Williams, Tennessee: Egy tokiói hotel bárjában (dráma, Csapó Csaba fordítása)
Szereplők: Csapos
Miriam Mark
Hawaii hölgy
Leonard
rész: ebédidőben, pár nappal később
ELSŐ RÉSZ
Egy választékosan és egzotikusan öltözött amerikai nő ül egy kis kerek asztalnál egy erős fénnyel megvilágított kis helyen. Nagyon csinos. Kalapot visel, melynek a tetején kékesfekete kakastollak ékeskednek. A csapos egy fényezett bambuszból készült bárpult mögött van, spotlámpával megvilágítva. Fiatal, és megjelenése egy keleti ideálé. Felemel egy fém shakert pár másodperccel azután, hogy felmegy a függöny, mintha a jelenet kezdetének adna jelt
Miriam: Tetszik ez a hely. Csapos: Köszönöm.
Miriam: Olyan vitalitás-hangulat van Tokióban! Csapos: Köszönöm.
Miriam: Rendkívül jól értesz és beszélsz angolul. Csapos: Köszönöm.
Miriam: Nálatok mély benyomást keltő az öngyilkossági ráta. Csapos: Köszönöm.
Miriam: Azt hiszem, nem értetted, amit mondtam. Csapos: De igen.
Miriam: Azt mondtam, hogy mély benyomást keltő az öngyilkossági ráta nála ‒ Csapos: Amerikában nincs öngyilkossági ráta?
Miriam: Ami Amerikában van, az a vitalitás kirobbanása, ami világméretű. Csapos: Hány cowboyt exportáltak?
Miriam: Ha-ha! Igen, lehet így is mondani. „Sok cowboyt exportáltak!” Igen, de ha rólam van szó, nincs igazán szükségem arra, hogy vitalitás-hangulat vegyen körül.
Csapos: Van elég önmagában is?
Miriam: Mondjuk, van elég, és egy kevéssel több, mint elég.
Csapos: Nem lep meg.
Miriam: Hmm! Hány órányi alvásra van szükséged egy nap?
Csapos: Köszönöm, hogy érdekli, de miért érdekli?
Miriam: Mindig érdekel. Nekem négy óra elég. Csapos: Ébren van a sötétben?
Miriam: Általában nem. Tudod, későn fekszem. Csapos: Kirándulásokat tesz éjszaka?
Miriam: Igen, nyugtalan vagyok éjjel. Hogy hívnak? Csapos: Én vagyok a Csapos.
Miriam: Igen, észrevettem, hogy te vagy az. Mért nem választasz olyan foglalkozást, ami nem ennyire korlátozó?
Csapos: Köszönöm.
Miriam: Szívesen! Látod, mit csinálok? Kiveszek egy tükröt a táskámból. (Elővesz egy nagy
tükröt a táskájából)
Csapos: Mért bámul engem?
Miriam: Szeretem látni, hogy mi történik körülöttem a fénykörben.
Csapos: Elnézést, amíg én. (Elvisz egy tálca italt jobbra)
Miriam: Igen. A legjobb ötlet. Táviratozni Leonardnak. A kezébe tenni. (A Csapos visszatér a
tálcával. A nő észreveszi őt a tükörben) Hmm! A tevékenységed a shakerrel őrjítően zavaró.
Csapos: Bocsánat! Én vagyok a Csapos.
Miriam: „A derű belső forrásai.” Valami professzor említette nekem egyszer. Moslék, mosni benne a disznót, ne fordulj hozzám. „A derű belső forrásai” udvarias mód az életenergia hiányának leírására. Akadhatnak kivételek, de.
Csapos: A tükörből a fény a szemembe világít.
Miriam: Mivel a fény a szemedbe jótékony. Boldogan lejjebb viszem a fókuszát a. Ne állj a bárpult mögé!
Csapos: A feladatom az, hogy a.
Miriam: A főnököd nem tiltakozna, ha a bárpult előtt állnál. (Egy pillanattal később a Csapos a bárpult elé áll)
Csapos: A tükörből jövő fény átégeti a ruhámat.
Miriam: Biztos vagy benne, hogy ezt nem én vettem észre rajtad?
Csapos: Igen.
Miriam: Tehát igen. Én is. Hoznál egy kis jeget az italomba?
Csapos: Örömmel, elővigyázattal és egy kis késéssel. (Elindul a kulisszák felé egy tálcányi koktéllal. Miriam kivesz egy kis pipát a táskájából, és egy zacskóból megtölti)
Miriam: Hmm!
Csapos: Egy diplomataparti van az étteremben, kérem, bocsásson meg!
Miriam: Megbocsátok, ha nem maradsz soká. (A Csapos az italokkal el) Hmm! Nehéz, igen, de nem megszerezhetetlen, nem. Egy kis Panama Red. (Miután néhányat szippant a kis pipájából, visszatér a Csapos) Hmm! Diplomaták. Fiatalok?
Csapos: Tiszteletre méltók.
Miriam: Rég nem hallottam ezt a szót.
Csapos: Talán rengeteg szó van az angolban, nem idiomatikusak, amelyek nem lennének hasztalanok, hogy Ön.
Miriam: Szeretem a szülőföldem idiómáit.
Csapos: Ön egy marihuána pipát szív.
Miriam: Egy pipa Panama Redet.
Csapos: A vendég élvezete az én élvezetem is, de megtenné nekem a szívességet?
Miriam: El fogom oltani neked. Eloltani azt jelenti, hogy elfojtani a tüzet.
Csapos: Köszönöm.
Miriam: A Panama Red nem elengedhetetlen az én.
Csapos: Vitalitásához. Természetes az Ön természetéhez.
Miriam: Hmm! Nem. Nem mondom, hogy nem fokozza, de az.
Csapos: Köszönöm.
Miriam: Megtanítom majd neked az angol idiómákat. Némelyek több száz évesek. Tiszteletre
méltók. A fontos idiómákat meg lehet tanulni, igen.
Csapos: Nem szükséges, de köszönöm.
Miriam: Házas vagy?
Csapos: Kapcsolatban élek. És hűséges vagyok.
Miriam: Rettenetes hiba! A házassághoz némely előzetes képzés szükséges.
Csapos: Köszönöm. Megkaptam az előzetes képzést.
Miriam: Vannak meglehetősen jó útbaigazítások, és vannak briliáns útbaigazítások.
Csapos: Kedves öntől, hogy érdekli az én képzésem.
(Egy újabb tálca koktéllal el. Időnként szél söpör végig a báron. Üvegből készült függődíszek csilingelnek, melyek az ajtó boltívén lógnak, amikor egy fuvallat érkezik. Ez akkor következik be, ha aláhúzni, vagy ellenpontozni kell. Minden alkalommal hangot adnak a függődíszek. Miriam megérinti a kakastollakat a kalapján, és zümmögő hangot ad. Majd átrendezi a karkötőit a csuklóján, és feltűnően a fejét ingatja egyik oldalról a másikra. A Csapos visszatér)
Miriam: Észrevettem jó pár testes nőt a szállodában, ajtajuk a folyosóra nyitva. Az ágyuk szélén ülnek, nem csinálnak egyáltalán semmit.
Csapos: Hölgyek Hawaiiról.
Miriam: Csak ülnek. Semmi energia bennük, hogy felálljanak és elinduljanak?
Csapos: A hölgyek egy társaságnak a.
Miriam: Nincs elég vitalitás a vitához, de még a beszélgetéshez sem.
Csapos: Szép hölgyek Hawaiiról.
Miriam: Nem mondtam, hogy nem szépek. Szépnek lenni, vagy nem szépnek, az. Amit a hawaii hölgyekről mondtam, az annyi, hogy nem kellene fenn lenniük mellett. Élénknek kellene lenniük. A férjük javasolta nekik a japán utat?
Csapos: Azt hiszem, a férjük elégedett a.
Miriam: Talán Hawaiion a nagyon kövér feleség az, amit mi Amerikában státusszimbólumnak hívunk.
(A hawaii hölgy odamegy a boltívhez, majd el)
Miriam: Istenem! Egyikük leszállt az ágyról. Bizonyára összerogyhatott, és le kellett szállnia róla. Talán fogalma sincs róla, merrefelé indult el. Hogy én merre indulok el, az olyasmi, amit mindig tudok.
Csapos: Japánban vannak más helyek is.
Miriam: Már mondták nekem, hogy Kiotót nem szabad kihagynom. Az a személy, ismerős, férfi, aki Kiotót említette nekem, azt mondta, Kiotóban szép pagodák és virágzó fák vannak virágban, az évnek ebben a.
Csapos: Igen. Menjen el Kiotóba.
Miriam: Nos, majd elmegyek Kiotóba egy esti vonattal. Szeretem a kerekek zakatolását és a
hűvös szellőt az ablakból. Remélem, van olyan vonat, ami …-kor indul.
Csapos: A recepción meg tudják nézni Önnek a menetrendet.
Miriam: A recepciós tiszteletre méltó, mint a diplomaták.
Csapos: A recepciós örülni fog, hogy odaadhatja Önnek a.
Miriam: Ma este megyek.
Csapos: Lehetséges korábban menni.
Miriam: Jobban tetszik az esti vonat. Kiotó. Kiotót magamba szívni nem fog sokáig tartani. Egy olyan nő, aki az én vitalitásommal rendelkezik, minden helyet gyorsan magába szív. Egy pagodát egy perc alatt befogadok. Nos, ha még körbe is járom, akkor néhány perccel több. Ez úgy hangzik, mintha felszínes befogadás lenne, de.
Csapos: Némely pagoda ötvagy hatszáz éves.
Miriam: Tiszteletre méltó, de befogadnám őket, nos, maximum öt perc alatt. Nézek. Megyek tovább.
Csapos: Az Ön befogadási módszere nem a megfelelő folyamat.
Miriam: Megfelelő folyamat.
Csapos: Ön lehet, hogy így gondolja, de.
Miriam: A tisztelet olyan dolog, amelyet boldogan meghagyok a tisztelő félnek.
Csapos: A férje is Önnel tart?
Miriam: Nem. Neki egy órába telnék, mire befogadna egy pagodát.
Csapos: Néhányan, akik Kiotóba mennek, egy egész napon át ülnek egy pagoda előtt, aztán egész éjjel. Tisztelet.
Miriam: Vagy tettetés… Tartott már el téged valaha is egy nő?
Csapos: A mi országunkban jobban szeretjük mi férfiak eltartani a finom hölgyeket.
Miriam: Finom hölgyek, mint a babák.
Csapos: Finom hölgyek, finom modorral és gesztusokkal.
Miriam: Jaj, láttam, hogyan mozognak. (A Csapos kijön a bárpult mögül egy tálca itallal)
A tiszteletre méltó diplomaták be fognak esni az asztal alá.
