Balázs Renáta: Többnyelvű irodalom Finnországban – egy kötetkompozíció korlátai és lehetőségei

(tanulmány)

Bevezetés

2021 őszén jelent meg a Suomen PEN vagyis a Nemzetközi Írószövetség finnországi szervezetének kiadásában a Sulava ’Olvadó’ címet viselő lírakötet, amely a ’Többnyelvű irodalom Finnországban: antológia’1 alcímet kapta. A kiadvány ’A nyelv mint otthon, az otthon mint nyelv’ mottót viselő pályázat eredményeként jött létre. A felhívásban olyan külföldi hátterű szerzők műveit várták, akik Finnországban alkotnak, de elsősorban nem az ország hivatalos államnyelvein, ezzel együtt finn, svéd és számi nyelvű művekkel is lehetett pályázni. A beérkező pályamunkák kíséretében a Finn PEN Club olyan írások megjelentetését is tervezte, amelyekkel célzottan hozzájárulhat a nemzeti határokat átlépő irodalomról folytatott diskurzushoz, így reflektálva a nemzeti irodalom és a többnyelvűség jelenségére a 2000-es években. A beérkező szövegeket nemcsak eredeti nyelven tervezték közreadni, hanem fordításokban is.2

A felhívás több szempontból is rendhagyó kötetet eredményezett. 22 szerző verseit válogatták be, és a köteten dolgozó 31 fordító közreműködésével minden alkotás legalább két fordításban olvasható, az eredeti nyelvű szövegek mellett így több mint 50 fordítás kapott helyet. A beválogatott szerzők 17 különböző nyelven alkotnak, így Finnország hivatalos államnyelvei, a finn és a svéd mellett angolul, arabul, burmaiul, északi számiul, franciául, görögül, izlandiul, magyarul, marathiul, németül, oroszul, pandzsábiul, perzsául, spanyolul és ukránul is olvashatók versek. A szövegek nemcsak eredeti nyelven, de az adott nyelv írásrendszere szerint szerepelnek a kötetben. Ezt a nyelvi kavalkádot a szerkesztők többféleképpen igyekeztek hozzáférhetővé tenni. Egyrészt minden vershez készült angol fordítás, másrészt a kötet ismeretterjesztő jellegű tanulmányai finnül és angolul is olvashatók egymás mellett. Ezt már a borítón szereplő kétnyelvű alcím is jelzi.

A kötet jól strukturált, a verseket három bevezető és egy záró írás keretezi. Veera Tyhtilä, a Finn PEN Club elnöke a következő provokatív kérdésekkel nyitja meg az antológiát: ’Miként reprezentálja magát a finn irodalom 2021-ben? (…) Mit jelent ma finnek lenni, és kik is vagyunk mi?’3 Katri Talaskivi finn irodalomkutató ezeket a kérdéseket viszi tovább ’Irodalom: a nyelv vagy a kifejezés védelmezője?’ című írásában.

Megállapítja, hogy a finn irodalom többnyelvűsége korántsem új jelenség, csupán a 2000-es évektől egyre jobban láthatóvá vált, mivel több mint száz író költözött Finnországba az elmúlt két évtizedben, akik különböző stratégiák mentén lettek nyelvőrző vagy nyelvváltó alkotók.4 Leena Manninen, a PEN nyelvi és fordítási bizottságának elnöke, ’A minket körülvevő többnyelvűség – Finnországban, az irodalomban és ebben a kötetben’ című írásában kiemeli, hogy a világban több mint 7000 nyelvet beszélnek, ezek közül pedig több mint 500 van jelen Finnországban. A kötethez készült fordításokkal a nyelvek és a kultúrák közötti párbeszédet igyekeztek elősegíteni, ezáltal a kisebb és veszélyeztetett nyelvek beszélőit is támogatva.5 Az antológia záró írásában a szervezet vezetőségi tagja és egyben a kötet ötletgazdája, Daniel Malpica ír a mű grafikai tervezéséről, ugyanis nemcsak a kötet címe köszönhető neki, hanem az éppen olvadóban lévő finn természetet megörökítő páratlan illusztrációk is, melyeket a szerzői életrajzokhoz társított. Malpica az ’Olvadó’ címmel és az általa készített fotókkal azt akarta érzékeltetni, hogy a Finnországba érkező művészek kezdetben úgy érezhetik, művészetük megfagy, és mindaddig ebben a halmazállapotban is marad, amíg megfelelő platformot nem találnak a megjelenéshez, amelynek hála lassan fel tud engedni. Ezt a folyamatot hivatott támogatni és láthatóvá tenni ez az antológia is.6 A kötet végén röviden olvashatunk a könyvben szereplő nyelvek és beszélőik helyzetéről is.

A név kötelez  – a Finnországi  migráns  irodalom terminológiai  kérdései

Annak ellenére, hogy a könyv szerkezeti és nyelvi felépítését tekintve rendhagyó alkotásnak bizonyul, a jelenség maga, hogy külföldi hátterű szerzők jelentetnek meg műveket Finnországban, korántsem újkeletű. A 2000-es évek elején már több mint 90 bevándorló hátterű szerző debütált Finnországban.7 Hanna-Leena Nissilä 2016-ban megjelent ’„A bevándorló szónak kicsit keserű az utóíze”: az irodalmi élet határok fölöttivé válása Finnországban a 2000-es évek elején’ című disszertációjában külföldi hátterű szerzők műveinek recepciótörténeti elemzésén keresztül mutatja be, milyen utat járt be az ún. bevándorlóirodalom  a finn irodalomtudományos  diskurzusban. A migráns irodalom előtérbe kerülése egyben a finn nemzeti irodalom fogalomrendszerének újragondolására is késztette az irodalomtudósokat, mivel a nemzeti keretek között mozgó megközelítés már nem volt elégséges a migráns irodalom számbavételéhez. Ezt tükrözi a bevándorló hátterű szerzők műveire vonatkozó elnevezések kavalkádja is. A bevándorlóirodalom elnevezés viszonylag hamar problematikussá vált, mivel a recepció a kategorizálásból fakadóan folyamatosan szövegen kívüli szempontok alapján közelített a művekhez, életrajzi elemek tárházaként tekintve azokra. Ugyanakkor a bevándorlóirodalom  Nissilä és Rantonen meghatározásában tág kategória, amely magában foglalja a kivándorló és a menekültirodalom műfajait. Manapság ide sorolják a bevándorlóábrázolásokat, általában véve azokat is, melyeket a többségi társadalomhoz tartozó szerzők írtak.8 Várkonyi Flóra doktori kutatásában a bevándorlási irodalom (maahanmuuttokirjallisuus, migration literature) fogalom használatát javasolja, mivel ez az elnevezés feloldja a bevándorló, migráló irodalom (maahanmuuttajakirjallisuus, migrant literature) szerkezetéből fakadó átmeneti jelleget, illetve közös formai és tematikus jegyek alapján lehetővé teszi önálló műfajként való vizsgálatát.9

