Gyüre Lajos: A rebellis (1) (Történelmi rádiójáték)
Szereplők: II.Rákóczi Ferenc
Kollonics érsek
Hesseni Sarolta, II.Rákóczi Ferenc felesége
Aspremont gróf, Rákóczi Júlia férje
Rákóczi Júlia
Eleonóra császárné
Udvarhölgyek: I, II, III.
Dragonyos tisztek: I, II, III.
Lehmann kapitány
Lehmann zászlós
Papok: kath, ref.
Szerzetes szolgáló pap
Várnagy
Udvari nép: szakácsné, kocsis, lovász, szobalány
Narrátor
Kintről: lónyerítés, szekérzögés, majd ajtónyitás.Vezényszavak, csizmák koppanása.
I. tiszt: Lóról!A tiszt urak velem jönnek!
András: Tessék, tiszt urak, tessék beljebb. Kit jelentsek a Nagyságos fejedelemnek?
I. tiszt: (csizmák kopogása) Jelenteni, hogy az eperjesi garnizon kapitány fan első tiszt itt. Beszélni fon Ragozzifal.
András: Azonnal hívom!A nagyságos fejedelemasszony gyengélkedik, s ott van mellette a háló..
I. tiszt: Menni, menni, nem beszelni…
András: Ahogy parancsolja tiszt úr. (lépések, majd ajtónyikorgás)
I. tiszt: Szóval esz lenni neki a Nagysárosi kasetély, a rebellnek búvóhely!
II. tiszt: Nem is rossz!Én is ellaknék szívesen ilyen kastélyban. Nézd, kamerád: mi-csoda festett képek a falon! Vadászat! Krucifix! Ide nézz! Ezek a kutyták! Ez igen! Ez a vadászat! Kutyákkal!
Rákóczi: (ajtónyitás) Elnézést urak! A feleségem kissé gyengélkedik, s a szomszéd
szobában pihen. Be kell érniök az én társaságommal!
II. tiszt: Akkor talán jobb volna ha most…
I. tiszt: (közbevág, jelentőségteljesen leinti) Itt maradunk a teraszon! Itt a jó most. Kellemes ez a friss májusi légáramlat a hegyek felől. Ez a nagysárosi kastély egyenes menedék az unalmas eperjesi garnizon után.
II. tiszt: (észbekap) Natürlicht! Természetesen! (bizonygat) Akkor itt maradunk a tera-szon! Pardon, pardon, herr Oberster!Moment! A köpenyét! Ide felakasztom, hogy közel legyen!
I. tiszt: Nem, nem, csak ide a székre mellém!
Rákóczi: (csenget, s a belépő szolgához) András! Az uraknak hozzon kártyát a szalonból!(szolga el). Úgy hírlik, hogy a Bádeni dragonyosokat Eperjesről elvezénylik Itáliába.
II. tiszt: Már alig várom az útiparancsot! A szép itáliai táj, tüzes nők, jó borok! Egy-szóval édes barátaim, nincs mit sajnálnunk Eperjesen! (székek tologatása, zajos leülés, majd kártyalapok csapódása az asztalon, közben folyik a beszélgetés a tisztek között)
III. tiszt: És mi lesz a gyerekeddel? Meg a szép fogadóslánnyal, Rózával?
II. tiszt: Rád testálom, komám, gyermekestül! Elfogadod? Ingyen ihatsz a csapszékben nyakhajlásig! (nevetés) De ha velem kártyázol, akkor ne csalj, mert azt nem tűröm!
III. tiszt: Én nem csalok! Ne merd ezt még egyszer mondani, mert… megfogom a gallérod…
II. tiszt: Mert akkor mi lesz? (székek zörgése, dulakodás)
I. tiszt: (keményen) Urak! Türtőztessék magukat! Úgy látom, nincsenek tisztában azzal, hogy bármely minutumban jöhet a parancs, és helyt kell állni! Ahhoz tartsák magukat!… Már kilenc óra! Reggelre ígérték a levelet. Remélem, jól jár az órám! Az önén is annyi, gróf Ragozzi?
(postakürt)
Rákóczi: Pontosan. Kilencre jön a postakocsi, lám, már itt is van! András, nézd meg, nem jött e levelünk!
