Łukasz Jarosz Kikötők; Messzi tájak (versek, Sipos Tamás fordításai)

Kikötők

Ilyenkor velünk maradnak a görcsös,
dagadt madarak. Ágak hintáztatják őket, a horizont pupilláit.
Egyelőre magam vagyok ezen
az emeleten. A számnál nagyobb, gömbölyű gyümölcsöket
méregetem. Bántottam valakit?
Valakit visszatartottam volna? Nem. Elvonulásnak neveztem.
Csendben, mikor lábujjhegyen jár az ember, hogy senkit ne ébresszen fel.
Mit sem tudván arról, hogy a ház üres.

Messzi tájak

Annyi helyen jártam, már nem emlékszem,
melyik az én lábnyomom. Bármelyik pillanatban
el lehet indulni, vagy meg lehet állni. Visszaemlékezni
erre a vágásra, megszakításra, ami azzá tesz, aki vagy.
Annyi helyen jártam. Mosolyogtam objektív előtt,
tapsoltam esküvői tortából kilógó áltüzet nézve.
Papírra rajzoltam, hogyan kell eljutni
a dédapáim sírjához. Ott van, itt nincs lucfenyő.
Kifakul a nap szobra. A regény hős nélkül növekszik.
Tájkép egy üres folyómederrel, amit egy bánya ivott ki.
És hogy nő a nap. Hogy párolog a leves. Hogy olvad a zsír, a puha velő.
Ahogy a bicikli fogaskereke beletép a nadrág szárába, a szellő megtöri a kiáltást.
Ahogy a tálba dobott golyók körbegurulnak,
a tó hideg vize visszatartja lélegzetét.

Sipos Tamás fordításai