Richard Pupala: A nő, aki belép a zuhany alá (novella)

A nő figyelt fel rá, ahogy rövidnadrágjába gyűrt pólóban megszólította az embereket a megállóban.

A betűrt pólót (a zoknit szandállal) túl vad dolognak tartotta, főleg ebben a hőségben, amely egész héten üvegharang alatt tartotta a várost. A lakosok csak támolyogtak a téren, mint az átforrósodott tányéron, nem jutottak levegőhöz – de a nő, mintha lenne egy kifürkészhetetlen privát klímaberendezése, megőrizte a méltóságát: fürge léptekkel, üdén ment a dolgára. Rendszerint negyven körülinek saccolták – ezen szokás szerint csak mosolygott. A munkából jövet a retiküljéből előhúzott egy nedves törlőkendőt – természetesen ő is izzad. Felszállhatna a trolira, hogy egy megállóval hamarabb érjen haza, de nem olyan fából faragták, aki megadja magát az időjárás viszontagságainak. Az évek során egészséges keményfejűségre tett szert, és szereti a kialakult szokásait. Ma is gyalog teszi meg a távot, és útközben talán beugrik abba a csőd szélén álló kis könyvesboltba, ahol olyan jó a kínálat, és a kávézósarokban, amellyel az üzlet kétségbeesetten küzd a piacképességért, rendel magának egy kitűnő tejeskávét, vált pár szót a személyzet tagjaival, akiket név szerint ismer. Talán ismerőssel is találkozik, akivel kávézhat és elcseverészhet. Meglehet, örömet szerez magának azzal, hogy vesz egy könyvet.

Akkor tűnt fel a fiúnak, amikor megtörölgette a tarkóját, a törlőkendőt pedig az aluljáró melletti kukába dobta. Az ő korában a nők már öregnek tűntek, ám a tagnak feltűnt, milyen jó az asszony alakja, milyen formás a lába.
– Bocsásson meg, asszonyom!

Utálta, ha ismeretlenek szólították le az utcán, a szórólapot osztogató lányok, adományt gyűjtő diákok, akiket nem ő válogatott meg. Nem szerette, ha könyöradományt kérnek tőle. Megvolt a saját hajléktalanja, akitől megvette az újságot.
– Tudna segíteni?
Húszéves lehetett. Koszos volt a ruhája, leharcolt a tornacipője. Állhatatos, komor a tekintete. Elállta az útját. Kellemetlen volt számára ez a közelség, de nem tért ki előle.
– Nincs pénzed a hazaútra – jelentette ki a nő, és közben felemelte a fejét, már ismerte azt a kopott cipőt. A fiú bólintott.
– Nem ettem már két napja. Tudna segíteni, asszonyom?
– Miért kellene segítenem?
A fiú megkeményítette a pillantását.
– Nem kell.
Elállt az útból, és a táskára mutatott.
– Akkor adjon legalább… egy zsebkendőt.
Habozott egy ideig.
– Persze.
Előhúzta a zsebkendőt, és a biztonság kedvéért erősen magához szorította a könyökével a táskát.
– Köszönöm.
Kíváncsian figyelte, ahogy a fiú az arcáról és a nyakáról alaposan letörli az izzadságot. Ténylegesen megkönnyebbült, ezért a nő megváltoztatta az elhatározását.
– Gyere velem!
Követte őt az aluljáróba. A nőnek eszébe jutott, mi lenne, ha ismerőssel találkozna, mivel magyarázná a fiatal férfi jelenlétét, aki szófogadóan követi, és már a gondolattól is kissé bizsergető érzése támadt. A büfé felé vette az irányt, és beállt a sorba. Rámutatott a hűtőpultban egy fóliába csomagolt bagettre.
– Milyet kérsz?