A bevándorlóirodalom  elnevezés mellett még elterjedt a multikulturális (multikulttuurinen) és az újfinn (uussuomalainen) irodalom fogalma is. A multikulturális megnevezés szintén problémákat vetett fel, ugyanis a fogalom azt az előfeltevést hordozza magában, mely szerint lennének jól körülírható határok mentén egyértelműen elkülöníthető homogén kultúrák.10 Az újfinn irodalom elnevezés szerepelt egy 2009-es novellapályázat címében is: ’Mi a csuda az az újfinn?’. A pályázat hátteréül az EU „európai év” kezdeményezése szolgált, melynek 2008-ban a kultúrák közötti párbeszéd volt a témája. Ennek nevében tette közzé a témaév finn nemzeti bizottsága és a Teos kiadó a felhívást, melynek célja a finnországi bevándorló írótehetségek felfedezése volt. Emellett azonban – ahogyan a szervezők egyike, Olli Löytty fogalmaz – a kiírók közül sokan azt is remélték, hogy „a bevándorlók hangja elősegítheti, hogy az alapnépességhez tartozók megérthessék, ők miként tekintenek Finnországra és a finn kultúrára.”11 Löytty ennek veszélyét abban látja, hogy amennyiben a műveket mindig a kisebbségi létformáról szóló tematikus szempont szerint értelmezzük, elsikkadhat egy olyan rétegük, amely például az irodalmi hagyomány felől teszi értelmezhetővé őket. Az újfinn megnevezés használatával implicit módon próbálták megkérdőjelezni a bevándorlóirodalom fogalmát, a születendő szövegek által felhívva a figyelmet annak heterogenitására: „Valójában éppen a »bevándorlók« volt az a kategória, amelynek a mibenlétét és határait meg akarta kérdőjelezni a pályázat (annak ellenére, hogy ezt nem tudtuk így szavakba önteni). Amennyiben ezt választjuk a szerzőcsoport egységes elnevezésének, a résztvevőknek csak egyetlen, viszonylag merev és a kortárs diskurzusban talán már részben megbélyegzett kiindulópontot kínáltunk volna föl. Nem akartuk esszencializálni a bevándorló identitás meglétét, még kevésbé szándékosan megerősíteni az ország ősfinnekre és bevándorlókra való tagolódását.”12 A pályázati felhívás sikeresnek bizonyult, 108 szerző érezte magát megszólítva, a beküldött művek közül pedig a következő évben 13 meg is jelent a pályázat nevével azonos című antológiában. A beérkező szépirodalmi szövegekből azonban kiolvasható ezzel a szintén homogenizáló kategóriával szembeni kritikai attitűd. Erre jó példa Alexandra Salmela, a pályázaton második helyezést elérő, magyarul is olvasható Igazi, hamisítatlan bevándorlóblues13  című novellája, amely mind nyelvi, mind tematikai szempontból kiforgatja és dekonstruálja a bevándorlóirodalommal szemben támasztott elvárásokat. Az újfinn irodalom fogalma végül nem tudott bevált irodalomtörténeti kategóriává válni. Ahogy Olli Löytty a pályázati kiírást elemző tanulmányában írja, ennek oka abban keresendő, hogy „[a] pályázati kiírásában használt fogalmakat érintő identitásés kultúrapolitikai megfontolásaink elfedték azt, amivel az irodalom bevándorló jellege és multikulturalitása kapcsolatba lép, vagyis azt, hogy milyen szempontból számítanak kivételnek, kisebbséginek, és mihez képest képviselnek újdonságot ezek a szerzők. Kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy a nyugati társadalmakban a fehérség számított normának, a nemzeti irodalom is megkérdőjelezhetetlen alapállapottá vált, amelyhez képest a többi kategória kivételként tételeződik. Ezen a dichotómián csak úgy lehet felülkerekedni, ha az irodalmat nem különböző országok irodalmaként, hanem határok fölötti, folyamatosan mozgásban lévő hálózatként értjük.”14

A határok fölötti irodalom fogalma a finn elméleti diskurzusban a 2000-es években jelent meg, és a szociálantropológus Ulla Vuorelától ered, aki a transznacionális fordításaként kezdte el használni. A fogalom azonban nem pusztán a finn megfelelője az angolnak, ahogy az a ’Ki a nemzeti takarásából. Az irodalom határok fölöttiségéről’15 című tanulmánykötetből is kiderül. A kötet bevezetője olyan kérdések köré szerveződik, mint hogy mi a finn irodalom, milyen nyelven/nyelveken íródik, kik válhatnak finn írókká. Ezeknek a kérdéseknek a feltevését megelőzte és lehetővé tette a ’80-as években a posztstrukturalista, posztkolonialista, feminista áramlatok Finnországba érkezése. A transznacionális fogalma helyett a tanulmánykötet szerzői azért javasolják az ylirajainen, ’határok fölötti’ fogalom használatát, mert „[a] határfölöttiséghez képest a transznacionalitás fogalma pontosabb ugyan, de problémákat okozhat, hogy egyúttal nyomatékosítja is a nemzeti határokat. A transznacionális kifejezés magában foglalja a nemzeti, illetve a nemzetállami kategóriát, és ezáltal már az elnevezésben is implikálja, hogy a nemzetállamok és azok határai az elsődlegesen vizsgálandó egységek, és ezek a világ felfogásának elsődleges módjai is. A transznacionalizmust  hangsúlyozó nézőpont tehát még akkor is kötődik a nemzetállami kerethez, ha megkérdőjelezi azt. A transzelőtag a maga részéről a határfelettiségre utal, azonban egyúttal határt is von a vizsgálati egységek közé, és nyomatékosítja azok különbözőségét.”16  Finnországot sokáig a többi európai államhoz képest kulturálisan, nyelvileg és etnikailag is viszonylag homogén államnak tartották. Az egységes finnség felépítése azonban mindenekelőtt politikai konstrukció volt. Valójában Finnország mindig is többkultúrájú és többnyelvű ország volt, mivel számos etnikai és nyelvi kisebbség élt és él itt egymás mellett.17