Csapos: Addig nem, míg nincs rezgés, földrengés. (Jobbra el)
Miriam: Ez a fiú jól mozog, igen, tudja, hogyan kell mozogni. Sajnálom, hogy olyan a munkája, ami leköti. Egyébként nem egyedül mennék Kiotóba. Nos, nem leszek magányos.Ismerem azt a szót, hogy „sziasztok”. (A közönséghez) Egy vidéki klub táncestélyén
Long Islanden… Ó, milyen népszerű vagyok Long Islanden!… táncoltam azzal a vonzó, de tapasztalatlannak látszó fiatalemberrel, és a fülébe súgtam: „Nem baj, ha majd én kezelem a nemi szervedet?” – Hú, de megijesztettem! Azt mondta: „Itt?” – mintha templomban volna. Azt mondtam: „kimegyek kicsit levegőzni, te pedig gyere utánam!” Utánam jött? Hmm? – Le meritek fogadni, hogy igen! És én egyből a kezembe vettem a nemi szervét, igen. HMM! Eegen! Egy Cadillac és egy… Cadillac között. Biztosan beszálltunk az egyikbe… Brrr!… Az emlékezés nem elég. A jelenben szeretem az akciót. (A Csapos visszatér jobbról egy üres tálcával a kezében.
Bemegy a bárpult mögé) Csapos! Hé! Csapos! (A Csapos továbbra is csak töltögeti az italokat, és egy tálcára rakja azokat a bárpult mögött. Miriam kivesz a táskájából egy kis ezüstsípot, meg fújja, amely visító hangot ad) Ezt arra használom, hogy taxit fogjak New Yorkban.
Csapos: Mi az? Mondott…? Miriam: Taxi. Nyilvános jármű.
Csapos: Én nem vagyok nyilvános jármű. Nem szoktam a sípolásra odafigyelni.
Miriam: Szeretném, ha hoznál nekem egy távirati blankettát attól a recepcióstól, akinek olyan szerencsétlen arca van.
Csapos: Hozok Önnek egy távirati blankettát a hotelboyok kapitányától, és leteszem a zöld asztalra. (Kimegy jobbra a boltív irányába. A nő is odamegy a boltívhez, a Csapos visszajön) Elnézést! Elállja az utam.
Miriam: Úgy érti, akadályozom?
Csapos: Köszönöm. Úgy értem, akadályoz. Hogy kézbesíthessem Önnek a táviratait, meg kell kérnem, fáradjon az asztalához.
Miriam: Ha visszafáradok az asztalomhoz, akkor odahozod nekem a táviratot?
Csapos: Elhelyezem a kezéhez.
Miriam: Az asztalra kell helyezned.
Csapos: Oda fogom helyezni a táviratot, ahol elérheti. Ön még mindig elakad… akarom mondani, akadályoz.
Miriam: Ő nyerte ezt a kis találkozást, de az ember sok találkozást veszíthet el úgy, hogy a végén nyertes lesz. Lerakott egy tömbnyi távirati blankettát arra a másikra. Csapos! Csak egy távirati blankettát kértem, de te egy egész tömbbel hoztál nekem.
Csapos: Elég lesz ez, vagy sok tömböt kér?
Miriam: Azt gondoltad, az egész világnak táviratokat fogok küldözgetni? (Féktelenül nevet) Ó! Tudnál adni egy ceruzát?
Csapos: Igen. Csak egy ceruzát?
Miriam: Egyetlen ceruza megteszi ebben a pillanatban. (Hangosan beszél, miközben ír) Mr. Leonard Frisbie. World Galleries. New York. Kedves Leonard! Sajnálattal tudatom veled, hogy Mark teljes ideg-összeroppanásban szenved. Hmm! Mentális és fizikai is. A legtöbb helyzettel meg tudok küzdeni, de ezzel nem. Úgy értem, egyedül nem. Mark a legnagyszerűbb festőd. Kérlek, repülj Tokióba azonnal. Különben arra kényszerülök. Hmm! Hacsak nem jössz olyan gyorsan, amilyen. Szeretettel, mint mindig, és kétségbeesett hívással. Miriam Conley. Na, most! Így megteszi. Fiatalember! Add oda a táviratot a recepciósnak. Azonnal el kell küldeni.
Csapos: Arra vagyok tanítva, hogy a bárpulton belül álljak a napnak ennek az.
Miriam: Tekints el az útmutatástól! Adok neked kétszáz jent, ha elviszed a táviratot a recepciósnak, és megmondod, hogy azonnal el kell mennie.
Csapos: Tegye a táviratot egy másik asztalra, és majd elveszem onnan.
Miriam: Félsz attól, hogy ide gyere az asztalomhoz?
Csapos: Ha odamegyek az asztalához, akkor azonnal ráteszi a kezét valamelyik testrészemre.
Miriam: Ha! Nézd! Kétszáz jen!
Csapos: Tegye a táviratot egy másik asztalra, és.
Miriam: A távirat ott marad.
Csapos: Aztán el kell vinni a recepcióshoz.
Miriam: Egy pogány bálvány egy… tulajdonságával. Újabb kétszáz jen. (A Csapos a bárpult mögül előjön, és olyan pozícióba helyezkedik, ami elég biztonságos távolságra van az asztaltól, s teljes hosszúságában kinyújtja a karját) El kell venned a táviratot az asz-
talról, különben nincs üzlet.
Csapos: Vágja ide hozzám a négyszáz jennel együtt!
Miriam: Majd ha megőrültem! Idejössz szépen az asztalhoz, és elveszed a táviratot a négyszáz jennel. (A Csapos rövid hezitálás után odamegy az asztalhoz. A nő azonnal a Csapos nemi szervére teszi a kezét) Maradj egy kicsit! Nem lehet igazi kifogásod.
Csapos: Ez?
Miriam: Mi?
Csapos: Tokióban a nők fürdetnek minket.
Miriam: Nagyon érdekes, bámulatos ötlet! Mikor akarod a fürdőt?
Csapos: Már fürödtem. Illetlenség nélkül.
Miriam: De maradj az asztalnál.
Csapos: Négyszáz jen elég nagy összeg egy távirat elvitelére a recepcióshoz, de a keze az.
Miriam: Egy nő keze, aki ég.
Csapos: Igen.
Miriam: (Elengedi a férfit, odaadja neki a pénzt és a táviratot) Itt van a távirat és a négyszáz jen. (A Csapos elindul a bárpult felé, majd megáll) Mi a baj?
Csapos: Elfelejtettem az irányt. (Jobbra a boltív felé el)
Miriam: (A közönséghez) Teljesen tisztában vagyok vele, természetesen, hogy nincs semmilyen misztikus trükk ahhoz, hogy teljes egészében megvédjem magam a naptárak, faliórák és karórák förtelmes termékeitől. Mindamellett frigyre léptem velük.
Amikor, vagy a váratlan, de mindig lehetséges gyógyíthatatlan betegség közeledte. (Kivesz egy apró gyógyszeres dobozt a táskájából) Egy Regency tubákos szelence: ártatlan külsejű. Kiviszem magammal a délutáni fák ligetébe. Lenyelni a. És egyetlen,
mérhetetlen pillanat… (A Csapos visszatér) Sikerült a?
Csapos: A távirat meg el van.
Miriam: Köszönöm. Remélem, a vonat azelőtt indul, hogy a fények halványulnának. (Szélcsengők. A nő férje jobbról a színpadra lép. A férfi egykorú Miriammal. Élénk festékfoltok láthatók a vasalatlan öltönyén)
Mark: Nincs szék nekem az asztalnál.
Miriam: Nem vártalak. (A férfi megpróbál egy széket húzni az asztalhoz, de térdre rogy. Bocsánatkérő mosollyal feltápászkodik)
Mark: Túl hamar munka után.
Miriam: Nagyon.
Mark: Féltem, hogy esetleg te.
Miriam: Nem vártalak téged.
Mark: Örülök, hogy idejében lejöttem.
Miriam: Minek az idejében?
Mark: Annak, hogy itt találjalak.
Miriam: Infantilis függőség. Mark: A munka az.
Miriam: Nem fogom megvitatni. Az asztalra hajolsz, hogy megtámaszkodj rajta, rákuporodva. Mark: Mindig kimerítő, hogy. Csapos! Igen. Kérem.
Miriam: A hotel igazgatója panaszkodott a szoba parkettáján lévő festékfoltok miatt. Mark: Letakartam a parkettát egy halom újságpapírral, mielőtt.
Miriam: A festék a szórópisztolyból nyilvánvalóan keresztülhatol rajtuk. Mark: Ha foltok vannak, majd lesúrolom terpentinnel.
Miriam: Nos, nem elég, úgy tűnik.
Mark: Ha kárt okozok a parkettában, megfizetem az újnak az árát.
Miriam: Mért nem bérelsz egy tetőteret, ahol dolgozhatnál?
Mark: Hol?
Miriam: Valahol. Sokuknak vannak ablakai.
Mark: Ideje áttérni a tetőtérre.
Miriam: Igen?
Mark: Talán túl sokáig tartana elkészíteni egy képet.
Miriam: Az új stílusú képeid bizonyára rettentően.
Mark: Nem, egyáltalán nem. Annyira élénkek, azok.
Miriam: Bérelhetnél egy autót sofőrrel és szirénával.
Mark: Miriam! Ne vesd ki az. (A Csapos egy koktélt tesz Mark elé. Mark keze túlságosan remeg ahhoz, hogy a szájához emelje a poharat. Lélekszakadva nevet)
Miriam: Ha nem tudod felemelni a poharat, tedd a másik kezed a könyököd alá, ami. Ó! Már túl késő! Kilöttyintetted. (A Csapos egykedvűen letörli az asztalt) Mr. Conley a.
Csapos: Értem. Tudom.
Miriam: Keverj neki még egyet! Majd én leöntöm neki. A kezei azok.
Csapos: Kissé erőtlenek.
Mark: Mindig felizgat a munka. De most az izgalom és a feszültség.
(A Csapos újabb koktélt szolgál fel neki, és visszamegy a bárpulthoz, a shakert az asztalon hagyja) Miriam: Ne nyúlj hozzá! Majd a szádhoz emelem. (A férfi szájához emeli a poharat) A fogaid vacognak… Még?
Mark: Igen, mindet.
Miriam: Ne harapd el a poharat. Jobban nyisd ki a szádat. Ez az! (A férfi egy kicsit fulladozik)
Ennyi volt.
Mark: Köszönöm. Szeretnék még egyet.
Csapos: Van még egy adag a shakerben.
Miriam: Jobb, ha ezt én emelem fel. Így ni! Szájat szélesre! Azt mondtam, szélesre! Hacsak nem az a mutatványos ember vagy, aki üveget nyel. Ez.