András: Már itt is van! Gondoltam, sürgős, hát igyekeztem vele… Gyorsposta!
I. tiszt: Nem nekem szól?
András: Nem. A Nagyságos Fejedelemé.
I. tiszt: Honnan tudja? Tud olvasni?
András: Rajta a pecsét! Júlia grófnő írása. Csak a Nagyságos Fejedelemhez szólhat.
Rákóczi: (feltöri a pecsétet, s mintegy magának olvassa) Elfogták Longuevalt?!
Sarolta: (bentről) Franz! Mit hozott a futár? Valami jó hirt Hessenből? Ki küldi?
Rákóczi: (meglepve) Júlia küldte Bécsből! (Saroltához, aki a belső szobában van, hangosan) Elfogták Longuevalt… De hát hogyan?… Érthetetlen… Neki már vissza kellett térnie Párisból!… Nem értem!
Kat. futár: (ajtócsapódás, bakancs csattogás) Herr Oberster! Levél a hadügyi bizottságtól! Sürgős!
I. tiszt: Már vártam! (újabb bokacsattogás) Maradjon! (a katonai futár felé) A többiek? Kat.futár? Már elfoglalták a kijelölt helyüket!
I. tiszt: Rendben. Két svalizsér álljon az ajtóhoz! Fegyvert készenlétbe! Mehet! (boka-csattogás, ajtózárás) (körülményesen olvas, majd Rákóczihoz fordul) Graf Ragozzi! Munkács, Sárospatak, Zboró, Sáros vármegye örökös főispánja, stb. stb. főispánja, s a többi stb., Leopold , a Római Szent Birodalom császára nevében e pillanattól ön a foglyom!
Sarolta: Franz! Menekülj! (kiáltás a másik szobából)
I. tiszt: Gróf úr! Szökésre ne gondoljon! A katonáim a kastélyt körülzárták. Én és a társaim csak a császári parancsot vártuk! (közben kintről az ajtót verik).
Kintről: Engedjenek be! Nem hagyjuk a kisurunkat! Engedjenek be!
I. tiszt: Gróf úr csendesítse le a szolgáit, különben kénytelen leszek erőszakhoz nyúlni!
Rákóczi: (kiszól) Franz! János! Te is András! Nyugodjatok! (Saroltához) Te is nyugodj meg! (a tisztekhez) Ez valami félreértés!… Önök itt vendégek!…
I. tiszt: Nekünk a császár parancsát kell végrehajtanunk! Velünk kell jönnie! Önt a hadügyi tanács elé citálják.
Rákóczi: András! Indíts futárt Munkácsra! Szóljatok Bercsényinek! Mondjátok el, mi történt nálunk, itt Nagysárosban! Siessetek!
I. tiszt: Ha minden úgy történik, ahogy a parancs szól, akkor kár üzenni, Herr Ragoz-zi! Bercsényi gróf önnel együtt utazik majd Bécsbe! Lesz elég idejük a beszélgetésre, úgy gondolom.
Sarolta: (ajtónyitás, Rákóczihoz) Veled megyek!
I. tiszt: Asszonyom, velünk nem jöhet! Civil ember a svadronnyal nem utazhat!
Sarolta: Akkor megyek egyedül! András! Fogasson be a fekete hintóba! Készítsenek váltó lovakat is. Mert az is lehet, hogy a császár őfelsége még azt is megparancsolja, hogy ne legyen számunkra váltó ló a postaállomásokon!
