Petneki Noémi: Lengyel női szerzők V. – Maria Dąbrowska
kép forrása: wyborcza.pl
Hatszor jelölték Nobel-díjra monumentális családregényéért, ma azonban az életmű legismertebb szövege a naplója. Bátor, tabukat döntögető írónő volt, izgalmas életútja ráadásul roppant változások között vezetett, forradalmakon és világháborúkon át, a távírótól a műholdakig, a kalapos-fűzős divattól a miniőrületig.
Maria Szumska 1889-ben született a cári birodalom nyugati peremén, a nagy-lengyelországi Russówban. Szülei elszegényedett nemesek voltak, intézőként dolgoztak a birtokon. Elsőszülött fiuk hatévesen meghalt, ezért szülői ambícióik nagy részét második gyermekükre, Mariára összpontosították. Őt taníttatták a legalaposabban, pedig később még két fiuk és két lányuk is született.
Maria ugyanabban a Kaliszban töltötte a kamaszkorát, ahol Maria Konopnicka nevelkedett. A polgári iskolában még ebben az időszakban is oroszul folyt a tanítás. Az 1905-ös forradalom idején a diákok is sztrájkba kezdtek, és lengyel oktatást követeltek. A tizenhat éves lánynak ezek után el kellett hagynia a várost, ami végeredményben az előnyére vált: egy kiváló varsói iskolába került, ahol a kor jeles tudósai tanítottak. Szülei külföldi egyetemi tanulmányait is finanszírozták. Lausanne-ban és Brüsszelben hallgatott természettudományokat, majd szociológiát és közgazdaságtant.
Itt szerettek egymásba Marian Dąbrowski szocialista forradalmárral, aki nagy hatást tett Maria világnézetének alakulására. Dąbrowskit üldözték a cári hatóságok, biztos megélhetési forrása nem volt, az esküvőt ezért (is) sokáig halogatták. Végül az 1914-es év hozott fordulatot az életükben. Egyrészt ekkor jelent meg Maria első elbeszélése, másrészt pedig a háború miatt mindketten visszatérhettek a lengyel földre. Marian légiósnak állt – a Lengyel Légiók rendszerét pártfőnöke, Józef Piłsudski alkotta meg. Maria a rokonainál talált medenékre, és az ő családi krónikájukat kezdte írni, de a szövege hamarosan naplóformát öltött, amelyet aztán élete végéig vezetett. Közben szerkesztői állást kapott a lengyel néppárt új, lublini lapjánál, amihez a városba kellett költöznie. Itt került sor első „másodlagos kapcsolatára” egy festőművésszel, ami nem volt véletlen. Dąbrowskát egész életében vonzották a különféle művészetek, és maga is sok amatőr grafikát, akvarellt készített.
Dąbrowskival végül 1917-ben költöztek össze Varsóban, ahol hivatalnoki állásokat kaptak az alakuló lengyel államszervezetben. 1925-ben Maria egy elbeszéléskötetéért nagy összegű díjat kapott, amely megerősítette abban a döntésében, hogy az írásnak szentelje az életét. Ugyanebben az évben azonban Marian Dąbrowski váratlanul meghalt. Az író fájdalmasan élte meg a veszteséget. A gyász alatt nagy segítségére volt Stanisław Stempowski, a nála jóval idősebb kiváló szabadkőműves gondolkodó, a lengyel-ukrán megbékélés szorgalmazója, aki haláláig Dąbrowska élettársa és szellemi partnere maradt, igaz, kapcsolatuk nem jelentett felejtést: Dąbrowskában hosszú évekig éltek még a férje iránti érzései.
Maria Dąbrowska és Stanisław Stempowski (forrás: polona.pl)
Dąbrowska már a húszas években dolgozott nagyszabású családregényén, amely Éjjelek és nappalok (Noce i dnie) címen jelent meg 1931–34-ben (magyarul Kerényi Grácia fordításában az Európa Könyvkiadó adta ki 1958-ban). Története az 1863–64-es felkelésig nyúlik vissza, az első világháború kitörésével ér véget, és a lengyel társadalom változásait mutatja be két család sorsán keresztül.