Mark: Nevetséges tőlem.
Csapos: Erőtlen.
Mark: Nehéz lejönni a lépcsőn közvetlenül munka után.
Miriam: Igen, szemlátomást.
Mark: Tudod, hogy én miként. (Zihálva nevet) Mozgom a szobámban? Miriam: Azt hiszem, nehéz neked bárhová is mozognod.
Mark: Elkapok egy széket. Elkapok egy fiókos szekrényt. Elkapok egy. Miriam: Hogyan jutsz el a liftig?
Mark: Által. (Zihálva nevet) Azáltal, hogy a falnak támaszkodom. Mellette dülöngélek. Miriam: Elmennél orvoshoz, ha találnék egyet neked?
Mark: Mindössze annyit tudnék mondani neki, hogy a munkám miatti feszültség. Miriam: Lehet, hogy megvizsgálná a reflexeidet.
Mark: Először az elsődleges színek és semmilyen. Semmilyen technika, amely elv, elv. Miriam: Azt próbálod kimondani, hogy elválaszt?
Mark: Igen, elválaszt, tart valami táv.
Miriam: Lefordítva az összefüggéstelenségedet, valami távolságot tart. Ez az?
Mark: Érted, mit próbálok mondani.
Miriam: Igen, amit próbálsz, de nem azt, amit mondasz. Ne nyúlj hozzám azokkal a foltos ujjaiddal. Ne görnyedj, és ne hajolj előre, próbálj egyenesen ülni a széken. Amikor benéztem a szobádba, és láttalak meztelenül csúszkálni egy hatalmas, kiterített vásznon, azt gondoltam: „Istenem! Ideje a!”
Mark: Megértettem az intimitást, aminek léteznie kéne, kell, a között… a festő és én! Az!
Most felém fordult, vagy én fordultam felé, semmi távolság, semmi elválasztás többé köztünk! Az egység, a!
Miriam: Hisztérikus vagy?
Mark: Mindig meztelenre vetkőztem a stúdiómban …-ben.
Miriam: Majd a hotelboyok kapitányával hozatok neked egy diktafont, hogy megörökíthesd a hagymázas félrebeszélésedet. Játszd vissza magadnak, és talán legalább annyira megdöbbensz, mint én a …-tól.
Mark: Képek benne.
Miriam: Felvéve.
Mark: Mindig volt valami elhatárolás …-ig. Vége! Abszolút egy-ség a …-val.
Miriam: Úgy rázod az asztalt, hogy meg kell markolnom a másik oldalát, és meg kell próbálnom megtartani …-től.
Mark: (Visszahanyatlik) Ha azt mondanám, hogy én.
Miriam: Mit?
Mark: Valójában megrémülök …-től. Hinnél nekem?
Miriam: Nincs okom kételkedni benne.
Mark: Izgatott, igen, vadul. De megrémülve egyszerre, én.
Miriam: Mark!
Mark: Ezt a munkát nehéz korlátok közé szorítani.
Miriam: El akar rohanni, ugye?
Mark: Mindig, mielőtt ellenőrizhető határokat éreztem, én.
Miriam: Reszketve, mosdatlanul, borotválatlanul, festékfoltokkal a hajadban. Nézd meg magad ebben a tükörben, ha nem vagy vak. (A nő Mark elé tartja a nagy tükröt, de az elnéz felette, a nőre) Igen. (Leteszi a tükröt az asztalra) Vak.
Mark: Igen, sokszor a munkamegszakítás, különösen az új stílusban, az okozza, okozza, a pillanatkiesést, amely még nem lett feltalálva!
Miriam: Mark! Repülj vissza, és.
Mark: Ha én, akkor te is visszarepülnél velem? Természetesen te is.
Miriam: Nem Mark, nem repülnék vissza.
Mark: El akarsz engem?
Miriam: Elvinni téged a szerető és gondoskodó Grace nevű nénikédhez, aki bolondul az emberi katasztrófákért. Még sosem voltam nála úgy, hogy két perc múlva ne mondott volna, ilyesmit: „Tudtad, hogy ez meg ez elhunyt, vagy hogy eltávolíttatta a gerincét.” És persze ott lenne neked Leonard határtalan megértése. A reptéren várnának. Látnák az állapotodat. Attól kezdve az ő problémájuk. Én nem hagyom, hogy az enyém legyen.
Mark: Miriam! Azt akarod ezzel mondani, hogy szeretnéd, ha egyedül utaznék vissza?
Miriam: Nem, nem egyedül, egy ápolónővel, és erős nyugtatók hatása alatt. Oxigénmaszkkal, minden franccal, még tudatában se lennél annak, hogy.
Mark: Nem hagyhatom abba a munkámat itt, mielőtt én irányítanám.
Miriam: Mark! Őszintén szólva, azok a vásznak, amelyeket szerencsém volt látni.
Mark: Félkészen.
Miriam: Tiritarka sütemények voltak.
Mark: Az elején igen.
Miriam: Mostanában.
Mark: Van valami annyira szerves!
Miriam: Igen, hozatok neked a hotelboyok kapitányával egy diktafont.
Mark: Úgy érzem, mintha átléptem volna egy országhatárt, ahová nincs belépési engedélyem, de belépek, ez, ez! Megmondom neked, megrémiszt engem. Most! Kezdetben!
Miriam: Pihentesd! Legalábbis ne erőszakold meg a. Mark! Még nem késő az ismerős környezetben.
Mark: Az ital hiba volt. Elnézést, egy pillanatra!
Miriam: Semmilyen bizonnyal.
Mark: Míg ledugom az egyik ujjam a torkomon. (Jobbra el)
Miriam: Igen. Nos, távozott. Ez az átkozott virág zavar engem. Ki nem állhatom az asztalon. Nem tudom megmondani, miért, de néha egy ártatlan tárgy is rettenetesen tud zavarni, igen, mint az a napsugár gyémánt. „Sally! Ez a bross gyönyörű, de lennél
kedves, levenni, és?” „Miért, Miriam?” „Sajnos nem tudom megmondani, miért.” „Rendben, drágám! Berakom a táskámba.” „Köszönöm, Sally! Eltennéd a táskát a látómezőn kívülre?” Pár nappal később megtudtam, hogy azt gondolta, megbolon-
dultam. És most ennek a rohadt virágnak is mennie kell! Lehet, hogy az az oka, hogy a vágott virág elkerülhetetlenül haldokló virág? Megkérem, hogy vigye el az asztalról. Fiatalember! Csapos!
Csapos: Mi az?
Miriam: Ezt a virágot az asztalról lenne kedves elvinni?
Csapos: Miért?
Miriam: Mert… nem szeretem az olyan tárgyakat, amelyek elfedik valódi természetüket, és semmi nincs a világon, ami ravaszabbul fedné el valódi természetét, mint egy virág, még ha vágott is, és vázába van téve egy bárban.
Csapos: Ha jól értettem Önt, akkor mi a valódi természete a …-nak? Miriam: Telhetetlen. Ismered ezt a szót?
Csapos: Azt hiszem, megtanította már nekem ezt a szót.
Miriam: (Feláll, és odamegy hozzá a bárpulthoz) Talán erősebb szó a kapzsi.
Csapos: Úgy érti, Ön virág?
Miriam: Tudod, hogy mi vagyok.
Csapos: Nekem már volt… jól mondom?
Miriam: Igen. Folytasd! Gyerünk!
Csapos: A szigetünkön, amely túl kicsi a lakásoknak?
Miriam: Lakosoknak.
Csapos: Köszönöm. Mi jobban szeretjük a virágokat, mint.
Miriam: (Mosolyog, odamegy a székéhez, és leül) Egy idiomatikus kifejezés volt az eszedben.
Csapos: Azt hiszem, a szó ősi és univerzális.
Miriam: (Felveszi a virágot, és odaadja a Csaposnak) Itt van. Nem kell.
Csapos: Ó!
Miriam: Nem.
Csapos: Azt az utasítást kaptam, hogy gondoskodnom kell afelől, hogy minden vázában van virág minden asztalon. A bíborszínű virág a vörös asztalon a. (Visszaviszi a virágot a vázával együtt az asztalhoz)
Miriam: Egy szállóvendég nem akarja az asztalán. (Odaadja a vázát és a virágot a Csaposnak)
Csapos: A kiotói útja előtt talán, lehetséges, hogy szeretne egy hosszabb sétát tenni a szállodánk kertjében.
Miriam: Van valami, amit „talán”, „esetleg”, „netán” te is élvezettel tennél.
Csapos: Köszönöm. Nem, Madám Virág! (A Csapos visszahelyezi a vázát a virággal az asztalra. Felveszi a shakert, valamint Mark poharát, és visszamegy a bárpult mögé)
Miriam: Faszság. (Mark visszatámolyog az asztalhoz. Miriam felkel) Kerítek egy hotelboyt, hogy segítsen visszamenned a szobádba.
Mark: Nem, nem, nem. Félek újra bemenni oda.
Miriam: Akkor menj az én szobámba. Itt a kulcs. Dobd ki a fantasztikusan kidekorált öltönyt az ablakon, zuhanyozz le, hozass a hotelboyjal magadnak egy tiszta öltönyt, ha van még, és.
Mark: Amikor azt mondom, hogy megrémítenek az új vásznak, azt hiszed, hogy túlzok.
Miriam: A legkevésbé sem.
Mark: Semmi elválasztás köztem, és a.
Miriam: Ne ismételgesd ezt folyton! Tudod, hogy elég nekem valamit egyszer is mondani.
Sokszor egy dolgot nem is kell mondani nekem. Ki tudom találni.
Mark: Ez olyasmi, mint.
Miriam: Azt mondtam: „ne vitasd meg!” Legalább is ne az… irodáján kívül.
Mark: Eleinte az új stílusú munka erősebb lehet, mint te, de aztán megtanulod irányítani.
Irányítani kell. Megtanulod irányítani.
Miriam: Azonnal repülj vissza!
Mark: Mindig is gyanítottam, hogy tigrisek rejteznek …ben.
Miriam: (Leül a székére) Nem kérdés, hogy akarod-e vagy nem, ez olyasmi, amivel szembe kell nézned, mint ami.
Mark: Visszarepülni?
Miriam: Igen. Muszáj. Azonnal. Javasoltam neked, én szorgalmaztam, hogy kövesd a. Többet? Nem tudok többet tenni. De igen, tudnék többet is tenni. Bedughatnálak egy szanatóriumba itt. Igen, bedughatnálak, és meg is teszem, ha arra kényszerítesz. Igazam van. Csapos, a!
Mark: Igen, nekem is.
Miriam: Mr. Conley Coca-Colát kér. Az isten szerelmére, Mark, észre kellett már venned, hogy elveszítetted az egyensúlyodat. Miért? Az, hogy nekimégy tárgyaknak, az. És bevallottad, hogyan mozogsz a szobádban.
