Szálinger Balázs verse

Szálinger Balázs verse

Arnold Eszter felvétele

 

 

Az akció lefújva

 

Üzenjétek meg a szindikátusnak,
Ne utazzanak fölöslegesen.
Nem várja őket a kiválasztott nép,
Beolvadtak, kihaltak és elmentek.

Ne keressék kamionjaikat:
A 30-as úton hajnali négykor
Baleset volt, a rakomány pedig
Szétszóródott az őszi burkolatra.

Eszmerabság, szorgalom, szeretet,
Áspiskodás és fundamentumok,
Minden, mi egy esetleges szövetség
Alapja lett volna, ott szárad el

Az aszfalton, s titkos kódjával az
Ég felé kalimpál, mint egy bogár.
Lassan őzek fejlődnek fel az útra,
Eliszapolódnak a támadások –

De hát mikor is voltunk átütők
Utoljára? Ugyan már, mikor voltunk
Több, mint kedves jelenség? Vagy mikor
Töltöttünk el egy teljes napnál többet

A gépészeti térben úgy, hogy abból
Értettünk bármit is? Nem, jobb ez így.
Hogymáshogy születnénk újra? Írjátok
Ezt: elbuktunk megint, s persze megint

Méltatlanul, az akció lefújva.

 

 

Szálinger Balázs (1978, Keszthely)

József Attila-díjas költő, drámaíró. Legutóbbi verseskötete a Magvető Kiadó gondozásában látott napvilágot 361° címmel. A közeljövőben jelenik meg első prózakötete ugyanitt, az Al-dunai álom.