Juhász Tibor: Irodalom és lakásbelsők 3. / Csapdává lett nyughely
A sarkokba szőtt pókhálókba ragadt tetemeket
egy férfi bámulta, időnként átszaladt az egyik
sarokból a másikba, egy rozoga széket húzva maga után,
hogy arra állva közelebbről tudja nézni őket.
Leheletétől úgy remegtek nyughellyé lett
csapdájukban a körbetekert tömegek,
mintha szabadulni akarnának.
Balra egy vaságy volt, hegyesszöget zárva be
a szétkapart fallal. A takarón élénk színű foltok
terjedtek, amelyek megkeményedtek,
mintha a huzat is fémmé kezdett volna válni.
A kriptává lett cellák magárahagyottsága ült az ágy
szélén, lábait a mellékhelyiséget pótló műanyag lavórba
lógatta, a kilötykölt lé befolyt a felszaggatott parketták alá,
a feldöntött poharakba, és tócsába gyűlt a férfi
súlyától kínlódó szék alatt. Ahogy az alak
lábujjhegyre állt, magassága egyre jobban recsegett,
bármelyik pillanatban alázuhanhatott volna,
de bírta a fa: a férfi ott maradt a levegőbe
ragadva, akárcsak a mozdulatlanságba halt bogarak.