Michalina Oziembłowska: A befőttesüveg szilánkjai / Juhász Tibor Amire telik című kötetéről

(kritika)

Lengyelül a słoik szó befőttesüveget jelent, de van egy másik, szlengesebb, átvitt értelme is, amely az utóbbi egy-két évtizedben teljes mértékben belenőtt, gyökeret vert a köznyelvbe. Gyökereket, bár pont azok hiányát jelzi a szó – słoik ugyanis egy olyan fiatal ember, leginkább egyetemista, aki vidékről felköltözik Varsóba, ott kezdi az életét, de továbbra sem tartozik oda igazán, minden hétvégére hazautazik, hogy a következő hét elejével visszatérjen a nagyvárosba az anyukája által megfőzött ebédekkel, természetesen befőttesüvegekben. És így elvan (mint a befőtt) a fővárosban, folyamatosan ingázva, amíg teljesen nem sikerül asszimilálódnia a varsói társadalomba. A kifejezés egyfelől humoros, kedves, leheletnyi gúnyolódás érzékelhető benne, másfelől pedig sokszor a tősgyökeres varsóiak olyan kontextusban alkalmazzák, amikor a város ünnepekkor, hétvégente teljesen kiürül, a słoikok hazamennek, és végre lehet normálisan létezni. A lengyel nyelvben a befőttesüveg tehát egyfajta átmenetet, köztes állapotot jelképez a vidék, a kisvárosok és Varsó, a metropolisz között, szakadékot, amely függetlenül attól, hogy átugorható, eltüntethető-e, fontos szakaszt képez az emberek fejlődésében. Azok a reflexiók, amelyeket e modern szimbólum váltott ki, végigkísértek Juhász Tibor legújabb verseskötete, az Amire telik olvasása közben – nemcsak azért, mert a befőttesüvegek tere az egyetlen hely az általa ábrázolt, fullasztó valóságban, ahol van még levegő,1 hanem mindenekelőtt az elbeszélői perspektíva miatt, amellyel a tarjáni szerző betekintést nyújt egy világba, és amelynek kettősége különlegessé teszi a poétikáját, fájdalmassá az olvasói élményt és hitelessé a mondanivalóját.

Az Amire telik szövegein keresztül vezető lírai énnek több arca van, sajátos ciklusonként felfedezhetőek benne különböző szólamok, a beszélők hiába léteznek egymás mellett, mégis máshonnan szólítják meg az olvasót.

De nem ez a polifónia ragadott meg a legerősebben a kötetben, hanem az egyszerre intim, bensőséges, vallomásos narratíva, amelyben ugyanakkor érzékelhető az elidegenedettség, a távolságtartás — az elbeszélő a történtek belső és külső szemlélője egy személyben. Ahogy az író maga is hangsúlyozza, a mindennapokban ingázik Debrecen és Salgótarján között, ami jelentősen befolyásolja az alkotási folyamatot, segít feldolgozni a terepmunka során látottakat, tapasztaltakat. Az egyik legintenzívebb olvasói élmény a kötet olvasása során a két perspektíva összeütköztetése – a versekben beszélő személy(ek) egyrészt érzelmileg kötődik a bemutatott valósághoz, odavalósiként szerepel a szövegekben, a sorsa mélyen a Salgó-világban gyökerezik, másrészt pedig csak akkor nyerte el a leírásához, kifejezéséhez szükséges elengedhetetlen távolságot, amikor elment onnan, maga után hagyta a szülővárosát és tisztábban láthatta a nyomasztó körülményeket, amelyek között rengetegen élnek még ma is az emberek. A szociografikus indíttatású alkotásban rendkívül nagy jelentőséggel bírnak a távolságok – mind a vidék topográfiáját, mind a jelentéshez való távolságot illetően, ami a kötet esetében nagyon izgalmas feszültségeknek ad hangot. A bevezetőben említett słoik jelenség hasonló szálakat mozgat bennem, aki megfelelek a definíciójának, és a vidéki származást a személyiség nagyon erős összetevőjének tartom, anélkül hogy ez a jelző bármilyen negatív, lekicsinyítő, lenéző konnotációkat, mellékjelentéseket hordozna magában. Az Amire telik érzékletesen felépített narrációja révén újra felfedezhetőek a vidéki identitás azon alkotóelemei, amelyek e valóság hátunk mögött hagyása óta vagy mélyre el lettek ásva, vagy pont ellenkezőleg – csak akkor kerültek felszínre, amikor nagyobb távlatból nézhettünk rájuk.

