Vörös István Jóslástan alapfokon / Regényrészlet
SZERDAHELYI TÍMEA
Mi lesz azzal a történettel, teheti föl ismét a kérdést az olvasó, aki már egyszer megkérdezte. És aki nem, mostanra talán az is gyanakodni kezd, hol az a beígért gyönyörű szerelem? Talán csak, aki a tréfára vár, az bólogathat elégedetten, hátha el is marad az érzelgős része a sztorinak. Rögtön meg is nyugtathatjuk mindhármukat. A történet már elkezdődött, ott játszódik annak mélyében, amit elmondtunk. Mindjárt ugortunk volna a közepébe? Hiszen megpróbáltuk, ez most az ugrás. Már csak egy év van hátra. Elmúlt az első, a nyári szünetben Aradi Tamás, a hátsó padok egyikében üldögélő kisfiú vagy húsz centit növekedett, és lekörözte Boldizsárt, aki eleinte az első helyen állt a tornasorban, de a nyár alatt a negyedikre csúszott vissza.
Ebben az évben Tamás lett Boldizsár legjobb barátja, amit Zsolt kicsit féltékenyen nézett, és egyre többet mesélt a szántódi telekszomszédokról, akik Pécsről jártak a Balatonhoz, és akik annyi dzsesszlemezt adtak neki kölcsön. Csakhogy Tamás és Boldizsár a punk és a progresszív rock iránt kezdett érdeklődni, még a dzsesszt is lenézték kicsit, és versenyezve olvasták a klasszikus történetírókat, Plutarkhoszt, Tacitust. Az újabbak közül Huizinga volt a kedvencük, A középkor alkonyát betéve tudták. De Boldizsár titokban Lytton Strachey műveit is falta, a Viktória királynő életéről szólót többször is elolvasta. Ezt valamiért titkolta még Tamás elől is, talán mert azt hitte, kinevetné. A nonkomformizmusukkal ellentétes volt az a meglehetősen átlagos hős, akit persze nem átlagos színvonalon mutatott be a szerző, ő persze értette a különbséget a téma és a feldolgozás módja között, mégis zavarban volt. Nem tudta, hogy a másik pedig Thallóczy Lajost olvas titokban. Mind a ketten történésznek készültek, bár Boldizsár egyre jobban hajlott a művészettörténet felé, és áttért Burckhardtra, Gombrichra. Izgalmasak voltak a beszélgetéseik, melyekben természetesen Zsolt is igyekezett részt venni, de néha elunta őket, túl fellengzősnek találta diskurzusukat. Másodikra új történelemtanárt kaptak, akire haragudtak, mert azt hitték, ő a hibás abban, hogy az általuk, az előbb elmesélt eset ellenére, igen kedvelt tanárt elküldték az iskolából.
Bár Boldizsár szinte elveszett az olvasásban, az iskola mégis kinyílt számára. Az alsóbb és a fölsőbb évfolyamok persze továbbra sem léteztek, de a velük párhuzamos másik három osztályt egyszer csak észrevette. Ebben Tamás nyomában járt, aki váratlanul levelet kapott egy első ránézésre inkább jelentéktelennek tűnő ás lánytól, melyben az valósággal szerelmet vallott neki. Az A. egyébként tiszta lányosztály volt, mintegy arra emlékeztetve, hogy ez a gimnázium eredetileg lányiskolának létesült.
A lányt Ildinek hívták, vidékről járt be, rövid haját úgy vágta a fodrász, hogy Ildi is fodrásznak tűnjön. Talán hallott egyszer egy olyan íróról, aki minden figuráját egy kicsit a maga képére szabja, és azt gondolta, hogy ezt a saját mestersége révén is meg tudja valósítani. Tamás eleinte ellenállt a kedves levelek hozta kísértésnek, de egyszer csak, saját legnagyobb meglepetésére és megnyugvására, beleszeretett a lányba. Találkozgattak. Egyre szebbnek látta. Egyre fontosabb lett számára a kedvessége. Egyre nagyobb önállóságot jelentett számára ez a viszony. Segítségére volt a szüleitől való elszakadásban. Nem is annyira anyja, hanem idős, ágyhoz kötött apja ragaszkodott hozzá foggal-körömmel, aki fizikus volt, a Központi Fizikai Kutatóintézet munkatársa, még most is sokat dolgozott nekik, amit csak ágyból le lehetett diktálni, azt elvállalta. Pár évvel ezelőtti agyvérzése óta ez tartotta benne a lelket és az életet. Többnyire persze a feleségének diktált, de azért néha a fiára is sor került.
