Radics Rudolf: „Bagdadban is olyanok a népek, mint Nyárligeten…”

Transzkulturális kérdések Csabai László Szindbád, a detektív című kötetében

(tanulmány)

„Idegenben az ember vagy magába zárkózva megvetővé hűl, vagy átveszi a hely ritmusát, és feloldódik benne.”2 E rövid szövegrészlet látszólag kellő mértékben meghatározza Csabai László Szindbád, a detektív című kötetének transzkulturális jegyeit, a másság, az idegenség és az átmenetiség-érzet szövegbeli megnyilvánulásait vizsgálni kívánók értelmezési irányvonalát. Az idegenségtapasztalat feldolgozási módozatainak felvillantásán túl már a kötet paratextuális komponensei is előirányozzák a kulturális diverzitással és mobilitással operáló transzkulturális olvasat lehetőségét.3 Ugyanis mind a borítókép, mind a kötetcím elsődlegesen az út, az utazás és az úton levés dinamizáló értelmű toposzait hívja elő. A borítóképen látható sejtelmes férfialak és a tompa fényekkel megvilágított utca látványa a fentiekben már exponált idegenség és kiszolgáltatottság érzetét fokozza, miközben a címben szereplő tulajdonnév az Ezeregyéjszaka hősének megidézése révén a keleti kultúra idegenségével való szembesülés képzetét sejteti. Erre játszik rá a fülszöveg is: „Ez a Szindbád nem az a Szindbád. Nem a Krúdy teremtette hős, hiszen nevét egyenesen a mesés Bagdad környékén utazva kapta […].” Az Ezeregyéjszaka tengerjáró hősének említése egy olyan elvárási horizontot teremt, mely eleve egy kalandos útleírásra vonatkozó szövegkorpuszt feltételez. Ezt az elvárást pedig az újonnan megjelent Szindbád-történet, az Inspektor Szindbád4 kapcsán készült Csabai-nyilatkozat is megerősíti: „Amikor a kezdeteken gondolkodtam, biztos voltam benne, hogy jót tesz a regényemnek ez az egzotikus háttér. Az Ezeregyéjszaka Szindbádja tulajdonképpen akcióhős: egyfolytában utazgat, minden problémát megold, teremtő, sorsát alakító ember. Krúdy Szindbádja épp az ellentéte (…) Ha mindenképpen kötni akarom valahová a főhősömet, akkor már inkább az eredeti Szindbádhoz hasonlítanám, aki tevékeny és hasznos életet él, sikeres bűnügyi nyomozó.”5  A metatextusként funkcionáló kommentár alapján Csabai kötete nem csupán játékba hozza az arab mesegyűjtemény szövegemlékezetét, s így a mobilitás, az utazás és az emlékezet aktusát,6 de a 20. század perspektívájából újra is értelmezi az egzotikus tájakon evező mitikus hajós alakját.