(Zenei áthajlás)
Szín: Bécsújhely, a várbörtön egy cellája
Jelen van: Rákóczi
Rákóczi: (fel-le járkálva) Ide kerültem hát! Ebbe a sasfészekbe! Bécsújhelyi várbörtön! Csupa kőszikla, a falakba vert karikákon láncok, béklyók, hogy a fogoly meg ne szök-hessen! Kell is ide lánc? Hisz az ablaknyílás olyan szűk, hogy egy gyermek se férne raj-ta át. De még akkor ott a rács! Talán ebben a cellában várta a hóhért Zrínyi Péter nagyapám. Vajon melyik széken ült? S melyiken anyai nagybátyám Frangepán?… És én?… Hol, s miben vétettem, hogy ide jutottam? Longuevalt elfogták Leopold zsoldosai, Juliánka megírta… De a levelek, mit a francia uralkodóhoz, Lajoshoz küldtem, már nem lehettek nála, hiszen visszajövet fogták el!… Vagy mégis? Ugyan mit írhatott nekem Lajos? Longuevald világosan megfogalmazta – ő jobban tud franciául mint én – amíg nem léptem birtokaim földjére Erdélyben, addig nem választanak fejedelemmé. Ez tiszta sor… Hogy ő, XIV. Lajos, az uralkodójuk ellen lázadókat nem támogat?… Akkor miért biztatott a krakkói követe által, Du Héron márkival, hogy évi járadékot, katonaságot, fegyvereket küld számomra Danckába?… Barbesieux hadügyminiszter támogatja a tervemet. Károly halálával a spanyol trón megürült. Mire vár akkor még?.. Ért-hetetlen! És ez az egész ide hurcoltatásom Nagysárosból!.. Mint valami útonállót, egy svadron dragonyossal!… A kártyázó urak!… Akik… Most döbbenek rá!… Ezért ültek… s kártyáztak nálam, hogy meg ne szökjek, mielőtt az írásos parancs megérkezik! Világos! Hogy én ezt nem láttam! De mit vétettem nekik! Lipótnak! Ennek a gyenge akaratú embernek, aki csak azért ül a császári székben, mert a többi Habsburg még tőle is ostobább!?… Kollonicsnak?… Annak a fanatikus jezsuitának, annak az istentől elrugasz-kodott goromba fráternak, aki még azt sem engedte meg, hogy édesanyám elbúcsúz-hasson tőlem, mielőtt elhagyja az országot!… A vagyon!… A birtok kellett volna… Azért uszított az édes testvérem, Juliánka néném ellen, azért pereskedett vele évekig a tudtom nélkül. És még ez mondja magáról, hogy isten szolgája!… Lám, mire akart rávenni?… Tagadjam ki Juliannát az örökségből… Ez a veres ördög!… Hogy is mondta, mikor nem bírt rávenni, hogy írjam alá a megbízólevelet, mely szerint ő kezelné a birtokainkat, nagykorúságomig: „Hiába, a vér nem válik vízzé!”… Hogy is történt? (Zenei áthajlás)
Szerzetespap: (ajtónyitás) Itt várakozzon a gróf úr. Azonnal bejelentem Ő eminenciás uramnál.
Rákóczi: Tehát ez a bécsi palota az érsek úr rezidenciája. Micsoda pompa! Úgy látszik, telik a Rákóczi-vagyonból. Ezek a brokátok ugyanolyanok, mint amilyen nekünk volt nagyanyám szobájában Munkácson! S ezek a faragott székek, a págyimentom, a szekretár, a meisseni porcelánok, s azok a kis figurácskák…
Szerzetespap: Azonnal itt lesz Ő eminenciája. Már jön is.
Kollonics: (ajtónyitás) Ide citáltattunk, kedves grófom, Prágából Bécsbe, hogy ennek az áldatlan peres ügynek a végére járjunk. Nem szívesen szakíttattam meg tanulmányaidat, de felséges császárunknak engedelmeskedve, rendeletét nem léphettem át. Az a gyalázatos sógorod, Aspremont gróf, aki egy csatát a harcmezőn képtelen megnyer-ni, most itt birtokot akar szerezni tőled, kiforgatni jogos vagyonodból, fiúi örökségedből, mely szerint nagykorúságod elnyeréséig a kijelölt tútorod, vagyis gyámod, vagyis Kollonics bíboros, az én kezelésem alatt áll.
Rákóczi: Atyám, tudod, a néném levelét is olvasatlanul elküldtem hozzád. Nincs szándékomban…
Kollonics: (szelíd dorgálással) Tiszteletlen vagy!(kissé gúnyosan) Várja meg, gróf úr, míg befejezem!
Rákóczi: (dacosan) Én herceg vagyok az őseim után!