Kiss Gy. Csaba több összehasonlító tanulmányt írt a regényről. Ma nőtörténeti szempontból is érdekes lenne megvizsgálni a könyvet, ugyanis remekül tükrözi az egyes nemzedékek lehetőségeit, az „apám nem vett emberszámba” állapottól a női főszereplő, Barbara Ostrzeńska vívódásain át egészen a teljes emancipációit képviselő lányáig, Agnieszka Niechcicównáig. Bár Dąbrowska több helyen, így Kerényi Gráciának adott interjújában is kijelentette, hogy Barbara férjét, Bogumił Niechcicet mintázta önmagáról, életrajzi adatai szinte teljesen megegyeznek Agnieszkáéval. A Niechcic-lány külföldi tanulmányai, ambíciói, kapcsolatainak alakulása, naplóírása is az író életéből került a regény lapjaira. Mi több, Agnieszka szocialista szerelme sokáig több párhuzamos kapcsolatban él, Agnieszka maga pedig más nőkhöz is vonzódik. Talán ez az első olyan lengyel könyv, ahol egy lány mondja egy másik lánynak a „szeretlek” szót.
A II. világháború kitörésével megkezdődött Dąbrowska és Stempowski bonyolult bujdosása, amelynek egyik állomása a szovjetek megszállta Lwów volt. Vendéglátója, az okos és gyönyörű Stanisława Blumfeldowa – a háború előtt egy irodalmi szalon vezetője – gyakorlatilag elcsábította Dąbrowskát. Később, amikor Lwów német kézre került, Blumfeldowa és férje a Holokauszt áldozata lett. Dąbrowska mindezt rendkívül fájdalmasan élte meg. Közben viszont különös fordulat történt: ezúttal egy lwówi írópár, Jerzy Kowalski és Anna Kowalska menekült Varsóba. Anna és Maria között életre szóló szerelem szövődött, amelyről itt olvashatók további részletek.
A háború drámája azonban még csak ekkor tetőzött. Dąbrowska húga, Jadzia (Jadwiga Szumska), akit a testvérei közül a legjobban szeretett, hírvivő volt a varsói felkelésben, megsebesült, és már Dąbrowskáék evakuálása után kórházban halt meg. Az író fájdalma és lelkifurdalása (jóllehet maga is megsérült, és semmit nem tehetett a húgáért) sokáig csillapíthatatlan volt.
A háború utáni kommunista fordulatot Dąbrowska újabb idegen megszállásként élte meg. A kommunista „újbeszél” lengyel változata szó szerint átvett russzicizmusokban nyilvánult meg. Dąbrowska erre különösen érzékeny volt, hiszen a cári Oroszországban nőtt fel, és írói munkássága mellett műfordítással is foglalkozott, oroszból többek között Csehov novelláit ültette át lengyelre. Az ország sorsa feletti kétségbeesés íróként is megbénította. Elbeszélései és esszéi születtek ebben az időben, de szinte minden mondatáért meg kellett harcolnia a cenzúrával. Stanisław i Bogumił című történelmi drámáját nem mutatták be színházban. Komolyan foglalkozott egy következő nagyregény megírásának gondolatával, amely a lengyelországi értelmiség két világháború közötti sorsát mutatta volna be, vagyis kvázi az Éjjelek és nappalok folytatása lett volna. Ezt a művét azonban soha nem sikerült befejeznie. Az utolsó éveiben publikált, illetve kéziratban maradt részleteket öt évvel halála után adták közre Egy gondolkodó ember kalandjai (Przygody człowieka myślącego) címmel.
A sztálinista idők jellemző írói kényszerpályája a műfordítás volt. Dąbrowska ebben az időben Samuel Pepys 17. századi angol politikus híres naplóiból fordított le egy csaknem ezeroldalas válogatást. Nem véletlen, hogy közben saját naplóbejegyzései is egyre hosszabbak lettek. Naplója nemcsak krónika, nemcsak az önvizsgálat eszköze és irodalmi nyersanyagtár volt már, hanem társadalmi-világnézeti elmélkedések sora is. Dąbrowska pozíciója erős, népszerűsége töretlen volt, és bár nem hódolt be a kommunizmusnak, de nyilvánosan nem is szállt vele szembe, így nem kellett házkutatástól tartania. Ezért a naplóban szabadon közölhette a gondolatait.
A közélet reménytelensége mellett magánéleti problémákkal is szembe kellett néznie. Stanisław Stempowski halála után két évvel, 1954-ben összeköltöztek Anna Kowalskával és a lányával. Együttélésük nem alakult jól, ezért utolsó éveit Dąbrowska már egy Varsó melletti falusi házban töltötte, de a magány sem tett jót neki.
Maria Dąbrowska 1934-ben (forrás: Narodowe Archiwum Cyfrowe)
1964-ben Antoni Słonimski költő kezdeményezésére harmincnégy lengyel szerző és tudós rövid levelet intézett Józef Cyrankiewicz miniszterelnökhöz a cenzúra elleni tiltakozásul. A memorandumot Dąbrowska is aláírta, majd a Lengyel Írószövetség ülésén is felszólalt támadóik ellenében. Ez volt utolsó nyilvános szereplése. A „34-ek levele” aláíróit elhallgattatták, Melchior Wańkowicz író pedig, akire a bűnbak szerepét osztották, börtönbe került. A hetvennégy éves Dąbrowska életében először komolyan tartott a következményektől: „Félek, piszkosul félek, mint egy vadállat, amelyik kidugta az orrát az odújából, de az elé táruló világ tele van leselkedő, borzalmas erőkkel” – jegyezte fel a naplójába.
Az utolsó évek kimerítő eseményei, betegsége és magánya ellenére végig figyelemmel követte az újdonságokat. Tévézett és jó ízléssel választotta ki kedvenceit a táncdalfesztiválokon. 1965-ben, halála előtt két hónappal az egyik utolsó naplóbejegyzésében Leonov és Beljajev űrsétájáról tett említést.
Az Éjjelek és nappalokból a hetvenes években film, majd népszerű tévésorozat készült, amelyet a Magyar Televízió is sugárzott. A nyolcvanas és kilencvenes években szintén nagy figyelem kísérte a naplóból megjelenő első válogatásokat. A teljes napló a szerző végakaratának megfelelően csak halála után negyven évvel vált kiadhatóvá. Jegyzetek nélküli szövege tizenhárom kötetben jelent meg 2009-ben.
Már Anna Kowalska is a naplót tartotta Dąbrowska főművének. A feljegyzésfolyam abban a korban keletkezett, amely kétségkívül a naplóírás aranykora volt. Ma pedig azt a kort éljük, amely minden eddiginél többre értékeli a személyes megnyilatkozásokat. Maria Dąbrowska naplója a herstory kategóriájába is tökéletesen beleillik. A legvonzóbbá azonban az összetettsége teszi. Nyomon követhetjük belőle egy személyiség fejlődését, a korral mint történelmi korszakkal és mint életkorral bekövetkező változásait, hiszen egy fiatal nő kezdte el 1915-ben, és fél évszázaddal később egy idős ember írta utolsó bejegyzéseit. Ráadásul a szerző közszereplő, magánember, művelt kultúrafogyasztó és író volt egy személyben, és az eseményeket is hol ebből, hol abból, de legtöbbször egyszerre több nézőpontból élte meg. Egy gondolkodó ember kalandjai – ez a cím is a naplóra illik leginkább.
Petneki Noémi (1978, Budapest)
Fordító. Az ELTE latin és lengyel szakán szerzett diplomát, doktori tanulmányait a krakkói Jagelló Egyetemen végezte. Fontosabb fordításai: Latinitas Polona. A latin nyelv szerepe és jelentősége a történelmi Lengyelország kora újkori irodalmában, Reciti, 2014; Olga Tokarczuk: Bizarr történetek, Vince Kiadó, 2018; Chopin levélrészletei és egyéb lengyel források (Alan Walker: Chopin. Ford. Fejérvári Boldizsár, Rózsavölgyi és Társa, 2020), Bolesław Leśmian és más lengyel költők versei (1749, Versum, Irodalmi Szemle stb.). Krakkóban él, most újra blogot ír a város történeti és kulturális érdekességeiről (facebook.com/KrakkoBlog). Portréját Piotr Szewczyk készítette.