Nagy Hajnal Csilla: Irodalom és lomtalanítás 4.

Állítólag vasárnap este már

el sem lehet olvasni őket

(ahogy gondolom

éhgyomorra sem)

meg hogy a hétfő délelőtt az

igazán optimális

talán mert az olyan

konvencionálisan iszonyatos

hogy minden ami

máshogy az

belefér.

 

 

Lomtalanítom ki magamból a

minket

aminek a fele én

de hogy éppen melyik fele

az sosem volt biztos

talán ez is sok zavart okozott.

 

Hogy épp ideje lenne igen

mondod az ötletemre hogy az

utolsót már nem rólad írom

senki se érezze magát kínosan de

tényleg senki sőt nekem se kell

feltétlenül hülyét csinálni

magamból igen hát ez

jó ötlet

mondod

nekem

vagy félig felém

igazából a földnek mint

apád hogy

kérek-e még húst vagy

szerinte sótlan rizsát.

 

(különben legyen csak kínos minden

szerintem

verseket elviselni legalább

neked tudnod kéne

ahogy azt is egy vers mennyi

hazugságot bír el:

semennyit)

 

Hogy nyugtasson meg végre

valami ami nem

sedatif vagy oxozepam vagy a

meztelen mellkasod vagy

másé.

 

Szóval szerveket mg hasonlót

nyúzni ki

módszeresen a

belőlem.

 

Valami egyszerűvel mondjuk a

szőrszálakkal kezdjük

kenjük be forró gyantával a testet

a térd alatti kitüremkedést is

amit már valahol megírtam

a nagylábujj groteszk de

aranyos pihéit

a köldök alatti gyulladást

az ajkakat lent és az ajkakat fent

mármint a száj sarkában azt a

logikátlan alig látható

szürkét

a túl mélyen növő haj

utált göndörét

és még azt is ami véletlenül

szép

a szempillákat amikbe hat évesen valaki

mint évekkel később elmondta

egy kicsit beleesett.

 

(bele belém a hibába

én a hiba a rendszerben

neoncső a molylepkemúzeumban)

 

A test most végre meztelen kellene

legyen de persze

nem az

meztelenség nem létezik

az utolsó verssorig legalábbis

biztosan nem

*válok azzá.

 

Most jön amit abban a

gyönyörű rövidfilmben láttam

a bőrt az izmokról egy

elegáns mozdulattal eltávolítjuk csak mi nem akasztjuk fogasra

hanem meggyújtjuk a rojtjánál

rojtok egyébként lesznek bőven

a körömágyak mentén foggal

és a sarok keményét körömmel

pusztítja időnként már

évek óta

nem beszélve az ezer további

sebről például a

provokatív L-alakú hegről a

bal combon szóval

ez majd gyújtósként szolgál

persze egy darabig csak pörkölődik aztán

még tovább és

egyelőre nem is tudom

mennyire lesz hatékony a módszer hisz

korábban még nem semmisítettem meg

magam.

 

(dehogynem mondom mégis

rögtön mert

és ezt már tisztáztuk: versben

hazudni bűn)

 

És hogy ne fogjon ki rajtunk

innentől sem az anatómiai tudatlanság

mostantól nagyzolva tervezünk

az izmokat felfűzzük egy gitártestre

és eljátsszuk rajta a

Kispál összest

aztán összetörjük a színpadon amibe

a színpad is beletörik hogy

valaminek ha már a

nekünk

nem tudtam

tökéletes létet

biztosítsunk.

 

A lépet amiről valami

különös oknál fogva eleve

valaki más jut eszembe

tojással megsütjük

és a szervek elkészítését végül is

bízzuk mostantól már tényleg

Hannibalra

mindegy is.

 

Ne csüggedjünk hogy kezdünk

kifogyni a szuszból

a tüdő eltávolítása után ennek már

nincs jelentősége.

 

De a szervek színét figyeljük meg.

Együtt nem tűnik fel

egy átlagos emberi test

mondaná bárki

aztán amikor kiveszed

a máj a vese a belek minden

fekete

mert még mielőtt nem így gondolnánk

ez a lány igenis egy

szörnyeteg

amikor semmi másban sem

ebben az egyben azért még olyankor is

teljesen biztos.

 

(leginkább pedig ebben a

történetben az)

 

Tálalás után fogyassza el a magunkat

csontvázunk

aki már semmiben sem tud

vagy akar

különbözni.

 

Hisz ahogy arra már régen rájöttünk

lehet hogy nem is

mi hasonlítunk a

legjobban

magunkra.

 

Semmi sem maradt.

És azzal a semmivel ami

nem maradt mostantól

igazán szerethetünk mást

akár ezúttal magunkat

persze ez nem egészen olyasmi amire

képesek vagyunk.

 

Mindezt egy fúrikban a lakás

elé toljuk

a kupacról pillanatok alatt

elkapkodják a

csak fájdalomra képes

részletecskéket

nincs ezen semmi meglepő

a szenvedés mindig kelendő volt.

 

Tegyük fel ezúttal a

konzisztencia kedvéért hogy

ebben a lányban nem hét hanem

öt év alatt szülik magukat

újjá a sejtek persze

a végeredményt sem előre

sem utólag nem láthatjuk

akár hiszünk az idő létezésében akár

nem.

 

(egyébként nem)

 

Belőlem itt már láthatjuk semmi sincs

belőled viszont semmi sem tűnt el.

Mondhatnám hogy ez gond de

nem akarom.

 

Magamtól mindig sokkal

szívesebben fogok megszabadulni mint

tetőled*.