A csallóközi Faulkner – A hatvanöt éves Bereck József köszöntése

Szerző: Szalay Zoltán
Van egy másik Csallóköz. Bereck József egy olyan korban, amikor nem jártak jó idők az álmodozókra, felépített egy saját, külön bejáratú Csallóközt, amely sokban hasonlít ugyan arra az úgynevezett valóságosra, ez azonban csak kép-zeletben létezik, akár az a Mihályország, amelyet Turek őrvezető teremtett magá-nak, hogy feloldja gyötrelmes magányát az egyik Bereck-novellában.

 Ezt a Csallóközt megszenvedett sorsok és vibráló titkok hozták létre, ennek a Csallóköznek a világa egyszerre kézzelfoghatóan közeli és izgatóan szétrebbenő. Egyszerre jelentés nélküli, megmagyarázhatatlan, s egyszerre pulzál benne minden ősi mítosz. Olvassuk a Bereck-prózát, mert meg akarjuk tudni, miféle átok szállt a Hury családra, melynek tagjai képtelenek bizalmasan szólni egymáshoz, s még csak az sem ismeretes, hogyan kerültek ide a Csallóközbe, egy ilyen szokatlan névvel; meg akarjuk tudni, hova tűnt Pununú, a vigyorgó csibész, aki gyerekkorában a kenderáztató tónál pelyhes kislibákkal törölte ki a fenekét, később pedig egy cseh szépséggel az oldalán tűnt fel újra, hogy felforgassa a nyugodt falusiak életét, majd örökre nyoma vesszen; meg akarjuk tudni, mitől van olyan delejes csönd a kocsmában, ahol a kocsmáros úgy áll a pultnál, mint a pap a szószéken, s nem sejti, valójában ki a felelős a felesége hasának gömbölyödéséért. Nem tudhatunk azonban semmit biztosan: Bereck József Csallóköze úgy foszlik szét előttünk, akár a napszítta Alföld délibábja, amikor túl közel érünk hozzá. Kevesen vannak, akik a kocsmabeli csendből még le tudják szűrni a szikár mítoszt. A kortárs prózánkban a már elhunyt Tar Sándor és a még mindig aktívan alkotó Bodor Ádám értik legjobban ezt a csendet, a vihar előttit, de legsikerültebb műveiben Bereck József  sem marad el mögöttük. Pontosan tudja, milyen, amikor Ollé Gyula lesújt, s a kettétört biliárddákó belsejéből egyujjnyi ólomrudacska hull a padlóra.

Bereck József eddigi életművéből nem hiányoznak a merész kísérletezések, a stíluskeverések, miközben végig, minden egyes írásából kiérezhető egyedi hangja. Már első elbeszéléskötete, a Vihar előtt szövegei érett és felkészült novellistát mutatnak be, akinek pontos elképzelései vannak az irodalomról s a saját irodalmáról. Pályájának mintha több csúcspontja is lenne, annak tekinthetjük az Öregem, az utolsó című kisregény-ínyencfalatot, de akár a Vereség tömör, mesteri novelláit vagy az összegző szándékú Végső visszaszámlálást is, mint ahogy az életműben merész kanyart jelentő meseenciklop avagy a foltozóvarga is kitüntetett figyelmet érdemel, lévén hogy az eddigieknél sokkal markánsabban a posztmodern szövegalkotási technikák felé mozdítja el a berecki írásművészetet. Szerzőnk tehát ügyelt rá, hogy vissza-visszatérő hőseit és antihőseit, a titokzatos Erazémiust, a sokarcú Csuccsát vagy éppen a parázna Pununút változatosabbnál változatosabb közegbe helyezze, ezáltal az olvasót is elkényeztetve a sokszínűség izgalmával.

Szokatlan nevek, hétköznapiságukban is valami ősi feszültséget magukban hordozó történetek: letűnt kultúrák nyomai rejtőznek a Bereck-próza mélyén. Ezek a történetek eltűntek a hagyományos falu elpusztulásával, az erőszakos áttelepítések hányattatásaival, az emlékezet elhomályosodásával. Ezért ez az egzotikus íz, ez a mi(sz)tikus máz. Az a tömény feszültség, komor dráma, sűrű mitológia és zaklatott groteszkség, ami az egyik legfontosabb Bereck-műben, az Öregem, az utolsóban megjelenik, olyan kijelentésre ösztökél bennünket, hogy Bereck József a Csallóköz Faulknere. Az amerikai Dél baljós hangú íróóriása alkotott hasonló mitológiát Yoknapatawpha megyéjén keresztül, mint Bereck a maga Csallóközével: egy szelíd, de megrázó erejű eposzt. Bereck Csallóközéből nem hiányzik a megtépázott Kronosz, de az egyszerűségében megfejthetetlen Jézus sem. Cipelni kell a gipsz Krisztust, ahogy az Öregem, az utolsó Görcs Lajosa is cipelte, de mivel nehéz, mint a só, mint az egész világ, előbb-utóbb össze kell törni, mert különben megöl. Vereséget kell mérni rá, egyszer s mindenkorra. S itt derül ki, hogy a csallóközi díszlet, annak ellenére, hogy meghatározó fontosságú, mégis csak eszköz a mitológia betörésére és újramondására.

Az Öregem, az utolsó Hury Tamásának van egy szellemes mondata, amiben találóan foglalja össze, miért is kellett Bereck Józsefnek ezt a könyvet megírnia. „Hülyeség, de sokszor gondoltam már, hogy csak az tud igazán fiatal lenni, aki öreg is volt már.” Mit fűzhetnénk ehhez hozzá? Bereck Józsefre is ez vár: ha idővel majd megismeri az idős kor titkát, felkészülhet rá, hogy megtanul fiatalnak lenni. Isten éltesse még soká, hogy minél tovább fiatalodhasson!