Csabai László 2010-ben megjelent kötete részben összefüggő novellákból áll, melyeket a címszereplő személyén kívül számos vissza-visszatérő motívum7  (cselekménytér, nyomozás stb.) fűz egységes egésszé. A novellák hőse, Szindbád egy bagdadi élményekkel és emlékekkel felvértezett nyárligeti detektív, aki már első megbízása kapcsán bizonyítja a detektívpályára való rátermettségét, nem csoda, hogy felettese, Stalker főkapitány is elismeri bravúros problémamegoldó képességét: „Szindbád, a detektív nem rossz!”8 Ahogy Vincze Ildikó tanulmányában olvasható, eme állítás nemcsak a főhősre, de a novellafüzér egészére is alkalmazható reflexió.9 Az első fejezet (három testvér háza), amelyet Bazsányi Sándor csak „arányos ritmusos mesternovellaként”10 emleget recenziójában, – in medias res – „Bagdadban is olyanok a népek, mint Nyárligeten…”11 kezdődik, ezzel felhívva az olvasó figyelmét, hogy a – földrajzi, vallási, kulturális és nyelvi tekintetben is távol lévő – két helyszín szereplőinek problémái nem sokban térnek el egymástól. Csabai novellái (néhány kivételtől eltekintve) tulajdonképpen két idősík, a frissen diplomázott detektív által megtapasztalt nyárligeti események, valamint ezzel párhuzamosan az emlékezés folyamata által rekonstruált bagdadi gyermekkor mezsgyéjén játszódnak. A tizennégy éves koráig Közel-Keleten élő,12  egyes szám első személyben megszólaló narrátor nem kevés nosztalgiával gondol vissza gyermekkorára. A nyüzsgő bazárok forgatagához és a kulináris élvezetekhez köthető emlékek elbeszélése során az átélt múlt eseményei szembekerülnek a jelennel, a bagdadi emlék és a nyárligeti tapasztalat ütköztetéséből pedig rendre a jelen kerül ki vereséggel. A bagdadi utazás térközi-kultúraközi gondolkodásként való értelmezése az összevető szemlélet felerősítésével megtanítja Szindbádot hasonlatokban tájékozódni, ezzel kialakítva a kulturális fordítás eljárásmódját,13  amelyben a saját idegenszerűsége is kidomborodik: „Szindbád leült, hátradőlt, s az emberi lét legértelmesebb tevékenységét kezdte folytatni: élvezte, hogy van. És ím, lecsukódó szemmel észrevette – mert az embernek mindig be kell zárnia szemét, ha igazából meg akar látni valamit –, hogy hazaérkezett. Nem Nyárligeten van, hanem Bagdadban [….].”14 Csabai elbeszélője az utazásmetaforikát és a hasonlósági viszonylatot főként a gasztronómia tárgykörére terjeszti ki, amelyben a saját és az elsajátított kultúrát egy hasonlat elemeiként köti össze. Tehát a Szindbád-hagyomány nem csak explicit módon, az utazás-emlékezés metaforikus vonatkozásai és a figura szerepeltetése révén jelenik meg Csabai prózájában. A Krúdy-életműben oly jelentős gasztronómia tárgykör, a gasztronómia és az emlékezet összekapcsolása egyaránt az említett hagyománnyal hozza kapcsolatba prózáját.

Csabai novelláiban az ételek és az evés procedúrája tehát nemcsak tematikailag, de poétikailag is meghatározó szerepet tölt be. Sőt: e gasztro-objektumok által közvetve érzékelhetjük azt is, hogy a főhős milyen stratégiák mentén építi fel saját identitását.15

