Benkő Krisztián: Szivárvány. Kölcsey Ferenc: A pávatollhoz (tanulmány)

A magyar Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek a legelső költeménye, A pávatollhoz  1808-ban látott napvilágot, vagyis az életműben érettebb korában felerősödő nacionalizmus korszaka előtt, a Kazinczy Ferenc köréhez és a nyelvújítási vitákhoz történő csatlakozása időszakában keletkezett. A nyelvújítás védelmében Szemere Pállal közösen szerzett Felelet a Mondolatra című gúnyirat ismeretében a vers értelmezéséül választott szivárvány szó első hallásra maga is az új szavak kreálásának XIX. század elején divatos trendje termékének tűnhet, de az etimológiai szótár már a XV–XVI. században is használt kifejezésként tartja számon: eredetét tekintve a „szív” (beszippant) igére vezethető vissza.1  Vagyis a későbbiekben tárgyalt varázstalanítás (Max Weber) elleni romantikus fellépés nem az esőcseppeken visszatükröződő napfény leleplezése, hanem Newton optikája miatt vált jelentőssé.
Mindazonáltal a két barátot, Szemere Pált és Kölcsey Ferencet összehozó Kazinczy retorikájában jelentős szerep jut a szivárvány-hasonlatnak:

„Amikor 1819-ben Kazinczy a nyelv fogalmát szivárványhasonlatával olyan esztétikai magaslatra emelte, mint előtte és utána senki, akkor eljárásának nemcsak ideológiai, hanem lélektani alapja is lehet. Ennek a szivárvány-hasonlatnak természetesen szimbolikus jelentése is lehetett, miközben a nyelvi sokszínűség gyakran hangoztatott célkitűzését juttatta kifejezésre – írja a marosvásárhelyi születésű Miskolczy Ambrus. – A szivárvány a termékenyítő tavaszi eső utáni tünemény. A szivárvány azt is jelzi, hogy virágzást hozó évszak kezdetén vagyunk, és mindent beragyog a fény. (Herder nyelvszemléletének megfelelően a nyelv lassan férfikorba lép.) A színek játéka az irányzatok önállóságára és egymásba játszó kölcsönhatására utal. A cirkalom és a linea a barokk obskurantizmus és a monumentális klasszicizmussal élő abszolutizmus elvetése. […] A szivárvány az önmagát éltető szabadság világának képe.”2

A Kölcsey A pávatollhoz című költeménye szövegébe beleíródó szivárvány metaforáinak révén – akár olvasmányélményei, akár zseniális előrelátása folytán – a magyar irodalomban több mint tíz évvel korábban felsejlik az angol(szász) romantikának csak az 1820-as években megjelenő tendenciája: a fénytan tudományával szembeni kételkedés.3 A híressé vált „roppant szivárvány” Keats Lamia című elbeszélő költeményében hatott Poe a „keselyű”-nek nevezett Tudomány című szonettjére, Coleridge Newton atomista kiindulópontját támadta, William Blake a newtoni Principia merevségét, amely gátja a képzeletnek. Coleridge pedig 1817-ben élénk érdeklődésre utaló levelet írt Ludwig Tiecknek, amelyben a Newtont tudományos szemszögből kritizáló Goethe Színtanának recepciójáról érdeklődött: Goethe egyszerűen hibásnak tartotta a newtoni optikát, mert nem tud magyarázatot adni mindennapos színjelenségekre.4

2.
A PÁVATOLLHOZ

Pompás tolla a szép pávának!
Melynek oly sokféle színe
Van, mint az ég fényes napjának,
Milyen vagy te?

Szép vagy mégis, és szépségednek
Neveltetnek kellemei
Amint vegyíttetnek fényednek
Sok színei.

Zöld vagy-é? vagy miként
Dafnének Aranyszínű hajszálai?
Vagy mint az esthajnal tüzének
Sugárai?

Főképp egy folt, mely közepébe
Szálaidnak fényeskedik,
És gyengén kékellő szinébe
Büszkélkedik,

Képe vagy a színes világnak
Sokszínű  ragyogásoddal,
Képe az állhatatlanságnak,
Oh pompás toll!