Mark: A művésznek fel kell áldoznia az életét.
Miriam: Egykoron arról álmodtam, hogy a tartózkodó, tehetséges férfi, aki voltál, fel fog emelni engem az életem banalitásai fölé. Megtettem a kezdeti lépéseket, és nem bánom, hogy megtettem. Mark! – mondtam, mért nem megyünk el valahová együtt,
házasan vagy nem házasan?
Mark: Az egyik barátod kölcsönadta neked.
Miriam: A jachtját. A tartózkodó, tehetséges férfi azt mondta, a fekvőhely túl keskeny két személyre. Majd én felmászok a felsőre, jó éjszakát. A pokolba! Oké. Megmásztam a létrát a felső fekvőhelyért, és egy titkos selyemárus testére feküdtem.
Mark: Rendkívüli tehetséged volt túltenni magad a félénkségen.
Miriam: Muszáj volt, vagy nincs kiállítás.
Mark: Aztán felmentünk a fedélzetre, és megmutattam neked.
Miriam: A csillagokat és csillagképeket. A nevüket is tudtad. Ó, és az északi fény, azon az éjjelen ropogó hangot adott, mintha óriási fehér lepedőket ráznának az égbolton.
Mark: Közben fogdostam a melleidet, amire még most is reménytelenül vágyakozom.
Miriam: Mark! A kezeid vannak.
Mark: Tudom, tudom… Tudom.
Miriam: Az állapotodat egy jó neuropatológusnak kell felmérnie, amilyen gyorsan csak. Azonnal.
Mark: Miriam! Esküszöm, az az intenzitása az.
Miriam: Ha az új munkád intenzitását akarod megtárgyalni, akkor ülj át a másik asztalhoz, és tárgyald meg magaddal.
Mark: Mért mondtad, hogy neuropatológus?
Miriam: Volt egy nagybátyám, akinek agytumorja volt, és a tünetek hasonlóak voltak.
Mark: Nem fogom megszakítani az én.
Miriam: Nos, akkor vegyél ki egy ablakozott padlásteret.
Mark: A képek bevillannak az agyamba, és azonnal a kifeszített vászonra kell vinnem, mert különben.
Miriam: Villanások az agyadban. Egy neuropatológust nagyon érdekelne ez. Én nem vagyok neuropatológus, és engem nem érdekel semmi ezzel kapcsolatban, csak hogy repülj vissza a … gondoskodásához.
Mark: Van egy érzés, egy érzékelés a. Miriam: Nem kussolnál róla?
Mark: …-ról, …-ről. Arról. Miriam: Hagyd abba!
Mark: Kalandozás egy dzsungelben, ahol vademberek kúsznak a bokrok között, a … a fák között… mérgezett nyílvesszőkkel.
Miriam: Igen, hogy megöljenek, és majdnem meg is tették. (A Csapos közben felszolgálja a Coca-Colát és az italt)
Mark: Szín.
Miriam: Így van. Szín. Az öltönyödön, a kezeiden, még a hajadon is.
Mark: Nem tudtam mostanáig. Szín, szín és fény! Előttünk is, és utánunk is. Azt mondom, hogy a szín nem passzív, az, abban… szenvedélyes élet van!
Miriam: Ez a fajta beszéd nem megfelelő egy nyilvános.
Mark: A szín és a fény lehetőségei, amit hirtelenjében fedeztem fel, attól eldobhatja magát az ember az utcán. Azt hallottam, hogy végül a Földön nem lesz semmi, csak óriási rovarok, de most tudom az utolsó dolgokat, az elmúlhatatlan dolgok a szín és a fény.
Vége. Egy szót sem többet róla. Nem repülök vissza New Yorkba nővérrel, erős nyugtatók hatása alatt.
Miriam: Kényszeríthetnélek rá.
Mark: Nem ez lenne az első alkalom, hogy félreteszel, …anélkül.
Miriam: Mi nélkül?
Mark: Anélkül, hogy tekintetbe vennéd a.
Miriam: Mit?
Mark: A következményeket. Soha nem bírtam a bezártságot.
Miriam: Amikor valakinek segítségre van szüksége.
Mark: Én.
Miriam: Igen. Te. Mi?
Mark: Voltak.
Miriam: Mik voltak?
Mark: Számtalanszor gyanítottam, hogy lebecsülsz engem.
Miriam: Paranoia.
Mark: Ne mondd ezt.
Miriam: Azt mondom, amit érzek, amikor szükséges, hogy… amikor ki kell mondani.
Mark: Kössünk üzletet, Miriam! Visszarepülsz velem. És elmegyünk Long Islandre, és én, nekem, énnekem… lehetőségem lesz egy kis szünetet tartani.
Miriam: Na ne! Ez nem elfogadható üz…
Mark: Sokszor az volt, a munka, amit csináltam, jó előkészület volt hozzá.
Miriam: Neked mindig megvolt a saját stílusod, de nem, amit most csinálsz, az nem nagy durranás.
Mark: Amit most csinálok, az.
Miriam: Ha lezuhanyozol, akármennyire is utálsz zuhanyozni az utóbbi időben, ki tudod aludni a kimerültségedet a franciaágyon az ajtó mellett a szobámban.
Csapos: Mr. Conley erőtlen.
Miriam: Mindig azt mondod, hogy erőtlen, az ideges helyett.
Csapos: Elnézését kérem!
Miriam: (Halkan Markhoz beszél, fejét elfordítja a Csapostól) Míg ledugtad az ujjad a torkodon, volt egy kis nézeteltérés köztem és e között az arcátlan csapos között.
Mark: Miatt?
Miriam: Az asztalon lévő virág miatt. Gondolod, hogy el tudnád tüntetni innen a virágot vázástól, és elmagyarázni a csaposnak, aki úgy tűnik, téged jobban megért, mint engem, hogy nem osztozom egy kis asztalon egy bíborszínű virággal?
Mark: Igen, hogyne, de én.
Miriam: Tudod, hogy bizonyos tárgyak mennyire.
Mark: Igen. Egyszerűen odarakom a bárpultra, és megmondom, a feleségem gyűlöli a virágokat.
Miriam: Mondd azt, hogy te is utálod őket.
(Mark elindul a bárpult felé, de útközben térdre rogy) Csapos: Megsérült, Mr. Conley?
Mark: Én… utálom a virágokat.
Csapos: Nem hiszem, hogy Ön utálja őket. Hadd segítsek!
Mark: Köszön. Igen, kérem.
Csapos: Minden asztalon kell lennie egy szép virágnak.
Mark: Kérem, segítsen vissza az asztalomhoz, és majd elmagyarázom a feleségemnek.
(Mark lassan mozog, megállítja a Csapost, hogy az segítsen neki. Eléri Miriamot, megpróbálja leütni a kalapját, de mellé sikerül. A nő feláll, és Mark elfoglalja a nő székét. A Csapos elhelyezi a vázát a virággal az asztalon)
Miriam: (Előre néz, mintha magának beszélne) Egy virág palástolt kapzsisága semmit nem jelent nekem. A legkevesebbet sem nyújtja nekem. Nem. Wetherbridge-ben a szomszédom, Sally azt mondta nekem: „Miriam! Túl sok virágot vágsz le, és egyet se látok a házadban. Kórházaknak adományozod a virágokat, vagy? Megmondtam neki az igazat. Azt mondtam: „Nem, a szemétégetőnek adományozom őket”. Erre ő: „Hehe!” Nagy különbség van a „he-he” meg a „ha-ha” között. A „he-he” az ideges zavartság kifejezése, melyben soha nem volt részem, de a „ha-ha” igazi szórakozást jelent. Virág! Le vagy vágva, és meghalsz. A halálos ítélet kimondatott feletted, bíborszínű virág. (Markhoz) Tegnap egy régi Silver Hall-i iskolatársammal, Elaine-nel futottam össze. Együtt ebédelünk, és megmondta, szigorúan semmiféle férj. Azt hiszem, olyasmit akar velem megbeszélni, amit házassági problémának hívnak.
Mark: Mikor? Mennyi ideje?
Miriam: Azt mondtam, közölte, hogy nincs férje.
Mark: Átülhetek más asztalhoz is, amíg a házassági probléma megtárgyalása tart.
Miriam: Még ha nem is ebédelnék Elaine-nel, veled akkor sem, Mark.
Mark: Van egy makulátlanul tiszta nyári öltönyöm.
Miriam: Nem változtatna semmit azon, hogy kizökkentél az egyensúlyi helyzetéből a.
Mark: Egy rövid, hideg zuhany után, én.
Miriam: Nem hallod, amit mondok neked. Nem érdemes beszélni veled.
Mark: Az egyensúly zavara abból ered, hogy.
Miriam: Azt mondtam, hogy megmondta.
Mark: Nem lehet most engem egyedül hagyni.
Miriam: Megvannak az elsődleges színeid.
Mark: Van egy tiszta nyári öltönyöm, és egy hideg zuhany után, én.
Miriam: Az isten szerelmére! Semmi szabadságot nem kaphatok a …-től?
Mark: Dehogynem. Természetesen, csak az van, hogy.
Miriam: Zsarnoki függőség.
Mark: Sajnálom. Rendben. Csak erről van szó.
Miriam: Ha szükséged van egy bérelt társra. A kabátomon ülsz. Csapos! Hívj nekem egy taxit.
Mark: Eszem valamit ebédre itt. (Felkel) Vagy talán alhatnám egy keveset a szobádban.
Miriam: Látogasd meg a galériákat Tokióban!
Mark: Azt hiszem, igaz az, hogy.
Miriam: Mű, amely nem a sajátod.
Mark: Zavar engem. Igen. Még akkor is, ha csodálom.
Miriam: Meg kell barátkoznod magaddal, és azzal a ténnyel, hogy néhány képet nem te festettél.
Mark: Létezik a világban, igen.
Miriam: Látogasd meg a galériákat Tokióban!
Mark: A mű annyira erős, az.
Miriam: Dolgozni akartál, felvetted a munka fonalát, elakadtál vele.
Mark: És elvettem egy nőt is feleségül.
Miriam: A nőnek megvan a saját léte, ugye? Hívtál nekem taxit?
Csapos: A taxik kinn várnak az ajtó előtt.
Mark: A barátnőd megértené, ha.
Miriam:Azt mondta, amit én is mondtam, hogy szigorúan semmi férj, azaz semmi szín alatt sem.
Mark: A műveimhez mindig azzal az érzéssel közelítettél, hogy.
Miriam: Igen?
Mark: Rémült félénkséggel, mivel a lehetőségek.
Miriam: Arra teszel kísérletet, hogy valami rejtélyt magyarázz meg, amit én.