Étel  – identitás  – emlékezet

A kulturális antropológia mindig is kiemelt szerepet tulajdonított a táplálkozásnak, illetve a különféle táplálkozási szokásokhoz fűződő szemléleteknek. A kutatók viszonylag korán rájöttek arra, hogy a kulturális antropológia kettős célját: „megtalálni mindazt, ami az emberi kultúrában közös, és leírni mindazt, ami az egyes emberi kultúrákban különböző”16 – leginkább az étkezéssel kapcsolatban lehet demonstrálni. Csabai novelláiban a kulturális különbözőségek főként az egyes ételfajtákról, s azok elkészítési módjairól, ceremoniális elfogyasztásairól való elmélkedések mentén körvonalazódnak. Ugyan Szindbád a „befogadó ország” táplálkozási kultúráját imitálja, a nyárligeti ízek iránti nosztalgia éppúgy végigkíséri a mindennapjait. Csabainál a gyermekkor és a felnőttkor történeteit elsősorban „az ízasszociáció rántja egymáshoz, teszi átjárhatóvá, tükröztethetővé, egyidejűén átélt eseményekké”,17  egyazon beszéd részévé, azaz emlékezéssé. Jon D. Holtzman és Eisemann György szerint az ételek és az emlékezet között mindig is szoros kapcsolat állt fenn. Az emlékezés és ízlelés első szövegszerű leírása legkorábban Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában (1913) című művében olvasható, ahol a teába mártott Madeleine-sütemény egy egész emlékezésfolyamot indukál a főszereplőben. Csabai főszereplő-elbeszélőjénél már maga az ínycsiklandozó falat, illetve az étkező ember látványa is hasonló emlékezést vált ki. A (három testvér háza) c. novellában a főhős éppen az ékszerlopással kapcsolatos elméletét ecseteli Stalker főkapitánynak, amikor az egy csomag mazsolát vesz elő: „zsonglőrködni próbál, a szemeket feldobja, és igyekezne hulltukban bekapni. Kevés sikerrel. Megunja, belemarkol a zacskóba.”18 Az idézet az evés aktusának felfüggesztő funkcióját tematizálja. Elindul két ember eszmecseréje a cselekmény szempontjából (is) fontos kérdés kapcsán, azonban egy másik aktus, vagyis a mazsolaevés látványa egy sajátos emlékezést indít el: „Bagdadban embermagasságú zibibahegyek állnak a piacokon, s kerül belőlük teába (mely fekete, mint Kába köve), baklavába, padlizsántöltelékbe, piláfba, de még húslevesbe és kuszkuszba is.”19 Az idézet továbbá rámutat arra, hogy Szindbád idegen nyelvi és kulturális közegbe való tagolódása a keleti kultúra szokásainak, rítusainak, értékrendjének megismerését, az adott kultúra egyes elemeinek átvételét eredményezi. A keleti kultúra kontextusában a mazsola szakrális konnotációval párosul, annak nem adekvát módon történő elfogyasztása szentségtöréssel, ételgyalázással ér fel: „Stalker őrnagy a mazsolákat érmévé nyomkodva elmélkedik. Szindbád viszolyogva nézi.”20 Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor Lévi-Straus Mitológiákban felépített hálóját követve összefoglalják az ételek mint jelek osztályozásának leg fontosabb dimenzióit. Megjegyzik, hogy a szent – profán dimenzió kialakulása során bizonyos ételek „rituális jelentőségre tesznek szert, másokat kizárnak e rítusból. A szent és profán dichotómiája egyrészt jelentős értékhierarchiát hoz létre az egyes ételek között, másrészt magát az étkezési aktust is rituális megkülönböztetés tárgyává teszi […]”.21 A mazsola amellett, hogy rituális jelentőségre tesz szert, identitásjelölő funkcióval is bír, a nemzeti identitás fontos alkotóelemeként aposztrofálható objektum. A mazsola példáján szemléltetett „prousti emlékezés” azonban korántsem veszélytelen, gyakorta az elbeszélő „én” megrendüléséhez, két alakra bomlásához vezet, ahol „az egyik én az „elvesztett” időt keresve (az elbeszélés idejében) visszafelé halad, a másik én pedig (az elbeszélt időben) előre indul”.22   Ez a fajta kettőség Csabai művére is jellemző, hiszen míg a bagdadi „én” emlékei révén próbálja rekonstruálni az arab világot, addig a nyárligeti „én” a jelenben (az elbeszélt időben), a bűnesetek megoldásával próbálja törleszteni múltbéli mulasztását: „Szindbád behunyja szemét. Rosszkor nyitja ki: a vízesés épp telibe kapja a bölcsőt. A víz alá préseli. Mikor jó pár méter után feltűnik, már nincs benne síró lakója.” Jon D. Holtzman értelmezésében az emlékezés illékony jelenség. Meglátása szerint, amit mi emlékezetként tartunk számon, az „valójában egy sor teljességgel eltérő folyamat összessége, s ezek nem csupán dinamikájukban különböznek, de mi is különböző okból igyekszünk megérteni őket, legyen szó köztéri műemlékről vagy éppen egy teába mártott sütemény felett érzett nosztalgiáról.”23 Ebből adódóan az emlékezet és az ételek közös metszetéről beszélhetünk, amelyek bár kapcsolatban vannak egymással, mégis változékonyak és körvonalazatlanok. Az emlékezet és az ételek viszonya David E. Sutton Remembrance of Repasts című munkájában is problematizálódik. Sutton Kalimnosz szigetéről származó adatközlői a múlt eseményeire gyakran ételek segítségével emlékeztek vissza, ezért került bevezetésre a „prousti antropológia” fogalma. A szerző számos példával próbálja igazolni, hogy az ételek tapasztalata nem csupán kognitív, de érzelmi és fizikai jellegű emlékeket is felidéz.24  A (hőseink) című novellában a hal válik az intenzív fizikai emlékezés folyamatának katalizátorává, vagyis Szindbád Bagdadtól való elszakadásának emléke leginkább ezen étek hiányában mutatkozik meg. Sanyika gyilkossága kapcsán a detektívet halsütésre invitálják, azonban hamar csalódnia kell a vendéglátásban, hiszen az elkészített hal nem váltja be a hozzáfűzött reményeket: „Ha behunyja szemét, mai napig megjelenik előtte a csodálatosan gőzölgő, egyenletesen piruló halacska, összefut a nyál a szájában, és érzi a tamarind ízét, illatát. Azóta minden halsütést ezzel vet össze, természetesen rendre csalódik.”25 Ugyanez a jelenség figyelhető meg a (privát ügyek) című novellában. A detektív heves vitába keveredik volt kedvesével, Eufroval. Szindbád éppen hazafelé bóklászik, amikor megpillantja a makedón cukrászdáját, a kínálat azonban nem ragadtatja el a gourmetként viselkedő szereplőt: „De a detektív mindig a bagdadi édességeket végre visszaidéző, sőt azokkal vetekedő, csupa-csupa ropogós levélből álló baklavát, a szájban szétomló mandulás, szezámmagos halvát vagy az ánizsos szultánkenyeret kereste.”26 A (szegény Teodóra) c. novellában viszont egy jól elkészült hal bekebelezésének lehetünk tanúi. A narráció érzékletesen, már-már a detektív nyomozási technikájára oly jellemző precizitással szemlélteti a hal mitikus bekebelezését. A szereplő a hal láttán felfokozott érzelmi állapotba kerül:

„Szindbád megszédül a boldogságtól, s mikor meglátja a tálnyi, ropogósra sült halfejet, nagyot kordul a gyomra.” Egy gyanúsított kihallgatásának módszere a halevésnél is felhasználható folyamatként írható le. A detektív először csak türelemmel várakozik, mert ebben már van tapasztalata („trenírozva van”), majd finomam megközelíti, megkörnyékezi a gyanúsítottat („hadd adja le a felszín”), aztán előáll a bizonyítékokkal, így vallomásra bírva az egyént, majd a meg felelő információt („ízletessé telítődött olaj”) megemésztve konstatálja, hogy az ügy mögött több rejlik, mint gondolta volna: „Nehéz nem azonnal felfalni az egészet. De a detektív trenírozva van a türelemre. Szájába veszi az elsőt. Engedi, hadd adja le a felszín, amire képes, s csak utána roppant. Nem radikálisan, csak annyira, hogy megrepedjen a koponyatető, és kifolyjon az alatta lévő cellákból az ízletessé telítődött olaj. Most rágófogaival összetöri a kopoltyút. Remek a ropogás, friss és meg felelőre sütött a hal. És aztán szívás. A hal koponyájában több íz van, mint a többi részében együttvéve.” Az étkezés során az étel élvezete felülkerekedik a detektíven, aki szinte extázisba esik:” Nem csoda, ha Szindbádnak le kell hunynia a szemét az élvezettől.”27 Az „otthontól” való elszakadással összefüggésben említhető a W. R. Batsell és munkatársai által tematizált „kényszerítő emlékek” ereje. A „kényszerítő emlékek”28 jelenléte Csabai művében leginkább a nyers máj fogyasztásánál érhető tetten: „–Bűncselekmény történt – mutat a halott testre Szindbád, majd kikapja a doktor kezéből a szikét, széthúzza a felhasított bőrt, ejt még két segédmetszést, kotor egy nagyot a belek között, s mikor megtalálja, amit keresett, egy szikével, megint rásegít. Kiemeli a méretes májat. Levág egy csíkot a széléből, élvezettel beleharap.”29 Bazsányi Sándor a (félreértés) c. novellában szemléltetett bonctermi jelenetre szövegzárványként tekint, vagyis olyan mellékszálként, mely felfüggeszti a cselekményt, s amiről nem derül ki, hogy miféle nyomozástörténeti kulcsjelenetet ábrázol. Ezen szövegzárvány kapcsán az evés vulgáris, animális jellegére kapunk utalást. Miként a későbbiekben kiderül, a nyers máj bekebelezése egy Szindbád nagymamájához köthető kényszerítő emlék következménye. Schiffer nagymama az újságokból értesül a nyers csukamáj bőséges vitamintartalmáról, s csukamáj híján Marshall-féle májjal próbálja kárpótolni unokáját. Ez a fajta berögzülés pedig a későbbiekben felszínre tör a szereplőben, enyhén kannibalisztikus jelleggel. Az állatias ösztönök előtérbe kerülésével kapcsolatban említhető az egyes archaikus közösségek felnőttjeinek azon meggyőződése, hogyha falatoznak a másik egyedből, elnyerik annak bölcsességét, erényét, ügyességét. Ahogy az a fentiekből is kiderült, Szindbádban erős vágyakozást ébresztenek az elvesztett (szülő)föld ízei és illatai, amelyek időleges visszatérést jelentenek abba az időszakba, amikor a szereplő még gondtalan, bűnesetektől mentes életet élhetett. Suttonhoz hasonlóan Mankekar is központi jelentőséget tulajdonít az ételeknek az emlékezet folyamában: „a boltok által felidézett érzéki benyomásoktól a megvásárolt termékek kulturális emlékképén át odáig, hogy a megszerzett áru milyen, az identitás történelmileg hiteles formáit kifejező szokásokat tesz lehetővé.” 30