Hanna-Leena Nissilä már idézett disszertációjában elkülöníti az új és a régi határok fölötti irodalmat. A distinkció itt nem minőségbeli különbségtételt szolgál, hanem ez által láthatóvá válik, hogy Finnország irodalmára már a korábbiakban is jellemző volt a határokfölöttiség és a többnyelvűség.18 A Finnországban élő etnikai, kulturális és nyelvi kisebbségek korábban is jelentettek meg ott műveket, azonban a 19. századi nemzetépítési törekvések elfedték ezeket a szerzőket és műveik többes kötődését. Így például a finn nyelvű irodalom atyjának tartott Aleksis Kivivel kapcsolatban az irodalomtörténetek mélyen hallgattak a szerző svéd nyelven született műveiről.19 Azzal, hogy Nissilä a 2000-es években megjelenő, bevándorló hátterű szerzők műveit az új határok fölötti irodalom megnevezéssel illeti, egyúttal arra a régebben születő irodalomra is fel akarja hívni a figyelmet, amelynek a különböző határokat áthágó aspektusait a nemzetté válás során elfedték, vagy teljesen a nemzeti árnyékában maradtak.20 Nissilä ide sorolja a nyelvi és kulturális határokat átlépő történelmi kisebbségek – a finnsvédek, a számik, a meänkieliek, a jiddisül beszélő zsidók, a tatárok és a finnországi romák – irodalmát. A határok fölötti irodalom fogalma azonban nemcsak a Finnországon belüli kisebbségek és a többségi lakosság viszonyában érvényesül. Éppen ezért Nissilä ez alá a terminus alá sorolja a Finnország államhatárain kívül születő, de Finnországhoz, a finn nyelvhez és kultúrához kapcsolódó irodalmi kultúrákat is, mint például az Észak-Norvégiában élő finn eredetű kvén népcsoportot, a Svédországban élő emigráns finneket, vagy a 20. század elején Amerikába kivándorolt finneket. A régi határok fölötti irodalom államhatárokon átnyúló aspektusáról azonban hosszú időn keresztül nem vettek tudomást az irodalom intézményrendszerei, ahogy többkultúrájú és bevándorló voltáról is hallgattak.21

A második világháborút követően számos menekült érkezett Finnországba, elsősorban az Oroszországhoz csatolt területről.22 Az 1970-es években sok svédfinn költözött vissza Finnországba, de nagy számban érkeztek észtek, oroszok is, a ’90-es évektől pedig más bevándorló hátterű csoportok Chiléből, Vietnámból, az egykori Jugoszláviából, Szomáliából, Irakból és Afganisztánból. A szétesőben lévő Szovjetunió területéről több mint 30 000-en telepedtek át, főleg inkeri finnek23. Az 1990 és 2010 között a külföldön született finnországi lakosok száma 25 000-ről 248 000-re nőtt, ami jórészt a 2000-es években történő bevándorlás eredménye. Ezzel együtt a finntől, svédtől és a számitól eltérő nyelven beszélők száma 25 000-ről 224 000-re növekedett.24  Az  lőrejelzések szerint pedig 2030-ig Helsinki környékének minden negyedik lakója idegen nyelvű lesz, vagyis nem a finnt, a svédet vagy a számit fogja első nyelveként elsajátítani.25

Elméleti  lehetőségek,  gyakorlati  korlátok

Ennek a bevándorlási folyamatnak a hozadékaként a 2000-es évek elején számos külföldi hátterű szerző debütált Finnországban. Nissilä az ekkortól megjelent műveket sorolja az új határok fölötti irodalom kategóriába. Ezeknek az alkotásoknak egy része kötődik Finnországhoz és a bevándorláshoz, míg más részük nem, szerzőik pedig nagyon különböző hátterűek. Emellett Nissilä kilenc olyan irodalmi antológiát is felsorol, amelyek 1999 és 2015 között jelentek meg, és bevándorló hátterű szerzők műveit tartalmazzák.26  Az antológiáknak kulcsszerepük volt abban, hogy ezek a szerzők láthatóvá váljanak a finn irodalmi mezőben. A finn irodalmi intézmények ma már sokkal tudatosabban viszonyulnak a különböző határokat érintő irodalmi művekhez, de ez nem volt mindig így. Nissilä a finn irodalom transznacionalizálódását négy bevándorló hátterű női szerzőhöz köti.27 Elemzésében arra mutat rá, hogy Zinaida Lindén, Ranya ElRamly, Umayya Abu-Hanna és Alexandra Salmela művei milyen módon járultak hozzá a nemzeti határainak újraértékeléséhez. A négy szerző különböző helyet foglal el a finn irodalom transznacionalizálódásának lépcsőfokain, Zinaida Lindén első, 1996-os novelláskötetének megjelenésétől Alexandra Salmela első, 2010-es regényéig mintegy másfél évtizedet fogva át. Az orosz származású, Finnországban élő, svédül alkotó Lindén 1996-os debütálása ugyanis visszhangtalan maradt, mivel ekkor még csekély figyelem irányult a migráns irodalomra Finnországban. A multikulturális Finnországról szóló diskurzus csak 2002-ben kezdődött meg, Ranya ElRamly (jelenleg Paasonen) nagy sajtóvisszhangot kiváltó Auringon asema című művével (2002; Ranya Paasonen: A nap állása 2006). Nissilä rámutat, hogy ElRamly azért tudott nagyobb sikert aratni többek között Lindénnél, mert a többség nyelvén írt, és mert a finn irodalmi mezőn már megjelent egy „új” hangot hozó, migráns irodalommal szembeni várakozás.28 Az izraeli születésű, palesztin családból származó Umayya Abu-Hanna 2003-ban megjelent Nurinkurin (’A fonákja’) című regénye, annak ellenére, hogy finnül íródott, sose került a szépirodalom polcára a könyvtárakban, helyette az életrajz, memoár kategóriába sorolták.29 Szemben ElRamly és Alexandra Salmela művével, ezt a regényt nem jelölték díjakra, és nem is ünnepelték bevándorló alkotásként. Nissilä ennek okát abban látja, hogy a szerzői háttér és az író egy adott csoport reprezentánsaként való megközelítése a kritikusok szemében elhomályosította a mű irodalmi értékeit, előbb tekintettek a szerzőre társadalmi aktivistaként, mint szépíróként. Fogadtatását illetően egészen más helyzetben volt Alexandra Salmela, akit első regénye megjelenését követően az „igazi” migráns íróként ünnepeltek, annak ellenére, hogy sem személye, sem regényének a témája nem illik bele a migráns irodalom sztereotipikus előfeltételezéseibe.30  Salmela munkásságához mindmáig egy irodalompolitikai fordulópont köthető a finn irodalom történetében. Első regénye, a 27 eli kuolema tekee taiteilijan (2010; 27 avagy halál teszi a művészt 2016) már a legrangosabb finn irodalmi díj, a Finlandia jelöltjei között szerepelt, amikor kiderült, hogy a mű jelölése szabályellenes, mivel a szerző nem finn állampolgár. A helyzetet azzal a megoldással orvosolták, hogy megváltoztatták a díj szabályzatát, 2010-től a szerző állampolgárságától függetlenül bármely arra érdemes finn regény megkaphatja az elismerést. A pályázatban nincs definiálva, hogy ha nem a szerző állampolgársága határozza meg a mű finn voltát, akkor mi az kritérium, ami alapján az finn alkotásnak bizonyul. Az egyetlen feltétel, hogy a finnországi olvasóközönség által hozzáférhető legyen. Az sem kizáró kritérium, ha a mű nem svédül vagy finnül íródik, amennyiben a bírálóbizottság az adott nyelven is tudja értékelni a művet. Ellenkező esetben a regény finn vagy svéd fordítása alapján is dönthetnek. Két évvel később hasonlónak tűnő döntést hoztak Szlovákiában az Anasoft Litera-díj kapcsán. Mindaddig csak szlovák nyelvű művet lehetett kitüntetésben részesíteni, Salmela regényének hatására viszont ma már megkaphatja minden szlovák állampolgárságú szerző idegen nyelven írt, később szlovákra fordított műve is. A két döntés ugyan kiszélesítette azoknak a műveknek a listáját, amelyek részesülhetnek az említett irodalmi díjakban, azonban más-más szempontokat helyeztek előtérbe: míg a finn bizottság a szerző nemzetiségéről mondott le, a szlovák döntés a szerző származásának elsőbbrendűségét hangsúlyozta a jelölt művek hovatartozását illetően. Annak ellenére, hogy végül nem Salmela nyert, az eset ráirányította a figyelmet Finnországban azokra a kérdésekre, melyek már korábban is felmerültek, elsősorban a bevándorlók által írt művek kapcsán. Ezek, ha ekkor még marginálisan is, de tárgyát képezték az irodalomtudományos reflexiónak, a nemzeti irodalom fogalmának problematikájára fókuszálva. Hanna-Leena Nissilä szavaival „[a] 27 avagy halál teszi a művészt két nemzeti irodalmi mezőre is hatást gyakorolt, kihívás elé állítva mindkettejük önmeghatározását, és rámutatott arra, hogyan mozoghat az irodalom nyelvi és nemzeti határok fölött, egyszerre több irodalmi kultúrához is tartozva.”31

