Móricz-elemzések – Benyovszky Krisztián Fosztogatás című könyvéről

Lehet-e ma még újat mondani Móricz Zsigmondról? Vagy még inkább: közel hozható-e ez az író egyáltalán a mai olvasókhoz? Ilyen kérdések merültek fel bennem, amikor kezembe vettem Be-nyovszky Krisztián Móricz-elemzéseit tartalmazó kötetét, a Fosztogatást.

A szerző két idézettel vezeti be könyvét: az egyik Esterházy Péter gondolata, miszerint Móricz olyan író, „akit kifosztott az idő”, mivel olyan világot és olyan problémákat ábrázolt, amelyek ma már nincsenek, s művei ezért nem is igazán tarthatnak számot a mai olvasók érdeklődésére. A másik idézet, Tverdota Györgyé, viszont mintha megoldást kínálna erre a problémára, amikor Móricz műveinek új szempontú olvasására buzdít:„Móricz nagyszerű meglepetésekben részesítheti a mai olvasót, ha hajlandók vagyunk végre nem vagy nemcsak a kritikai realistát, a dzsentri ábrázolóját, a fontolva haladás és a forradalmi megoldás között tétovázó írástudót, hanem a született prózaíró zsenit látni benne.”

Benyovszky a Tverdota György által javasolt úton jár, amikor ismert és kevésbé ismert Móricz művek elemzésébe fog, a prózapoétika, az irodalmi stilisztika, a retorika és a szemiotika szempontjából vizsgálva azokat. A kötet első két fejezete tartalmazza ezeket az új szempontokat felvető, érdekes és alapos műelemzéseket. Már a fejezetcímek: Narratív alakzatok, illetve a Szemiotikai szűrők is utalnak az alkalmazott a szempontrendszerre.
A harmadik rész, a Tükröződések első írása Móricz Mikszáthhoz való vi-szonyával foglalkozik: hogyan viszonyult Móricz, illetve a róla szóló szakirodalom a mikszáthi örökséghez, ho-gyan értékelte Móricz Mikszáth és a modern próza viszonyát, illetve hogy mi-lyen nyomai vannak Mikszáth hatásának Móricz műveiben. A Grecsó Móriczot olvas és ír – újra című írásában Benyovszky a „Móricz-passzázsok” felől érkezik Grecsó Krisztián Tánciskola című regényéhez, elsősorban az érdek-li, hogyan élhet tovább Móricz „háttérnarratívaként” egy jelenet, egy karakter, egy hangulat formájában. Cséve Anna: Az írás gyeplője. Móricz Zsigmond szövegalakító gyakorlata című kismonográfiájának értő és kritikus ismertetése után az utolsó fejezet, a Fordítva két tanulmánya a Pillangó és a Sárarany szlovák fordítása kapcsán felvetődő problémákkal, többek között a nyelvjárás és az irodalmi nyelv viszonyával, a sár regénybeli sokirányú jelentésének visszaadhatatlanságával foglalkozik.
Ahogy már említettem, Benyovszky Krisztián elsősorban az első két fejezet tanulmányaiban tesz kísérletet Móricz több írásának új szempontú elemzésére. Az első fejezet, a Narratív alakzatok négy tanulmányt tartalmaz. Az elsőben a különböző nézőpontok, a szem és a tekintet jelentésképző szerepét vizsgálja a szerző az Isten háta mögött című regény kapcsán. Végső konklúziója, hogy a szem és a látás történetalakító és viszonyformáló jelentőségű a regényben: a rejtett kommunikáció elsősorban a szemek segítségével történik, s nem-csak a szereplők, hanem még az elbeszélő is gondos figyelmet fordít a szemek jelzéseire. Ez a „néma” vagy „virtuális” beszédcselekvés, az elhangzó pár-beszédekkel szinte egyenrangú jelentőségűnek tekintendő.
A szexuális kielégületlenség, a társadalmi-erkölcsi normák felrúgására tett kísérlet lényegében összekapcsolja Veres-nét az Árvalányok főszereplőjével, Miskolczynéval. A történet itt azonban szo-katlanabb fordulatot vesz: ahogy a tanulmány címe is utal rá „Némi nemi bizony-talanság” jelenik meg Miskolczyné viselkedésében, ugyanis női és férfi partnerrel egyaránt kísérletezik, amíg ki nem békül férjével. A szemeknek itt is fontos jelentőségük van, de míg az előbbi regényben csak a látszat megőrzése miatt, addig Miskolczyné esetében tekintete „a benne zajló és önmaga számára sem teljesen ért-hető belső történésekről tudósít, amelyek-re egyébként még a narrátornak sincs szava.”