Mark: A vászon lehetőségei, hogy önmagát felmutassa, mint. Hogy romantikusak legyünk vele szemben, mint amilyen mindig is voltam, az. Fel kell ismernem, hogy kételkedni szükségszerű.
Miriam: Egy percen belül mennem kell.
Mark: Kimerítő, de azt hiszem, szabad így fogalmaznom.
Miriam: Lerombolod a.
Mark: Azt hiszem, szabad így fogalmaznom.
Miriam: Faszság!
Mark: Kaland.
Miriam: (Odamegy az asztalhoz, beleteszi a cigarettáját és az öngyújtóját a táskájába) Nos Mark, te és a festékszóró pisztolyaid meg az elsődleges színeid, ezeknek mind közük van hozzám, amikor Kiotóba akarok utazni.
Mark: Én majd.
Miriam: Itt maradsz a munkáddal.
Mark: Fantázia lehet, hogy én.
Miriam: A határ áthágása?
Mark: (Jobbra megy a boltívhez) A szobámban van egy öltöny, ami még soha nem volt rajtam. Egy zuhany két percig tart. Öt múlva itt leszek.
Miriam: Ma nem fognak azzal a férfival látni, aki.
Mark: Mindig is éreztem ezt. Munka után túl kevés jut nekem. Hogy egy másik személynek is adjak.
Miriam: Mark.
Mark: Miriam.
Miriam: Menj vissza az Államokba! Menj el A-hoz. Konzultálj B-vel. A feleségedként én.
Mark: Nem szakíthatom meg a.
Miriam: Vágtam a virágokat a stúdiód előtt, és hallottalak beszélni a művedhez, mintha egy másik személy lett volna veled a stúdióban.
Mark: Nem. Magamban.
Miriam: És én vágtam a virágokat. Természetes, hogy én.
Mark: Érezted?
Miriam: Néha kicsit kirekesztve, de sosem beszéltem róla, ugye?
Mark: Egy festő munkája magányos.
Miriam: Mint a virágvágás. Azt hiszem, a magány már elcsépelt beszédtéma.
Mark: Egy szót se többet róla! De az isten szeremére, ne menj Kiotóba nélkülem!
Miriam: Elmegyek Kiotóba, és nem veled megyek. Te visszatérsz az Államokba, és konzultálsz egy.
Mark: Csak azt fogja tudni mondani, amit már tudok. Tudod, hogy már nincs tovább.
Miriam: A legkevésbé kedves vonásod az önsajnálat.
Mark: Csak objektív voltam.
Miriam: Mondd meg a recepciósnak, aki ért és beszél is angolul, hogy szükséged van egy művésztanoncra, aki végigkísérne Tokió galériáin. Természetesen, borotválkozz meg, fürödj meg és öltözz föl előbb.
Mark: Amikor hallottam, hogy kinn vagdosod a virágokat, a stúdióm előtt, sokszor úgy érzem, mintha azt akarnád, hogy a virágok, amiket levagdosol, az én.
Miriam: Mi lett abból a férfiből, aki?
Mark: Mi lett abból a nőből, aki?
Miriam: Általában toleráns vagyok a számomra ismeretlen férfiakkal, de belőled egy.
Mark: Állandó elviselhetetlen lett.
Miriam: Az enyém!
Mark: Enyém!… Tényleg azt hitted, hogy aludtam az után az átkozott éjszaka után, amikor kimásztál az ágyadból, és magadra dobtál egy kabátot? Azt hitted, nem hallom, hogy beindítod az autódat, amit soha nem raktál be a garázsba, hanem mindig a ház előtt állt? Hányfajta bolondját járatod velem? Az összest? Mindet? És hajnaltájban azt hitted, nem hallottam, hogy megjöttél? Néha a vállfa le is esett a szekrényben. Ahogy szemérmesen visszakúszol az ágyadba, a te, te, kielégült sóhajaid attól a.
Miriam: Feltételezés. Mark: Tudás! Miriam: Feltételezés!
Mark: Azt mondtam, tudás, és te tudtad, hogy én tudom! Miriam: Te soha.
Mark: Nem beszéltem róla neked? Nem! Miriam: Miért?
Mark: Azt mondtam magamban…
Miriam: Mit mondtál magadban? Valamit, vagy semmit?
Mark: Hogy megadja nekem azt a tiszteletet, hogy várhassak, amíg azt hiszi, hogy alszom.
(Szélcsengők)
Miriam: Mi két ember vagyunk, Mark? Vagy talán?
Mark: (A rettegés erejével) Hagyd abba! (A nő az arcához emeli a kezeit, de a szavak továbbra is özönlenek belőle)
Miriam: Két oldala egy!
Mark: Állj!
Miriam: Egy! Egy művész, aki a testében lakozik egy megrögzött.
Mark: Kurvának!
Miriam: Nevezz nyugodtan annak, de ne feledd, hogy a másik feledet gyalázod, amelyet te magad tagadsz meg. És erre is emlékezz! Amikor hajnalban jöttél az ágyamba, és fáradt voltam, soha nem utasítottalak vissza. A selyemárus volt a titok! Talán tudtam,
hogy ő tudja.
Mark: (Belevág a nő fenti mondatába) Adj öt percet, amire szükségem van, hogy megfelelően nézzek ki az alkalomra.
Miriam: Még egyet sem.
Mark: Menjél csak, te ringyó, azzal… az úrral, akit Elaine-nek hívnak! Biztosan időben érkezel majd. Nem várakoztatod meg, azt az urat, akinek házassági gondjai vannak. Majd felettébb értékes tanácsokat adsz neki. És én, én, az a férfi, akihez hozzámen-
tél, aki még mindig él, nem törtek össze a csontjai, és később, ha megéhezem, majd egyedül vacsorázom, de nem a szobámban a vásznaimmal, amelyeknek nem tudom még megadni, amit kívánnak tőlem, hanem ami Kiotót illeti, te ribanc, menjetek
oda is együtt! (Mark megragadja a nő vállát, Miriam a térdeire rogy. Mark felemeli őt, kipenderíti a bárból a boltíven át)
Csapos: Mr. Conley! Szeretné, ha visszatámogatnánk a szobájába?
Mark: (Odamegy az asztalhoz, és leül egy székre) Azt hiszem, itt maradok, amíg a feleségem
visszatér a …-ből.
(A színpad fényei kialszanak)
MÁSODIK RÉSZ
(A Csapos kigombolt zakóval mosogatja a poharakat, párafelhőben. Miriam a boltíven keresztül megjelenik)
Csapos: A bár nincs nyitva.
Miriam: Akkor van nyitva, ha idejövök. (A hawaii hölgy jobbról a boltíven át bejön, majd balra el) Az ágyat megjavították! És látom, a virágot a vázával együtt visszateszed az asztalomra. Oké. Hmm! A zakód ma nyitva van. Jól áll.
Csapos: A bár tizenkettőig nincs nyitva, és a poharakat mosogatom forró vízben. A gőz megbéníthatja Önt.
Miriam: Nincs veszélye. Elmondok valamit, amit a japán férfiakon vettem észre. A testükön természetes, hogy szinte semmi szőr sincs.
Csapos: Nyomozott?
Miriam: Igen, folytattam tanulmányokat, amelyek nincsenek benne az útikönyvemben. Nem szeretem a szőrös férfiakat. Az olyan férfiakat szeretem, akiknek csak a legalapvetőbb szőrzetük van a testükön. A hónaljukon és a nemi szervük fölött. Ennél többet?
Nem! Megengedhető, néha, de nem szükséges. Egy French 75-öt1 kérek, hogy megünnepeljem a.
Csapos: Mit kér?
Miriam: Csak rászedtelek.
Csapos: Mire szedett rá?
Miriam: Egy stingert kérek.2
Csapos: A bár zárva van …-ig.
Miriam: Túlságosan elfoglalt vagy ahhoz, hogy az órára nézz. Aszerint három perc múlva tizenkettő, és mire megkevered nekem a stingert, ha egyáltalán tudod, hogyan készül, tizenkettő lesz, vagy még több is.
Csapos: A stinger ginből készül és.
Miriam: Azt hiszem, jobban teszem, ha én magam keverem. (Elindul a bárpulthoz, és gyorsan bemegy mögé) Vannak hozzávalók, de nem tudod a keverést. És biztos, hogy kétszeresen gyors leszel, ha én is beszállok melléd.
Csapos: Elhalasztotta a kiotói útját.
Miriam: Van még egy kis elintéznivalóm, mielőtt magamba szívom Kiotót.
Csapos: Magába kellene szívnia az Uzu-félszigetet.
Miriam: (A bárpult mögött marad) Hmm! Van felszívni való ott?
Csapos: Gyönyörű látvány a tenger és a forró kései tavasz.
Miriam: Ó! Megkevertem a stingert. Egyenlő mennyiségű brandy és crème de menthe. Zöld vagy fehér mentalikőr. Ne felejtsd el, és emlékezz rám, a hölgyre, aki neked ezt tanította.
Csapos: Kételkedem benne, hogy ez a bizonyos instrukció az, ami meggátolná?
Miriam: Igen, meggátol.
Csapos: Az emlékeimet arról, hogy Ön itt töltött egy kis időt. Lenne kedves viszi az italát az asztalához?
Miriam: A te feladatod kivinni az italokat az asztalokhoz.
Csapos: Tudom, hogy az enyém, de már mondtam, hogy nem érek rá, és nem vagyok hűtlen.
Miriam: Igen, már mondtad ezt nekem. Hmm! Nem felejtettem el ezt a szomorú információt. De ennek ellenére. Nagyon kevés férfit ismertem eddig, akit ne tudnék egy kissé meglepni.
Csapos: Menjen Kiotóba. Még ma menjen Kiotóba!
Miriam: Ó, majd elmegyek Kiotóba. (Az italával visszamegy az asztalához) Gyönyörű régi pagodák kristálytiszta vizű tavacskákkal, amelyekben visszatükröződnek, és virágzó fák virágjaikban. Talán azután magamba szívom az Uzu-félszigetet veled.
Csapos: Nekem állandó állásom van.
Miriam: „Semmi aggódás, csak semmi félelem,
Egy nap majd eljön a gazdag dilis öregember.”
Újabb adalék a legújabb gyerekmondókákhoz. Hmm! Igen. Konicsiva! Ez a szó arra, hogy „szia”. Hong-Kong. Szingapúr. Bangkok – micsoda városnév! Azt hiszem, Indiát kihagyom, ahol az éhenhalástól esnek össze az utcán. A baj nem vonz engem.
(Elektromos berregő szól)
Csapos: Bocsásson meg. Az étterembe hívnak.
(A Csapos el. Egy középkorú férfi, aki fiatalabbnak néz ki, belép a fénykörbe) Leonard: Tetszik a ruhád.