A fent tárgyalt női szerzőkön kívül bevándorló hátterű férfi alkotók is jelentettek meg műveket Finnországban az ezredfordulón, többek között Yousif Abu al Faws, Hassan Blasim, Alexis Kouros, Arvi Perttu vagy Roman Schatz. Regényeket és novellákat egyaránt közreadtak, és némelyikük a nyilvánosság előtt is ismert személlyé vált, mégsem tudták kivívni a finn irodalmi intézmények elismerését. Kivételként csak Kouros említhető, aki Gondwanan lapset ’Gondwana gyermekei’ című művével 1997-ben elnyerte a legrangosabb finn gyermekirodalmi díjat, a Finlandia Juniort.

A díjak elősegítették, hogy a szerzők láthatóvá válhassanak az irodalmi mezőben, illetve az eladott példányszámok növekedéséhez is hozzájárultak. Nissilä arra mutat rá, hogy azokhoz a finn női szerzőkhöz képest, akikkel 1970 és 1993 között készítettek interjúkat, és akik a családra, a történelemre és a múltra fókuszáltak, az itt tárgyalt, bevándorló hátterű női szerzők a nemzetiség és a finnség kérdését is témájukká tették nyilatkozataikban. Azáltal, hogy beemelték a nemzeti identitás definiálásának kérdéseit, a nyelvválasztást, a kulturális különbségeket – melyek addig tipikusan a férfi szerzők megszólalásaiban jelentek meg –, hozzájárultak a nemzeti irodalom koncepciójának újraértékeléséhez. Személyi és irodalmi fellépésük kihívás elé állította a nemzeti paradigmát, és rámutatott arra, hogy a finn irodalom többnyelvű, több téren zajlik, és több szinten is transznacionális.32

Annak ellenére, hogy egyre több bevándorló hátterű szerzőt díjaznak, 2002-től pedig a Finnországban állandó jelleggel élő, de nem finnül alkotó írók és fordítók is pályázhatnak művészeti ösztöndíjakra,33 a finn irodalom intézményrendszerei továbbra is merev keretek között mozognak. A Finn Írószövetségbe például csak finnül alkotó szerzők nyerhetnek felvételt, pedig a szervezet az írók megélhetéséhez és karrierjéhez szükséges létfontosságú forrásokat biztosít. A finn és a svéd nyelven születő műveknek megvannak a saját kiadóik egy-két kétnyelvű kivételtől eltekintve.34 Azzal együtt, hogy a külföldi hátterű szerzőknek sokkal nehezebb boldogulni, ha nem finnül írnak, sokuk mégis a nyelvőrzés mellett marad. Talaskivi 2017-ben 77 külföldi hátterű szerzőnek küldött ki interjúkérdéseket. A megkérdezettek finnül, angolul, spanyolul, oroszul és arabul válaszolhattak. A 31 válaszadó közül a többség az első nyelvén folytatja az írást Finnországban is.35 Pusztán heten alkotnak kizárólag az anyanyelvüktől eltérő nyelven, és mindössze négyen vannak olyanok, akik több nyelven is alkotnak egyszerre. A nyelvváltást általában azzal indokolják, hogy így jobban láthatóvá válnak az új irodalmi közegükben, javulnak a publikációs lehetőségeik. Ennek a választásnak azonban többféle oka lehet, például az anyanyelvhez kötődhetnek olyan traumatikus emlékek, amelyek megakadályozzák a szerzőt, hogy az anyanyelvén alkosson, így az a hallgatás nyelvévé válik. A nyelvőrző szerzők leginkább azért ragaszkodnak az anyanyelvükhöz, mert az számukra a kifejezés legtermészetesebb közege. Többen az idegen nyelv elsajátítását nevezik meg gátló tényezőként. Talaskivi ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a nyelvőrző szerzők is nagyon heterogén csoportot alkotnak eltérő hátterükből fakadóan. Egyesek annak ellenére, hogy nem váltanak nyelvet, sikeresnek érzik magukat, mert kiterjedt kiadói kapcsolataik vannak Finnországon kívül is. Ez főképp a spanyolul vagy németül alkotó szerzőkre jellemző. Más szerzők esetében pedig adott esetben szóba se jöhet, hogy hazájukban is publikáljanak, például politikai okok miatt.36

Úttörő  projektek  a többnyelvűség  jegyében

Roxana Crisológo perui származású Finnországban élő költő, aktivista 2013-ban indította el projektjét, az eleinte csak online platformként működő Sivuvalo ’Oldalfény’ honlapot, mellyel szintén a Finnországban élő külföldi szerzők láthatóságát igyekezett támogatni.37