Kollonics: (gúnyosan) Na ne mondja! Hol van az már! (meggondolja magát) De ezen nem fogunk összekülönbözni. Nem azért hívattam ide! (sétálva) Grófságod bizonyára tudja, hogy a magyar törvények szerint nagykorú csak a 21. évének a betöltése után lesz.
Rákóczi: Igen, tudom.
Kollonics: Addig tehát semmiféle birtokelosztásról szó sem lehet. Ezt jól jegyezze meg! Tudomására hozom (hangsúlyozva), gróf úr, hogy a birtokperben, amelyet a drágalátos nénje indított ellenünk, követelni fogja az ön birtokainak egynegyedét, mint ahogy azt a magyar törvények előírják, leányági örökségként.
Rákóczi: Ez csak természetes.
Kollonics: Csakhogy a prolongált okiratok bizonysága szerint ezt csak az ön nagykorúsága elérésekor kaphatja meg, vagy a tútora jóváhagyásával jöhet létre ilyen egyez-ség. Márpedig én, mint a Rákóczi-vagyon kezelője, ebbe nem egyezem bele! Az a perszóna Júlia nénéd, aki nem átallott az általam rendelt zárdából megszökni, hogy házasságra léphessen egy tőle 18 évvel idősebb özvegy emberrel, gróf Aspremonttal, most minden követ megmozgat, nekszust felhasznál, hogy téged, fiam, a császár nagykorúvá nyilvánítson, s ezzel birtokaid irányítását a magad kezébe vehesd… Semmi hozzáértés, semmi jártasság nélkül, egy félországnyi területet!… Éppen ezért, mielőtt a perben döntésre kerülne sor, most mindjárt megírnánk egy meghatalmazó le-velet. Írja, amice Jeromos! (fennhangon)
Szerzetespap: Máris, Ő eminenciás uram!
Kollonics: (folytatja) Melyben Franz Ragozzi junior, mármint birtokaid kezelését – a magyar törvények szerint – nagykorúságod eléréséig rám, Kollonics bíbornokra ruházod!
Rákóczi: Érsek uram!
Kollonics: (közbevág) Én bíbornok vagyok, tehát a megszólításom: eminenciás uram! Ha nem tanulta meg még a gróf úr!
Rákóczi: (ifjúi haraggal) Én pedig herceg! Még akkor is, ha Neustadtban ön megtiltotta, hogy így szólítsanak! Még akkor is, ha ezt a császári ház nem akarja elismerni! (kis szünet) Mondom tehát: Én már Júlia nénémmel tisztáztam a köztünk lévő ellenségeskedést, melynek én sem elindítója, sem okozója nem voltam. Birtokunk negyede törvény szerint őt illeti.
Kollonics: De csak az én beleegyezésemmel! Én, a gyámod mondom meg: ki meny-nyit érdemel! (más hangon) Önnek védem meg, „hercegem”!
Rákóczi: (nyugodt hangon) Mi már a nénémmel megyeztünk, kardinális uram! S én a szavamat nem másítom meg! Ezen nem változtatok! Ön, bíbornok uram, gonosz ember! Most tudtam meg a nénémtől, hogy ön édesanyánktól, Zrínyi Ilonától, még azt a fájdalmas örömet is megtagadta, hogy mielőtt elhagyta volna a birodalmat, elbúcsúzzon tőlem. Mi több, az elutazását eltitkoltatta előttem. És most arra akar rávenni, írjak alá egy meghatalmazó levelet, mely szerint birtokaimat tovább is kezelhesse!
Kollonics: Ez törvényes!
Rákóczi: És az nem törvényes, hogy annak jövedelmével évenként el kellene számolni? Öt éve már, hogy birtokolja! Kinek számolt el vele, akár egyszer is?! Vagy minden prédára jut, mint Bécsbe jövetelünkkor: a sok arany-ezüst jószág! Munkács, Patak, Tállya, a szőlők, s a többi birtok nem hozott semmi jövedelmet?!
Kollonics: Gróf úr! Önnek nincs joga engem elszámoltatni vagyona felől! Én csak az Úrnak, és a császáromnak tartozom elszámolással! Különben mit gondol, mibe került az ön hízelkedő nénjének a kiházasítása? Sógorának, gróf Aspremontnak a törvény előtti védelme a nándorfehérvári vesztett csatája miatt!
