Markó Béla: Nézők; A másik; A festő szabadsága

Nézők

El Greco: Krisztus a kereszten,
1569–1600, olaj, vászon, 321×169 cm,
Prado, Madrid

Minden bizonnyal lesz egy pillanat,
hogy nem fordítható már vissza semmi,
s le kell majd venni, aztán sírba tenni
a testet, amelyből végképp kiszakadt

a halhatatlan lélek, ha igaz
egyáltalán, hogy még életre támad
később, vagy egyszerűen belefáradt
ugyanazt hajtogatni, s van vigasz,

csak nem neki, hanem a többinek,
hiszen legfeljebb bennük őrzi meg
mostantól fogva önmagát, de éppen

fordítva kellett volna, s általuk
lesz, hogyha lesz a mennyországba út:
a nézők gyáva emlékezetében.

A másik

Egry József: Bohóc, 1911,
olaj, karton, 54×37,7 cm,
Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár

Nem úgy van az, hogy közben sír belül,
de kint nem látszik más, csupán a maszkja,
vagyis kettéválik, majd eltakarja
az egyiket a másik, míg derül

saját magán, s a többi is nevet,
nem ilyen egyszerű, mert darabokra
hull teljesen, és így fogja marokra,
ami maradt, a széttört színeket,

ha végre mind-mind egyformák lehetnek,
s nem rejtőzködnek már, hanem levetnek
minden ruhát, kínálják magukat,

és összeolvadnak egy pillanatra:
a teremtő kezéből kiragadja
a bohóc őket, s más utat mutat.

A festő szabadsága

Chaïm Soutine: A Fontaine des Tiens-i út Céret-ben,
1920 körül, olaj, vászon, 81,3×78,7 cm,
Princeton University Art Museum

Az út nélküle kanyarog tovább,
s mint agyvérzés után egy női arcot,
amelyen minden ráncot fölriasztott
a hirtelen szabadság, hogy korát

és undorát nem kell szégyellnie,
a tájat nézi, s elfordul magától,
mert végre fű, fa, felhő lesz a házból,
s van mindene, ha nincsen semmije,

kitárhatja már földrengéses testét,
s mintha lerontott fészküket keresnék,
röpködnek szertehulló részei,

de boldog mégis, hogy egyedül hagyták,
míg jár-kel, élete egy-egy darabját
félrerúgja: úgysem kell érteni.