Mészáros László – Öregedni jó*
Öregedni jó, hisz ez azt jelenti, hogy nem haltunk meg fiatalon.
Vigasz öregeknek: mindig az alkony a nap legszínesebb időszaka.
A vén ember gyönyöre már csak a megkönnyebbülés.
A vén zsindelyt már egy könnyű szél is elviszi.
A szegény ember kandallója a mécses.
A halált nem győzhetjük le, de ha tisztességesen harcoltunk, akkor a megadás feltételeiről talán tárgyalhatunk vele.
Gerontologika: öregszem, tehát (még) vagyok.
Minden hullám új, csak a tenger a régi.
A lélek időigényes dolog: akinek nincs ideje, nincs lelke se.
Mindenki a saját életének a kapitánya: utolsóként kell elhagynia a süllyedő hajót.
Ne higgyünk feltétlenül az olyanoknak, akik más istenben hisznek.
Aki nem elég bölcs az élethez, az nem elég bölcs a halálhoz sem.
A jó életrajz egyúttal már jó nekrológ is.
Sírfelirat a szélbe: volt, nincs, lesz.
Sokan vénségükre is csak a szeszélyes viselkedést merik megengedni maguknak, de a rendhagyó gondolkodást már nem.
Aki nem érti meg mások halálát, nem érti meg a magáét se.
Az életet is csak úgy lehet megkönnyíteni, hogy kidobálunk belőle mindent, ami felesleges.
Egy öreg emberre már sok mindenki visszanéz a tükörből.
Isten igazságos: a jót és a rosszat egyformán megbünteti.
Egy íróember végrendelete: hamvasszatok el, hamvaimat szórjátok a szélbe, s ha találkozni akartok velem – olvassátok a műveimet.
Az öreg ember már hiába költözik új lakásba, új házba, az élete csak a régi marad.
A kicsorbult bögréből, a megkopott pohárból már az emlékeket is isszuk, nemcsak az italt.
A szépérzéket nehezen rongálja meg a kor: a női szépet még akkor is kívánja az ember, ha magát a nőt már nem.
Tágabb értelemben tulajdonképpen a szomorúság, a bánat és a fájdalom is az élet örömei közé tartoznak.
Nem tudja mindenki mérlegelni az életét: az egyiknek nincs mit, a másiknak nincs mivel.
Senkinek se lehetnek akkora érdemei, hogy nyugodt szívvel dicsekedni merhetne velük. Az igazán nagy érdemekkel nem kell dicsekedni, az aprókkal meg nem érdemes.
Nemcsak az hiba, ha a gyerekek túl korán kerülnek ki az utcára, hanem az is, ha túl későn ismerik meg az utcát.
A szépség a megfelelő távolság függvénye: minden kívülről és felülről szebb.
Nagy örömökre, nagy élvezetekre, nagy gazdagságra és nagy boldogságra főleg a kis emberek áhítoznak és törekszenek.
Sok felnőtt az illúziókkal együtt a nemes eszméket is kidobja az ablakon.
Nem az a helyes szóhasználat, hogy az öregek már csak az emlékeikből élnek, ha nem az, hogy már csak az emlékeikben élnek.
A balga öreg azon sopánkodik, hogy már nem futkoshat a lányok után, a bölcs viszont csak örül neki, hogy már nem kell a lányok után futkosnia.
Akinek van mire emlékeznie, az nem is felejt olyan könnyen.
A munkát még akkor is komolyan kell venni, amikor az életet már nem.
Vénségére elurasodik az ember: felszeleteli a kolbászt, késsel eszi az almát, belemártogatja a teájába az aprósüteményt és így tovább.
Az öregnek nem bele kell olvadnia a világba, hanem ki kell magát párolnia belőle.
Aki sok temetésen részt vett életében, azt a saját temetésén már semmi sem lepheti meg.
Azoknak a legnehezebb az öregedés, akik sose voltak felnőttek.
A dúsgazdagok gyakran nem veszik észre, hogy már nem ők birtokolják a vagyonukat, hanem a vagyonuk birtokolja őket.
A jó stílus a halálig finomodik.
A nyelv is csak azt termékenyítheti meg, amibe belemerül.
A sírásóknak előre illik odaadni a borravalót.
Az ember alkalmazkodó és gondolkodó lény: ezért nehéz alkalmazkodnia egy ostoba világhoz.
A templom egere az egész templomot az utódaira hagyja.
Tudjuk a véget, de nem tudjuk az órát: aki tehát tudja a véget, annak már nem kell számolnia az órákat.
Minden léleknek saját kapuja nyílik Istenhez.
Ha lehet véletlen a halál, lehet véletlen az élet is.
A túlvilágon egyetlen szilárd pontunk lesz: a saját lelkünk.
Az öregséget azért nehéz elviselni, mert az öregnek már nemcsak a világot kell elviselnie, hanem önmagát is.
Isten azért nem válaszol, mert maga Isten a kielégítő válasz.