Mayer Kitti – Ádámkosztümben

A meztelen férfi című kiállítás a budapesti Ludwig Múzeumban
Az égősorral megvilágított színpadon egy félmeztelen férfi táncol, körülötte a megnyitóra összesereglett kíváncsi tömeg. A nézőközönség zöme szinte azonnal elfordítja a fejét az alsóneműben vonagló férfiról, aki látszólag nem is az érdeklődők, sokkal inkább saját maga szórakoztatására mozog a négyzet alakú emelvényen.

Akadnak azért bátrabbak, akik szemrebbenés nélkül nézik végig a produkciót, s nem csak kutyafuttában rohannak át a meztelen férfitesteket bemutató termeken. Felix Gonzalez-Torres installációja egyébként csak a megnyitó estéjén funkcionált go-go táncolásra alkalmas felületként: a tárlat ideje alatt jobbára üresen árválkodik, legfeljebb a villanykörték hívják fel magukra a látogató figyelmét. Akárhogy is legyen, A meztelen férfi című kiállítás garantáltan senkit sem hagy hidegen.
A kiállítás a linzi LENTOS Kunstmuseum és a Ludwig Múzeum együttműködéseként valósult meg; a hazai kurátorok (Simon Kati, Turai Hedvig) célja az volt, hogy a kiállítás magját képező gyűjteményt kelet-európai munkákkal egészítsék ki, megnyitva ezáltal az értelmezés egy újabb lehetséges perspektíváját a nézők előtt. A kiállítás első termében ez rögtön érzékelhetővé is válik Lakner László nagyméretű, hazai múzeumban mindezidáig be nem mutatott műve kapcsán. Ez a terem egyfajta felütésként értelmezhető, az itt látható művek felvillantják a férfiaktokkal kapcsolatban kialakult különböző értelmezési síkokat.

Lakner nagyméretű festménye, az 1970-ben készült Önarckép önkioldóval a firenzei Uffizi képtár gyűjteményéből vándorolt Budapestre. Lakner festményéhez egyébként nem ildomos túlságosan közel merészkedni, mert a mozgásérzékelő azonnal riaszt: a látogatót azonban sem a barátságtalan sípoló hang, sem a férfi nemi szerv látványa nem tántorítja el attól, hogy tüzetesebben szemügyre vegye a festményt. (Ez csak afféle bemelegítés, falloszból ugyanis akad épp elég a kiállításon.) A képen talán nem is a meztelen festő teste, Lakner személyisége érdekel bennünket, sokkal inkább a festés módja: már-már azt gondolnánk, nem is festménnyel, hanem fényképpel van dolgunk (a hiperrealista festmények még mindig lenyűgözik a szemlélőt). A szemben lévő falon a tömeges nudista megmozdulásokat szervező Spencer Tunick munkája látható. Az amerikai fotós ezúttal egy kisebb csoportot állított kamerája elé: a meztelen férfiak élő szobrokként pózolnak egy falra akasztott tájkép előtt, közrefogva egy szintén ruhátlan idősebb férfit. A 2006-ban készült felvétel egyúttal azt implikálja a nézőben, mintha a meztelen alakok most léptek volna le a vászonról, a természetből hirtelen átkerültek volna a kiállítás terébe. A tárlatlátogató azonban mégsem ezekkel az alkotásokkal találja szembe magát, amikor belép a terembe: a Pierre et Gilles alkotópáros Adonisz halála című munkáját pillantja meg először. A kép a homoszexuális férfi vágyának kivetülése, a tökéletes férfiszépség ábrázolása.

A kiállítás a XIX. század végétől egészen napjainkig követi végig a meztelen férfiak ábrázolásának különféle változásait. A kiállítást hirdető plakátokat látva talán nem is gondolnánk, hogy Kernstok Károly, Vaszary János és Ferenczy Károly festményeivel is találkozhatunk a tárlaton. Ezeken a képeken a férfiak természeti közegben jelennek meg, meztelenségükkel visszautalnak a teremtéstörténet férfi főszereplőjére, Ádámra. A terem közepén található tárlóban meztelen fiatal fiúkat megörökítő fotográfiákat láthatunk, melyek a Magyar Képzőművészeti Egyetem tulajdonát képezik. A felvételek azt bizonyítják, hogy a magyar festőnövendékek ezeket a képeket használták festészeti tanulmányaik elkészítéséhez. Közvetlenül igazolható ez Ferenczy Ká-
roly Est című festményével kapcsolatban, amelynek fényképes „párját” a vitrinüveg alatt fedezhetjük fel. A német fotográfus, Wilhelm von Gloeden hasonló témájú képei Árkádia tájaira kalauzolnak bennünket. Gloeden fotóinak szereplői fiatal szicíliai fiúk, akik a természettel (és egymással) harmonikus kapcsolatot alkotva idéznek fel egy sajátosan idilli, vágyott állapotot. A nemzetközi mezőnyt tovább bővíti Oskar Kokoschka és Pablo Picasso, akik egy-egy grafikával szerepelnek a teremben. Picasso Lóitatás című rajza leginkább Kernstok festményével hozható kapcsolatba, Kokoschka színes grafikája nyúlánk alakjaival, erdők-mezők madaraival a mesék archaikus világát idézi (A Li nevű lány és én).

