Böszörményi Péter prózája

Marko Slavkovic felvétele

Malešické csirke krumplis knédlivel

Fölmentünk az emeletre, kitártuk az ablakot, bejött a nyár. Valahol ökröt sütöttek, hallottuk a kiabálást. Holnapra én is jobban leszek, gondoltam. Apa persze lent kuksolt a puskával, hogy mikor jönnek.

Egy hete kezdődött. Esős nap volt. Nagyon esett, nagyon. Esett az eső. Más nem történt, csak Mariska néni jött át az új terítővel, de elpáholták a fiatalok. Este föltettünk egy lemezt, háromig kártyáztunk, veszekedtünk, szeretkeztünk, apa meg csak vihogott. Az a sildes sapka volt rajta. Aztán fogta a puskát, és levonult, várni, mikor jönnek. Fogalmam sincs, meg van-e töltve.

Másnap megjött Imre, kiabált, hogy ő ezt már nem bírja tovább, hogy neki is vannak jogai, meg hogy ő innen elköltözik. Megette a levest, felhúzta a nadrágját, hegyeset pökött. Aztán csak bámult kifelé az ablakon, és izzadt. Meleg volt az idei nyár, hogy a fene enné meg.

Szerdára én is jobban lettem, aztán rögtön rosszabbul, húzta is mindenki a vizet a kútból, én meg telefirkáltam a falat a legjobb ismereteim szerint. Mondom Imrének, nem azért mondom, hogy isten vagy nem isten, de templomba azért járni kell, a mindenségit neki. Hogy ő otthon is tud imádkozni, meg neki már úgyis mindegy, hogy ő már nem akar élni. Úgy vágtam nyakon, hogy eltört a kezem, hozták is gyorsan a borogatást meg mindenféle kimutatásokat.

Lengyelek érkeztek másnap délben, jöttek a portékával, a kiabálós tojással, a hűvös emuval, vezették láncon a medvét, ilyesmi. Nálunk nem akadtak emberükre, még apa is rágyújtott, hunyorgatott rendesen, de le nem tette volna a fegyvert.

Kitártuk az ablakot, bejött a nyár, távoli zsémbelés zaja. Láttam, a gyalu a helyén, nem lehet baj. Bejött a szél is. Bejött a padlásra is, meglengette Imre cipőjét, persze akkor még nem tudtuk, mint ahogy azt se, hogy ekkor már a kis Imrét hordom a szívem alatt. Másnap majd átválogatjuk a káposztát, hogy az bűzlik. Nagy a nyár. Csak két nap múlva találjuk meg, amikor már elviselhetetlen lesz a bűz.

Lövés dörrent. Úgy látszik, megjöttek.

Nem bírtam abbahagyni a röhögést.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2024/6-os lapszámában

Böszörményi Péter (1972, Kassa)

Műfordító.