A fiú a sonkásat választotta.
Míg várakoztak, a fiú elmesélte az élettörténetét. Szorosan a nő mellett állt. Amikor kitért az épp elmenőben lévő vásárló elől, és hozzáért, a nő elkapta a kezét, mintha gyenge áramütés érte volna. Talán nem is érintette meg, csak a fiú karján lévő szőr súrolta. A fiú nem volt magasabb, de széles volt a válla, és vastag a karja. Egyenletesen lebarnult. Mondta, azért jött ide, hogy pénzt keressen, több férfival együtt dolgozott, akiket nem is ismert, optikai kábeleknek ásták az árkot. Nem volt szerződése, és a főnök, aki felvette, csaló lehetett, mert kedden a biztonsági őr már nem engedte be a munkásszállóra, ahol a holmiját tartotta. Eszébe jutottak azok az izzadt, félmeztelenre vetkőzött munkások abban a járdaszéli, szűk lyukban, akik mellett munkába menet nap mint nap elment. Mondott egy falunevet, ahova vissza akar menni, de a nőnek ez nem mondott semmit, és gyorsan ki is ment a fejéből. A nő intenzíven érzékelte a fiú testtömegét, szívósan igyekezett, hogy kitérjen egy esetleges következő érintés elől, és nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a szörnyű, nadrágba tűrt póló alól már kezd kidudorodni a növekvőben lévő pocak. Mindenki pocakot ereszt előbb vagy utóbb, futott át az agyán. Amikor a fiú finoman leeresztette a kezét, a nő észrevette a tövig lerágott körmét.
Elkapta a tekintetét. A nő, mint akit rajtakaptak, az eladó felé fordult.

– Mit adhatok, asszonyom?
Vett egy sonkás bagettet és egy üveg ásványvizet. Figyelte a visszajáró útját, és elrakta a táskájába.
– Pénzt nem adok – mondta a fiúnak, amikor eljöttek a büfétől.
Állt az aluljáróban az ásványvízzel a hóna alatt, a másik kezében a bagettet tartotta, azzal mutatott a pocakra, mintha egy nagyujj lenne.
– Tűrd ki, kérlek, a pólódat!
A fiú először nem értette, mit akar, de aztán kihúzta a pólót a sortjából, majd megkapta a bagettet és a vizet.
– Köszönöm!
Bólintott és várt.
– Nem eszel? Már nem vagy éhes?
Kivette a kezéből a vizet, hogy kinyithassa a bagett zacskóját.
– Nem ingyen kérem a pénzt – mondta halkan. Először a nő azt hitte, hogy nem jól hallott.
A kerek arcából és a sűrű szemöldöke alól azonnal kivillanó mélyen ülő szemébe nézett. Rövidre nyírt haj, széles orr – úgy néz ki, mint egy nagymacska. Mint egy párduc?
– Ugyan már!
– … szeretkezhetnék önnel.
Egy hang hagyta el a torkát, mely akár kitörő nevetés is lehetett volna, de egyúttal úgy hallatszott, mintha belélegzett volna valamit, és fulladozna. Ami nevetésnek indult, kérdéssé vált, bár később nem volt biztos benne, hogy valóban kiejtette-e a száján: Igen, és mennyiért? És mérgében hozzávágta a hasához a vizes palackot, hogy a fiúnak megakadt a lélegzete.
– Tizenhét euró, hogy hazajuthassak.
Az ellenkező oldalon lévő kijárat felé vette az irányt, gyorsan lépdelt a magas sarkúban, űzte őt a kirobbanó undor, hogy menekülhessen valami elől, amit úgyis hazavisz magával.
A mozgólépcsőről, amely kivitte az aluljáróból, még visszanézett. Még ott állt a bagettel és az ásványvízzel a kezében, aztán elkapta egyenes, vakmerő tekintetét, nem tért ki előle, nem nézett körül, szart az emberekre, ha van ismerős, ha nincs, csak lehalkította a hangját, amikor kijelentette:
– De előbb lezuhanyzol.

Már az előszobában vetkőzni kezdett. A blúza a levetett szandálra csúszott. Melltartóban bement a fürdőszobába, és megszabadult a szoknyától és a bugyitól is. Nem nézett a tükörbe, csak futólag érzékelte a mozdulatait a meztelen női testnek, amely belépett a zuhany alá. Langyos, majdnem hideg vizet engedett, és tusfürdővel lemosta magáról a hamarosan véget érő nap lepedékét. A hajára balzsamos gyümölcssampont rakott. Hab. Felváltva mosta az arcát, a mellét és a hátát, legszívesebben egész éjszaka a zuhany alatt maradt volna. Aztán elzárta a csapot.
Összeszedte és a szennyeskosárba rakta a széthajigált ruhákat. Vacsora után kinyitotta a könyvet, melyet a könyvesboltból hozott. A ventilátor szétoszlatta a szoba sűrű, esti levegőjét. A huszonkettedik oldalon bosszúsan vette észre, nem tudja, mit olvas. Letette a könyvet, és széthúzta a heverőt.

Vályi Horváth Erika fordítása