Hajtman Kornél versei

Szymon Burza felvétele

Erdőtűz

az öreg fa körül kivágták
szeretőit
elégették őket
mélyen magába szívta
a füstöt
benne az ötszáz éves emlékek
telihold, napfelkelte, pillangók
most mégis boldog
átjárja a szeretők füstje
és hozzá láncolt fiatal lányok és fiúk
testét érzi
és nézi az esti szélben
lengedező fiatal olajpálmák karcsú testét

Ecce homo

hajnaltájt
amikor már mindenki elment
az ablakhoz léptél
kifelé bámultál
próbáltad elkapni az ébredés pillanatát
látni hogy pöcköli le magáról a város a csillagokat
egyszer sem sikerült
a fény egyre nagyobb lett
lassan
az üvegen megjelent saját tükörképed
láttad megviselt arcod
nedvektől összeragadt hajad
szemed alatt megfolyt sminked

bemutatkoztál önmagadnak
idegen voltál
minden hajnalban idegen vagy
köntösödet széttárva
nézed meztelen tested
– igen, ez én vagyok mondod nyugodtan
csak a test
a lélek odaszáradt az ágyra

Gorillamama

magányosan ült a széken
egy üres szobában
várt
súlyos teste stabillá tette
az ingatag széket
ő könnyűnek érezte megát
különösen a melleit
meztelenségében
gyakran nézegette magát
a nap és a hold

az első nő
Isten róla mintázta
a willendorfi vénuszt
túl szép lett
arcát eltorzította
hogy emlékezzen
honnan származik

évszázados magányosságba
száműzve várja
az igazit

Megjelent az Irodalmi Szemle 2020/12-es lapszámában.

Hajtman Kornél (1985, Párkány)

költő, műfordító.