Rákóczi: Ahhoz a kiházasításhoz elegendő lett volna az a temérdek arany-ezüst jószág, a számlálatlan kösöntyű, vég posztók, vásznak, selymek, brokátok szekérszám, mikor Bécsbe rendeltetett minket anyámmal, s nénémmel. Hova lettek ezek a kincsek? Vagy ezek a brokátok nem onnan valók? Ezek a porcelánok! Kézen-közön elsinkófálták! És a sógorom? Vajon milyen fondorlattal zárták el Spielberg kazamatáiba, mint egy hazaárulót? Hogy semmissé nyilváníthassák a nénémmel kötött házasságát! Ugyanakkor nénémet pedig arra akarta rávenni, hogy ha nem szakítja meg a házasságot, akkor Aspremont grófot kivégzik? Miért mondta a császárnak, Római útjából való visszatérésekor, hogy a császár beleegyezett a házasságba: „Ezáltal fölséged az egyházat dús javadalmaktól fosztotta meg!” Márminthogy, ha Julianka zárdában marad, s felveszi a fehér főkötőt?! Vagy a házasság szentsége csak akkor érvényes, ha a bíbornok adja rá a benedikciót? A bécsi püspök stólájával összekötött házasság, s a császár engedélye nem elég?!
Kollonics: Júliának zárdában a helye! (más hangon) Te is jobban tennéd, fiam, ha nem a nagykorúsításoddal foglalkoznál annak a híres sógorodnak az ösztönzésére, hanem tanulmányaidat folytatva – mert eszed az van bőséggel isten adományaként – egyházunk, rendünk javára forgatnád, mint ama Pázmány.
Rákóczi: A nagykorúsításom már eldöntött dolog, a császár jóváhagyta. A vagyoni elosztástól pedig vissza nem lépek. És nem az előírt törvények szerint, hanem a szívbéli jószándéktól indíttatva testvériesen: fele-fele arányban kívánom elosztani.
Kollonics: A törvény nem így írja!
Rákóczi: Rossz törvény! Nem kényszeríthetik rám! Én így tartom helyesnek!
Kollonics: (szinte kiabálva) Hallgass, megtévelyedett gyermek! Nem félsz az isten sújtó kezétől? Ő mondja meg – 17 éves létére –, hogy melyik törvény jó vagy rossz!.. (kezét széttárva) Érthetetlen!… Néhány nap elegendő, hogy évek munkája lehulljon róla, mintha a nevelés csődje… (hangot vált) Fiam! Gondold meg, mit veszítesz! Rendünk sokmindentől megóvhat, de vigyázz! Ellened is fordulhat, ha úgy adódik. Gondolj apádra! Ha nem mi védjük, ott hullott volna le a feje a nagyapádé, Zrínyi Péter mellett a vérpadon! S ez a hála?… De jól van, legyen ahogy akarod! Én tehát elhagylak, kitéve nővéred hízelgéseinek, sógorod csalárdságainak, viseld következményeit… De még meggondolhatod! Írd alá a meghatalmazó levelet, és felejtsük el ezt a napot!
Rákóczi: Kardinális uram! Ez a meghatalmazó levél komoly dolog. Most hallom először. Adjon egy kis időt, hadd gondoljam át…
Kollonics: (közbevág) Nincs mit ezen gondolkozni! Aláírod, vagy nem?!
Rákóczi: A nagykorúsításom…
Kollonics: (kiabálva) Abból semmi sem lesz!… Makacs fiú!… Barátságomat megsér-tetted, arra többé ne számíts!… Hálátlan kölyök!
(Zenei áthajlás)
Komornyik: (csengetés) Hívatott a császárnő!
Eleonóra: Mondtam, hogy az udvarhölgyek s a bíboros úr legyenek a sárga szalonban! Azt úgy szeretem!
Komornyik: Éppen jönnek, felséges asszonyom.
Eleonóra: (ajtónyitás, lépések, Kollonicshoz) Na végre, hogy itt van a bíboros úr! Ide üljön mellém. Kedves bíborosom! Már megint borsot tört az orrunk alá az az imposztor „rebellis kölyök!” Engedélyünk nélkül jegybe lépett rokonunkkal, a hessenidarmstadti unokahúgunkkal, Magdalénával!
