Barna László: Keller prózája Szabó Lőrinc fordításában

(tanulmány)

A hetvenes évektől a nemzetközi fordítástudományi diskurzusban egyre növekvő igény mutatkozik arra, hogy az addig alkalmazott nyelvészeti diszciplína kultúra-tudományos kérdésekre is választ adhasson. A hazai fordításoktatás képzési hálóterveiben a többi közt olyan, az irodalmi alkotások fordítását, azaz a kulturális fordítástudományt érintő oktatott tárgyak szerepelnek, mint „A műfordítás alapkérdései”, a „Fordítás és kulturális transzfer” és az „Interkulturális kommunikáció”. Tudomásom szerint hazai viszonylatban e szempontból egészen kivételes a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának az egyik programja, amely a „Kulturális fordítástudomány” nevet kapta, és amelyet Kappanyos András vezet. A belföldi fordításoktatási képzések tematikáinak jóval tekintélyesebb része csekély átfedéssel kifejezetten a fordítástudomány nyelvészeti aspektusaira, terminusaira és a szakszövegek fordításának a módszereire terjed ki, hiszen a fordítóképzésen végzett hallgatók a munkaerő-piaci viszonyok miatt leginkább publicisztikai vagy szakszövegekkel találkoznak. Ezen okból nem volna célravezető számon kérni a hazai fordítóképzéseken az előbbi aszimmetriát, ám azt gondolom, fontos reflektálttá tenni a hallgatókban a különböző kulturális mintázatokat, beágyazottságot és láthatóvá tenni a műfordítási mechanizmusok összetettségét, konnotációs horizontjait.

A hazai kontextusban tehát – kevés kivétellel – csak az elmúlt évtizedben került előtérbe a kultúratudományos szemlélet a fordításelemzésben.1 Jelen dolgozat Szabó Lőrinc prózafordítói munkásságából merített példákkal illusztrálja, hogy a szépirodalmi szövegek fordítása mennyivel összetettebb kompetenciákat vár el a fordítótól, mint az ismeretterjesztő, a publicisztikai vagy a szakszövegek fordítása. Ez az elvárás szoros összefüggésben van azzal a megállapítással, hogy egy-egy fordítói attitűd, eljárásmód, stratégia leírásához a nyelvészeti fordítástudomány terminológiáján túl a kulturális fordítástudomány kérdésirányaihoz szükséges fordulnia a fordításelemzőnek, ugyanis egy irodalmi alkotás fordítása sohasem csupán a kognitív adatok átkódolását jelenti, nem elegendő hozzá a szótár és a szintaxis.2 Az irodalmi szövegek, tartozzanak azok a három műnem bármelyikéhez, nem csupán kognitív adatokat tartalmaznak, hanem poétikai funkciót is működtetnek. Nyilvánvalóan a líra területén a legproblémásabb a fordítás, ahol szinte minden esetben csak kompromisszumok árán ültethető át egy szöveg egy másik nyelvre a lexémák denzitása, azok egymáshoz való szemantikai relációi, a formai kötöttség, a hangzás etc. miatt,3 de mint látni fogjuk, a prózai művek területén is megjelennek hasonló problémák, ha nem is oly koncentráltan, mint például Goethe Über allen Gipfeln… kezdetű4 vagy Heine Loreley című5 versének fordítása során. Következésképp talán nem oly illetlen belátni, hogy az irodalmi fordításokkal jobbára nem az alkalmazott nyelvészet fordítással foglalkozó szakemberei, hanem a műfordítás iránt érdeklődő irodalomtudósok, modern filológusok és komparatisták válnak a fentebb hivatkozott kulturális fordítástudomány kutatóivá.6

Klaudy Kinga mint a hazai nyelvészeti fordítástudomány egyik legjelentősebb kutatója egyik tanulmányában meghatározza, hogy a fordítás során az információ átadásának sikerességére épülő tipológia alapján három esetet különböztethetünk meg: 1) a fordításban más van, mint az eredetiben; 2) a fordításban több van, mint az eredetiben, 3) a fordításban kevesebb van, mint az eredetiben.7 Ebből a szempontból leegyszerűsítve tulajdonképpen a kulturális fordítástudomány is a különbségekre, a hozzáadott és az elvett jelentésekre kíváncsi, csak a poétikai funkciót szem előtt tartva teszi megállapításait. Ráadásul ehhez kapcsolódik az a globális jelenség is, amely az eredeti irodalmi alkotás és annak interlingvális és interszemiotikus fordításszövegei körül már kialakult, s amellyel egy mű (újra)fordításakor a fordítónak számolnia kell.

