatta õket, miközben sokattudóan mosolygott. Szerette a tehetséges fiatal költõket, különösen a Gömörbõl jött földieket. Örömmel közöltette a verseiket, s szeme mindig felcsillant, szinte felvillanyozódott, ha egy-egy gyöngyszemre bukkant. Jó érzéke volt a tehetség meglátásához. Egész életében közösségben gondolkodó és érzõ ember volt. Szívügyének tartotta kisebbségi irodalmunkat, kultú-ránkat. S odafigyelt a folytonosságra, a folytatásra is.

Emberséget, nyugalmat, derût sugárzó arcát mindannyian a szívünkbe zártuk, s õrizzük  tisztelettel és hálával. Elsõ költõnk volt, az õ nevére eszméltünk, verseivel indultunk el az irodalom berkeibe. Alapozó volt. S mi, utána jövõk erre min-dig emlékezni fogunk.
Kovács Magda

* Elhangzott Pelsõcön, 2009. május 23-án Dénes György emléktáblájának avatása alkalmából