I. udvarhölgy: Oh, oh, az a rebellis kölyök! Na de ilyet! Engedély nélkül? Nahát! Hogy merészelt…
II. udvarhölgy: Az a faragatlan tacskó? Hisz még csak 18 éves!
III. udvarhölgy: Aspremont gróf meg a rokonsága kieszközölte, hogy nagykorúsítsák! Pedig a magyar törvények kimondják, hogy csak 21 éves korában lehet nagykorú!
Kollonics: (bosszúsan) Az csak a birtokai visszaszerzéséhez volt szükséges. Meg is mondtam neki: Maradj a rendben a jezsuitáknál. Azért neveltünk, gondoskodtunk rólad. Neuhausban már hajlottál is rá, de az a Prága! Az! Hiba volt odaküldenem. De ez a jegyesség?! Ez hallatlan! Meg sem kérdi az uralkodóját vagy engem, a bíborosát, csak úgy ő maga választ magának feleségnekvalót! Méghozzá fejedelmi házból! Más nem is jó, teszem azt, valami kis osztrák nemesi család sarja, akit a császár jelöl ki számára.
I. udvarhölgy: Hallatlan! Ekkora szemtelenséget! Hát mit gondol magáról ez az ázsiai faragatlan tuskó! Hiszen még németül sem tud! Hogy beszél majd a mátkájával? Persze, a kissé öregecske braunschweigi hercegnő, akit a császár kínált fel számára, az nem volt megfelelő, ugye?!
III. udvarhölgy: Ja kérem, ott már gyermekáldásról szó se lehetett! (nevetés)
I. udvarhölgy: Vagyis a nagy Ragozzi família, miután több ivadék nem várható, „kihalt” volna.
Kollonics: Na és? Nincs abban semmi! A félországnyi vagyon visszaszáll a császári házra, akarom mondani, a rendünkre, mint legilletékesebbre.
II. udvarhölgy: Oh, a kis hamis! A múltkor is Aspremontéknál megszólítom, és képzelje, fenség, azt mondja, hogy csak latinul, meg azon a bikkfa nyelven, magyarul beszél. Ráadásul még társalogni sem tud a hölgyekkel. Azt hiszi, hogy most is a kolostorban van.
Mind: Nem tud? Se franciául, se németül?!
II. udvarhölgy: Nem. Egy szót se!
Eleonóra: (Kollonicshoz) Nem tanították meg?!
Kollonics: (védekezőn) Neuhausban nem volt rá szüksége. Különben is sem a francia, sem a magyar nem tesz jót a hívő léleknek. A francia túl buja, izgató. A magyar túl sza-bados. Nincs benne elég alázat. A latin. Az igen. De abban kitűnő! Mellesleg a magyart már csak töri. (bosszúsan) Egy-két év, és azt is elfelejtette volna, ha nem ahhoz a zárdából szökött nénjéhez kerül.
Eleonóra: (a II. udvarhölgy felé) De kedvesem, Suzann, ön tud magyarul, ha nem tévedek! Egy magyar grófnő! Különben, ha jól informáltak, valami mást is hallottam önnel és a gróffal kapcsolatban. Nem tévedek? Azok a kilovaglások az alléban…
II. udvarhölgy: (mentegetőzve) Oh, az udvar néha többet képzel, mint a valóság! A látszat csalóka! Különben is tudja, fenség, hogy én és a trónörökös…
Eleonóra: Tudom, kedvesem! De a mi kedvünkért megpróbálhatná azt a kis neveletlen kölyköt magába bolondítani. Mindene megvan hozzá, ami egy férfi vonzalmát felkelt-heti maga iránt! Ennyit csak megtehetne értünk. Természetesen semmi több! Azt a fiam nem viselné el. Szóval?…Vállalja?
III. udvarhölgy: Jaj, de érdekes lenne! A kis grófocska ingben, gatyában a császári udvar egyik ablakmélyedésében!
Kollonics: Azt azért mégsem kellene. Ez rossz fényt vetne az uralkodóházra.
I. udvarhölgy: Bíboros úr kételkedik a császárnő ötletében?
(Folytatjuk)