A projekt keretében a finnországi Kone Alapítvány, a Radiador Magazine és még négy másik szervezet támogatásával 2014-ben megjelent az ’Oldalfény. Ez finn irodalom?’38  című antológia. A kötetben többek között mexikói, nicaraguai, szomáliai, brazíliai, orosz gyökerű szerzők művei jelentek meg, a szövegek egy részét az eredeti nyelv mellett angol vagy finn fordításban is közölték. Az antológia nonprofit kiadványként jött létre, és a latin-amerikai cartonera-mozgalom39  hatására újrahasznosított anyagokból, részben kézműves technikával készült. A kötetet online is hozzáférhetővé tették. 2016-ban szintén a projekt keretében jelent meg Ye Yint Thet Zwe burmai születésű költő We hate war, mother40 című kötete háromnyelvű kiadásként, a burmai mellett finnül és angolul is olvashatók a versei. 2017ben a számi költészetre fókuszáló kiadványként jelent meg a Stadin Ammattiopistóval, Helsinki legnagyobb szakképesítését nyújtó intézményével közös együttműködés eredményeként a Roaddi – Rosa Boreal41 című antológia, amely Inger-Mari Aikio és Niillas Holmberg számi szerzők írásait tartalmazta, a spanyol és angol fordításokkal együtt szintén háromnyelvű kiadványként. A Sivuvalo projekt 2017-ben elnyerte a Nuori Voima irodalmi lap díját, amiért sikeresen járult hozzá a finn irodalom fogalmi kereteinek kitágításához és a bevándorló hátterű szerzők támogatásához.42  Ugyanebben az évben Crisológo közreműködésével létrejött a Nordic Exchange in Literature vagyis a NOXLit projekt43, amely a Sivuvalo kiterjesztésének tekinthető, mivel célja, hogy összefogja az északi országok bevándorló hátterű szerzőit, és a fordítások, rendezvények, kiadványok által nagyobb láthatóságot biztosítson nekik Finnország határain túlmenően is.

2019-ben a Tamperei Egyetem kutatója, Mehdi Ghasemi szerkesztésében szintén megjelent egy antológia, Opening Boundaries: Toward Finnish Heterolinational Literatures44 címmel, amely a Toward a More Inclusive and Comprehensive Literature projekt keretében született. Az antológia 24 bevándorló hátterű szerző verseit tartalmazza, a szövegek egy részéhez angol és/vagy finn fordítást is mellékelve. A kötet, amelyben 16 eltérő nemzetiségű szerző szólal meg 10 különböző nyelven, önmagában is figyelemfelhívó jellegű, de különösen provokatívvá teszi a szerkesztő, Mehdi Ghasemi előszava, amelyben a finn nemzeti irodalom fogalmának nemcsak radikális átértelmezésére, de teljes lecserélésre tesz javaslatot. Mint írja, meglátása szerint az olyan elnevezések, mint az etangled, transnational, cross-border, New Finn Literature(s), csak növelték a szakadékot a finn és a bevándorló hátterű szerzők irodalma között. Ezek a fogalmak azonban, jóllehet egy új terminus ernyője alá csoportosították a bevándorlók által írt irodalmat, segítették is egyben láthatóságuk növelését. Ghasemi szerint a finn irodalom fogalmát azért szükséges újrakoncipiálni, mert „a finn irodalom régi fogalma” nem tudja lefedni a jelenkori többnyelvű közeget. Az újragondoláshoz viszont szükség van a konzervatív diskurzusoktól való elszakadásra és újabb diskurzusok megalkotására is. Ghasemi javaslata abból a szempontból hoz újítást, hogy az összes finn irodalmi terméket kizárólag egy új, a heterolinational elnevezéssel illetné a továbbiakban. A hetero jelző, utalva a különbözőségekre, magában foglalná a Finnországon belül és annak határain kívül írt irodalmat, a nemzeti kisebbségek irodalmát, beleértve a finnországi svéd és a számi irodalmat, valamint a bevándorlók által írt irodalmat. A linational a language és a national összevonásaként pedig a nyelvi és a nemzeti szempontot emelné ki. A heterolinational tehát a különböző nemzetiségek eltérő nyelven írt irodalmát ötvözné, lehetővé téve ezen irodalmak azonos megnevezését és megszüntetve a hovatartozás kérdését. A fogalom alkalmazhatóságát illetően Ghasemi úgy látja, kiterjeszthető lenne minden többkultúrájú és többnyelvű irodalmi közegre, feloldva a korábbi osztályozások kizáró voltát.45

A többnyelvűség  útvesztőiben

A finn irodalmi közegben a külföldi hátterű szerzők fogadtatását illetően lassú, de érzékelhető változás ment végbe. Pajtim Statovci Macskám, Jugoszlávia című, 2017-es regényét már nem a migráns irodalom reprezentatív alkotásaként fogadták, hanem a mű különböző, nemzeti, nyelvi, nemi határokat átlépő voltára fókuszáltak.46 Ez a változás a Sulava többnyelvű irodalmi antológia megszületésének körülményeit tekintve is jól megfigyelhető. Mint láthattuk, a kötet egyáltalán nem előzmények nélküli. Ugyanakkor összehasonlítva az antológiát életre hívó pályázatot a korábban már tárgyalt, 2009-es ’Mi a csuda az az újfinn?’ mottójú felhívással, jelentős hangsúlyeltolódások fedezhetők fel. Mindkét pályázat végső célja az volt, hogy megszólalási lehetőséget biztosítson a bevándorló hátterű szerzőknek. Azonban míg a 2009-es novellapályázatra finn nyelvű írásokat vártak, addig a 2021-es felhívás elsősorban a finntől és a svédtől eltérő nyelven alkotó szerzőket célozta meg. A korábbi pályázat kiírásában benne rejlett a gondolat, hogy a bevándorlók valami új szempontot képesek hozni a finn irodalomba, a művekről szóló értékelések pedig a szövegek nyelvi megalkotottságára fókuszáltak, hangsúlyozva, hogy noha a finn nem anyanyelve a szerzőknek, mégis képesek kreatívan használni azt. Ezek az értékelések a látszat ellenére nem a művek nyelvi megalkotottságát, hanem a szerző nyelvelsajátítási képességét minősítették. A 2021-es pályázat a Finnországban élő, de a finntől vagy svédtől eltérő nyelven alkotó szerzőket akarta bekapcsolni a finn irodalmi körforgásba, ’A nyelv mint otthon, az otthon mint nyelv’ felhívással is biztosítva, hogy a nem a két államnyelv valamelyikén alkotó szerzőknek is helyük van a finn irodalomban. 2009-ben a bevándorló hátterű szerzőket célzó pályázat egy egynyelvű novellagyűjteményt eredményezett. Több mint tíz évvel később ugyanazok a célok egy többnyelvű irodalmi antológia formájában öltöttek testet.