Tamásnak ez a sajnálatos afférja hívta fel Boldizsár figyelmét Ildikó barátnőjére, Szerdahelyi Tímeára. Aki elsőre nem is érdekelte különösebben, bár azt látta, hogy szép. Hosszú hajú, macskapuhaságú lány volt, aki állandóan piros farmerban járt, amiért hallgathatott is sokat a tanároktól.
Ildi mondta egyszer Tamásnak egy Gellért-hegyi sétájukon, amikor már ráuntak a csókolózásra, hogy milyen jópofa lenne, ha Tímea és Gagarin összejönnének.
Az meg ki?
Te nem is tudod? Hát Boldizsár.
Miféle baromság? Mért lenne ő Gagarin? Ha valaki nem az, hát akkor ő.
Én nem tudom, mért hívják így. Az egyik osztálytársnőm gúnyolta egyszer így, aki egy általánosba járt vele. Azt mondta, hogy Gagarin ritka nagy fasz.
Nem az, tiltakozott Tamás. De ha az, akkor meg minek beszél róla? Valamiért csak érdekli.
Ildi legyintett: Á, ő nem lenne jó Gagarinnak, csúnya és kövér. Ellenben Tímea klassz lenne.
Hozzá meg Ga… Boldizsár lenne csúnya.
Te is csúnyának hiszed? Nézd meg egy-két év múlva. Szerintem bolondulni fognak utána a nők.
Azt nem hiszem. Nem is igényli. Folyton csak olvas. Szerintem ne nevezd Gagarinnak. Nekem meg se említette ezt a régi nevét. Alighanem szégyelli.
Az előbb majdnem te is kimondtad.
De éppen akkor értettem meg, hogy ez micsoda gúny lehetett az ügyetlen, szemüveges kisfiúnak. Tudod, még most is milyen rossz tornából? Nem képes megcsinálni a nagymacskát az ötrészes szekrényen.
Lényeges ez?
Dehogy, csak akkor mi se gúnyoljuk.
Jó, de azért összehozhatnánk őket.
Összehozni, minek? Mért van az, hogy a lányok folyton más boldogságán ügyködnek?
Csak a boldog lányok. Ezzel már feleltem is a kérdésedre. Terjeszteni akarjuk a boldogságot. Mért van az, hogy a fiúk folyton a boldogtalanságon ügyködnek?
Biztos vagy benne, hogy kettejük szerelme elvezetne a boldogsághoz?
Biztos. Te beszélj neki Tímeáról, én meg majd őróla fogok áradozni.
Méregkeverő, mosolyodott el Tamás, és hirtelen még azt sem tartotta lehetetlennek, hogy egyszer ezt a lányt feleségül vegye.
De nem kellett beszélni. Boldizsár már hetekkel előbb észrevette Tímeát. Mikor egy márciusi napon Tamással együtt várt az iskola előtt arra, hogy az ások végre kijöjjenek. A lány akkor őket figyelemre se méltatva azonnal elvált barátnőjétől, mert meglátta, hogy fiúk várnak rá. Boldizsár is kereket akart oldani, de a pár közölte, hogy a Duna túlsó partján van egy jó étterem, ők most oda fognak menni rántott sajtot enni, és igazán velük tarthatna ő is. Velük tartott. Meg kellett állapítania, hogy ez az Ildi valóban kellemes lány, sőt azt is elégedetten nyugtázta, hogy alighanem őróla is jó véleménnyel van. A beszélgetésben azonban Boldizsár nem-igen vett részt. Ennek ezúttal nem volt más oka: sehogy sem sikerült Tímea képét kivernie a fejéből.
