Balázs Imre József: Irodalom és arc 2. / „Alig várom” – Éves horoszkóp a 2014-es évre

Balázs Imre József: Irodalom és arc 2. / „Alig várom” – Éves horoszkóp a 2014-es évre

(Egészség) Ha egy reggel arra ébred, hogy alig várja, hogy felkelhessen az ágyból, s belevághasson egy új napba, ne lepődjön meg. Ilyen lesz ez az év. Azt érzi, túlteng önben az energia. Bemegy a fürdőszobába, és fogmosás közben saját magára mosolyog a tükörben, ettől kissé fogpasztapöttyös lesz a vízcsap és a tükör. Zuhanyozás után nem bír betelni a saját illatával, az alkarját szagolgatja még reggeli közben is. Ha az autóban ül a reggeli forgalmi dugóban, és zenét hallgat, a taktust veri a kormányon önkéntelenül is.

Egy napon pedig – és várja csak ki azt a napot – egy ismeretlen szólítja majd meg az utcán, és megkérdezi, nem járna-e vele ezután konditerembe. És noha nem jutott még eszébe soha konditerembe járni (vagy pontosabban: eszébe jutott, csak nem járt), ennek a kérdésnek nem bír ellenállni, és ösztönösen mond majd igent. Úgy érzi akkor, mintha egy belső hang vált volna testté, s állt volna ön elé az utcán. Jóban lesznek ezután, gyakran fognak találkozni.

(Pénz, karrier) A kávé épp lefő a munkahelyi kávégépen, és ön mélyen beszívja illatát. Úgy érzi, újjászületett. Gondoljon az összes testrészeire egyenként, a lábujjaitól a hajszálaiig. Gondoljon a veséjére, májára, lépére. Gondoljon a zsebeire és az ott található aprópénzekre. Érezze, hogy él.

Az élete egy gömb, amelyik önnel együtt emelkedik. Az élete egy lift, amelynek üvegajtajai vannak. Az élete egy száguldó autó, amelynek tetőablakán beáramlik a levegő. Az élete egy érintőképernyő, amelyet a megfelelő kéz érint meg, a megfelelő helyen.

(Szerelem) Idén úgy érzi, mintha még a fülcimpája is bizseregne. A talpában apró fények villannak fel esténként, a paplan alatt. Szemhéjain csókok lenyomatát érzi, akkor is, ha körülnézve éppen nem lát senkit maga mellett. Ez a szerelem éve, jobb, ha felkészül rá.

Ez meg fogja önt változtatni. Ha lassú volt, mostantól gyors lesz. Ha hallgatag volt, valósággal árad majd önből a beszéd. Ha kérges volt a tenyere, mostantól magától kisimul.

Belép egy ajtón, egy utazótáskát lát majd ott, amely csak önre vár. Benne van minden, amire szüksége lehet ebben a szerelemben. Ne tétovázzon! Talán csak a fogkefét kell még magához vennie a fürdőszobapolcról, és már indulhat is.