A harmadik és a negyedik tanulmány a metaforikus történetképzés lehetőségeivel foglalkozik. A Madarak és nimfákban egy jól ismert regény, a gimnázi-umokban gyakran kötelező olvasmányként is szereplő Úri muri elemzéséhez ad a szerző új szempontokat. A regény 25. fejezetében Csörgheő Csuli Kálmán fia daruvadászata megy egy kis parasztlány kíséretében. Míg a mű korábbi értelmezői általában nem szenteltek különösebb figyelmet ennek a résznek, Benyovszky elemzésében kimutatja, hogy ez az epizód „önmagán túlmutató kompozícióformáló és értelemgazdagító szereppel is bír”, ennek a történetnek a metaforái át- meg átszövik az egész regényt. A Forró trópusokban elemzett Móricz-regény, a Forró mezők vissza-visszatérő motívumainak jelentősége még nyilvánvalóbbnak tűnhet az olvasók számára. Benyovszky szerint Móricz lényegében két állandóan ismétlődő szóra (’forró’, ’por’), illetve a hozzájuk kapcsolódó hasonlatokra és metaforákra – amelyek főképp a kísértetiesség motívumköréhez, valamint az állatvilághoz kapcsolódnak – építette fel egész regényét.
A második rész, a Szemiotikai szűrők első két tanulmánya a nevetéssel foglalkozik. Azt vizsgálja, hogy a Tverdota György által a Rokonok című regény elemzése során középpontba állított nevetés-motívummal érdemes-e foglalkozni más művek kapcsán is. Benyovsz-ky két másik Móricz-írás segítségével bizonyítja, hogy nem elszigetelt jelen-ségről van szó: a Vidéki hírek című novellában a nevetés lényegében az idegenség, a közösségbe való befogadás és kizárás nem verbális megnyilatkozása. A közösséghez való viszony, az ott elfog-lalt hely meghatározza, hogy ki kin nevethet, illetve, hogy nevethet-e egyáltalán. A másik elemzett műben, A szerelmes levélben a nevetés közösségteremtő és kirekesztő funkciója szintén érvényesül. Amikor a fiatal házaspár, Samu és Aranka három hónap elteltével hazalátogat a szülőfalujába, Aranka a fiatal lányok, Samu a legények közt érzi magát idegennek, a megtalált szerelmes levél pedig a házaspárt is eltávolítja egymástól egy időre. A különböző helyzetekben és módon felhangzó nevetés a két főszereplő egymáshoz, illetve a környezetükhöz való viszonyának változásait jelzi az egész mű folyamán.
A harmadik tanulmány az ételek és az evés szemiotikájával foglalkozik, több Móricz-írást vizsgálva ebből a szempontból. Az étel vigasztal és összebékít (Árvalányok), az evés már-már a nemzeti karakter része (Forró mezők), sőt az étel „bosszút áll”, ha valaki megsérti a lakomázás szabályait (Tragédia). Benyovszky még több más példát is felhozva meggyőzően mutatja be, hogy a nevetés mellett az étkezés motívumának is fontos szerepe van Móricz regényeiben.
A kötet írásai érdekes, új szempontokat vetnek fel, illetve hasznosítanak egy-egy Móricz-mű elemzése kapcsán. A művek elemzését általában megelőzi a tárgyalandó írás recepciótörténetének rövid összefoglalása, illetve a Benyovsz-ky által felvetett új szempont elméleti megalapozásának áttekintése is. Mivel a kötet tanulmányai már korábban megjelentek önálló publikációk formájában, talán érdemes lett volna a hasonló témájú elemzéseket összevonni, illetve az egyik mű elemzésének eredményeit a másik esetében is hasznosítani. Így talán elkerülhetőek lettek volna a kisebb ismétlődések, illetve ellentmondások is. (Például míg a második tanulmányban az Árvalányokról szólva a szerző „Az érdemi (elemző, kontextualizáló) kritikai recepció elmaradása, illetve a művet övező hallgatás”-ról beszél, addig a hetedik tanulmányban ugyanez a mű úgy jelenik meg, mint „Móricz egyik méltán legjobbnak tartott regénye”, ráadásul 1914-es dátummal, míg a másik írás szerint 1911-ben jelent meg a Nyugatban, könyv alakban pedig 1917-ben adták ki.). Benyovszky Krisztián kötetének célja az volt, ahogy ezt az utószó is hangsúlyozza, hogy a móriczi életmű egyes darabjainak vizsgálatához új, produktív szempontokat adjon, egy-egy művét akár ízekre is szedje, hogy„lelep-lezze művészi titkait”. Vállalt feladatának a kötet valóban eleget tett, érdekes, újszerű felvetései továbbgondolandók. Várjuk a folytatást!
(Kalligram, Pozsony, 2010)
KOLLARITS KRISZTINA