„Nem a rövidséget keresem” (beszélgetés R. Nagy Krisztiánnal)

Irodalmi Szemle: A szövegeid hangulata kicsit olyan, mintha Gogol megnézett volna egy David Lynch-filmet, mielőtt leült írni. Ugyanolyan szerinted az abszurd Keleten és Nyugaton? Ha nem, mi a különbség?
R. Nagy Krisztián: Azt hiszem, a különbség a keleti és nyugati abszurd között ugyanannyi, mint a különbség bármilyen két abszurd írás között. Tehát tradicionális értelemben a válaszom az, igen, ugyanolyan az abszurd Keleten és Nyugaton, nincs olyan hatalmas különbség, amely az adott kultúrkörből adódik.

ISZ: A filmes ihletettséget nehéz lenne letagadnod. Kik azok a filmes alkotók, melyek azok a filmek, amelyek fontosak számodra?
RNK: Az egyetemen filmet tanultam, szóval írásos bizonyíték is van a dologról, meg sem merném próbálni letagadni. Érdekes, hogy Lynchet említetted, mert, bár zseniálisnak tartom objektív szemmel nézve, én személyesen nem szeretem a filmjeit.
Ha olyanokat kell mondanom, akik az írásaimra hatással voltak (és nem a személyes kedvenceket, akiknek a munkáit a legszívesebben nézem), akkor a következőket említeném: Tarantino (filmes intertextualitás!), Hitchcock (zseniális feszültségkeltés és -tartás), Matthew Vaughn (szuper stílusos regény/képregény adaptációk).
Viszont ha személyes kedvencet kellene megnevezni, az Sam Raimi. Az ő filmjeit egyszerűen csak élvezet nézni, még a rosszakat is imádom (Khm, khm, Óz, a hatalmas).

ISZ: Tapogatózol a fantasztikus világok felé is? Hogy állsz a fantasy és a sci-fi szöveguniverzumával?
RNK: Igen, alapvetően a spekulatív fikció vonz. Sokan lenézik ezeket a műfajokat, vagy legalábbis nem tartják a magas irodalom soraiba valónak. Azt hiszem, ez az alapvető előítélet abból fakad, hogy a megjelenő sci-fi és fantasy írások hatalmas százaléka borzalmas – amint elérünk erre a pontra az aktuális vitapartneremmel, arra kell emlékeztetnem, hogy minden más műfajban elkészülő művek ugyanilyen százaléka rettenetes, az egyetlen különbség az, hogy egy rossz sci-fi vagy fantasy eladható, így kiadható, míg egy rossz regényt a rendszerváltás mindennapi nehézségeiről senki nem fog elolvasni. Sajnos még az azonos témában írt jó regényeket sem.

ISZ: A novelláidat úgy is lehetne jellemezni, „a rövidség keresése”. Mintha szándékosan vágnád őket szinte már elviselhetetlenül rövidre. Tényleg keresed a rövidséget, vagy ez csak puszta véletlen?
RNK: Ez az aspektusa az írásmódomnak egyértelműen a filmes háttérből fakad. A film, vizuális médium lévén, azt az elvet követi, hogy „amit meg tudsz mutatni, azt mutasd, ne mondd el”. Ennek megfelelően egy forgatókönyv írásakor a dialógusokat a lehető legrövidebbre kell fogni.
A konkrét válasz a kérdésre: igen és nem – a dolog szándékos, de nem a rövidséget keresem általa, hanem a tartalom-terjedelem arányának maximalizálását. Ha egy mondat redundáns, kihagyása nem változtatna semmit a szövegen, akkor egyértelműen mennie kell. Ha egy mondat nem szolgálja a szöveget száz százalékosan, át kell írnom.

ISZ: Olvasóként is inkább novella-, mint regénypárti vagy?
RNK: Mind olvasóként, mind íróként regénypárti vagyok. Ennek ellenére tény, hogy az utóbbi időben mind olvasóként, mind íróként a novellákat preferálom, egyszerű időhiányból kifolyólag.
A regényekkel sajnos bajban vagyok, az előző válaszomban kifejtett tartalom-terjedelem kihasználás igénye miatt: ha olvasok valamit, ami tele van redundáns mondatokkal, sőt bekezdésekkel, amelyek nem szolgálják a művet, nagyon nehezen haladok. Ha pedig írni próbálok valamit, ami több mint száz oldal kell hogy legyen, nincs könnyű dolgom, hiszen hihetetlenül sűrített az írásmódom.

ISZ: A saját generációdban vannak, akiknek az irodalmi munkásságát fontosnak tartod, nyomon követed?
RNK: Személyes ismeretségből kifolyólag nyomon követem Baka L. Patrik, Csillag Lajos, Hizsnyai András, Nagy Hajnal Csilla irományait. Nem érzem magam eléggé otthon a témában ahhoz, hogy munkásságuk fontosságáról nyilatkozzak, de melegen ajánlani tudom őket!