Az új Ádám-ábrázolások mellett a férfitest az aktábrázolásokhoz használt modellként jelent meg. A XIX. század végén, a fotográfia és a reprodukciók elterjedésével az élő modell utáni rajzolás már kevésbé volt kifizetődő, a fényképek használata egyszerűbb és olcsóbb lett. A férfitest itt sem a vágy tárgyát képezi, egyszerű (és gazdaságos) segédanyagként funkcionál. Zofia Kulik közel 700 darabból álló Gesztusok archívuma című sorozatában megfordítja a fényképezés eljárását: művésztársát, Zbigniew Liberát állítja különböző pozitúrákba, mintegy eljátszatja vele a fényképeken látható gesztusokat. Ezek a mozdulatok azonban nem csak a klasszikus táblaképekről lehetnek ismerősek számunkra: az önkényuralmi rendszerek is előszeretettel sajátították ki s ruházták fel saját ideológiájukkal az emberi testet. Libera egyébként visszatérő figurája a kiállításnak: itt még férfi mivoltában jelenik meg, egy másik teremben azonban nő képében teszi magát a vizsgálódás tárgyává. Halász Károly a szobrászat felől közelít a meztelen férfitesthez. A Testépítő reneszánsz modorban címet viselő, 2000-ben készült munkája pontosan az, ami: az izmos férfitest a megfelelő pozíciót felvéve egy reneszánsz (vagy akár antik) szobor bőrébe bújva merevedik mozdulatlanná. Halász munkája mellett – az emberi test, az idő és a mozgás kapcsolatát vizsgáló fotósorozatával – Muybridge is helyet kapott a teremben. A Halász-képek mellett látható Mapplethorpe-fotók pedig érdekes összhatást nyújtanak: bár a felvételek tematikája hasonló, Mapplethorpe (akinek 2012 nyarán rendezett önálló kiállítást a múzeum) megfogalmazása inkább lírai, melankolikus, míg Halász megközelítése ironikus.
A nők termébe érve a szerepek felcserélődnek: a férfiak modellé válnak, a nők alkotóvá. Eszünkbe juthat a Gerilla Girls elhíresült állítása, mely szerint a nőknek meztelennek kell lenniük, hogy bekerülhessenek a Metropolitan Museumba. Az állítás olyannira megalapozottnak bizonyult,  hogy akkoriban (1985) a múzeumban kiállító alkotóknak mindössze öt százaléka volt nő, a modern művészeti gyűjteményben található képeken azonban a nők voltak többségben (az aktok mintegy nyolcvanöt százaléka nőket ábrázolt). Nos, a Ludwig Múzeumban szép számmal képviseltetik magukat a női alkotók. Sylvia Sleigh festményén keresztül pontosan érzékelhetővé válik a szerepek változása: Császári akt című képén egy meztelen férfit látunk, aki egy narancssárga drapériával letakart ágyon fekszik. Testtartása emlékeztethet minket megannyi Vénusz-ábrázolásra, de eszünkbe juthat Manet Olympiája is. A jellegzetesen női testtartást látva joggal gondolhatnánk, hogy Sleigh mediterrán típusú férfija valójában nő, pedig a festő korántsem szándékozik félrevezetni minket (a címben meg is nevezi modelljét, Paul Rosanót), mi vagyunk azok, akik túl sok Vénuszt láttunk eddigi életünk során. Izgalmas Ilse Haider munkája is: gombostűket rögzített egy enyvszerű felületre, hegyes végükkel kifelé – a tűk sokaságából egy egészalakos férfiportré rajzolódik ki. A női tekintet tematikájához kapcsolódik Katarzyna Kozyra projektje, mely a kiállítás egyik elfüggönyözött termében kapott helyet. Nem kell azonban megijedni, szó sincs pornográfiáról: a lepel mögött egy körüljárható installációval találkozunk, amelyen a Férfifürdő című videó jeleneteit látjuk. Kozyra egy rejtett kamera segítségével örökítette meg a meztelen vagy félmeztelen, törölközőbe csavart férfitesteket. Ehhez azonban neki is férfivá kellett válnia: az installáció mellett láthatjuk azt a videót, amelyben a művésznő különféle protézisek felhelyezésével (műpénisz, szőrzet) átváltoztatja magát. Kozyra megmutatja azt a helyet, amely még napjainkban is tabunak számít, legalábbis a nők számára. És ha már tabu: a kiállítás további részében külön szekció foglalkozik a homoszexualitás, a férfi-női identitás, a tökéletes és kevésbé tökéletes (antihős) férfi, és a tilalom övezte férfi nemi szerv témakörével. A meztelen férfi című kiállítás a külföldi és a magyar kurátorok részéről egyaránt hatalmas és hiánypótló vállalkozás, amelynek előkészítése során számoltak azzal is, hogy nem elegendő a közönség elé adni ezt a rendhagyó és provokatív témát, beszélni is kell róla. A Ludwig Múzeum a kiállítás ideje alatt előadásokat szervez, ahol meghívott előadók (művészettörténészek, szociológusok, történé-
szek) beszélnek arról, milyen is az, mikor a férfi meztelen.