*

Jelen dolgozat a rövid elméleti problémafelvetést követően egy Szabó Lőrinc fordította prózaszöveg főszereplője nevének és történetindító, majd narratívaalkotó közmondásának az elemzését veszi célba. Gottfried Keller Spiegel, das Kätzchen című elbeszélése 1856-ban jelent meg a Die Leute von Seldwyla című novellagyűjtemény záró alkotásaként.8 Szabó Lőrinc fordítását Tükör, a cica címmel először 1941-ben publikálta önálló kötetben a Niels Kampmann Verlag,9 majd 1957-ben a Magvetőnél szintén önálló kiadásban jelent meg a magyar verzió.10 Szabó Lőrinc fordításai újrakiadásainál – ha nem is fordította újra, mindenesetre

– korrigálta korábbi fordításszövegeit, nemcsak a versfordításait (ahol többször a mindenkori költői beszédmódjának tükröződéseként módosította a célnyelvi variánst), hanem az 1957-ben újra megjelent több prózafordítását is.

Kezdjük elemzésünket az elbeszélés főszereplőjének nevével, amely egyúttal a novella címében is szerepel. Eredetiben Spiegel, das Kätzchen, Szabó Lőrinc fordításában Tükör, a cica. A német nyelvű kultúrában a Spiegel vezetéknév elég ismertnek számít: Karl Spiegel, Edgar von Spiegel, Peter Spiegel vagy a német irodalmi hagyományban gondoljunk csak Charles de Coster Thyl Ulenspiegelére, amelynek második magyar nyelvű kiadása éppen Szabó Lőrinc és Illyés Gyula fordításában jelent meg 1957-ben.11 A Spiegel név tehát a német nyelvű tradícióban népszerű, nem úgy, mint a Tükör a magyar hagyományban. Lehetséges, hogy Szabó nem gondolt erre? Hogy a gyorsabb pénzhez jutás érdekében a fordítási munkáját nem fékezve, kevésbé tudatosan fordított jelen esetben? Hogy Kulcsár-Szabó Zoltán azon megállapítása, miszerint „Szabó Lőrinc fordítói stratégiáját elsősorban »elemző«, értelmező hajlama tünteti ki”, itt nem helytálló?12 Mielőtt válaszolnánk ezekre a kérdésekre, nézzük meg közelebbről ezt a cicát. Egyrészt már az elbeszélés harmadik bekezdésében találunk olyan mondatot, ahol a főszereplő külső tulajdonságaival magyarázza annak nevét:

„Spiegel, so war der Name des Kätzchens wegen seines glatten und glänzenden Pelzes, lebte so seine Tage heiter, zierlich und beschaulich dahin, in anständiger Wohlhabenheit und ohne Überhebung.”13

„Tükör – sima és fénylő bundájáról ezt a nevet kapta a cica – így élte világát, vidáman, kecsesen és szemlélődően, tisztes jólétben és felfuvalkodottság nélkül.”14

A fenti explicit névmagyarázó szöveghely miatt nemigen volt más lehetősége a műfordítónak, minthogy szó szerint lefordítsa a főszereplő tulajdonnevét. Másrészt fontos kiemelni, hogy a cselekmény elején megárvult „nemes és okos”15 cica saját életben maradása érdekében szegődik a boszorkánymester Pineiss úrhoz, aki eteti őt. Cserébe, miután Pineiss felhizlalja Tükört, megölné, hogy megkaphassa a háját, amire különböző varázslatok elvégzéséhez van szüksége. Az anyátlan, éhes cica egy paktum keretében valóban felajánlja a boszorkánymesternek a háját, aki viszonzásul eteti is őt. A cselekmény során a meggömbölyödött Tükör életben maradásáért átejti a kapzsi Pineiss urat: megsúgja neki, hol találja azt a kincset, amitől valóban gazdag lesz, s még egy gyönyörű hölggyel is összehozza a boszorkánymestert, akire Pineiss oly féltékeny, hogy azon gondolkodik, bezárja-e örökre az egyik szobájába. Mikor a menyegző estéjén, a vacsora után beviszi a szobába a hölgyet, akkor változik át szörnyű beginává immár a felesége. Ezen a ponton válik nevetségessé a kapzsi, hiú és önző boszorkánymester, aki ráadásul – mint kiderül – egy boszorkányt vett feleségül, és szintén ezen a ponton válik egyértelművé az olvasó számára, hogy Tükör tükröt mutat Pineissnak a viselkedéséért. A „tükröt tart eléje” frazeologizmus az alábbi módokon van jelen a német és a magyar kommunikációban egyaránt:

