Mizser Attila: Féktáv (Tőzsér Árpád: Fél nóta)

Tőzsér Árpád új kötetében rendkívül izgalmasan feszegeti saját határait: a Fél nóta több szempontból is tágítja azt a szövegvilágot, amelyet a szerző eddig megalkotott. Hogy koherensnek és folyton önmagára vonatkoztatottnak, önreflexívnek érzékeljük Tőzsér Árpád költészetét, abban nagy szerepet játszik a szövegközöttiség jelenléte.

A saját szövegek termékeny „újrahasznosítása”, több esetben újraírása, valamint a klasszikusok, a kedvelt szerzők megidézése, a parodisztikus-ironikus gesztusok alkalmazása ezúttal is része a kötetkoncepciónak, és ez az eszköz ezúttal sem pusztán valamiféle öncélú költői játékként értelmeződik. Az intertextualitás (az elegancia, ahogyan Tőzsér a művek, beszédmódok és szerzői maszkok között átjárást talál) olyan módszer, amely a bölcseleti és lételméleti tartalmak árnyaltabb, komplexebb kifejezését, a szöveg rétegezettségének fokozását teszi lehetővé. Az olvasó számára éppen ezért nem is az a valódi feladat, hogy a szöveget fragmentumaiban, filológiai pontossággal azonosítsa, nem az, hogy feltérképezze az egyes versek eredetét, hanem éppenséggel az a kihívás minden Tőzsér-kötet esetében, hogy az újrateremtődő univerzum hangsúlyáthelyezéseit értelmezze.

Ez a szerzői invenció érzékelhető a kötet első részét alkotó, A gyöngykapu kitárva… című, 21 versből álló ciklus esetében is. Bár a számozott versek közül jó néhány korábbi kötetekből ismerős lehet, tartalmaz allúziókat, intertextusokat, sőt maga a cím és az alcím (J. S. Bach: 140. kantáta) is kontextusokat von be az értelmezésbe, voltaképp egyfajta otthonosságot, a ráismerés örömét adja az, hogy a létezésre irányuló egzisztenciális és metafizikai kérdésfelvetések (amelyek talán a legfontosabb, legjellemzőbb tematikus aspektusát jelentik a Tőzsér-lírának) ezúttal is jelen vannak. Az egymáshoz mind témájukat, mind poétikai konstruáltságukat tekintve lazán kapcsolódó szövegek újra meg újra az élet, a halál, valamint a költői lét dimenzióira, korlátozottságára és pillanatnyiságára kérdeznek rá. Élet és mű egymásra utal, egymást feltételezi vagy ellenpontozza, a szöveg szerveződése, a mű továbbírása egzisztenciális tényező: „Leállok, hogy utolérhessem magam, / mármint a lét-írással állok le: naplót nem írok / s nem élek. Csikorogva fékez le szavam / a papír előtt, állnak üresen a lapok, a napok, a sírok” (30. oldal); „Most mi legyen? / Hol van, ami nincs? / Hol van a görög szószedetem?” (10.); „Mennyi mindent nem mondtál még el, / s már nem is mondasz el soha, / nincs szavad, az idő nem érvel, / meglapul: ráncban májmoha” (7.).

A Tőzsér-szövegvilág szövevényességének egy másik jellemzője, hogy az egymásra következő, egymással párbeszédbe lépő kötetek más-más fénytörésben láttatják az életmű visszatérő dilemmáit. A Fél nóta esetében jó néhány olyan motívum érhető tetten, amely bár korábban is jelen volt, ezúttal (talán az elrendezés, talán a kötet gondolati íve miatt) számomra hangsúlyosabbnak tűnik. Az egyik a test és a fizikai létezés kérdése: a lineáris olvasás során egymást erősítik, egymás teoretikus megfontolásait elmélyítik, árnyalják a következő sorok: „Zsiger-kertekben, testmélyben, estig / bolyong fél-ébren. S múltja véle. / Csontkordé. Zakog. Visszafekszik. / Csontpokol. – Nem tudja, hal-e, él-e?” (18.); „Vizsgálom testem, ruhát, ha vásott: / lehet-e vajh belőle még, / fejtés után, valami másod- // lét, porrongy vagy condra […]” (26.). A test mint börtön, a ruha mint a testet burkoló, külsődleges elem, környezet a késő modern költészetet (József Attilát, Szabó Lőrincet) idéző tapasztalat, azonban a kötetben ez a tapasztalat egy másik, itt felerősödő motívum révén kerül új fénytörésbe. A technicizálódás, a test és a gép viszonya jelenik meg azokban a szövegekben, amelyek az egzisztenciális kérdések leírását dezantropomorfizáló eljárásokkal, az emberi létezést a gép, a mechanikus tervezés képeivel írják le: „Tekernéd vissza (mint egereden / a görgőt) a fához, fűhöz magad. / Natúr képpel indítanád danád: / másként »startol « versed, géped, agyad. / Valami más szervez, nem föld s nem ég, / más szereli léted, szerveidet” (14.); „Kitöröl a lét s nemlét klaviatúrája mellett ülő Nagyisten / az innenső teremtés szövegéből, s legvégül / ráüt az alkonycsillag közönyös gombjára: / az örök éjbe süllyesztő delete-re indulat nélkül.” (31.)

Míg a kötet első része (A gyöngykapu kitárva… c. ciklus) a gondolati telítettséggel „fogja meg” az olvasót, addig a második rész versei (Visszatekintés a csillagokból cím alatt öt ciklus szerepel), miközben gyakran szintén bölcseleti kérdéseket vetnek fel, jóval több játékosságot hordoznak, bizonyítva, hogy Tőzsér Árpád poétikai eszköztárában vannak még váratlan megoldások, meglepetések, az önirónia (is) jelzi, hogy korai még várni Tőzsér lemondó, kései verseit. Tudja, hol a pedál, ha szükség lenne rá, de még bőven „belül” van. Látja. Érzi: „Éveid száma sok, témád kevés / s unod azt is. Tanács: dekonstruálj! / le s hátra: a Sein – időben-levés, / nyakig.” (68.); „A tényigazságok kilöknek / e legesleg-létből, / két futó lábam leáll, / monadológiám szétdől. / (Leáll a lábam! De / miről áll le, / szó- vagy tán hóhérszékről? / Mindegy, mert úgyis jön, / jön a finále, / szögről vagy végről.)” (73.).

(Tőzsér Árpád: Fél nóta. Kalligram, Pozsony, 2012, 80 oldal, 4 €/2100 Ft)