Az ’Olvadó’ az előzőekben bemutatott többnyelvű antológiáktól elsősorban az eredeti szövegekhez készített fordítások nagy számában különbözik. Emellett a kötetet keretező elméleti szövegek is segítik az olvasó eligazodását a kötet irodalompolitikai és -poétikai kontextusában, amint a rövid szerzői életrajzok is amellett, hogy fontos kontextuális információkkal szolgálnak, egyúttal megfoghatóbbá is teszik a kötetben szereplő, egymástól sok szempontból eltérő életutakat. Noha az antológia legnagyobb erénye, hogy a többnyelvűség jegyében született, a fordítások által pedig a nyelvek és irodalmi kultúrák közötti párbeszédet hivatott szolgálni, apró szerkesztői malőr(ök) következtében nem sikerül maradéktalanul bemutatnia a szerzők és műveik többnyelvűségének öszszetett voltát. Ennek egyik illusztris példája a magyar származású, Finnországban élő Csépke Csilla verseire vonatkozó rész. A szerzőnek három verse jelent meg a kötetben magyarul, angolul és finnül. A kötetkompozíció szerint a versek egymásutániságát az határozza meg, hogy mely nyelven íródtak eredetileg. A szerzői életrajzoknak szánt oldalon feltüntetik a fordítók nevét is. Csépke Csilla fordítóként is megjelenik itt. A versek először magyarul, majd angolul és finnül szerepelnek a kötetben. Ez arra enged következtetni, hogy a versek először magyarul íródtak, és Csépke Csilla később fordította le őket angolra. A finn fordítást Kasper Salonen készítette. A kötetkompozíció sugallta feltételezést a szövegek elolvasása is megerősíti, ugyanis számos magyar irodalmi vonatkozás azonosítható bennük. A versek elsődleges tétje az identitáskeresés; a bevándorlás, otthonosság-otthontalanság  dichotómiája a személyes és a történelmi örökség újraértékelésén keresztül fogalmazódik meg. Az otthon ott van, ahol című vers a magyarok eredettörténetén és a Himnuszon keresztül idézi meg a magyar kulturális és irodalmi hagyományt: „A medence a Kárpátok ölén / Bölcső s majdan sír. / Attila fia megvetően néz le / A tékozló lányra, / A szívet cserélt árulóra.” 47 A Nyelvtörő című versben a magyar származás hangzó hordozója a saját név. A vers identitás és nyelv szétválaszthatatlanságát viszi színre, hiszen ahogy a saját név kiejthetetlen hangokra töredezik idegenek ajkán, úgy merül fel a kérdés arra vonatkozóan, hogy ki is ez az immár csak hangfoszlányok jelölte én. Ez magában hordozza az identitásvesztéstől való félelmet, de az önmegismerés lehetőségét is: „Ki az az én, / Ha nomen est omen? / Sz…Ksz… / Kszepke? / Hab – hab – habozás. / Sz… Ksz… / Kszill? / Hab – hab – habogás. / Ki az az én? / Egy tucat kiejthetetlen mássalhangzó.”48 A kötetben szereplő harmadik vers két szálon is kapcsolatba lép a magyar irodalmi hagyománnyal. A kis Emma már elnevezésében is megidézi Csáth Géza azonos című novelláját. A vers felütése pedig,

„Anyám ment és teregetett némán”, József Attila Mama című versével lép intertextuális kapcsolatba. A megidézett sorok kurzívval szedettek, ezzel is utalva a sorok jelöltségére. A vers utolsó szakasza nemcsak megidézi Csáth novellájának egyik mondatátát, de a zárósorban tovább is írja azt: „Eleinte hadonászott a kezeivel, / Vékony kis fehér harisnyás lábaival nagyokat rúgott.

/ Az arca előbb vörös lett, kékes, majd fekete.”49 Az utolsó sor a felakasztott kislány arcát ábrázolja, azt a látványt, amely a novellában a padlás fényviszonyai miatt nem kivehető. A vers drámaiságát az élettelené váló arc színeinek mintegy érzelemmentes dokumentálása mellett a harmadik szakaszban implikált gyermekhang pozíciója adja, amely nyitva hagyja az olvasó előtt, hogy egy gyermek öngyilkossági kísérletének vagy csak egy gyermeki játéknak a tanúja: „Felmásztam a padlásra és eljátszottam A kis Emmát”. A versek angol verziójából hiányzik a felütések József Attila-i utalása, és egyúttal a kurziválás is elmarad, helyette ez áll: „Mom had three jobs. She didn’t have time.”50 Az olvasó joggal gondolhatja, hogy az angol fordítás során azért maradhatott ki ez az intertextus, mert a magyar irodalmi hagyományt nem ismerő olvasó számára nem nyújtott volna többletjelentést. A versek tagolása alapján tehát arra következtethetünk, hogy egy Finnországban élő magyar származású magyarul író költő verseit olvassuk. A szerző versekhez csatolt rövid életrajza azonban másra utal: ’[Csépke Csilla] elsődleges munkanyelve az angol, de stílusára erősen hat a magyar irodalmi hagyomány.’51 Továbbá, egy a szerzővel készített podcast-interjúból52 kiderül, hogy a verseit elsősorban angolul írja, a kötetben szereplő magyar versek az eredetileg angol szövegek magyar átiratai, amelyeket kifejezetten az antológia számára készített. Csépke íróként és fordítóként való szereplése eleve felvetette a fordítás-önfordítás kérdéseit. Az új információ birtokában már bizonyossá válik, hogy nem fordításról, hanem újraírásról van szó, mivel a szerző továbbmegy a fordításnál és az újraírás során még szorosabb kapcsolatba lép a magyar irodalmi hagyománnyal, mintegy beleírja a verseket a magyar irodalmi hagyományba. Az, hogy Csépke először angolul írta meg ezeket a verseket, s a magyar szövegek csak később születtek, nem a szövegek értelmezésére lesz alapvető hatással, hanem azok irodalomtörténeti helyére. Amennyiben ugyanis figyelmen kívül hagyjuk, hogy Csépke Csilla magyar származású költő nem magyarul, hanem angolul kezdett el verselni, azzal megfosztjuk attól, hogy abban az egyszerre több határt is átlépő irodalmi környezetben láthassuk, amely műveit életre hívta. A Finnországban megjelenő antológia szerkesztői számára Csépke versei már abból a szempontból is kivételt képeznek, hogy a finntől eltérő nyelven születnek. Azáltal azonban, hogy a szerkesztés révén úgy állítják be, a szerző anyanyelvén alkot elsősorban, azt erősítik meg, amitől tulajdonképpen elszakadni próbálnak, az egynyelvűség paradigmáját a többnyelvűséggel szemben. A kötetkompozíciót érdemes lenne a fordítás/önfordítás/adaptáció elméleti keretein belül átfogóan is elemezni, ugyanakkor a szerkesztők érdemei elvitathatatlanok, amiért sikerült eredeti nyelven és számos fordításban is közzétenniük olyan szerzők műveit, akik nehezen jutnak publikációs lehetőségekhez. Ahogy Talaskivi tanulmányából is kiderül, a finntől eltérő nyelven alkotó szerzők számára létfontosságú lenne, hogy műveikből mintafordítások készüljenek, lehetőleg műfordítók által, mivel a finn irodalmi körforgásba való bekerülésnek ez lenne a legbiztosabb módja. Ehhez azonban komoly anyagi és humánerőforrásra lenne szükség. Ennek hiánya 20 évvel berobbanásukat követően is hátrányosan érinti a nem Finnország államnyelvein alkotó szerzőket.53 Hanna Mahlamäki kulturális újságíró úgy látja, hogy ehhez rendszerszintű változásokra lenne szükség: „Az írók, az olvasók és az irodalomkutatók számára a határok meghaladása és azok átjárhatósága magától értetődő. Furcsa, hogy az irodalmi intézmények, mintha egy másik valóságban léteznének, messze elmaradnak ettől a felfogástól.”54

