Gál Sándor versei
A látás
örök kételkedőként tudom
s bizony mondom néktek
volt az első
aki megértette
hogy szenvedni annyi
mint élni
és szabadnak lenni
a negyvenedik napon
ezért elnyerte a végső kegyelmet
s ha hihető
a fiú jogán
cselekszi most mindazt
ami rossz vagy jó
s hoz döntést
ha van ami még eldönthető
ezen a földön
ám ahogy a m o s t kiárad
s tágulása maga az elmúlás
a porladó emberi csontok
betemetik lassan a földet
és ma már jól látható
hogy rajta
az ígéret szerinti föltámadásra
nem marad tenyérnyi tér sem
így az írás szerinti örök élet ígérete
teljesíthetetlenné válik
nincs esély az átváltozásra
marad ki-ki az ő helyén
fent vagy alant
és én ezt
ebben a felhőtlen délutánban
helyénvalónak is gondolom
mert tudván tudom
hogy a v i s s z a t é r é s ára
új borzalom és új kín
megéltem
hát lényegét
miért hallgatnám el előttetek
vagyok aki háromszor jött vissza
a túlsó partot megérintve
az egyetlen mostba
a pünkösdi fölemelkedés
sugár-öröme helyett
ím a földi infernó
mintha magamat hantoltam volna ki
s lennék örököse
annak aki újra l e t t
nappalaim és éjszakáim
egymásra rakódnak
tornyozódik bennem
a fájdalom megkövesült királysága
s a költészet ősvadona
beleíródik a kőzetek történetébe
Az ünnep
az ember egyedül marad
már szinte utolsónak
nézi a táj hullámait
s így szól magában
november
ez az én hónapom
az én novemberem
sötét esőfüggönye eltakarja
a hajnalt
s estét estével elegyít
megemeli majd lassan szétteríti
a csendet
a fák ágaira visszaálmodja
a lombok zöld tenyészetét
később megfordítja a szelek útját
ez az én novemberi
ünnepvárásom
jön északi áradással a történelem
rávetül a szántások halmaira
megérinti az erdő-mélyek titkát
s az ember aki egyedül maradt
ott áll a múlt kiterjedésében
összeveti a választhatót a választhatatlannal
s nem kérdez mert a kérdések is
önmagukért-valóvá váltak
miként az évtizedek távolodó tömbjei
és összefüggéseik egésze már követhetetlen
ennek ellenére mintha
mégis mindennek volna jelentősége
talán hogy egy adott időben
jelen voltál valahol
amikor megtörtént
egy-két fényes esemény
valami amire emlékezni érdemes
egy kézérintés
egy ölelés öröme
néhány távoli hang
leírt szó
egy gondolat világossága
a könyvek teleírt lapjain
meg az utazások
a mindig-ismeretlen felé
és nem elmenni
visszatérni volt nehezebb
a tengerek és földrészek közötti magányból
a befoghatatlan tér- és időzónák útvesztőiből
az óceánok örök morajából
és a szél csapdáiból
végül az ember egyedül marad a parton
önmaga történetébe zártan
önmagát látja ismét a hullámverésben
s eszelősen ismétli
hogy itt van november
és te vagy az első és az utolsó
akiben beteljesülhet az érkező ünnep