„jm den Spiegel vorhalten – tükröt tart eléje”16
„j-m einen Spiegel vorhalten – j-m zeigen, welche schlechten Eigenschaften oder Fehler er hat”17
„jm. den Spiegel vorhalten – fejére olvassa vkinek a hibáit”18

Keller „[n]ovellagyűjteményei (»Die Leute von Seldwyla«, »Züricher Novellen« és »Das Sinngedicht«) a humorban és költészetben megtisztult realizmus eszközeivel tükröt tartanak mindenféle emberi gyengeség és fonákság elé, és az igazság, tetterő és életöröm eszményeit hirdetik.”19 Mindezek alapján belátható, hogy az értelmező fordító Szabó Lőrinc a főszereplő cica nevének esetében helyesen végzett tükörfordítást.

A következő példa a már említett cselekményszervező közmondás, amely a novella első mondatában olvasható:

„Wenn ein Seldwyler einen schlechten Handel gemacht hat oder angeführt worden ist, so sagt man zu Seldwyla: Er hat der Katze den Schmer abgekauft! Dies Sprichwort ist zwar auch anderwärts gebräuchlich, aber nirgends hört man es so oft wie dort, was vielleicht daher rühren mag, daß es in dieser Stadt eine alte Sage gibt über den Ursprung und die Bedeutung dieses Sprichwortes.”20

„Ha seldwylai ember rossz vásárt csinált vagy pórúl járt, azt mondják rá a földijei, hogy: megvette a macska háját. Ez a közmondás másutt is járja ugyan, de sehol sem hallani oly sűrűn, mint ott, még pedig alighanem azért, mert ebben a városban tudnak egy régi történetet e szállóige eredetéről és értelméről.”21

„Ha seldwylai ember rossz vásárt csinált vagy póruljárt, azt mondják rá a földijei, hogy: megvette a macska háját. Ez a közmondás másutt is járja ugyan, de sehol sem hallani oly sűrűn, mint ott, mégpedig alighanem azért, mert ebben a városban tudnak egy régi történetet e szállóige eredetéről és értelméről.”22

Látható, hogy a hivatkozott szövegrész az 1941-es, Berlin–Dahlemnél megjelent kiadáshoz képest az 1956-os újrakiadásban csupán helyesírásában különbözik („pórúl járt” helyett „póruljárt”, illetve „még pedig” helyett „mégpedig”), így a német közmondás mindkét fordításban azonos („megvette a macska háját”). E frazeologizmus tematikus szövegszervező funkciója vitathatatlan, hiszen a novella teljes cselekménye e közmondás tartalmára épül. Figyelemreméltó, hogy ez a közmondás a recens német nyelvű szólásés közmondás-gyűjtemények szókapcsolatai között sem található,23 és magyar szólásként vagy közmondásként sincs jelen a kultúránkban e frazeologizmus. A frazeologizmusok fordítása ráadásul meglehetősen problematikus, ahogy Klaudy Kinga is írja: „ritkán feladata a fordítónak a szó szerinti fordítás, a frazeologizmusokat (szólásokat, közmondásokat, állandósult szókapcsolatokat) pedig, melyekben az egész jelentése nem automatikusan áll össze az elemek jelentéséből, valójában nem is fordítjuk, inkább »megfeleltetjük«, azaz megkeressük azt a célnyelvi szólást, közmondást, amelyet a célnyelvi beszélők hasonló helyzetben használni szoktak.”24 Irodalmi szövegben megjelenő frazeologizmus esetén – annak poétikai funkciója miatt – ez még problematikusabb, ilyenkor a kötött szókapcsolat átültetése extra terhet ró a fordítóra.25 Szabó Lőrinc nem tehetett mást: felismerte a magyar nyelvben és kultúrában e közmondás ekvivalensének a hiányát és szó szerint fordította le azt, hiszen a forrásszövegben is a szavak adta faktuális jelentésből indul ki a cselekmény, amely később – a mű elején expressis verbis megmagyarázott – metaforikus jelentésben teljesedik ki, nevesül, hogy ha valaki megvette a macska háját, az rossz vásárt csinált vagy pórul járt. Forgács Tamás Akadémiai Magyar szólások és közmondások szótárában26 mégis van egy közmondás, amelynek egyértelmű kapcsolódása van az eddigiekhez:

„»minden hájjal megkent«.
nagyon ravasz, agyafúrt, rafinált
tapasztalt, rutinos

Régi hiedelmek varázserőt tulajdonítottak bizonyos állati zsírokból […] készült kenőcsöknek. Mivel úgy gondolták, főként boszorkányok kenik meg ilyennel magukat, ezért a kifejezés eredeti jelentése ’rossz ember’, s csak később változott meg a mai, kevésbé negatív irányba.”

Az elbeszélésben a boszorkánymester éppen varázsláshoz akarja felhasználni a cicahájat, s viselkedésének ábrázolására sem éppen használható a nemes, illetve a jóságos kifejezés. Szabó Lőrinc pedig felismerte, hogy vétek lenne ezt a magyar kulturális hagyományban létező és a forrásnyelvi szöveghelyhez kapcsolódó egybeesést kihasználatlanul hagyni a célnyelvi szövegében:

„[Pineiss úr] igazán minden hájjal megkent és alakoskodó ember volt”.27

A német szóláshagyomány a dörzsölt, ravasz ember leírására nem használ a háj lexémával összefüggő frazeologizmust. A fenti szókapcsolat megfelelőjeként a német kultúrában talán a „mit allen Wassern gewaschen sein” kifejezést említhetjük meg, amely azonban Keller számára már – a Schmer (’háj’) lexéma megjelenése nélkül – nem fejezne ki adekvát kapcsolódást a narratívaalkotó közmondással. Keller így ábrázolja Pineisst:

„wer ein durchaus geriebener [dörzsölt und verstellter [alakoskodó] Mensch war”.28

A gerieben melléknév jelentése ’dörzsölt’, a verstellt jelzőt pedig az ’alakoskodó’, ’színlelő’ szavakkal tudnánk magyarra fordítani. A műfordító tehát megérezte a szövegben ezt a kapcsolódási lehetőséget, és – mint láthatjuk – ki is használta azt a fordításszövegben.

A műfordító munkája során természetesen számtalan, első pillantásra sokszor meglepő vagy éppen idegenszerű fordítási döntést hoz, amivel azt az elérhetetlen, inkább teoretikus elvárást igyekszik legalább részlegesen teljesíteni, hogy a fordításszöveg a célnyelvi kultúra olvasójában ugyanolyan hatást váltson ki, mint az eredeti szöveg az eredeti olvasójában. Jelen tanulmány terjedelmi korlátjai miatt mindössze az előző két fordítási példával volt lehetőségem illusztrálni azt, hogy Szabó Lőrinc fordítói stratégiáját mégis az „»elemző«, értelmező hajlama tünteti ki”,29 ám bízom benne, hogy e két szöveghely fordításelemzése során meggyőzően mutathattam be, mennyire összetett, a poétikai funkciót és a kulturális mintázatokat is szem előtt tartó feladatai vannak egy műfordítónak, amelyek megjelenítésére és értékelésére a kulturális fordítástudomány területe kínál adekvát leírási módokat.

—

1     Itt a többi közt Kappanyos András akadémiai értekezéséből készített monográfiáját és annak folytatását, legújabb kötetét is szükséges megemlíteni: Kappanyos  András, Bajuszbögre: lefordítatlan. Műfordítás, adaptáció, kulturális transzfer, Bp., Balassi, 2015; Kappanyos András, Túl a sövényen, Bp., MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2021.

2   Kappanyos András, A műfordítás mint extrémsport: Évike Tündérországban, Studia Litteraria, 2018/1–2, 111–130, 111. A nyelvészeti és a kulturális fordítástudomány viszonyát Kappanyos András monográfiaként megjelent akadémiai értekezésében a szervetlen és a szerves kémia viszonyához hasonlította, ld. bővebben: Kappanyos András, Bajuszbögre…, i. m., 24.

3    Ld. ehhez Kappanyos András és Nádasdy Ádám vitájának egy részét a versfordításról: Kappanyos András, Szép hűtlenek és derék tramplik, Jelenkor, 2018/7–8. sz., 883–887.

4    Kulcsár-Szabó Zoltán, Tükörszínjátéka agyadnak: Poétikai problémák Szabó Lőrinc költészetében, Bp., Ráció Kiadó, 2010, 296–325.

