Ötvös Anna: Márai Sándor kamaszkori portréja

 

„Írjátok meg majd egyszer, hogy elért-e hozzátok Franz bácsi festménye […a] »Kamasz«. Nagyon örülnék, ha azt tudhatnám, hogy nálatok van. Nem szeretném, hogy elkallódott legyen.” – kéri 1960. február 17-én írt levelében Márai Sándort édesanyja, dr. Grosschmid Gézáné Ratkovszky Margit.[1]

A kép valójában soha nem érkezett meg a címzetthez, aki ekkor New Yorkban élt. Az író 1960. április 11-én ünnepelte 60. születésnapját, és valószínűleg, erre a jeles alkalomra küldte ki édesanyja a számára oly kedves festményt: fia kamaszkori portréját.

Ezután 59 évig nincs információnk a kép hollétéről, majd az amerikai Cowan’s aukciós ház egyik eladott tételeként bukkan fel. Az olajfestmény készítője Franz Wiesenthal (1856–1938) bécsi festőművész volt, címe pedig: Portrait of a Boy (Egy fiú portréja). A festményről ránk tekintő fiatalember első látásra is hasonlít Márai Sándor fiatalkori fotóira.

 

Franz Wiesenthal, avagy Wiesenthal Ferenc portré- és zsánerfestő 1856. május 25-én született Kistapolcsányban, amely település ma Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, az Aranyosmaróti járásban található, szlovák neve: Topoľčianky. A mérnök édesapa munkájából kifolyólag a család gyakran változtatta lakóhelyét, így kerültek 1875-ben Kassára. A kis Wiesenthal iskoláit Veszprémben, Zólyomban, Selmecbányán és Lőcsén végezte. Kiváló rajzkészsége már korán megmutatkozott. 1874 és 1875-ben Stuttgartban tanult a műegyetemen.[2]

1876-ban beiratkozott a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára (Akademie der bildenden Künste Wien), ahol az általános festészeti szakosztályban Christian Griepenkerl (1839–1916) német festőművésznél tanult 1883-ig.[3] Az akadémia elvégzése után Kassára költözött a szüleihez, és itt vette feleségül 1885-ben Ratkovszky Rózát,[4] aki Márai Sándor édesanyjának a mostohanővére volt.

Házasságkötésük után feleségével Bécsbe, Hitzingbe költöztek, ahol hét gyermekük született. Wiesenthal jeles portré- és történelmi jelenetek festőjeként vált ismertté, emellett oltárképeket is festett. Modelljei leggyakrabban saját gyermekei voltak, számos portréváltozatot készített róluk. Korának egyik legnagyobb életképfestője is volt.

Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című művében így emlékezik nagybátyjára: „A bácsi rengeteget festett. Lefestette hat lányát és feleségét minden életkorban, lefestette a házat és a kertet, aztán sor került Bécs középületeire, lainzi és mödlingi kapukra és ablakokra, lefestette a rokonokat, fénykép után is, lefestette az évszakokat, lefestett minden tetszetősebb virágcsokrot, mely szeme elé került, a pincét és a padlást. Képein mindent meg lehetett találni, amit a nagy mesterek megörökítenek vásznaikon, a bácsi finoman rajzolt, könnyű kézzel bánt a színekkel, jól látott fényt és árnyat, arányosan csoportosította a tárgyakat és a figurákat, s első pillantásra úgy tetszett, hibátlanok ezek a képek, és egy nagy mester kézjegyét viselik. Csak tüzetesebb vizsgálat után, s mikor már a bácsi több mesterművét látta az ember, tűnt fel, hogy valami hiányzik e képekből. Éppen csak ő hiányzott e képekből, a bácsi. Oly szerény volt, oly finom, hogy nem mert soha képein megszólalni. Művész volt, de az utolsó szót nem mondta ki soha.”[5]

Franz Wiesenthal festményei megtalálhatók a kassai Márai Sándor Emlékkiállításban is. Az író hugának a családja, a Jáky család ajándékozta a kassai Szent Erzsébet Dómot ábrázoló eredeti olajfestményét, amire a családi legenda szerint a nagybácsi ráfestette a Grosschmid gyerekeket is: Sándort, Katókát, Gézát és Gábort. Ezenkívül láthatók még a kiállítás helyiségeiben Wiesenthal-másolatok: az író szüleinek, illetve hugának portréi, valamint egy zsánerkép.