Utószó

Jelen tanulmány Csabai László Szindbád, a detektív c. művének transzkulturális olvasatára tett kísérletet, főként a kulturális antropológia megállapításainak érvényesítésével. Összegzésként elmondható, hogy Csabai László novelláiban szereplő ételek valamit helyettesítenek, valami mást jelölnek, különböző értelmezésekben hol a hozzáférhetetlen múltat, az elmúlt időt, hol pedig egész egyszerűen magát az életet. Mindenképp kiemelendő az evés aktusának cselekményfelfüggesztő funkciója, amely leginkább a nyomozáshoz fűződő tevékenységek kapcsán figyelhető meg. A főszereplő gyakorta válik a látvány, illat rabjává, s ezen „elragadtatott” állapot ellen nem is próbál védekezni. Sőt: enged a vágyainak, ami oda vezet, hogy kizökken nyomozói szerepköréből, felfüggeszt bármely más addig végzett tevékenységet, s kulináris kalandorként dőzsöl az ízletes falatokban, illetve azok emlékében. Ez átvezet a második, emlékeztető funkcióhoz, ami gasztronómiai élmények felidézésében, illetve kulturális különbségek tudatosításában nyilvánul meg. Egy étel, egy fogás látványa, illata, íze vagy tapintása olyan erős stimuláló hatást vált ki a szereplőből, amely az emlékek felidézésén keresztül a nyomozás sikeres lezárásához szükséges felismerésekhez segíti hozzá a detektívet. Az adott ország kisebbségi kultúrájához tartozó Szindbád asszimilálódását nem csupán az étkezési szokások átvétele révén követhetjük nyomon. Szindbád „beavatási” történetének első mozzanatára a (mikor ér véget?) c. novellában figyelhetünk fel. Az elbeszélő egy visszaemlékezés során a Bagdad–Moszul országút karavánszerájába repíti az olvasót. Az imát megelőző rituális mosdás közben egy tóbos arab tejjel kínálja a szomjas fiút:

„Van még valami fűszeresség a levegőben. Friss kecsketej. Egy tóbos arab fejte, és, szokás szerint, körbeadja a findzsát, mielőtt maga inna. A fiú is kap, megköszöni.”31  E mozzanat, a közös orális aktivitás egyszersmind finom jelzése a társas viszonyrendszernek, a hierarchia-, valamint az attitűdviszonyok32  pontos lenyomatát adja. A befogadás azonban nem zökkenőmentes, például a férfi megérzi a fiú idegen akcentusát, sőt a kefija helytelen viselését is szóvá teszi. Az adott közösségbe való betagolódás akadálya azonban nem a nyelv és az öltözködési szokások terén keresendő, hanem a fiú vezetéknevének „idegen hangzásában” („Érdekes név. Nem lehet kiejteni.”). Szindbád végül a nyárligeti elemiben szerzett ismereteire hagyatkozva próbálja áthidalni a kulturális különbségeket: „Azt jelenti: hajós.

– Ó, hála legyen Allahnak, hisz akkor megfejtettük! Te Szindbád vagy, mert Szindbád azt jelenti: tengerész, és hajós meg tengerész az ugyanaz.”33 A második mozzanatról a (fényképek) c. novellában olvashatunk. Szindbád édesapja azt szeretné, ha fia a bagdadi császári iskolát látogatná. Az igazgató a fiú majdani kirekesztettségének egyetlen okát a körülmetélés hiányában látja. Az édesapa eleget tesz a feltételnek, s elvégzi fián a beavatkozást:

„Szindbád kioldja ágyékkötőjét, és egy injekciókapásnyi fájdalomra számítva, széttárja combját. Apja tesz-vesz, és karcsú szikével kezében fordul meg. Feltűri ráncos, szeplős, szőrös karján az inget, s mielőtt fia az iszonyattól ellenállást fejthetne ki, megejti az égetően fájó vágást.” 34A többségi kultúra egyes szokásainak elsajátítása, a névadás és a körülmetélés rituális mozzanata olyan formáló erővé válnak, amelyek képesek identitást teremteni és fenntartani a szereplő számára.

