Polgár Anikó az 50 éves Mizser Attilát köszöntő prózaverse

Nyelvek, szavak, rokonok

Mizser Attilának

Hallgatjuk-e, amit a szavak mondanak, követjük-e csendben útjukat? Argumentum ex silentio? Hallgasd a szellőt, a vízcsobogást, az esőcsepp hullásának hangjait, a hópelyhek néma libbenését! Gyökök, szótövek, ragok mint a vándorlás fokmérői: amerre jársz, elpottyantasz vagy felcsippentesz egy-egy szótövet, az árokba ejtesz hangokat, lekoptatsz végződéseket. A szavakból rakódik össze a történelem? Az ősformákig visszasétálhatsz a szavak láncolatán? Őshazákban nyüzsgő protoalakok, ősi formájukra újra rátaláló nyelvváltozatok. Ahogy a régi fényképen felismeri magát az ember, ahogy egy régi szógyökben igazi önmagára lel egy-egy szavunk. Aztán a rokonságok mértéke és foka, az érintkezések, a hatalmi és baráti kapcsolatok! Szavak mondják el, hogy mit tanultunk el, hol, mikor, kitől. Tanulmányok és tankönyvfejezetek, melyekben dolgok és szavak egymásba záródnak, egymásba kapcsolódnak szétválaszthatatlanul. Talán nem rakódnak egymásra, nem ütik ki egymást a szavak sose? A kölcsönszót nem kell visszaadni, nem írunk szerződést róla, nem szabunk határidőt. Kitől tanultuk a hallgatást, s mikor? A szellő érintését, az átázott ruhák szagát, az ujjaink közt szétmálló hópelyhek némaságát? A nyelvek mélyén lévő csendet. A nyelvnélküliség legősibb, makogás előtti hangjait.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2025/1-es lapszámában

Polgár Anikó (1975, Vágsellye)

Költő, műfordító, irodalomtörténész, egyetemi oktató (Selye János Egyetem)