Márai Sándor naplójából tudjuk, hogy a Grosschmid család az első világhábáború kezdetekor Kassáról Bécsbe menekült. „Innen át Hietzingbe; megkeresem a házat, ahol a Wiesenthal-család élt. Az utcát átkeresztelték, most már nem Reichsgasse, hanem Beckgasse. A házszám változatlan, No. 4. A ház külzetét átmeszelték, máskülönben semmi nem változott, a kertben ott áll még az öreg ringlófa is. Gyermekkoromban, a háborúban, mint »menekült«, én is itt tanyáztam, szüleimmel, a szomszédos Eitelberger Strasse egyik kerti házában, bérelt lakásban. Minden reggel beküldtek a hietzingi villamossal, végig a hosszú Mariahilferstrassén, a belvárosi Dreihufeisengasse egyik házában működő Franz Xaver Patek nevű »Kunstmaler« festőiskolájába, mert – az Ég tudja, miért – a bécsi nagybácsi, Franz, az öreg festő, azt mondta, festeni kell tanuljak… Soha nem tanultam meg festeni.”[6]

Feltételezésem szerint ekkor készülhetett a fiatal Márairól a szóban forgó portré. Édesanyja levelei alapján, amelyek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban az író hagyatékában találhatók, azonosítottam a festményt és a történetét. A levelek tanulsága szerint 1960 elején dr. Grosschmid Gézáné egy közvetítő segítségével elküldte Franz bácsi Kamasz című festményét a fiának, amely után még 1963-ban írt leveleiben is kétségbeesetten tudakolózik, mivel a képnek nyoma veszett.

Közvetlenül a fiának Grosschmidné soha sem címzett levelet, és soha nem írta le a nevét sem. Neki szánt leveleit – kijátszandó a hatóságok éberségét – Olaszországba, Salernóba küldte Marton Lajosnak, Márai feleségének, Lolának a nagybátyjának. Hogy a levelek autentikusnak hassanak, megszólításként  a „Luigi“, Lajos nevet használta. Leveleit leggyakrabban Margit néniként írta alá, nehogy kiderüljön a hatóságok számára, hogy levelezik emigrációban élő fiával. (Márai Sándor 1951-től a Szabad Európa Rádiónak dolgozott, és az otthon, Magyarországon maradt családtagjai joggal féltek emiatt valamiféle büntetéstől, illetve megtorlástól.)

„Kedves Luigim, abban a reményben küldöm a mellékelt Mészáros utca 41.-et, hogy kézhez kapod, mert sajnálnám, ha úgy járna, mint a múltban útnak indított »Kamasz« (Franz bácsi) és az email[7] »14 éves korodban« kép. Semmit nem tudok róluk. Még egyszer a 60.-ra minden, minden földi jót! Margit néni.”[8]

„A »Kamasz« kép iránt érdeklődni lehet a következő címnél: Mrs. Ilona Piros-Vitális, 26. Buckingham Court, Kensington Park, R. D. London W 11. Talán megtudhatunk valamit sorsa felől. Írjátok majd meg. A zománcképről később írok.”[9]

„Kedves Mindhárman […]. Örültem neki [a levélnek] és köszönöm, de örömöm csorba volt, mert amire nagyon vártam, az nem volt benne: a »Kamasz« képről való értesítés. Nem kaptátok volna meg ezt tárgyaló levelemet? Nagyon kérem, írjatok felőle. Inkább megírom ismét a címet, ahol érdeklődni lehet e felől. Íme: Mrs. Ilona Piros-Vitális, 26. Buckingham Court, Kensington Park, R. D. London W 11. Nekem így adták le. Én, őszintén szólva, a sok szó között nem ismerem ki magamat. Nagyon, nagyon sajnálnám, ha elveszett volna! Nekem kedvenc képem volt.”[10]

„A »Kamasz«-t kutatom. Nem hagyom annyiba.”[11]

„[…] ha már pechem volt a »Kamasz« képpel, hadd kérdezzem, megkaptad-e a diaképet, a 12 esztendős kamasz? Az is elveszett. Azt is Gábornak egy jó barátja vitte ki. Írd meg, kérlek. A fentebbi »Kamasz«-t Mrs. Ilona Piros-Vitalis vitte ki. Címe: Buckhingam  Court, Kensington Park, R. D. London W 11 – olyan hosszú cím, hogy nem tudom, melyik a város, ahol lakik. Egyszer már megírtam, próbálj még egyszer érdeklődni. Kár volna a kedves képért!”[12]

„Semmi híretek a Franz bácsi festette »Kamasz« képről? Megkaptátok a diafényképet a másik »kamasz«-ról? Írjatok efelől. Nagyon-nagyon sajnálom ezt a két dolgot, mert azért küldtem, hogy örülj neki, Luigi. Kár! Mrs. Ilona Vitalisnál érdeklődtetek? Ő vitte magával.”[13]

„Úgy sajnálom a »Kamasz« és a diafénykép elkallódását. Hogy hol kallódott el, azt el sem tudom képzelni. Most Gábor a »Kamasz«-ra új címet hozott, talán írjál neki, Luigi, hátha?! Cím: I. Piros-Vitalis, 8. West End Court Priory Rd., London W W 6. Nem tudom, helyesen írtam-e le a nagyon elhányt betűkkel írt címzést. Próbáld meg még egyszer. Érdemes.”[14]