A több nyelven, több kultúra között alkotó szerzők fordításelméleti problémákon túlmenően irodalomtörténeti kérdések sorát is felvetik, ahogy azt a finn nemzeti irodalom fogalmának alakulástörténete is mutatja. Thomka Beáta transzkulturális szerzők regényeit tárgyalva írja: „Az emigráns, migráns és posztmigráns alkotók vagy nyelvet váltanak, vagy nem, ám hoznak-visznek értékeket, melyekre két irányból várják az értelemadás válaszait.”55 Csépke Csilla versei nemcsak Finnországban járulnak hozzá a nemzeti irodalom jelentéstartalmának tágításához, de ugyanezzel az igénnyel lépnek fel a magyar irodalom nyelvi-nemzeti határainak vonatkozásában is. Az utóbbi években számos olyan szerző jelentetett meg művet, akik nem Magyarországon és nem is magyarul alkotnak, alkotásaikra azonban a magyar irodalmi hagyomány is hat (pl. Terézia Mora), vagy magyar kulturális-történelmi témákat dolgoznak fel (Melinda Nadj Abonji), illetve műveiken a magyar nyelv is lenyomatot hagy (Tibor Fischer). Schein Gábor az emigráció irodalmát tárgyaló tanulmányában írja, hogy időnként minden irodalomtörténésznek fel kell tennie a kérdést: „Mi a magyar a magyar irodalomban?”56  Csépke Csilla versei a kérdés égető aktualitásának remek példái.

—

1      Sulava. Monikielinen kirjallisuus Suomessa: Kokoelma, Multilingual Literature of  Finland: Compilation, toim. Daniel Malpica, Leena Manninen,  Joonas Maristo,  Veera Tyhtilä, Suomen PEN, Helsinki, 2021.

2    Daniel Malpica, Open Call: Multilingual Book on Freedom of Expression (Finland). Facebook. Közzétéve: 2020. október 4-én. Online: https://www.facebook.com/events/suomen-pen-finnish-pen/open-call-multilingual-book-on-freedom-of-expression-finland/348387813028891/ (Megtekintve: 2022. 04. 01.)

3    Veera Tyhtilä,  Millaisen kokonaisuuden… =  Sulava. Monikielinen kirjallisuus Suomessa:

Kokoelma, Multilingual Literature of Finland: Compilation, toim. Daniel Malpica, Leena

Manninen, Joonas Maristo, Veera Tyhtilä, Suomen PEN, Helsinki, 2021, 4. [Saját fordítás.]

4    Katri Talaskivi, Kirjallisuus: kielen vai ilmaisun puolesta? = Uo., 6–8.

5   Leena Manninen, Monikielisyys ympärillämme – Suomessa, kirjallisuudessa ja tässä kirjassa = Uo., 10.

6    Daniel Malpica, Sulaa, sulautua, kukoistaa (Kirjallisuudesta ja graafisesta suunnittelusta) = Uo., 142.

7      Hanna-Leena Nissilä,  „Sanassa maahanmuuttaja on vähän kitkerä jälkimaku”: kirjallisen elämän ylirajaistuminen 2000-luvun alussa Suomessa, Oulun yliopisto, Oulu, 2016, 89.

8      Hanna-Leena  Nissilä,    Eila   Rantonen,   Kansainvälistyvä  kirjailijakunta  =   Suomen nykykirjallisuus 2. Kirjallinen elämä ja yhteiskunta, toim. Mika Hallila, Yrjö Hosiaisluoma et al., Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, Helsinki, 2013, 56.

9  Várkonyi Flóra, Nacionalizmus és rasszizmus a finnországi irodalmi színtéren, Észak, 2021. 10. 27. Online:   https://www.eszaorg/2021/10/27/nacionalizmus-es-rasszizmus-a-finnorszagiirodalmi-szinteren/ (Megtekintve: 2022. 04. 01.)

10  Nissilä, Sanassa…, i. m., 2016, 54.

11  Olli Löytty, Kun rajat eivät pidä eli mihin maahanmuuttajakirjallisuutta tarvitaan = Liikkuva maailma. Liike, raja, tieto, toim. Mikko Lehtonen, Bookwell, Jyväskylä, 2013, 272. [Saját fordítás.]

12  Uo., 274. [Saját fordítás.]

13  Alexandra Salmela, Igazi, hamisítatlan bevándorlóblues, Irodalmi Szemle, 2017/7–8.

14  Löytty, i. m., 274. [Saját fordítás.]

15 Heidi  Grönstrand  et  al.,  Kansallisen katveesta. Suomen  kirjallisuuden ylirajaisuudesta, Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, Helsinki, 2016. (Az ylirajainen megfelelőjének az elterjedtebb határátlépő irodalom fogalma helyett pontosabbnak és semlegesebbnek tartom a ’határok fölötti’ fordítást, ezért a továbbiakban ezt használom.)

16  Heidi   Grönstrand,   Ralf   Kauranen,   Olli   Löytty    et    al.,   Johdanto.   Ylirajainen kirjallisuudentutkimus ja deterritorialisoiva lukutapa = Uő et al., Kansallisen katveesta. Suomen kirjallisuuden ylirajaisuudesta, Suomen Kirjallisuuden Seura, Helsinki 2016, 22. [Saját fordítás.]

17  Nissilä, Rantonen, i. m., 55.

18  Nissilä, Sanassa…, i. m., 26.

19  Grönstrand,  Kirjallisuushistoria, kansakunta  ja   kieli.   Monikielisyys  metodologisen nationalismin haasteena =  Uő et  al., Kansallisen katveesta. Suomalaisen kirjallisuuden ylirajaisuudesta, Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, Helsinki, 2016, 44.