Miriam: Azt hiszed, azért táviratoztam neked New Yorkba iszonytató sürgősséggel, és azért kértelek, hogy azonnal repülj Tokióba, hogy megjegyzést tegyél arra, amit viselek?
Leonard: Egy órát töltöttem vele. Egy olyan tehetségű festő, mint Mark, az nyugtalan, aki a saját belső dzsungelében él.
Miriam: Faszság!
Leonard: Nem azért dolgozik, hogy egy négy számjegyű árcímke legyen a festményein.
Miriam: Még inkább faszság! Mindössze ennyi, amit kaphatok tőle?
Leonard: Persze hogy késleltetem. Ha azt mondom, még sosem láttam korábban annyi kínt egy vásznon kifejezve, azt hiszem, a válaszod az lenne, hogy „faszság”.
Miriam: Ja. Az a válaszom.
Leonard: Az erőszak nem olyan elem, amely hiányozna a természetedből. Fontoljuk meg egy kicsit.
Miriam: Már mindent megfontoltam, amit meg akarok fontolni, de milyennek találtad a szobáját?
Leonard: A szobája, amikor beengedett, nos, az. Megértettem a táviratod sürgős voltát, igen, én. De Miriam! A fizikai dolog az, a fizikai állapota, ami leginkább aggasztott engem, és bizonyára az.
Miriam: Az zavarja az embereket is, akikkel összeakad az utcán. Leonard: Igen, én.
Miriam: Mark azzal alapozta meg a hírnevét, hogy vakmerő. Most mondok neked valamit, ami rémisztő lesz számodra, na ezt kapd ki! Azt hiszi, felfedezte, először fedezte fel… a színt.
Leonard: Hát, természetesen, mindig volt valami kérdéses abban, hogy a szín létezett-e vagy sem azelőtt, hogy lett volna szem, amely azt érzékeli.
Miriam: Faszság! Ne tegyél hülye megjegyzéseket, álfilozófiai marhaságokat, mint amilyeneket nekem Mark, amiket neked is.
Leonard: Én csupán csak.
Miriam: Igen, csupán csak. Mark azt hiszi, felfedezte a színt, és meg van rémülve tőle. Aszongya, hogy fenséges, de meg van rémülve tőle. Ez mit mond neked, vagy csak lepereg rólad?
Leonard: A festőknek meg kell engedni.
Miriam: Nem hallottad meg, amit mondok. Meg van rémülve tőle!
Leonard: Ezt, ezt mondta nekem is.
Miriam: Visszaviszed őt oda. A tőlem való függősége egy csecsemőé, és a kisbaba olyasvalami, amit soha nem akartam, soha!
Leonard: Ne olyan hangosan!
Miriam: Azt akarom, hogy hallj meg engem, Leonard.
Leonard: Szándékaid? Mik?
Miriam: Nem folytatom vele, és nem megyek vissza vele.
Leonard: Azt hittem, törődsz Markkal.
Miriam: Ki mással töltöttem életem jelentős részét? De nem fogom megtagadni magamtól ezt az utat. És oka van, hogy miért, és nem is fogom. És van oka.
Leonard: Az, hogy elhagyod őt…
Miriam: Vannak nyugtatók, hordágyak, repülőgépek és.
Leonard: Igen. Szóval értem. Beszerzem a repülők menetrendjét és. (A boltíven át el)
Miriam: Néhány nő hirtelen öregszik. Fiatalon fekszenek le, egészen fiatalon, és amikor reggel felébrednek, és a tükör elé állnak, mit látnak? – Egy kísértetet! Igen, egy kísértettel állnak szemben. Ők maguk, igen, de már nem fiatalok, nem egészen fiatal nők
többé már. Nem! És még próbálják tovább hajszolni, ha olyanok, mint én, a hajsza folytatódik! De a vágyott idegen nem szentel rájuk egy percnél többet az idejéből. Egy pillantás a csillogó-villogó bárra. És félek a haláltól, tudom, hogy el fog vinni,
egy csavarás, könny! – a karkötőim a csuklómról le! A vonzalom jelei még megmutatkoznak. S aztán? Magányban, a délutáni fák, vagy egy hotelszobasírban, a halálos pirulát tartalmazó doboz – ami még tartalékban van. Öregnek lenni, hirtelen
öregnek – nem! Elfogadhatatlan számomra, akárhogyan is. Így rettegésben várok.
Félelem, igen, azt is mondhatnám, rettegés! (A karkötőit le-föl húzgálja az alkarján)
Egyáltalán semmi belső erőforrás a derűre bennem. Egy égő nő. Semmi nem olthatja el a lángokat. Egy nő, aki arra van kárhoztatva, hogy lecövekeljen, és. Jaj, de majd később! (Leonard visszajön) Elnézést, Leonard! Éppen gondolkodtam valamin…
Leonard: Megnéztem a repülőjáratok menetrendjét, és őszintén, Miriam, az összes barátod meg fog rémülni.
Miriam: Mondd nekik, hogy menjenek Kiotóba. És te, ne vitatkozz velem erről. Ennek az útnak, Leonard, különleges jelentősége van számomra, amit nem próbálok elmagyarázni, sem megokolni sem.
Leonard: Ha szándékozol.
Miriam: Visszamegy az Államokba, a te felügyeleted alatt, Leonard.
Miriam: Ki fogja finanszírozni a te?
Miriam: Néha a tőlem való függése kényelmes volt.
(Kivesz egy kis fekete bőrtokot a táskájából, és kinyitja) Leonard: Hitellevél a …-ről.
Miriam: Pontosan. Az én nevemre szól. Ő szanatóriumba megy, én pedig folytatom, ahogy elterveztem. Felszabadulás. Tehermentesség. Imádom a szállodákat. A szobaszervizt és a bárokat. A választási lehetőségem.
Leonard: Elhagyás bármely pillanatban, amikor.
Miriam: A Morgan Manhattan Storage-ben van nekem, a saját nevem alatt, nem kevesebb, mint kétszáz a legjobb festményeiből, mielőtt még felfedezte volna a színt festékpisztollyal, és még van egy halom rajza is.
Leonard: Praktikus nő vagy, akinek a szeme rajta.
Miriam: Bármiféle előre nem látott eseményre, igen.
(A Csapos jobbról be, balra el, észreveszi a vázát és a virágot a földön, felveszi, elhelyezi az asztalon, és bemegy a bárpult mögé)
Leonard: Igen, természetesen. Tudom. Csapos! Kérek egy.
Miriam: Mark meg fog kérni, hogy állítsd ki a cuccait. Igen, meg fog. Mit mondasz majd erre neki?
Leonard: Azt mondom majd, hogy „Mark, még nem!”
Miriam: Akkor majd kiállíttatja egy másik galériában, ahol boldogan kiteszik a neve miatt.
Leonard: Ezt, ezt nem hiszem.
Miriam: Nem hiszed, Leonard. De nekem van egy megmásíthatatlan tervem. A férfi őrült.
Őrült!
Leonard: …-ról beszélsz?
Miriam: Markról. Igen. Én Markról beszél.
Leonard: Én nem tenném!
Miriam: Te nem tennéd, de én igen. Láttad a kész képeket, te nem hallod őt soha munka közben. Én hallom. Hallottam ordítani a stúdióban a vászonnal: „Te szarházi! Te vagy az, vagy én? Elkaplak! Megvagy! Fénykitörés a …-ben.”
Leonard: Miriam! Ne olyan hangosan!
Miriam: Háromszor vagy négyszer beküldtem egy kis kajával a szobalányt. „Mennyé’ már ki a picsába innét!” Egyszer verekedett is a tálcával. Te! Láttad a kész képeket. Én: A folyamatos őrületet hallom a műteremből, a vásznakról, amiket fest, és autentikus
forrásként kijelenthetem azt. Mark őrült! Az őrülettel vagyok házas. Egy kis térre van szükségem köztem és a. Egy férfi, aki dühöng a sötétben. Folyamatosan egyre távolabb a …-tól.
(Üveg szélcsengők csilingelése)
Leonard: (Meglátja Markot jobbról a boltívnél) Lejött. Miriam: Jaj, istenem. Nem akarok ránézni. Hol áll?
Leonard: Úgy csináltam, mintha nem vettem volna észre. Szemmel láthatólag szégyelli a. Miriam: A múltkori szégyenét.
Leonard: A falnak támaszkodik, nem néz minket. Miriam: Festékes?
Leonard: Meg van borotválva, az arca megvágva, de tiszta nyári öltöny van rajta. A szemem sarkából nézem.
Miriam: Menjünk ki a kertbe, mielőtt nekizuhan az asztalnak. (Mark el)
Leonard: A mosdóba megy, hogy a vért az arcáról le.
Miriam: Elsődleges szín. Egy férfi, aki bűzlik, mint a disznó, és mindennek nekimegy.
Leonard: Lezuhanyozott, és elesett a zuhany kövén. Elkapta a zuhanyfüggönyt, és leszakította a tartójáról.
Miriam: Ha a munkáját értékeled, mondd meg neki, hogy feltétlenül vissza kell mennie az Államokba. Azonnal.
Leonard: Egyetlen Tokióból induló repülőjárat sem fogadná, mint utast.
Miriam: Hordágyon, erős nyugtatók hatása alatt.
Leonard: Egy orvosnak kéne ezt leírni, adni valami igazolást, hogy Mark nem tud egyedül utazni, de nem tudom, adna-e ilyet bármelyik orvos is.
Miriam: Akkor mit tanácsolsz?
Leonard: Lehet, hogy egy hajóra felvennék utasnak. Mindössze ennyit tudok javasolni.
Miriam: Leonard! Vannak bizonyos határok, amelyeken túl nem akarok.
Leonard: Úgy érted? Nélküled?
Miriam: Igen, azt a tervet fogom követni, amit elterveztem.
Leonard: A tőled való függése az.
Miriam: Igen, és tőled.
Leonard: Úgy érted? A tőled való teljes függősége ellenére azt gondolod?
Miriam: Nem szeretném az életemet úgy tölteni, hogy a lábaim cementtömbökben.
Leonard: Miriam! Én galériát működtetek, nem válóperes ügyvédi irodát.
Miriam: Az ötlet, hogy hajón vissza az Államokba.
Leonard: Ragyogó ötlet, de neki is el kell fogadnia.
Miriam: A felesége vagyok. Átmenetileg. Bármely válóperes ügyvéd.
Leonard: A galériám kiállított festők műveit, akik a lábukkal festettek. Még olyanét is, aki a péniszével fest.
Miriam: Kemény vagy lankadt?
Leonard: Hozzá vagy szokva a szélsőségekhez. A mi galériánk is hozzá van szokva, mondhatni, részben.
