Karácsonyi Zsolt regényrészlete

Julija Svetlova felvétele

Belső tízezer

Változik a rend. Mondta az Öreg.

Nem az történik, mint az emlékezetben, hogy a kéreglemezek egymásra csúsznak és a hajdanvolt kontinensek egyre merőlegesebben gyűrődnek az ég felé, egymás alá, köré. Peremvidéken a dolgok rendje változik meg, az óriások egyre alacsonyabbak, a törpék egyre magasabbak lesznek, és még véletlenül sem valamiféle egyensúly okán.

Peremvidéken nincs egyensúly, mindegyre csak a zuhanás van, a gyors alámerülés vagy hirtelen jött felemelkedés, égig érő fákkal, mocsarakban váratlanul alámerülő óriásokkal, akiknek még látható egy ideig a válluk, hatalmas szájuk, szemgödreik. A törpék járnak egy ideig a vállakon, aztán a bentről, a középről érkezők egyszer csak észreveszik, hogy a peremvidéken megint óriások jelennek meg, csak ezek az óriások az öntudatra ébredés előtti állapot lassúságában még törpének hiszik magukat.

Ugyanígy van a sárkányokkal és a szitakötőkkel, a szitakötők is mindegyre sárkányoknak képzelik magukat, pedig már régóta nem azok. Csodálkoznak, hogy a virágok szirmain az idők által odahelyezett óriási sziklák, a virágpor hatalmas szemcséi számukra már megmozdíthatatlanok, pedig kék és zöld és vörösen izzó hatalmas sárkányok ők még, akik szitakötőtestükhöz sehogy sem tudnak hozzászokni. Nincsenek is tudatában saját szitakötőtestüknek, olyannyira, hogy amikor elrepülnek a hatalmas, tükörsima tavak felett és lepillantanak, még mindig a sárkánytestet látják tükröződni, és igazuk is van, nekik, és a tükröző felületeknek is, mert a sárkánytest még szitakötő formájában is sokáig őrzi a hajdani, eredeti körvonalait, mintha egy hatalmas űrsiklóban fiatal sas próbálgatná szárnyait.

A peremvidék fiatalodó sasok háza, a visszavonulás vidéke, a támadás előszava, és csak kevesen tudják, hogy a peremvidékről a legkönnyebb a középpontba, a belső tenger szigeteire jutni. Már a vikingek is ezért indultak a világ pereme felé, mert ez volt a legegyszerűbb és legrövidebb út a világ középpontjához, ahol a Föld gerincét támasztó, körbefonó és azt mindegyre tépő, óvó és pusztító sárkányok is laknak, azok a sárkányok, akik szitakötők is egyben.

Az Öreg, ha mezőkön vagy tisztásokon szitakötőket pillantott meg, mindig gyanakodva kezdett figyelni, vajon nem került-e túl közel a világ közepéhez, nem lép-e rá sárkányok zöldesen fénylő szárnyaira, miközben úgy tűnik, hogy mohos köveken, süppedékes, zsombékos talajon jár éppen.

Az Öreg, és mindez még egészen fiatal korában történt, egészen pontosan tudta, milyen sejtésekre hallgathat, mert egyedül a sejtések mélyén lakozik az igazi, matematikai pontossággal kiszámítható és megrajzolható világrend, a térkép, amellyel a belső tenger szigeteihez juthatunk el, a belső tenger szigeteihez, amelyek mindegyre süllyednek, forognak, emelkednek és úsznak, a szárazföldektől látszólag végtelen messzeségben.

A szitakötők és sárkányok mégis közvetlen és állandó kapcsolatot biztosítanak a világgal, a kinti, a testben való és a testen, a testeken is túli világgal, azzal a világgal, ami a világmindenségen túl helyezkedik el, és a vikingeknek, vagy bármely magára valamit is adó vándornak csakis ez lehet a célja, hogy a testen túli világ pereméhez jusson.

Amit aztán, ha a peremről gyorsan alászállva vagy felemelkedve a világ középpontjába érnek, rögtön egy másik cél kezd helyettesíteni, felváltani, amit nemes egyszerűséggel csak alapítási kényszernek szokott nevezni az Öreg.

A gyengék, a nem eléggé felvértezettek, a félig készek, ha eljutnak, márpedig gyakorta eljutnak a peremvidék felfelé törekvő nehézkedési törvényei miatt e középpont világába, azonnal alapítani kezdenek, visszafelé vezető útjuk a birodalmak alapításának első szakasza gyakorta. A véres hódító háborúké, amelyet láthatatlan alagutak mélyén vívnak, és e láthatatlan alagutakból kilépve csak a vér látszik a vértjükön, csak a régóta rögzült birodalmi szokások az arcukon, így vonulnak át az általuk történelemnek nevezett idő adott szakaszán, amíg valakiben ismét föl nem ébred a peremvidék utáni vágy, ami nem más, mint a középpont felé törekvő közös akarat egyéni megnyilvánulása.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/3-as lapszámában.