Markó Béla: Nézők; A másik; A festő szabadsága
Nézők
El Greco: Krisztus a kereszten,
1569–1600, olaj, vászon, 321×169 cm,
Prado, Madrid
Minden bizonnyal lesz egy pillanat,
hogy nem fordítható már vissza semmi,
s le kell majd venni, aztán sírba tenni
a testet, amelyből végképp kiszakadt
a halhatatlan lélek, ha igaz
egyáltalán, hogy még életre támad
később, vagy egyszerűen belefáradt
ugyanazt hajtogatni, s van vigasz,
csak nem neki, hanem a többinek,
hiszen legfeljebb bennük őrzi meg
mostantól fogva önmagát, de éppen
fordítva kellett volna, s általuk
lesz, hogyha lesz a mennyországba út:
a nézők gyáva emlékezetében.
A másik
Egry József: Bohóc, 1911,
olaj, karton, 54×37,7 cm,
Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár
Nem úgy van az, hogy közben sír belül,
de kint nem látszik más, csupán a maszkja,
vagyis kettéválik, majd eltakarja
az egyiket a másik, míg derül
saját magán, s a többi is nevet,
nem ilyen egyszerű, mert darabokra
hull teljesen, és így fogja marokra,
ami maradt, a széttört színeket,
ha végre mind-mind egyformák lehetnek,
s nem rejtőzködnek már, hanem levetnek
minden ruhát, kínálják magukat,
és összeolvadnak egy pillanatra:
a teremtő kezéből kiragadja
a bohóc őket, s más utat mutat.
A festő szabadsága
Chaïm Soutine: A Fontaine des Tiens-i út Céret-ben,
1920 körül, olaj, vászon, 81,3×78,7 cm,
Princeton University Art Museum
Az út nélküle kanyarog tovább,
s mint agyvérzés után egy női arcot,
amelyen minden ráncot fölriasztott
a hirtelen szabadság, hogy korát
és undorát nem kell szégyellnie,
a tájat nézi, s elfordul magától,
mert végre fű, fa, felhő lesz a házból,
s van mindene, ha nincsen semmije,
kitárhatja már földrengéses testét,
s mintha lerontott fészküket keresnék,
röpködnek szertehulló részei,
de boldog mégis, hogy egyedül hagyták,
míg jár-kel, élete egy-egy darabját
félrerúgja: úgysem kell érteni.