Miriam: Egy régi idiómát feléleszteni, az klassz vagy dendi? Mark nem mutatott érezhető érdeklődést a figuratív vagy hagyományos stílus iránt. Volt nála csurgatás, hajítás, mártogatás, festékfoltokkal játék, áztatás, vakarás, hasítás, vágás, tunkolás, halomba rakás, heroikus kitartás a színnél, de most elért arra a pontra, igazi pontra, ahonnan kétlem, hogy el tud-e valaha is szakadni. Ó, nem vagyok bolondja a …-nak. A szent stúdiója, beszél hozzá. És a fekete-fehér korszaka, mielőtt.
Leonard: A, hú, nagyon korai, az új technika felfedező stádiuma nem kiállításra való, és ezt mondtam neki. Jól fogadta. Egyetértett. De az idő nagy részében tartanom kellett, hogy össze ne essen. Bárcsak megértenéd a súlyosságát az ő!
(Miriam észreveszi Markot jobb oldalról)
Miriam: Az arcán véres papír zsebkendő. Ha idejön az asztalhoz, ha képes lesz rá, azt szeretném, hogy a barátjaként mondd meg neki. Leonard?
Leonard: Igen.
Miriam: Mit gondolsz, miért táviratoztam neked azt, hogy ő?
Leonard: Nem a szélsőségek azok. Rengeteg csodás módja van annak, hogyan vigyünk fel festéket a vászonra, fára, fémlemezre vagy kőtáblára vagy.
Miriam: Leonard, azt hiszem, nem kellett volna hozzád fordulnom.
Leonard: Miriam! A fő gond most abból adódik.
Miriam: Abból?
Leonard: Abból a változásból, amit el lehet képzelni meg érezni is a hozzá való viszonyodból.
(Mark bejön jobbról, odamegy az asztalhoz, véres papír zsebkendők az arcán. Tiszta, fehér öltöny van rajta, de szemmel láthatóan lefogyott, így az öltöny mérete már nem jó neki. A megjelenése lepusztult és fantasztikus, sőt, még gyerekes is. Amikor beszél, reszket a hangja)
Mark: Csapos, kérem! Még egy széket az asztalhoz, és.
(A Csapos még egy széket helyez el az asztalnál. Miriam egyenesen előrenéz, hűvös pillantással. Mark leül, de közben erősen előrebukik, neki az asztalnak. Lihegve nevet)
Miriam: Na, tessék. Milyen hatással van rád a nyilvános megjelenésének eme kis demonstrációja, már ha el tudod képzelni magadat az én helyemben? Az amiatti szégyenkezés az.
Leonard: Lehet, hogy ő is szégyenkezik, mint te, sőt, talán még inkább.
Miriam: Ő egyáltalán nem, a legkevésbé sem szégyenkezik. Egy picit se … miatt. Nem hallod, hogy nevet?
Leonard: Zavarában nevet.
Miriam: Sajnálom, hogy én nem tudok az undoromtól nevetni. Ha tudnék az undoromtól nevetni, az lenne a legnagyobb „ha-ha”, amit valaha is hallottál, de sajnos… Hagyjuk!
Az én undorom egy kicsit sem szórakoztat engem. És ez nem egyedüli eset, és most megérthetitek, miért mondom, hogy nekem már megvolt. És úgy értettem.
Leonard: A hangod az.
Miriam: Ne törődj a hangommal.
Leonard: A kiabálás miatt az.
Miriam: Teljesen jogos.
Leonard: De, jaj!
Miriam: (Először Markhoz, aztán Leonardhoz) Hagyd abba! Hagyd abba! Te meg ne mondd azt, hogy „nyugi!” A franc essen belé, majd akkor lesz nyugi, ha.
Leonard: Nem jó dolog eltúlozni egy esetet, amely mindannyiunk számára fájdalmas.
Miriam: Az iránta való együttérzésed egy kissé abnormális, igen, csak egy kicsit, mindig „bébinek” hívni. Na, itt a bébid, töltsd ki az örökbefogadási papírokat. Semmi nehézség, mivel semmi ellenállás.
Leonard: Megtanultam, hogy lennie kell.
Miriam: Oké, ne vedd figyelembe, ne is törődj vele.
Leonard: Igen, nem venni figyelembe, és nem törődni vele.
Miriam: Tér!
Leonard: Miféle?
Miriam: Két ember közötti tér néha.
Leonard: (Markhoz) Ez, hú, ez, hú, kis támadásai, hú, egyensúlyvesztés gyötört nemrégen,
Mark, ugye?
Mark: Amióta. Kifogytam a levegőből. Hadd kapjam vissza a levegőt, és.
Miriam: Amikor iderepültünk, állandóan arról panaszkodott, hogy a repülőgép utasterében nincs elég légnyomás, pedig tökéletes volt benn a nyomás.
(Csendben ülnek, míg Mark küszködik, hogy levegőt kapjon)
Leonard: Mark! Azt hiszem, egy. (Mark bólint) Csapos, Mr. Conleynek kérek. Miriam: Sok szerencsét, ha azt várod tőle, hogy egy italt hozzon ehhez az asztalhoz.
Mark: Találtam, felvettem egy. (Nehezen levegőt vesz) Tiszta nyári öltönyt, de látjátok, elfelejtettem a.
Leonard: Mit felejtettél el, Mark?
Mark: A villanyborotvámat Wetherbridge-ben.
Leonard: Azt hiszem, mert tudat alatt utálunk borotválkozni. Gyakran utaztam úgy, hogy elfelejtettem a borotvámat. De ez alkalommal Raymond becsomagolta nekem, így van villanyborotvám. Természetesen szívesen kölcsönadom.
Miriam: Nem lényeges a …-hoz.
Leonard: (Hálás a könnyű témáért) A japánok olyan jó kis aranyos elektromos készülékeket tudnak gyártani, mint például a Sony kisrádiók, és az ő, az ő. (Idegesen egyfolytában Markot nézi) … Tetszik a zafír csillagom?
Miriam: Úgy látom, megfelelő dísz.
Leonard: Raymondtól a születésnapomra.
(Miriam előkap egy apró tárgyat a táskájából. Leonard közömbös marad a tubákos szelence látványától. Figyelme továbbra is Markra szegeződik)
Miriam: Hogy tetszik a kis Regency tubákos szelencém?
Leonard: Elbűvölő. (Miriam megrázza a szelencét) Van benne valami.
Miriam: Igen. Tubák.
Leonard: A tubák nem zörög.
Miriam: Zörög, ha össze van tömörítve.
Leonard: Összetömörített tubákról még nem hallottam.
Miriam: Talán majd fogsz. Tubák, tubák, pupák.
Mark: Visszanyertem a lélegzetemet.
Leonard: Persze hogy fogsz egy pillanat múlva… Miriam, Mark komplexusokkal teli ember, aki.
Miriam: Micsoda megfigyelés! És ezt annak a nőnek mondod, aki tizennégy éve él vele.
Leonard: Ha ezt érteném alatta, de soha nem értettem ezt.
Miriam: Leonard! Térjünk egyenesen a tárgyra az ittléted okát illetően.
Mark: Voltam.
Leonard: Mi?
Mark: Mindig hajlandó voltam.
Leonard: Mire?
Mark: Meghalni.
Leonard: Mark jelent neked.
Miriam: A stúdiója a házon kívül van, és ami a halálát illeti, jobban szeretném, ha valaki értem élne, amiről azt hiszem, természetes óhaj.
Mark: Az idő.
Leonard: Tizenkét óra tizenöt.
Mark: Nem így értettem. Az idő, amit vártál, hogy visszanyerje az ember a lélegzetét, vagy ne ne.
Miriam: Semmiről sem döntünk ezen a kis kerekasztal-minikonferencián.
Mark: Az idő, amit vár az ember, hogy felfedezzen. Vagy ne fedezzen fel. És annyira lázongsz az ellen, amit érzel.
Leonard: A félelem az beépített védelmi rendszer. Semmi szégyen miatta. Kétlem, hogy bármely élőlény, a, a, ú, állat, emlős ne rendelkezne vele. Talán a halaknak nincsen.
Nem! Azt hiszem, még a halak is megijednek, amikor.
Miriam: Fantasztikus képességed van arra, hogy szinten tartsd a dolgokat.
Leonard: Néha ez a játék neve. Megcsinálta a csapos a?
Miriam: A bárpulton van. Menj és hozd ide.
Leonard: A kiszolgálás a bárban.
Miriam: Nincs kiszolgálás.
Leonard: (Hozza az italokat) Hadd tegyek egy javaslatot.
Miriam: Jó, tegyél. Mi a javaslatod?
Leonard: Micsoda végeérhetetlen repülőút New Yorkból Tokióba, meg még az időzónaváltás is! Azonnal megismételni, fordítva, túl sok lenne.
Miriam: Ez a javaslatod? Mark: Igen. Végeérhetetlen.
Miriam: Nem kell azonnal megismételni, megkaphatod a szobámat Marké mellett, amíg ellátogatok Kiotóba.
Leonard: A szándékod az, hogy?
Miriam: Elérjem az esti zötykölődő vonatot Kiotóba.
Mark: Valami.
Leonard: Micsoda, Mark?
Mark: Hatással volt az én.
Leonard: Hatással volt a te?
Mark: Látomásomra. Lélegzetünk, és a… mi pulzálásunk… artériáink olyanok, melyekhez hozzá vagyunk szokva anélkül, hogy tudnánk róluk, de…
Leonard: Igen. Természetesnek vesszük.
Mark: Mint állandó birtoklást, de csak kölcsön kaptuk, és a kölcsön.
Leonard: Mark, bébi, te egyszerűen.
Mark: Igen. Egyszerűen figyelmeztettek, hogy a lélegzet az én. Nem magától adott, hanem kölcsönkapott, és a kölcsön az.
Leonard: Mindannyiunknak néha elakad a lélegzete pár pillanatra.
Miriam: Igen, így igaz, Mark, bébi.
Mark: A kölcsön ára… váratlan.
Leonard: Ne próbálj meg felkelni, amíg.
Mark: Ingatlanárverés? Ez a módja neki?
Leonard: Nem fontos, de e többi itt kissé tovább.
Mark: Én majd. Miriam kiment már innen?
Leonard: Nem. Még mindig itt van.
Mark: Nekem… tetszik… ez… a hely. A lélegzetem… most tér vissza.
Leonard: Jó. Jó.
Mark: Majd mindjárt mondok valamit arról, amit úgy neveznek, hogy… az élet lélegzete bennünk. Nem. Nincs levegőm, hogy elmondjam neked.
Miriam: Van még pár dolog, amit meg kell látogatnom, mielőtt.
Mark: Miriam?