Az arca nem volt fehér, de nem volt barna sem, mintha árnyékok játszottak volna rajta, a világ leggyengédebb szeplői tarkították. Annak ellenére, hogy kicsi volt, nagy nőnek tűnt, valóságos nőnek, fenevadnak. Boldizsár a szeretni való puhasága mögött történelmi hősökhöz méltó keménységet vélt fölfedezni. Egy hősnő. Antigoné. Az orléans-i szűz. Bár az volt az érzése, hogy e két nővel ellentétben Tímea, akinek egyelőre még a nevét se tudta, és meg se merte kérdezni barátaitól, nem szűz már. Ez sem szegte kedvét. Sőt, vérmes és tiszteletlen reményekre ragadtatta. A haja hosszú volt, egészen világosbarna, de szőkének még véletlenül se lehetett nevezni. A szeme sötétbarna, az orra széles, ám faragott elefántcsontszerűen gyöngéd. A szája viszont keskeny, és ebből következően halvány. Nem mintha ott, a rántott sajt fölött ülve, melyet kitűnőnek talált, le tudta volna írni, milyennek látta ezt az elutasító démont, ezt az iskola előtt irányt változtató forgószelet.
A sajt, ha objektíven nézzük, nem volt különösebben jó, egyszerű trappistát rántottak ki, de Boldizsáréknál a sajtrántás nem volt szokásban, újdonságot jelentett neki már az is, amit eszik, hát még, hogy a barátaival étterembe ment. Családjuk nem szeretett étterembe járni, sokkal többre becsülték a házi kosztot. Most tehát a szabadságnak és a lehetőségeknek széles tárháza nyílt meg előtte, nem csoda, ha elbódult a feje. És egyre és egyre Tímeával volt tele. Akit akkor némi célzatossággal kezdett emlegetetni neki Ildi, amit ő persze nem vett észre, s abban sem volt egészen biztos, hogy csakugyan ugyanarra a személyre gondolnak, de már mindenképp horogra akadt, és a nevet óvatlanul kiszűrte a sok többi szó és rejtett szándék közül.
Ildinek nem volt semmi rossz szándéka evvel az ötlettel. Látta, hogy mennyire a világ fölött lebeg Boldizsár, s hogy mennyire magának valóan szép Tímea, és azt gondolta, kölcsönösen egymás hasznára válhatnának. Talán csak az a kis plusz remény volt a háttérben, hogyha a kettejük legjobb barátai is egymásra találnának, akkor az még szorosabban egymáshoz fűzné őket is Tamással. De sajnos abban tévedett, hogy Tímea őt tartotta volna a legjobb barátnőjének. Tímea színésznek készült, játszott hegedűn is. Sokfelé ágazott az élete, néha úgy tűnt, mintha az iskolába csak aludni járna be. Nyitott szemmel aludt, de a beszéde egyébként is mindig álmatag volt, a viselkedése megfontolt, mondhatnánk, alvajárónak mutatkozott. Lehet, hogy ebben a stílusban játszott a hegedűvizsgáján, lehet, hogy így játszott szombatonként a pinceklub színpadán is. Ha egyáltalán fölengedték oda. Az is lehet, hogy csak súgó, nevetett Ildi már egy későbbi alkalommal, de ugyanannak az étteremnek ugyanannál az asztalánál ezúttal kettesben ülve Tamással. Akkorra mind a ketten túl voltak az első kerítő beszélgetésen. Tamás ötletére Boldizsár zavart lett, és elzárkózó, azt mondta, hogy szerinte az a lány hülye. Tímea viszont elmosolyodott, kijelentette, hogy tudja, kiről van szó, aki az ősszel megnyerte a kerületi történelemversenyt, és hogy szerinte helyes fiú, édes, amikor a haját elsöpri a homlokából. Azt mondta, nagyon jó ötletnek tartja, ha egyszer együtt is elmennek rántott sajtot enni.
A boldog pár úgy érezte, hogy nem is lesz olyan nehéz összeboronálni őket. Ildi biztos volt benne, hogy egzaltált barátnője könnyen szerelemre fog lobbanni, ha megismeri a fiút, és sejtelme sem volt róla, hogy a szabódó Boldizsár már rég szerelmes.