Mikor reményt képző szinével
Énfelém talál fényleni,
Mintha Dafnét látnám kék szemével
Tündökleni,

Kellemeit rezgő fényének
Oly nagyon azért kedvelem,
Mert mosolygó szemét
Dafnének Bennek lelem.5

Mielőtt a színek említésének poétikai-retorikai olvasatából kiindulva alaposabb értelmezését nyújtanánk a versnek,  érdemes  jelentést  tulajdonítani  egy  paradoxonnak: hogyan emlékeztethette Daphné kék szemeire a nősténynyel szemben kihívóan díszes és fenséges hímpáva6  tollazatán lévő számos kék színű folt Kölcseyt? A pályakezdő költő asszociációja inkább az írás eszközeként is funkcionáló toll és az olvasói megbecsülés, a babérkoszorú közti romantikus  toposzt  idézi,  hiszen  a  görög  mitológiában Apollón azzal menti meg Daphné becsületét a bonyolult szerelmi  szövevények  után,  hogy  babérfává  változtatja. Kazinczy sértő hangnemben kritizálta Kölcsey neki elküldött versét, többek közt azzal a nevetséges ötlettel állt elő, hogy pávatoll helyett egy szép virág nevét kellene a vers címéül választani, valamint kifogásolta a modern költészet egyik előképének, az áthajlásoknak (enjambement) a többszöri használatát, amit Kölcsey válaszlevelében „egy kényes ízlésű Artista’ mérges szánakozásá”-nak nevezett.7 A   fehér   fény   prizmaszerű   megtöréséből   kialakuló spektrum jellemző színei a vörös, az arany, a zöld, a kék és a lila. Anélkül, hogy túlzottan elkanyarodnánk a bulvárezotéria irányába, tovább vezet a görög mitológiai kiindulópont értelmezésében, ha vetünk egy pillantást a színek szimbolikus jelentéseire.8  A költészetben a tavasz metaforájaként gyakran megjelenő zöld alapszínű pávatollon feltűnő pöttyökben (a „szem”-ekben) a Nap-szimbólumként értelmezhető arany belsejében  rikító  kékség az égbolt és a tenger végtelenségét idézi, de mindezt keretbe zárja az irigység, a sárga epe – akár, merészebb asszociációval, a romantika transzcendens varázs iránti rajongása és a tudomány viszonya ott lappang abban a görög mitologémában, miszerint a szivárvány istennőjének, Írisznek nővérei voltak a Harpüiák. Keats Lamia című elbeszélő költeményének részletét idézve:

„Roppant szivárvány volt egyszer az égen:
szövetét tudjuk — számon tartja régen
a mindennapi dolgok lajstroma.
Angyal-szárnyat lenyír a filozófia,
rejtélyt szabályba tör, s szellem-lakott
eget kifoszt (…)”.9

Péter Ágnes írja a témáról szóló, már említett könyvében, hogy a „romantikusok igazságigénnyel léptek fel. A szivárvány számukra nemcsak a Newton által leírt fényrészecskék pontosan kiszámítható elhelyezkedése a matematikailag meghatározható térben, hanem a szemlélő általános érvénnyel nem rögzíthető tapasztalatait, emlékeit, asszociációit […] tömörítő »jel«”.10

