Sirbik Attila: 34 – 2. rész
Lytovchenko Volodymyr felvétele
Nikola Džafoék jutnak eszembe, az újvidéki vagy belgrádi – nem tudom már pontosan – akciójuk. Džafóval Újvidék egyik sétálóutcájának kis passzázsában, az Art Klinika előtt találkozom, Andrea mutat be neki, aki miatt azt a fényképezőgép-mintás gatyát veszem az Extreme Intimóban, amiről még a St. Euphemiában írok. Akkor persze még nem tudom, fogalmam sincs róla, Džafo mekkora arc, micsoda szerepe van a délszláv háborús időszak képzőművészeti életében. Valahonnan szerez egy régi hűtőkocsis kamiont, és felállítja, legalábbis leparkolja Újvidék vagy Belgrád egyik központi részén, nem a főtéren, de valami sétálóutca mellett, kap engedélyt, mindent, ami kell.
Tejszínes-gombás rizottót rendelünk meg söröket, Džafo tesz-vesz, készülnek a legújabb kiállításukra, nem nagyon foglalkozik velünk, a régi, Travnička utcai házból kimentett tárgyakat viszem Andreának, hogy fotózza be őket, valami krimit, nyomasztó szocio-horror könyvet akarok, amihez ő készíti a fotókat, fotózza a kimentett tárgyakat, mesél Džaforól.
1999. április 4-én a félreeső kikötőben már évek óta a nyugalomra vagy a titkos afférokra vágyók menedékeként emlegetett hajó gyomrának egyik kis szobájában felébred egy halász, és valami hátborzongatót fedez fel a Dunában, a kelet-szerbiai Tekija falu közelében. Hűtőkocsis teherautó lebeg a folyó felszínén. A teherautónak nincs rendszáma, csak az ajtaján felirat, miszerint az a Prizren exportvágóhídjának, a PIK Progressnek a tulajdona. A búvár, aki a helyszínt vizsgálja, megállapítja, hogy a teherautóban nincs sofőr, követ helyeztek a gázpedálra. A fess és naív Boško Radojković kladovói bűnügyi technikus és felettese, a szigorú, de beszari Milan Stevanović azt hiszik, balesetről van szó. De a további vizsgálat során kiderül, a hűtőszekrényben nem levágott állatok vannak, hanem emberi holttestek. A bűnügyi technikusnak a búvár szól, hogy hátul valami nem stimmel. A hűtőkocsiban 86 albán testet találnak, akiket 1999-ben gyilkolnak meg egy szerb katonai és rendőri akcióban, az akkori Jugoszláv elnök, Slobodan Milosević megrendelésére. A bűncselekmény nyomainak eltörlésére irányuló több mint hanyag kísérlet során a holttesteket a hűtőkocsiban helyezik el, amit a Dunába tolnak. Az esetet titkolják, egészen 2001. májusáig államtitokként kezelik. Valamiért két részre osztják a hullákat, egy részüket, 34 testet egy másik kamionban helyeznek el. A 34 testet, három fejet és egyéb emberi testrészeket tartalmazó teherautó kora reggel indul Belgrádba, ahol az állambiztonság tagjai átveszik a sofőrtől, majd másnap megérkezik a batajnicai rendőrképző központba. A hűtőkocsis kamiont, amelyben a holttesteket megtalálták, a Kladovo melletti Petrovo Selo kiképzőközpontban lévő lőtérre szállítják, ahol Stevanović nyilatkozata szerint végzetes baleset, robbanóanyag végez az áldozatokkal. Ez az a hűtőkocsi, ami eltűnik a kilencvenes évek közepén, az a hűtőkocsi, amit Džafoék állítanak fel 1993. május 15-én a belgrádi Dom Omladine előtti téren, miután Džafo megalapítja a Led Art csoportot. Ez a csoport első kiállítása. A művészek lefagyasztják műalkotásaikat és ready-made-jeiket: gyerekjátékokat, könyveket, zászlókat, Marilyn Monroe-figuráikat, fogkeféket, térképeket, pénzt, kenyeret, cipőt. A Dom omladine előtt parkoló hűtőkocsi súlyos, lelakatolt ajtaja annak a sírboltnak az ajtaja, amelybe jegy nélkül, önszántából lép be mindenki, ebbe a mesterséges szerb Hádeszbe csöndben, és gyorsan be kell csukni az ajtót. -20°C fok van odabenn. Megcsap a fagyos hideg és elfog a tériszony. Hiába a szellemes installációk, hiába az ironikus asszociációk és az allegóriák – a sírbolt az sírbolt, mindig marad némi szorongás, hogy az ajtó soha többé nem fog kinyílni.
A hajó után érdeklődök, amiben a halász lakott, arról tudnak-e valamit, állítólag később, a kétezres évek elején egy budapesti üzletember veszi meg, és valahol Pest környékén dekkol a Dunán, bérelhető benne szoba.
Sirbik Attila (1978)
Jugoszláviában született. Élt Szabadkán, Rovinjban, Pécsett, Prágában, Csantavéren és Újvidéken. Požarevacon volt katona. A Symposion c. művészeti folyóirat főszerkesztője. Első regénye St. Euphemia címmel jelent meg a Magvető és a Forum közös gondozásában. Portréját Brestyánszki Bernadett készítette.