Forgács Péter: A lány, akinek bolygók vannak a fejében 3.
Urbantristesse felvétele
1996. augusztus 24-e sorsdöntőnek bizonyult Csépányi Réka életében. A tizedik születésnapjára kapott távcső megnyitotta számára a végtelen univerzumba vezető utat, abba a rejtélyes világba, amely mellett a földi élet csupán jelentéktelen villanásnak tűnt a számára.
Most, húszévesen, nagyjából ugyanott tartott, mint tíz évvel azelőtt: lélekben maradt az a tízéves copfos kislány, aki apjával a negyedik emeleti erkélyen ücsörögve csodálattal fürkészte a sötét égboltot. A csillagképek tanulmányozásával kezdték, majd szeptember 27-én jött a teljes holdfogyatkozás, mintha tegnap lett volna, apja gyengéden ébresztgette hajnali fél háromkor, hogy le ne maradjon róla. A következő év slágere, a Hale-Bopp üstökös, melynek fényes csóvája még szabad szemmel is látható volt, közel 200 millió kilométer távolságban száguldott el a Föld mellett, napi 4 millió kilométert megtéve. Réka emlékezetébe nem csak a látvány, hanem a számadatok is beégtek, bármikor képes volt felidézni őket, mint ahogy az 1999-es teljes napfogyatkozás élményét is. Augusztus 11-én reggel bepakolták a távcsövet a Golfba, és elindultak a Balaton felé, hogy bekerüljenek a „sávba”. A füredi tóparton kötöttek ki, ahol már hatalmas tömeg várta, hogy a Hold lassan beússzon a Nap elé. Mindenki kormozott üveget vagy speciális szűrővel ellátott szemüveget szorongatott a kezében. Rékáék felállították a teleszkópot, és vártak. 10 óra 48 perckor furcsa szürkület vette kezdetét, majd fokozatosan elsötétült az égbolt. A Tagore-sétány fáin tanyázó madarak először riadt csiripeléssel reagáltak a szokatlan szürkületre, majd teljesen elnémultak. Néhány perccel később a távcsőben láthatóvá vált a napkorona.
Az eltelt tíz év alatt nagy számú meteorrajt, szuperholdat, nap- és holdfogyatkozást figyeltek meg, később beljebb merészkedtek az univerzumba, s az idő haladtával Rékának egyre inkább szenvedélyévé vált a csillagászat.
Közben ő is lefutotta a kötelező köröket, gimnázium, érettségi, egyetemi beiratkozás, de a társadalmi beilleszkedés, a szocializálódás kudarcot vallott nála. Különcnek tartották. Nem voltak barátai, hidegen hagyta a társasági élet, hiába hívták bulizni a társai, gyorsan megunta a semmitmondó csacsogást-vihogást, és rendszerint az ablaknál kötött ki az eget vizsgálva. Az egyetemen még egy hódolója is akadt, miért is ne, hiszen Réka egyáltalán nem volt csúnya lány, csak az örökös töprengés kissé szigorúvá változtatta az arcvonásait. Nem igazán értette a randi fogalmát sem, így amikor egy novemberi estén a park padján ülve megpillantották a Leonidák meteorrajt, ujjongva ugrott fel, és vagy fél órán át kipirult arccal, szenvedélyesen magyarázta a megszeppent fiúnak a csillaghullás asztronómiai lényegét. A fiú, a romantika látványos kudarcának ellenére ugyan tett még egy tétova próbát a közeledésre, de amikor megpillantotta a lány szemében az értetlen csodálkozást, lassan elhúzódott tőle, majd lemondóan legyintett, ez így reménytelen, Réka, neked még a fejedben is bolygók vannak, majd sarkon fordult és magára hagyta az eget kémlelő lányt.
Réka szerette a kis albérleti szobát és az egyedüllétet, valójában ezért költözött külön a szüleitől. Komolyan vette az egyetemi tanulmányait, sokat olvasott, mellette részt vett több projektben is, ezekhez mind nyugalomra volt szüksége. Mivel azonban az albérlethez nem tartozott erkély, a távcső eredeti helyén maradt a negyedik emeleti lakásban, így ha megfigyelésre volt szüksége, esténként rendszerint meglátogatta a szüleit. Az utóbbi időben azonban nem szívesen járt haza. Észrevette, hogy otthon valamivel fagyosabb a légkör, mint azelőtt. Azt tudta, hogy anyja titokban iszik, mert egy éve, amikor még velük lakott, véletlenül rátalált a megkezdett konyakra a kamrában, a két csomag B minőségű fényezetlen rizs mögött. Először azt hitte, apja a „tettes”, de aztán egy-két szeszgőzös anyai sóhaj, akadozó beszédfoszlány és néhány bizonytalan kézmozdulat miatt eltört tányér egyértelművé tette a számára, hogy anyja a zugivó. Persze, elmondta az apjának, de amikor az szóvá tette, Laura rettenetes patáliát csapott. Hogy jön ő ahhoz, mármint István, hogy Big Brother módjára kémkedik utána, és még a saját otthonában sem érezheti magát biztonságban, még ott is ellenőrzik, mikor mit csinál. Az ügy azzal végződött, hogy Laura új rejtekhely után nézett, meg is találta a ruhásszekrényben. Az eset után bekövetkezett kölcsönös bizalomvesztésnek az lett a vége, hogy Laura minimálisra csökkentette az összebújások számát, valójában csak azokra az alkalmakra korlátozva, amikor kissé többet hörpintett a kelleténél, és így elvesztve a kontrollt, szó szerint beadta a derekát.