Juhász Tibor idén megjelent verseskötetét, az elsőhöz (Ez nem az a környék, 2015) hasonlóan, szociografikus líraként emlegetik, amely merev meghatározás azt a veszélyt hordozza magában, hogy elzárkózik tágabb, felszabadultabb értelmezésétől. Ebben az esetben azonban nemcsak a kritikai fogadtatás által megfogalmazott címkéről van szó, hanem egy egyszerre frissítő, üdítő, régóta szükséges újításról és egy nagyobb hagyomány folytatásáról. Először is, Juhász Tibor munkásságában a Tar Sándor-féle tényfeltárás, brutális valósághoz való ragaszkodás, a társadalom peremére szorult rétegeket, közösségeket gyötrő problémák tematizálása a poétikai determináns. Tart és Juhászt nemcsak a szociográfia kifejezőereje és Debrecen köti össze, hanem egyfajta sehová sem tartozás érzése is, a munkásságukban tematizált tapasztalatokra mind belülről, mind kívülről való rálátás. Az Amire telik olyan verses szegénységreprezentációkból áll, amelyekben látszólag nincsen semmi lírai – egyes költemények rövid vágójelenetek, snittek a vidéki, indusztriális város és annak alacsonyabb társadalmi rétegeinek életéből. Számomra a legmegrázóbb a jegyzeteimben közért-ciklusként szereplő kötetrész (tk. Fizetés nélkül, Ugye hogy nem nehéz, Tetten értek), amely a kisboltban zajló hétköznapi jelenetek gyűjteménye, rövid sorozat, melyet a pult mögött dolgozó eladó szemszögéből figyelhetünk. Gyakori lopások, alkudozások, a boltosok intrikái és csalásai csak a hátterét képezik a benne ábrázolt emberek képletes, többdimenziós bemutatásának, a lelkiviláguk, mindennapi nehézségeik érzékeltetésének. Juhász Tibor alkotásainak nagyon erős küldetése a társadalmi felelősségvállalás, a rászorulókra szövegen keresztüli fényderítés. Tarhoz hasonlóan nála sem takarja el ez a cél az irodalmi igényességet, versei hatóereje nem a tabutémák felszínre hozásában rejlik, hanem annak képességében, hogy megfogja, megörökítse az emberi természet mozzanatait, pillanatnyi gyengeségét, esendőségét.

A második irodalmi hagyomány, amelyet felidéz Juhász a kötetben, sőt még a mottójában is jelzi: Oravecz Imre életműve. A kötetet nyitó idézet az 1979-es Egy földterület növénytakarójának változásából származik, amelyben a városhoz, ipari negyedeihez, gyárakhoz való közelség kerül szépirodalmi elemzésre, de az Amire telik prózaverseiben felfedezhetőek a Szajla-ciklus tényfeltáró, múlttal leszámoló, messzibb távlatból visszanéző, de mégis a gyökerekhez visszanyúló hajlamai is. A kötet szövegeinek leggyakoribb helyszínei a város indusztriális külterületei, az alapvető komfortoktól megfosztott gyártelepek (tk. Eladósor, Cegajosok, Örökség). Juhász azokra a lecsúszott, nélkülöző közösségekre irányítja az olvasó figyelmét, akik beleszülettek ezekbe az életkörülményekbe, és tulajdonképpen bele is nyugodtak a nekik megadatott sorsba, ahonnan nemigen van menekvés, sem a felkapaszkodás akár némi esélye. Ami azonban a leglesújtóbb üzenete a verseknek: az annyira szükséges külső segítség sem érkezik sehonnan.

Juhász Tibor szociográfiai vonású költeményeinek hatása a brutális valóság dokumentarista aprólékossága és  a leheletnyi megmozdulásokra érzékeny lírai ábrázolás kombinációja. A szerző köztudott Salgótarjánhoz való kötöttsége és az erre a környékre jellemző társadalmi problémák köré építés ellenére az Amire telik olvasata univerzális, sőt akár külföldi, közép-európai talajra is áthelyezhető. Az egyes versek az összetört befőttesüveg éles szilánkjai, amelyek ugyan összeállnak egy képpé, körrajzzá, de összerakásuk közben mély sebeket ejtenek.

(Budapest, Scolar Kiadó, 2021)

–

1     „A dobozhegyek, papírkazlak és kacatok zsúfoltságában mintha csak a polcokon sorakozó befőttesüvegekben lenne levegő.” – Juhász Tibor, Post mortem = Uő, Amire telik, Bp., Scolar, 2021, 47.