20  Nissilä, Sanassa…, i. m., 26.

21  Uo.

22  Uo., 27–28.

23  Inkeri eredetileg a Finn-öböl és a Ladoga-tó között, a Néva két partján fekvő terület, amely az 1700-as évekől már nem közigazgatási terület, ma Szentpétervári Körzet a hivatalos neve. Az inkeri finn népnév az 1617-es sztolbovói béke után itt letelepedő evangélikus vallású finn nyelvű etnikumot jelöli. Felekezeti hovatartozásuk miatt az 1920-as évektől folyamatosan üldözték őket. 1990-től nyílt lehetőségük a finnországi visszatelepülésre. Lásd Peregi  Dóra, Az  inkeri finnek története. Online: http:// finnugor.elte.hu/tortenelem/Egyesnepek/Inkerifinn/inkerifinn.htm (Megtekintve: 2022. 04. )

24  Nissilä, Sanassa…, i. m., 18.

25 Heini Lehtonen, Monikielisyys koulussa – yksikielisestä instituutiosta limittäiskieliseen opetukseen,  Kielikello,  2019/4.  Online:  https://www.kielikello.fi/-/monikielisyys-koulussa (Megtekintve: 2022. 04. 02.)

26  Nissilä, Sanassa…, i. m., 20.

27  Nissilä, Women Writers with Im/migrant Backgrounds: Transnationalizing Finnish Literature – Perspectives on the Reception of Debut Novels by Lindén, ElRamly, Abu-Hanna and Salmela = Migrants and Literature in Finland and Sweden, eds. Eila Rantonen, Satu Gröndhal, Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, Helsinki, 2018.

28  Uo., 124.

29  Uo., 125.

30  Uo., 128.

30  Uo., 128.

31  Nissilä,   Vuotoja  kansallisessa säiliössä.  Muistiinpanoja tutkimusmatkaltani ylirajaiseen kirjallisuustutkimukseen = Kansallisen katveesta. Suomalaisen kirjallisuuden ylirajaisuudesta, Heidi Grönstrand et al., Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, Helsinki 2016, 156–157. [Saját fordítás.]

32  Nissilä, Women writers…, 136.

33  Katri Talaskivi, Ammattitaiteilijuus ja kirjailijana olemisen ehdot muunkielisten kirjailijoiden näkökulmasta, Kulttuuripolitiikan tutkimuksen vuosikirja, 2020/12, 7.

34  Uo., 9.

35  Talaskivi,   Äidinkieli   ja   kuuluminen   Suomen   muunkielisten   kirjailijoiden   kielivalinnoissa, Kulttuurintutkimus, 2019/2, 8.

36  Uo., 8–13.

37  Az oldal elérési linkje: https://sivuvalo.com/ (Megtekintve: 2022. 04. 02.)

38  Sivuvalo. Onko tämä suomalaista kirjallisuutta?, toim. Roxana Crisológo, Daniel Malpica, Radiador

Magazine, Sivuvalo (Karu Kartonera), Helsinki. Online: https://issuu.com/tallerdesensibilizacion/

docs/sivuvalo-radiador (Megtekintve: 2022. 04. 02.)

39  A cartonera-mozgalom  (Cartonera editorial movement) 2003-ban indult útjára Argentínában. A társadalmi-politikai-művészeti mozgalom a 2003-as argentin gazdasági válságra adott válaszként jött létre. Azóta több mint kétszáz könyv jelent meg a mozgalom égisze alatt. Legfőbb jellemzője, hogy kézzel, kartonpapír újrahasznosításával készített könyveket adnak ki kis számban. A mozgalom átterjedt Afrikára és Európára is, Finnországban Roxana Crisológo képviseli a  Karu Kartonera sorozattal, amelynek első tagjaként a fent említett antológia is megjelent. A könyvkészítés folyamatáról és a mozgalomról lásd: http://cartonerapublishing.com/about-the-project/  (Megtekintve: 2022. 04.02.)

40  Ye Yint Thet Zwe, We hate war, mother, Sivuvalo (Karu Kartonera), Helsinki, 2016.

41  Inger-Mari Aikio, Niillas Holmberg, Roaddi – Rosa Boreal, Sivuvalo (Karu Kartonera), Helsinki, 2017.

42  [Sz. N.], Sivuvalolle Nuori Voima palkinto – 2017, Online: https://sivuvalo.com/2021/02/08/xxxx/ (Megtekintve: 2022. 04. 02.)

43    Az oldal elérési linkje: https://noxlit.com/about/history/ (Megtekintve: 2022. 04. 02.)

44  Opening Boundaries: Toward Finnish Heterolinational Literatures, ed. Mehdi Ghasemi, Books on Demand, Helsinki, 2019.

45 Mehdi Ghasemi, Introduction = Uo., 8.

46  Nissilä, Ylirajaiset merkit. Pajtim Statovcin Kissani Jugoslavia = Maamme romaani, toim. Jussi Ojajärvi ja Nina Työlähti, Jyväskylän yliopistopaino, Jyväskylä, 2017, 276.

47  Csilla Csépke, Az otthon ott van, ahol = Sulava. Monikielinen kirjallisuus Suomessa: Kokoelma, Multilingual Literature of Finland: Compilation, toim. Daniel Malpica, Leena Manninen, Joonas Maristo, Veera Tyhtilä, Suomen PEN, Helsinki, 2021, 28.

48  Uő, Nyelvtörő = Uo., 29.

49  Uő, A kis Emma = Uo., 30.

50 Uő, Little Emma = Uo., 30.

51 [Sz. N.], Csépke Csilla = Uo. 27. [Saját fordítás.]

52 Tutustukaa  Helsingissä  asuvaan  runoilijaan,  Csilla   Csépkeen,  Podcast-interjú.  Hozzáférés: https://botondverebder.podbean.com/e/tutustukaa-helsingissa-asuvaa-runoilijaan-csilla-csepkeen/ (Meghallgatva: 2021. 12.)

53  Talaskivi, Äidinkieli…, i. m., 12.

54 Hanna Mahlamäki, Kirjallisuuden ruuhkaviikkoina on myös arvokeskustelun aika, ja suomalaisen kirjallisuuden käsitettä voi olla syytä päivittää, Helsingin Sanomat, 2019. 10. 23.
Online: https://www.hs.fi/paivanlehti/23102019/art-2000006281633.html   (Megtekintve: 2022. 04.  02.)  [Saját fordítás.]

55 Thomka  Beáta, Regénytapasztalat. Korélmény, hovatartozás, nyelvváltás,

Kijárat Kiadó, Budapest, 2018, 52.

56 Schein Gábor, Az emigráció mint a magyar irodalomtörténeti gondolkodás szerkezeti problémája. Irodalomtörténet, 2019/1, 8.