Juhász Tibor: Irodalom és lakásbelsők 3. / Csapdává lett nyughely

A sarkokba szőtt pókhálókba ragadt tetemeket

egy férfi bámulta, időnként átszaladt az egyik

sarokból a másikba, egy rozoga széket húzva maga után,

hogy arra állva közelebbről tudja nézni őket.

Leheletétől úgy remegtek nyughellyé lett

csapdájukban a körbetekert tömegek,

mintha szabadulni akarnának.

Balra egy vaságy volt, hegyesszöget zárva be

a szétkapart fallal. A takarón élénk színű foltok

terjedtek, amelyek megkeményedtek,

mintha a huzat is fémmé kezdett volna válni.

A kriptává lett cellák magárahagyottsága ült az ágy

szélén, lábait a  mellékhelyiséget pótló műanyag lavórba

lógatta, a kilötykölt lé befolyt a felszaggatott parketták alá,

a feldöntött poharakba, és tócsába gyűlt a férfi

súlyától kínlódó szék alatt. Ahogy az alak

lábujjhegyre állt, magassága egyre jobban recsegett,

bármelyik pillanatban alázuhanhatott volna,

de bírta a fa: a férfi ott maradt a levegőbe

ragadva, akárcsak a mozdulatlanságba halt bogarak.