Hogyan jelennek meg a színek Kölcsey Ferenc versében? A felvezetést – „oly sokféle színe / Van, mint az ég fényes napjának” – folytatva, a negyedik  strófában már így fogalmaz: „szépségednek/ Neveltetnek kellemei / Amint vegyíttetnek fényednek / Sok színei”. A szöveg értelmezőjét éveken át foglalkoztató kérdés, a három esztétikai kategória: a szépség, a fenség és a grácia viszonyrendszere (többek közt Friedrich Schiller, Heinrich von Kleist, Edmund Burke, Ungvárnémeti Tóth László és Kisfaludy Károly kapcsán) egyértelműen megjelenik a versben – de ezúttal ezeken a pontokon érdekesebb, hogyan tűnik át a költemény a pávatoll iránti hódolatból a fénytan csillagászati témájába. „[A] színes világnak/ Sokszínű ragyogyás”-a feszültségbe kerül a Napba „visszavegyülő” sugarak képével, és mindezt végül a hímpáva Daphnészemei keltette, hitelesnek aligha nevezhető izgalmat egy tudománytörténetileg egzakt  kifejezéssel  hűti  le,  hiszen a „rezgő fény” kifejezés utal arra, hogy a fény elektromágneses hullámok rezgéséből keletkezik. Így a Naphoz közelebb keringő, nagy hőmérsékletű, a Földről az egyetlen szabad szemmel is látható bolygó említésének – „az esthajnal tüzének / Sugárai” – különösen jelentős távlati perspektívákat tár föl.

Kölcsey Ferenc A pávatollhoz című költeményének legfőbb eredetisége, hogy valójában Blake Newtonról készült rajzának alapvetését fordította visszájára, amikor egy fiktív „Daphné” iránti szerelem megéneklésekor – a szocializációs kényszer által megkövetelt norma hatására – engedte beszüremkedni versébe a varázstalanító tudomány newtoni elgondolásait.11
—
1 „A szó eredetileg egy középkori bibliafordító újítása lehetett, és legkorábban  (a  XV.  században)
»szivacs« jelentésben bukkant fel, a XVI. században viszont már a mai jelentésben, sőt, »szívókút, szökőkútszerű     forrás«,     illetve »szívócső, szívóeszköz, szivattyú« jelentésben is megjelenik. Sőt, szintén a XVI. században előfordul a »félkörív, boltív, ívelt épületelem« jelentés is – ez nyilván a ma is ismert jelentésből fejlődött. A XVI. századból van példa a szivár – »szivacs« – szóra is, de ez főnév, míg a szivárvány és a szivárog esetében az -r igeképző lehet (a TESz. szerint gyakorító képző). A szivárog csak a XVII. században bukkan fel. A szivárvány neve sok nyelvben az ívre utal, például az angol rainbow, a német Regenbogen, a finn sateenkaari –
»esőív, esőíj«; az olasz arcobaleno – »villámív/-íj«, a katalán arc/pont de Sant Martí/Joan »Szent Márton/János íve/íja/hídja«, a katalán arc iris, a spanyol arciris, arco iris, a portugál arco-íris »szivárványhártya-ív/íj«, a francia arc-en-ciel »égi ív/íj«, a török gök kuşağı »égi öv«,  yağmur  kuşağı  »esőöv«.”  – Lásd Benkő Loránd (főszerk.): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára.  Budapest,  1995,  Akadémiai.

2 Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az  egyéni  szabadságért).  Forrás, 2010/1.

3 Ugyan Wordsworth már 1802ben írt költeményt a szivárványról, de a tudománytörténeti vita akkor még fel sem merült. Vö. Péter Ágnes: Roppant szivárvány: a romantikus látásmódról. Budapest, 1996, Nemzeti Tankönyvkiadó. 5.

4 Vö. Zemplén Gábor: Megroppant szivárvány? Ponticulus Hungaricus, 2012/4.

5 Kölcsey Ferenc: Versek, versfordítások. Budapest, 2001, Universitas. 10.
6 A hímpáva a XX. század végén divatba jött metroszexualitás legjellemzőbb megtestesítője.
7 Lásd a kritikai kiadás jegyzetanyagát:   Kölcsey   Ferenc:   i.m. 342‒345.
8 Lásd   John   Gage:   Color   and Meaning. Art, Science, and Symbolism. Berkeley, 2000, University of California Press.
9 John Keats versei. Ford.: Nemes Nagy Ágnes, Budapest, 1975, Európa. 322‒323.
10 Péter Ágnes: i. m. 6.
11 Vö. Földényi F. László: Newton álma. Blake Newtonja. In uő: A festészet éjszakai oldala. Pozsony, 2004, Kalligram. 502‒503.