Kiss András verse

Urbantristesse felvétele

Szputnyik

Fekete kéz a fekete szobában,
nyúlik a plafon felé a kar,
beleáll a mozdulatlanságba
– egy papírlap százszor félbehajtva
az univerzum szélét érintené –,
a sötétben megnyúlt a belmagasság.

Egy lekapcsolt szatellit pályája,
nem a villanykapcsoló, hanem a kéz
hiánya a sötétségben, a levegő
hiánya a sötétségben.

Egy mozdulat bizonytalansága,
végtagok az űrben, a vérkeringés
áll le először, tízezer fénymásodperc
egy vörösvérsejt útja, csillaghullás.

Fekete hang a fekete térben,
szkafanderben az ordítás,
csak a szirénát hallani,
ahogy megszokott pályán őrzi
egy mentős magányát, akinek
a kéznyomát őrzi egy mellkas
szilánkos felszíne, légkör hiánya,
űrséta a testen, bordányi mélyen
valaki másnak a hangja,
koppan a hordágy súlytalansága.

Lelassul a légzés, két sóhaj közt
a város, városban az erdő,
két falevél közt egy csillag,
a mozgás leválik a testről,
és beleolvad az ébredésbe.

Kiss András (1994, Salgótarján)

Okleveles pszichológus. Verseit többek között a Műút, a KULTer.hu, a kolozsvári Helikon, a Litera.hu és a FÉLonline közölték.