5    Barna László, Heinrich Heine Loreley című költeménye Szabó Lőrinc fordításában, Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica, XX./1, 18–27.

6    Kappanyos András, Túl a sövényen…, i. m., 32.

7    Ld. bővebben: Klaudy  Kinga, A fordítási hibák értékelése az életben, a képzésben és a vizsgán, Fordítástudomány VII. évf., 1. sz., 76–84.

8    Gottfried Keller, Spiegel, Das Kätzchen = Uő, Die Leute von Seldwyla: Erzählungen, Braunschweig, Druck und Verlag von Friedrich Vieweg und Sohn, 1856, 447–523. Mivel Szabó Lőrinc hagyatékában nem található meg az a kötet, amelyből a fordítását végezte, ezt a kiadást használom.

9    Gottfried Keller, Tükör, a cica, ford. Szabó Lőrinc, Berlin–Dahlem, Niels Kampmann Verlag, 1941 (Kazinczy Könyvtár 3).

10  Gottfried Keller, Tükör, a cica, ford. Szabó Lőrinc, Bp., Magvető Könyvkiadó, 1957.

11  Charles De Coster, Thyl Ulenspiegel, ford. Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Bp., Európa, 1957.

12  Kulcsár-Szabó Zoltán, Fordítás és (ön)értelmezés: A fordítás mint elemzés és kommentár Szabó Lőrinc műfordításaiban, Tiszatáj, 62. évf., 7. sz., 63–83., 64.

13  Gottfried Keller, Spiegel, das Kätzchen…, i. m., 1856, 449.

14  Gottfried Keller, Tükör, a cica…, i. m., 1941, 8; Gottfried Keller, Tükör, a cica…, i. m., 1957, 6. Az első és a második magyar nyelvű kiadásban megegyezik a szöveghely.

15  Gottfried Keller, Tükör, a cica…, i. m., 1941, 12; Gottfried Keller, Tükör, a cica…, i. m., 1957, 9.

16  Spiegel = Német–Magyar Nagyszótár, szerk. Halász Előd, Földes Csaba, Uzonyi  Pál, Bp., Akadémiai Kiadó, 2014, 1471.

17  Spiegel = Taschenwörterbuch Deutsch als Fremdsprache, hrsg. von Dieter Götz, Hans Wellmann, Berlin–München–Warschau–Wien–Zürich–New York, Langenscheidt, 2010, 405.

18  Spiegel = Germanizmusok: 5000 német szólás és kifejezés, szerk. Nádor Gabriella, Bp., Terra, 1971,

191.

19  Gottfried Keller, Tükör, a cica…, i. m., 1957. 65.

20 Gottfried Keller, Spiegel, das Kätzchen…, i. m., 447. Kurzív kiemelés tőlem (BL).

21 Gottfried Keller, Tükör, a cica…, i. m., 1941, 7. Kurzív kiemelés tőlem (BL).

22 Gottfried Keller, Tükör, a cica…, i. m., 1957, 5. Kurzív kiemelés tőlem (BL).

23 Ld. ehhez Phraseo, www.phraseo.de; Redensarten-Index, www.redensarten-index.de (2022. 05. 01.).

24 Ezért  okozott  problémát  számára  például  Dubrovin  szótára  orosz–magyar  változatának elkészítése, s ezért járt el úgy, hogy az adott szócikkeket teljes ekvivalenciaként imitáló szótáraktól eltérően három oszlopos struktúrában közli. Az első oszlopban az orosz mondást, a másodikban a szó szerinti fordítást, a harmadikban pedig a magyar ekvivalenst adja meg Klaudy Kinga. Vö. Klaudy Kinga, A frazeologizmusok szó szerinti fordításáról, Magyar Nyelvőr, 112. évf., 3. sz., 1988, 305–314, 305.

25 Vö. Barna László, Kultúratudományos szemlélet a műfordításban, Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica, XXIV./1, 40–47, 42–43.

26 Magyar szólások és közmondások szótára, szerk. Forgács Tamás, Bp., Akadémiai Kiadó, 2013, 130.

27    Gottfried Keller,  Tükör, a cica…, i. m., 1941, 34; Gottfried Keller,  Tükör, a cica…, i. m., 1957, 30.

28    Gottfried Keller, Spiegel, das Kätzchen…, i. m., 480–481.

29    Kulcsár-Szabó, Fordítás és (ön)értelmezés…, i. m., 64.