Bencsik Orsolya: 845 forint

Elég gyorsan ment a költözés, igaz, nem volt sok motyóm…

Elég gyorsan ment a költözés, igaz, nem volt sok motyóm, és apám is hajlandó volt engem átpakolni, még úgy is, hogy apám, mióta nyugdíjazták, nem ül kocsiba. Most újra egyedül élek. Alattam egy ötvenes, beszédhibás pasas, szombat délután becsöngetett hozzám, és hozott négy darab sütni való tököt. Mellettem senki, de a csaj, akitől már három hónapja bérlem a lakást, múltkor, amikor leutazott Pestről, azt mesélte, hogy korábban, amikor még itt élt, a szomszédba egy középkorú férfi hetente kétszer különböző kaliberű középkorú nőket hozott, hogy előbb jól kinyalja, majd megkefélje őket. Én viszont nem látok, nem hallok semmit, de a konyhacsempe súrolásakor többek között arra gondolok, biztos elege lett a szeretőkből, vagy rendbe jött a házassága, vagy összekukázott valami rendesnek tűnő nőt, és annak a lakására jár, noha ez nem fontos, hisz nem is ismerem.

Az egyik tököt hétfőn a lerniben sütöttem meg, előtte a lernit nem használtam, csak a gázrózsán főztem. Nincs is tepsim, ez már csak akkor jutott eszembe, amikor raktam volna be a felszeletelt, kimagozott darabkákat, úgyhogy alufóliát tekertem a rácsra, nem is tudom, hogy találhattam fel így magam, mert működött a dolog, noha nem vagyok valami leleményes. A bérházban van még ezeken kívül négy lakás, és egy csúnya, nagy udvar. Anyám szerint ez egy putri, penészes falakkal, amit én, számára érthetetlen módon, az otthonomnak nevezek. A Pestre költözött csaj apja néha meglátogat, és hoz ezt-azt. Egy héttel ezelőtt például egy villanyzongorát, és rögtön el is kezdett rajta játszani nekem egy lakodalmas nótát, korábban, amikor a pincéjében a bicajomat szerelte (nagy, hájas hasa a vázra folyt), mondtam neki, jártam zeneiskolába, és a free jazzt szeretem. „Versenybicajos volt, meg zongorista, klubokban játszott, később lakodalmakban, ez cseszte el a jó ízlését”, ezt írtam a bosnyák barátomnak, meg azt, hogy különböző szeszeket hozok a pasasnak Szerbiából. Kókuszlikőrt, csokilikőrt, pálinkát, noha feszt rumpuncsot kér, én meg hiába magyarázom neki, hogy már tíz éve nem gyártanak nálunk olyant. A pincéjében műhelyt nyitott, és javította a bicikliket egészen addig, amíg fel nem szólították, hogy adózzon. A házból mindenkivel köszönőviszonyban vagyok, és a fekete puli se ugat meg. Néha megsimogatom, mert a kutyákat, de ezt úgyis mindenki tudja rólam, eléggé szeretem. A második tökből levest főztem, bár nem volt hozzá receptem. Csak úgy a hasamra csaptam, raktam bele cukrot, sót, borsot és gyömbért meg tejszínt, hogy krémes legyen. És noha egészen jó lett, csupán egy bögrével tudtam belőle enni, a többit két nap után kiöntöttem a vécébe. Amikor a bosnyák barátom, aki egyébként nem is a barátom, csak egyszer nálam aludt (Magyarországról jöttünk Szerbiába, ő pedig másnap repült Boszniába), levelet írt nekem, és kérdezte, mi újság van velem, rögtön azzal kezdtem, szerbiai szeszekkel üzletelek. Kevésbé jó ízlésű, magyar nyugdíjasok vásárolnak tőlem szombat délelőttönként a Cserepes-soron. Mindig sínbusszal utazom, és a vámosok már ismernek a határon, „kókuszlikőr, csokilikőr, pálinka”, sorolom, néha „Pelinkovác, sör”. Lav, Jelen vagy sötét Nikšićko. Azt hazudtam nekik, hogy író vagyok, és hogy a fiatal írószervezeteknek szállítom a szeszt, azóta csak mosolyognak, legyintenek, „a művészek”. A harmadik tökkel meg már nem is tudtam mit kezdeni, végül aztán Szabadkára vittem le, egy ottani haveromnak, aki cserébe, fizetségül, a fura farkával megdugott, noha nyilván ez nem publikus, de mit csináljak, ez az igazság, én meg (ezt is mindenki tudja rólam) őszinte ember vagyok. Amikor a konyha csempéjét súrolom (heti egyszer, Domestosszal, majd tiszta hideg vízzel, végül szárazra törlöm, ahogy azt anyámtól tanultam), mindig a szomszédba járó pasason és a különböző kaliberű, középkorú nőkön gondolkodom. A szőke mellén, ahogy remeg a lökésektől, Domestos, szivacs, kezemen sárga műanyag kesztyű, amit a Pestre költözött csaj hagyott a lakásban. A vöröshajú fanszőrzetén, hogy vörös-e, barna vagy fekete, hogy látszik-e vagy csupaszra borotvált, súrolok, heti egyszer, így az anyámtól tanult tisztaság van, noha a falak, még ha nem is látom, nyilván penészesek. A barna élvez aleghangosabban, erre gondolok, miközben a kockás ronggyal szárazra törlöm a csempéket. A fekete nem jön, nem jöhet, mert őt a pasas nem szereti, a munka befejezve, a konyhaasztalon maradt még egy tök, a szobában meg érintetlen a villanyzongora.

„A nyugdíjasok szeretik az édeset, a likőröket a leginkább, csak férfiak jönnek, a nők messziről néznek, szerintem vacillálnak”, írom a bosnyák barátomnak, aki, akárcsak a vámosok, azt hiszi rólam, író vagyok. Hiányoznak a szerb, kevésbé szép, kevésbé okos, harmincas férfiak, akikkel, mielőtt Magyarországra költöztem volna, sokat találkoztam.
Kevés a motyóm, apám ezért is volt hajlandó, dacára annak, hogy nyugdíjas, kocsiba ülni, és áthozni engem ide. Anyám azóta sokat mondja neki, nem jó helyen vagyok. A barátaim meg azt gondolják, és ezt egyre gyakrabban hangosan is kimondják, már nem zavartatják magukat, nem félnek attól, hogy megsértődöm, szóval a barátaim, akik vajdasági és magyarországi magyarok, szerbek, crnagoracok, horvátok, bosnyákok, azt gondolják, én soha nem leszek jó helyen, és örüljek, hogy van valaki, aki tököt hoz nekem. Nem nyúlok az utolsóhoz, a konyhaasztalon tárolom, már belepte a nem látható penész, akárcsak a lakás falait. „Hogy nevezheted ezt otthonodnak?”, kérdezi a telefonban anyám minden egyes alkalommal, amikor felhív. Az alattam lakó pasas tegnap feljött hozzám, hogy bejelentse, elköltözik, igyunk meg egy kávét. Alig értettem, mit mond, mert beszédhibás, bár ezt már meséltem, ötvenes, egyedülálló. A Cserepes-soron külön standom van, egymás mellett sorakoznak a Szerbiából hozott szeszek, jól látható helyen vagyok, szombat reggel 8-tól déli 12 óráig. A bosnyák barátom néha rám ír, a vámosok feszt mosolyognak, heti egyszer Szerbiába utazom, a szabadkai haverral töltöm az időt vagy éppen mással, mindegy, a konyhám csempéje csillog a rendszeres, alapos munkától. Csak Domestosért járok a Tescóba, akciósan veszem, kettőt, 845 forintért.