Gágyor József versei

Ima világosságért
(Reflexió Mihályi Molnár László  Szemléletváltás a szakadék szélén c. írására)
Uramistenem, kérlek alássan,
Világosíts meg, hogy sose lássam
Életörömnek a romlottságot,
Sokszínűségnek a zagyvaságot,
Művészetnek a talmi csillogást,
Haladásnak az őrült rohanást,
Balgaságnak a sírig hűséget,
Tákolmánynak a családi fészket,
Szégyenbélyegnek az anyanyelvet,
Korszerűtlennek a honszerelmet,
Kiegyezésnek a megalkuvást,
Fő életcélnak a harácsolást,
Jólétnek csak a jóllakottságot,
Példaképnek a garázdaságot,
Nyűtt kapcarongynak a becsületet,
Legfőbb erénynek az önérdeket,
Káprázatnak az agy vívmányait,
Alárendeltnek a szív vágyait,
Együgyűségnek az imádkozást,
Képmutatásnak a szentáldozást,
Boldogságnak az élvezeteket,
Érdekesnek a bűnös életet,
Jogszerűnek a paráznaságot,
Idejétmúltnak a házasságot,
Nyitott életnek az erkölcstelent,
Korszerűnek a múlttalan jelent,
Kívánatosnak, ami tiltva van,
Világpolgárnak azt, ki hontalan,
Szolgálatnak a csúf szolgaságot,
Szabadságnak a szabadosságot,
Maradinak a hagyományőrzőt,
Toleránsnak a lélekfertőzőt,
Szépnek csupán azt, mi eladható,
Hasznosnak csak mi pénzért kapható…
Édes Istenem, hozzád esd lelkem,
A sötétségben ne hagyj elvesznem,
Csak te segíthetsz, világ királya,
Te vagy a világ világossága!
                             
Isten fohásza az Emberhez

Ti a Mindenség Urának neveztek engem,
óh, ha igazán ismernétek,
Inkább szolgának neveznétek.
A Végtelenben nincs nagyobb árva
Mint én, önmagamba zárva.
Apám és Anyám, jaj, nem volt nékem,
És sohasem volt gyermekségem.
Nincs senkim, kihez fohászt rebegjek,
Nehéz a sorsa az Isteneteknek.
Határtalan a királyságom,
Határtalan az árvaságom.
Tér és Idő, nincs hossza, vége,
Ám a lelkemben még sincs béke.
Szeretnék boldog Isten lenni,
Szeretni és szeretve lenni,
De mosolyogni még nem látott senki.
Kiben bízzam? Végső reményem
Az Embernek hívott teremtményem.
Igaz, már kétszer csalódtam benne,
Emlékszem még az édenkertre
S a golgotás nehéz keresztre,
Melyre a Megváltó volt felszegezve.
Hiszem, az ember Ember lesz végre,
S megértőn néz majd Istenére,
Ki íme, két kezét összetéve
Teremtményét, az Embert kéri,
Legyen a Megváltója néki.