Miriam: Egyedül akartam idejönni, de nem volt hajlandó adni egy kis időt és teret kettőnk
között, ó, nem. Követett engem ide is, mint egy bádogdoboz, amit a gyerekek kötnek a kóbormacska farkára.
Leonard: Csináljunk.
Miriam: Nem felizgatni Mark bébit.
Mark: Kezdem jól érezni magam. Tökéletesen. Elállt a borotvavágás okozta vérzés?
Leonard: Igen. Már nem véreznek a vágások.
Miriam: Viszonylag.
Mark: (Felkel, majdnem szilárdan áll) Hölgyeim és uraim, bocsássanak meg… a Hölgy és
Leonard.
Miriam: Eldöntötte, hogy sértő lesz, most, hogy visszanyerte a lélegzetét. Leonard: Ez csak az ízlése az ő.
Mark: Azt hittétek, hozzátok beszélek. Magamban beszéltem. Egy komoly festőtől két dolgot kívánnak: hosszú, fehér szakállt, és egy… és egy létrát. (Magában beszél) Mark, te most olyan dologról beszélsz, ami.
Leonard: Olyan dologról, amit nem lehet tisztán kifejezni ennek a pontjánál.
Mark: Igen, ez az, amit meg kell adnia az embernek magának, egy kis önbizalmat. Hoszszú, fehér szakáll és létra és elkötelezettség a festéshez… Mit festett a Sixtus-kápolna mennyezetére.
Leonard: Michelangelo festette a világ teremtését a mennyezetére a.
Mark: A teremtés teremtésének a teremtését.
Miriam: Ne bátorítsd arra, hogy.
(Mark kissé imbolyog, Leonard megérinti a vállát)
Mark: Ne nyúlj hozzám! Ki nem állhatom, ha hozzám érnek!
Leonard: Nem hinném, hogy az egyház vagyonától való függőség örömet okozna az embernek. Neked, Mark bébi? Nem, én…
Mark: Faszság, ahogy a hölgy mondaná. Én bárkinek a kurvája vagyok, beleértve magamat is. A hölgy… hol is van? Á, ott van! Krisztusom! Úgy néz ki ma, mint egy háromárbocos vitorlás, amely nagy hullámokkal kihajózik a kikötőből, a rakománya kókuszdió. A kókuszdiószárítmány? És a legénység rabolt emberekből, de a szél és a tenger kedvező ahhoz, hogy hajózzon a földfokához a. És ha lecsendesedik az egyenlítői vizeknél, odarendeli a legénységet az evezőpadokhoz, ó, eveznek a hölgynek, és rövid pórázon vannak tartva.
Miriam: A pokolba ezzel a!
Mark: Nyald ki a seggem a Wetherbridge Square-en július negyedikén délben. (A bárpult végének támaszkodik, és Miriam arcát vizslatja. A nő nem néz rá) A hölgy ismeri a mindenre kiterjedő, tornádó sebességű módját annak, hogy tudtul adja. Ó, élvezetes, igen… az árak igen változóak… igen olcsóknak találtam egyszer… egyszer… egyszer… (nevet) Elfelejtettem, hogy szórakozunk. Azoknak az áttetsző augusztusi délutánoknak egyikén volt. Tudjátok, úgy látszott, hogy sodródik az ég felé, valami
tisztább helyre, aztán egy másik helyre, még magasabbra és még tisztábbra.
Miriam: Azért szereted az augusztust, mert augusztusban születtél.
Mark: Nem hiszem, hogy ez elfogulttá tenne az első szavazás alkalmával. De emlékszel.
Miriam: Emlékezetes volt, igen.
Mark: Egy nyüzsgő, lendületes parti volt folyamatban, és én kitörtem az odúmból, a stúdiómból, meztelen seggel, mint első tiltakozásom sikolyául az … ellen. Szédülten cammogva a. Kinyitottam a tolóajtót, s konstatáltam, hogy senki nincs ott a felesége-
men kívül. Ráordítottam: „A fenébe! Asszem, egy festményt készítettem!” Soha nem tettem többet annál, mint hogy gondoljam, hogy készítettem… Hogy mért vagyok annyira fáradt?… Soha senki nem adott nekem egy hatalmas, vagy egy szemernyi,
vagy egy bébis üvegnyi bizalmat, és nem volt hosszú, fehér szakállam, és létrám sem volt, hogy felmásszak a Sixtus-kápolna boltozatához, hogy megfessem a teremtés teremtését. …Nos, egyébként az önhittség a megbocsáthatatlan bűn. (Hangja elhal. Szélcsengők hallatszanak) Rakd vissza a szavakat egy dobozba, és szegezd le a fedelet. Vég-. Várjatok rám, csak tíz percet. Nézzétek az órát, és lessétek, hogy meddig vagyok távol. Leszedem a papír zsebkendőt és a hintőport az arcom, és tíz perc múlva újra itt vagyok, pontosan.
(Tántorog, majd leesik a földre. Leonard gyorsan lehajol hozzá, és megnézi a pulzusát. Int a Csaposnak)
Leonard: Csapos! (A vérző Markot kiviszik a bárból. Úgy tűnik, Miriam nem lát és nem érez semmit. A szélcsengőket hallani. A Csapos visszajön, a felborult széket a helyére teszi, közel megy az asztalhoz, elviszi a két poharat, és visszamegy a bárpult mögé. Leonard visszatér a bárba) Miriam, ő.
Miriam: Tudom. . . . Egy hosszú tíz perc.
Leonard: A recepciós most teszi az. Előkészületek.
Miriam: Megszabadulva!
Leonard: Igen, ő megszabadult a.
Miriam: Úgy értettem, én szabadultam meg.
Leonard: Ha ez az érzésed, akkor ez olyan, amiről nem kéne velem beszélgetned… Honnan tudod, hogy nem ismétlem meg, amit mondtál? Pletykás világban élünk. Lehet, hogy én véletlenségből, de.
Miriam: Biztos vagyok benne, hogy meg fogod ismételni, de ez engem egyáltalán nem érdekel.
Leonard: Azt hiszem, el kellene hagynunk ezt a helyet, és.
Miriam: Még sosem voltam halottasházban, és most egy ilyenbe kell mennem.
Leonard: Menjünk ki a bárból, és üljünk le a kertben. A csapos hallja és érti a civilizálatlan dolgokat, amiket mondasz. (A nő rágyújt egy cigarettára) Miriam!
Miriam: Leonard! (Szélcsengők) Van egy éle, egy határa a fénykörnek. A kör keskeny. És védelmező. Belül kell maradnunk. Ez a mi létünk s védelmünk. A létünk védelme. Ez a mi otthonunk, ha van olyanunk.
Leonard: Nem bízni mindig.
Miriam: Te tudod, és én tudom, hogy veszélyes nem belül maradni. Nincs oka önként kilépni a …-ből. Érted ezt? (A férfi bólint) Miriam Conley nem fog kilépni a fénykörből. Veszélyes, és nem merek, nem érdekel. Ez a jól körülhatárolt fénykör a védelmünk az … ellen. Kívül ború és homály, ami sötétséggé fokozódik. Az nem az én felségterületem. Soha nem volt vonzó számomra. Amikor valaki egy partin azt mondja, hogy „menjünk el az új klubba a mittudom-én-milyen-utcán”, vagy akár, hogy „menjünk el vidékre”, én azt mondom: „Csodás! Menjünk!” Markkal? Nem! Mark már akkor unta azt a partit, amikor még el sem kezdődött. De én megyek. Megyek? A fénykör velem marad. Amíg. Amíg távol lehet tartani, de nem örökké kisiklani előle. Láttad, hogy milyen végzetes lehet kilépni a.
Leonard: Nem vagyok benne biztos, hogy érteném, mire gondolsz.
Miriam: Elevenség. Élénkség. Emberek egy kellemes étteremben vidáman beszélgetnek egymással. Érdeklik őket az ékszerek, ruhák, vásárlás, a kiállítások. Leonard! Te tudod, hogy kötelező érvényű számunkra, hogy azon belül maradjunk. Ami a többieket illeti. Tudod, hogy ismerek gyógyíthatatlan betegeket, különösen olyanokat, akik rettegnek, mint például. És embereket, akik megőrültek, és egy darab nyugalmas mezőre volna szükségük, fákkal körben. (Csilingelnek a szélcsengők) Pár felületes látogatás mindaz, amit remélhetnek és kapnak is. Kérdezd az Istent, ha nem hiszel nekem. Olyan, mintha megsértették volna a törvényt, ami.
Leonard: Sérthetetlen.
Miriam: Igen. Kétszeres igen. A fénykört nem lehet kiterjeszteni rájuk. A végső fekete tű a látogatójuk, Leonard.
Leonard: Fogd ezt a zsebkendőt, és csinálj úgy, mintha sírnál.
Miriam: Úgy csinálok, mintha nem csinálnék semmit.
Leonard: Hadd mondjak neked valamit, ami. Amikor a nagymamám meghalt, jó pár órányi agónia után, az anyám hívott egy rendes temetkezési vállalkozót, és aztán azt mondta nekünk: „Nagy küzdelme volt. Most gyertek le a földszintre, és készítek nektek kakaót és fahéjas pirítóst.” Gyerekek voltunk, de még akkor is, úgy éreztem, az ajánlata sokkolóan nem megfelelő volt az anyja halálához. Egy perccel előtte végezte be.
Miriam: A körben volt, ami hűségesen szolgál nekünk, amíg a testünk el nem árul bennünket, és amíg az elménk nem tesz olyan kirándulásokat, amik összeegyeztethetetlenek a.
Leonard: Szóval.
Miriam: Olyan gyorsan elvitték. Ha azt mondhatnám, hogy a fénykör az Isten helyeslő tekintete, az romantikus lenne, ami nem akarok lenni. A mai programot nem kell megváltoztatni, kivéve azt, hogy.
Leonard: Hogy Mark nincs itt.
Miriam: Mark, aki szándékosan elkövette azt a hibát, hogy kilépett a.
Leonard: Igen, Mark hiánya.
Miriam: A középútról, aki letért, amiről egyikünk se, de mindegyikünk. Fejet hajtok az asztalnak, mint egy jelenés, akit mélyen lesújtott a. Aztán kimegyünk az utcára, és átkarolsz, mintha felülkerekednénk az elvárt érzelmen.
Leonard: Megvan mindened, kedvesem?
Miriam: Furcsa lenne, de nem kizárt, hogy később rájöjjek, hogy sokat törődtem vele, annak ellenére, hogy. Azt hitte, megteremtheti a saját fénykörét.
Leonard: Miriam! Mik a jelenlegi terveid?
Miriam: Nincsenek terveim. Nincs hová mennem.
(Váratlan erőszakossággal lerángatja magáról a karkötőit, és a lábai elé hajítja azokat. A színpad elsötétül)
Csapó Csaba fordítása