István negyvennyolc évesen, huszonhárom évnyi házasság után úgy érezte, ennél azért többre vágyik. Kielégítetlen libidója, akár éhség a vadállatot, olyasmire sarkallta, amitől kezdetben saját maga is megrettent. Teljesen más szemmel kezdte figyelni a nőket, nem műértőként, ahogy addig, hanem mint egy lélekbúvár, aki adott esetben hajlandó akár tettekkel is orvosolni a hölgyek lelki problémáit. Elsősorban a munkahelyén nézett körül, hiszen az otthonán kívül ott töltötte a legtöbb idejét. Meglepetten tapasztalta, hogy ez az életközepi krízisként vagy kapuzárási pánikként aposztrofált pszichikai állapot, nevezzük bárminek is, jótékonyan hat a személyiségére. Sokkal nyitottabb, közvetlenebb lett, mintha felpattant volna a szeme, kolléganőin olyan dolgokat vett észre, amelyekről addig tudomása sem volt. Például, hogy milyen gyakran mosolyognak vissza rá, milyen titokzatos szikrák huncutkodnak a tekintetükben, és mennyire értékelik a humorát. Na, jó, gondolta, valószínűleg csak képzelődöm, délibáb az egész, fata morgana, bukott ki belőle a fizikus, de aztán Regina, a fiatal, ráadásul facér angoltanárnő néhány leplezetlen gesztusa mégis gondolkodóba ejtette.
Már rég besötétedett, amikor Réka benyitott a lakásba, odaköszönt a konyhaasztalnál ülő szüleinek, majd egyből az erkély felé vette az irányt. Nem vacsorázol velünk, kérdezte sebtében az anyja, maradt egy kis krumplistészta. Máris, csak megnézek valamit a Holdon, szólt vissza a lány, és már rá is tapasztotta szemét a távcső okulárjára. De nem az eget látta meg benne, hanem a szemközti panelház egyik ablakát. Hát ezt meg ki állította el, fordult a konyha felé. Apja kezében megállt a villa, zavartan fordult a lány felé, biztosan kilazult az állvány csavarja, mondta alig érthetően. Fullra be van húzva, válaszolta Réka, közben kitekerte a szárnyas csavart, és az ég felé emelte a teleszkópot.
Regina a szemközti házban épp azelőtt húzta le a redőnyt.
Ez a kis intermezzo már rég a feledés homályába merült volna, ha néhány héten belül nem ismétlődött volna meg. Csakhogy megismétlődött, hiába, a szerelem figyelmetlenné teszi az embert, így Réka egy alkalommal újra vízszintes helyzetben találta a teleszkópot, belenézett, és legnagyobb csodálkozására ugyanazt az ablakot látta benne, mint a múltkor, csak most felhúzott redőnnyel. Az ablakban egy hiányos öltözetű, fiatal nő fésülködött, közben néha oldalra fordította a fejét és kacéran kinézett az ablakon. Csak nem kukkol az én drága apucikám, merült fel Rékában a gyanú, remélem, anya nem tud róla. A lány nem döbbent meg, csak meglepődött, nem ilyennek ismerte az apját, habár az utóbbi időben észrevett rajta néhány furcsa változást, főleg, ami az öltözködését és az ápoltságát illette. Képzeld, apád meghibbant, esténként edzőterembe jár, ötlöttek fel benne anyja múltkori gunyoros szavai, de még így sem gondolt semmi különösre, hiszen az emberi kapcsolatok terén alig voltak tapasztalatai, nemhogy a megcsalást, de még a szerelmet sem ismerte, és az ehhez hasonló érzelmi praktikák is hidegen hagyták. Se rajongani, se gyűlölni nem tudott, érzelmileg valahol a kettő között tanyázott félúton.
Sokszor eszébe jutott, amit az a fiú mondott a parkban, csillaghulláskor, s mindannyiszor igazat adott neki: valóban úgy érezte, mintha az összes galaxis beleszorult volna a koponyájába. Az egész végeláthatatlan univerzum.
Forgács Péter (Párkány, 1963)
Író, tanár, válogatott szintű levelezési sakkozó, keresztrejtvény-szerkesztő. 2013-ban elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát, majd Háy János és Turczi István írószemináriumait látogatta. 2014-ben megnyerte a Zeusz Papucsa irodalmi pályázatot, 2015-ben az Európa Könyvkiadó Nabokov és én pályázatát, 2016-ban ő kapta a Pegazus irodalmi pályázat védnöki különdíját, 2017-ben az Arany Opus Díjat. Az első Álljon meg egy novellára! pályázat döntőse, közönségdíjasa. 2018 végén megjelent Szuperhold c. novelláskötete és Fadrusz c. kiskamaszoknak szóló könyve. A Szuperhold 2019-ben a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díj Top 10-es listájára került. Portréját Forgács Ádám készítette.