Pásztor Andrea versei

Helen Anderson felvétele

az egyetlen járható

onnan indulok
ahova meg kéne érkezni
minél hamarabb kerülőúton
hiába szomszédos
valamiért a hosszabb
az egyetlen járható út
a nőgyógyász szerint
ha végre odaérek
utazás a méhem körül
érvényesített jegy nélkül
a testnek súlya van
a villamoson a húgyszagú
ülés alatt ringatom magam

Muskátli

Felvilágosítottál, a gázszilikát veszélyes anyag,
a ház, amit apám épített belőle, sugárzik,
miatta volt mérgező a gyerekkorom.
Meggyőztél, hogy a híd, ahol többször szerelembe estem,
nem a látványos vasszerkezettel nagyszerű,
a cölöpjeiben rejlik a titok, a megmunkált fa akkor tartós,
ha folyamatosan víz alatt van.
Felhasználásról beszéltél, a pusztítás tetszett neked,
az egykori élőből kinyert energia. Otthon érzed magad benne.

Én erdőbe járok, hegyre, vízpartra, és otthon is élőkkel vagyok egyedül.
Nálam az összes szoba- meg balkonnövény túlél. A muskátli például válást,
műtétet, járványt, beteljesületlen szerelmet, terméketlenséget, depressziót,
egzisztenciális nehézséget, ha lett volna financiális, azt is.
Mielőtt a vérkörömbe kerültél, Istennek sem volt anyaga,
amiből otthont építhettél, vagy hidat, ami átvezet.
Az utolsó élő, amit nem használtál soha.
Vízen rohanok, cölöpökön lépek, sugárzok.
De, mint a muskátlik, túlélem majd ezt is. Ha egyszer
kikerülsz az erekből, csak megromlott vér leszel.

második évszak

ködöt tolunk esőt törlünk tornádót kavarunk
nem teszünk mást mint eddig fényt
a sötétben keresgélve találunk anyagot
irányokhoz mohát sikláshoz havat szelet a lendületért
melegszik a föld kihűl a szív katlanában a hasadék
felszínre jut ami kitörni akar és kőzetté szilárdul
darázskő robban gyökeret ver fertőzésmentes környezetébe
a növény a gázok nem hatnak
a lombkoronáknak nem kell levegő