—

1    A tanulmány írása alatt a szerző a magyarországi Collegium Talentum ösztöndíjában részesült.

2    Csabai László, Szindbád, a detektív, (Budapest: Magvető, 2010), 96.

3    Németh Zoltán, Transzkulturalizmus és bilingvizmus. Elmélet és gyakorlat = Transzkulturalizmus és bilingvizmus az irodalomban, szerk. Németh Zoltán, Magdalena Roguska, Nyitra: Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, 2018, 9–16.

4    Csabai László, Inspektor Szindbád, (Budapest: Magvető, 2021)

5    Ménes Attila, „Keleten a helyzet változatlan – Interjú Csabai László íróval”, kultúra.hu, 2021, hozzáférés: 2021. 12. 07., url: https://kultura.hu/keleten-a-helyzet-valtozatlan/

6    Jablonczay Tímea, „Transznacionalizmus a gyakorlatban: migrációs praxisok a könyvek, az írásmódok, a műfajok és a fordítási stratégiák geográfiájában”, Helikon 61, 2. sz. (2015), 137–156.

7    Radics Rudolf, „Verhovina és Nyárliget a műfaji határsáv tükrében”, Irodalmi Szemle 63 (2020), 30–45.

8    Csabai, i. m., 27.

9    Vincze Ildikó, „Századelős krimimesék”, Irodalmi Jelen, 2010, hozzáférés: 2021. 08. 07., url: https://www.irodalmijelen.hu/05242013-1042/szazadelos-krimimesek-csabai-laszloszindbaddetektivci-mu regenyerol

10  Bazsányi Sándor, „Pasztell pasztiche”, Kalligram 19, 11. sz. (2010), hozzáférés: 2021. 05. 01., url: http://www.kalligramoz.eu/Kalligram/Archivum/2010/XIX.-evf.-2010.-november/Pasztell-pasz-tiche

11  Csabai, i. m., 5.

12  Szindbád édesapja a váli udvarához szegődik orvosként.

13  Faragó Kornélia, Az út-jellegű értésformák. A térváltás poétikája és a kulturális narráció = F. T., Kultúrák és narratívák. Az idegenség alakzatai, Újvidék, Forum Könyvkiadó, 2005, 16.

14  Csabai, i. m., 285.

15  Magdalena Roguska, „Étel és identitás: Identitásépítési stratégiák a magyar származású transzkulturális író(nő)k műveiben”, Irodalmi Szemle 61 (2018), 35–46.

16  Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor, A gasztronómiai érdeklődés szociokulturális okai, szemiotikai jelei = Gasztroszemiotika – Az étkezés jelei, szerk. Balázs Géza, Balázs László, Veszelszki Ágnes, Bp., MSZT– Eötvös Kiadó, 2012, 15–33.

17  Eisemann György, Az emlékezés ízei = E. Gy., A folytatódó romantika, Bp., Orpheusz Könyvkiadó 117–118.

18  Uo., 15.

19  Uo., 17.

20  Uo., 17.

21  Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor, A gasztronómiai érdeklődés szociokulturális okai, szemiotikai jelei = Gasztroszemiotika – Az étkezés jelei, szerk. Balázs Géza, Balázs László, Veszelszki Ágnes, Bp., MSZT– Eötvös Kiadó, 2012, 18. 22  Eisemann György, Az emlékezés ízei = E. Gy., A folytatódó romantika, Bp., Orpheusz Könyvkiadó 117–118.

23  Jon D. Holtzman, „Étel és emlékezet”, 2000 – Irodalmi és Társadalmi havi lap 19, 8. szám (2007), 37–38.

24  Uo., 40.

25  Csabai, i. m., 60.

26  Csabai, i. m., 319.

27  Csabai, i. m., 238.

28  Jon D. Holtzman, i. m., 40.

29  Csabai, i. m., 46.

30  Jon D. Holtzman, i. m., 42.

31  Csabai, i. m., 142.

32  Forgács Attila – Forgács Dalma – Forgács Dóra, „Globesity, a tömeges elhízás pszichológiája”, Magyar Tudomány 174, 7. szám (2013), 812—813.

33  Csabai, i.m., 143.

34  Uo., 351–352.