„És valahányszor írok, mindig szomorúan gondolok arra is, hogy annak a 2 képnek, a »Kamasz« (Franz bácsi festménye) és az üveg fénykép (a 12 esztendős Sanyi) elveszett. Nagyon, nagyon fájlalom.”[15]

A kassai Márai Sándor Emlékkiállítás a Csemadok Kassai Városi Választmányának a tulajdonába tartozik. 2021 decemberében a szervezet elnöke, Hanesz Angelika levelet írt a Cowan’s aukciós háznak jelezve vásárlási szándékát. Mintegy kilenchónapnyi levelezés után sikerült megegyezni a kép tulajdonosával, aki ez év (2022) szeptemberében postára adta az ifjú Márait ábrázoló portrét. A fadoboz októberben érkezett meg Arkansasból Kassára. Peter Mlích kassai restaurátor 2022. október 30-án megvizsgálta Franz Wiesenthal 1914 körül festett Grosschmid (Márai) Sándorról készült olajfestményét, és szakvéleményt írt a festmény állapotáról.[16]

A Kamasz című festmény hosszú kalandozás után visszatért eredeti helyére, a Grosschmid család kassai Mészáros utcai lakásába. Története regényes, akár az író élete.

 

(A fotókat Fábián Gergely és a Márai Sándor Emlékkiállítás munkatársai készítették.)

 

Jegyzetek

[1] Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára (továbbiakban: PIM Kézirattára), Márai Sándor-hagyaték, jelzet nélkül.

Márai Sándor eredeti vezetékneve a Grosschmid volt, amit 1939-ben hivatalosan is Máraira változtatott. A Márai volt a család nemesi előneve, amelyen az író már 15 éves korától publikált.

[2] [Ismeretlen szerző], A legszebb magyar képek, Wiesenthal Ferenc: Gazdálkodás a pincében, Pesti Hirlap Vasárnapja, 1933. 3. 25., 51.

[3] Fleischer Gyula, Magyarok a bécsi Képzőművészeti Akadémián, Bp., MTA, 1935, 96.

[4] Štátny archív v Košiciach (Állami Levéltár, Kassa), Fond: Zbierka cirkevných matrík, R. kat. farský úrad, Košice-mesto, Matrika sobášených (Házasultak anyakönyve) 1875–1895, 266.

[5] Márai Sándor, Egy polgár vallomásai, Bp., Helikon, 2019, 116–117.

[6] Márai Sándor, A teljes napló 1970–1973, Bp., Helikon, 2015, 412.

[7] Émail (fr.): zománc.

[8] PIM Kézirattára, Márai Sándor-hagyaték, jelzet nélkül. 1960. március vagy április.

[9] Uo. 1960. május 22.

[10] Uo. 1960. november 17.

[11] Uo. 1961. január 25.

[12] Uo. 1962. január 31.

[13] Uo. 1962. február 12.

[14] Uo. 1962. március 15.

[15] Uo. 1963. július 11.

[16] Az 57 cm x 47 cm méretű kép fakeretre feszített vászonra van festve. A festmény hátoldalát viaszréteg borítja, amely a festményen történt korábbi beavatkozásokra utal. A festmény vászon alapja egy darabból álló durvább szövésű vászon. A keret eltávolítása után lehetne csak megállapítani, hogy a festményt korábban új vászonra vasalták-e, de a festmény jó állapota miatt nincs szükség a keret eltávolítására. A festmény és az alapréteg (gesso) szilárdan tapadnak a vászon alaphoz, néhány helyen finom repedések láthatóak, amelyek egyenletesek és nem zavarják a befogadói élményt. A festmény csiszolt alapozásra (gessóra) lett festve. A polikrómia (színréteg) a festmény szélein hiányos. Ezek a hiányos részek a kép alsó részén találhatóak, ám ezek szintén nem zavarják a befogadói élményt. A mű bal alsó sarkában található az alkotó aláírása: Franz Wiesenthal. A festmény fedőrétege matt lakk. A festményt a műhöz illő, aranyozott díszítő keretbe foglalták. A mű megtekintése után megállapítható, hogy a restaurálási munkálatokat a lehető legkíméletesebben, az eredeti festményt és a vászon alapot tiszteletben tartva végezték el. A restaurálási beavatkozások jelentős mértékben védik a festményt a károsodástól, és a mű visszakapta hiteles (autentikus) kifejezését. A festmény és a keret állapota jelenleg jó/megfelelő.

 

Ötvös Anna (1974, Rőce) történész, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma – Márai Sándor Emlékkiállítás (Kassa) kurátora, a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója.