Zarándoklat turistáknak és mormotáknak

A József Attila Kör tábora, Szigliget, 2016. augusztus 23-27.

„Nekem minden egyformán buli.” Ez a Menyhárt Jenő-parafrázis tőlem származik, és csak azért merek pofátlanul saját magamtól idézni, mert mint kiderül, szobatársam, Soltész Béla az egyik titkos napló írója, és a tábor ideje alatt ilyen és ehhez hasonló mondatokat kap el tőlem (és másoktól). Valóban ezt mondom, pedig valójában túlzás, viszont a JAK-tábor tényleg mindig buli, és ha az ember minden évben megteszi az utat Szigligetig, egyfajta zarándoklat is, ami nem zárja ki a turistáskodást, azokét sem, akik egy mormota életét élik.

Szigliget

Hogy a cím és a bevezető érthető legyen, az Egy mormota nyara Németh Gábor regényének címe, a Turista és zarándok pedig a Kemény István költészetéről szóló kritikaköteté. Mindketten meg is jelennek Szigligeten, ahol Kiss Noémi, Parti Nagy Lajos és Szálinger Balázs tartanak próza-, dráma és líraszemináriumokat, ez a névsor pedig bizonyítja, hogy a szervezet a Gaborják Ádám JAK-elnök megnyitójában is hangsúlyosan említett komoly anyagi gondok ellenére igyekezett idén is színvonalas tábort szervezni. A József Attila Kör táborainak krónikája alig rövidebb az én eddigi életemnél, de szerencsére mind az alkotóház, mind pedig maga az írószervezet idősebbek nálam. És hiába van most már nekem is többéves tábori múltam, azért a kastélyban, a szemközti kávéház teraszán vagy a strandon terjengő meredek történetek legnagyobb része számomra is csak legenda, igazságtartalmukról pedig csak az alapján lehetnek halvány elképzeléseim, hogy hányan és kik mesélik el őket.

Nyersebb, darabosabb évek

Az, hogy a tíz vagy húsz évvel ezelőtti összejövetelek sokkal féktelenebbek – vagy, ahogy Németh Gábor saját könyvbemutatója előtt fogalmaz, nyersebbek és darabosabbak – voltak, mint a mostaniak, lehet az újabb generációk dicsérete és kritikája is, mindenesetre azt tapasztaljuk évek óta, hogy a leginkább lazítani és mulatni érkező fiatal vagy kevésbé fiatal írók öt napon át békésen élnek együtt Szigliget lakóival és az itt üdülőkkel. Németh Gábor (és egy másik veterán táborlakó, a most sem hiányzó Garaczi László) nevéhez fűződik a titkos naplók intézménye is: egy átlagosnak induló esten arattak frenetikus sikert azzal, hogy megjelent vagy megjelenésre váró írásaik helyett titokban készített tábori feljegyzéseiket olvasták fel, ebből a kis epizódból pedig hagyomány lett. Idén Molnár T. Eszter, illetve a már említett szobatársam, Soltész Béla a két beépített ember, én persze mindkettejükre gyanakszom, csak éppen tudósítóként nem lenne elegáns szavaznom is rájuk, mint ahogy ezt a mondatot leírni sem az, de most már mindegy.

Németh Gábor és Czinki Ferenc

Még mindig Némethnél maradva: az Egy mormota nyarának ősbemutatója az Írók Boltjában, az idei Könyvfesztivál előtt volt, ahol jómagam is beszereztem a kötetet, így aztán nem sok újdonságra számítok a Czinki Ferenc vezette beszélgetéstől és felolvasástól, mégis jól teszem, hogy nem hagyom ki. A cím egy Byron-idézetből származik: „Ha az ember levonja az életből a gyerekkort (ami vegetáció) – az alvást, evést, mosakodást, ki- és begombolkozást –, mi marad a tulajdonképpeni létezésre? Egy mormota nyara.”A főszereplő-narrátor egy helyszínvadász, aki egy vámpírfilm zárójelenetéhez keres forgatási helyszínt, emiatt mindenféle tengerpartokat keres fel, keresés és utazás közben pedig az idegenség különféle formáival találkozik. Vannak a könyvben idehaza játszódó jelenetek is a cigány-nem cigány együttélés hétköznapjainak apró rezdüléseiről, és ezeket elraktározva egészen más a zamata az est folytatásának, amikor a kávéházban egy hangos roma társaság foglal helyet mellettünk – mintha a könyv lapjait illusztrálná az amúgy konfliktusmentes szituáció.

Hogy a másik „sztárvendég”, Kemény István fellépésére is visszakanyarodjak, a Turista és zarándoknak szintén nem a szigligeti az ősbemutatója, mégis figyelmet érdemel. Szegő János először a kötet egyik szerkesztőjével, Balajthy Ágnessel, valamint a sok szerző közül kettővel, Keresztesi Józseffel és Fekete Richárddal beszélget, majd magával a róla szóló könyvről szóló beszélgetést végighallgató Keménnyel. Az első blokkban szóba kerül a recepció látványos átalakulása – a korai fanyalgó kritikák óta Keményt a legnagyobbak között emlegetik (lásd még: minden fiatal magyar költő Kemény István köpönyegéből bújt elő) –, a másodikban többek között az Adyhoz és Zrínyihez fűződő viszony is terítékre kerül. A Zrínyi név aztán akkor ugrik be nekem legközelebb, amikor vasárnap hajnalban, hogy egy igazán korai vonattal mehessek haza, hátizsákos turistaként elgyalogolok, vagy ha úgy tetszik, elzarándokolok Badacsonytördemicre a vasútállomáshoz, és egy kisebb csapat vaddisznó baktat át előttem a sötét úttesten, de szerencsére nem járok úgy, mint a költő-hadvezér.

Keszthely helyett Kaposvár

A Kemény-kötet egyébként a JAK füzetek kétszázadik darabja, az idei termésből pedig még Horváth Benji verseskötete, Az amnézia útja, illetve Nagy Katáé, az Inkognitóablak zarándokol el Szigligetre, a két szerzővel a két szerkesztő, Balajthy Ágnes és Borsik Miklós beszélget, ezt a műsort pedig ugyancsak láthattuk már a Könyvhét idején, a JAK Pikniken. Szigligeten azonban minden egy kicsit más, Borsik például elmeséli, hogy a földrajztanára, amikor beleolvasott Nagy Kata verseibe, először azt hitte, hogy a szerző férfi, és ha ez a bizonyos földrajztanár a térképen is ilyen nehezen tájékozódik, az megmagyarázza, hogy egykori tanítványa a vonatról Kaposváron leszállva miért gondolta, hogy Keszthelyre érkezett. Erről azonban már a könyvbemutató után, a kastély és a strand közötti séta közben okoskodunk. A Balatonban és a parton töltött idő amúgy a tábori napok szerves része, a magam részéről néha még az ebédet is hajlandó vagyok kihagyni miatta, és szerencsére az időjárás is kegyes hozzánk. Lehet turistáskodni, napozni és úszni, keszeget és lángost enni a sör vagy a fröccs mellé.

„Én úgy vagyok a versekkel, hogy nem olvasom őket” – jelenti ki megejtő őszinteséggel egy prózaíró a kastélyon túli világ másik fontos, sokat emlegetett helyszínén, a kávéház teraszán, ezért sem lepődünk meg azon, hogy nem hallgatja meg Bende Tamás, Hyross Ferenc, Mezei Gábor és Závada Péter beszélgetését, amit Németh Zoltán moderál. Bende Horzsolása és Hyross Tömegvonzása debütáló kötet, a Natúr öntvénnyel jelentkező Mezei és a Mész szerzője, Závada már rutinosnak számít. A Jelen! című antológia szerzőivel, Nagy Ildikó Noémivel, Gáspár-Singer Annával, Molnár T. Eszterrel és Béres Tamással a Mórai Kiadó szerkesztője, Dávid Ádám beszélget – a kötetben a tavalyi táborban meghirdetett pályázat győztes pályaművei szerepelnek. A beszélgetés a személyes élmény és a fikció összecsúszásának szép példája: Nini felismeri Gáspár-Singer Anna délegyházi nudista strandon játszódó novellájának egyik szereplőjét. A programban szerepel még Bárány Tibor beszélgetése Gálos Orsolyával, Gács Annával és Szécsi Noémivel, a téma a JAK és a Libri Kiadó közös sorozata, az ArtPop, annak kapcsán pedig egyebek mellet az úgynevezett szórakoztató irodalom és magasirodalomnak csúfolt másik oldal kapcsolata.

Versum (Urbán Bálint, Mohácsi Balázs, Nemes Z. Márió, Krusovszky Dénes, Mezei Gábor)

Ugyancsak a program része egy beszélgetés a Versum című, másfél éve indult, tavaly már minifesztivált is szervező, világirodalmi lírával foglalkozó online magazin szerkesztőivel és műfordítóival, Krusovszky Dénessel, Mohácsi Balázzsal, Nemes Z. Márióval és Urbán Bálinttal, akiket Mezei Gábor faggat. A fő csapásirányok nagyjából megegyeznek az induláskor megfogalmazottakkal: a hazai folyóirat-kultúrában szétszórtan és hiányosan meglévő műfordításokat rendszerezni kell, fontos, hogy magyar nyelven működjenek a versek, és pozitív mellékhatás, hogy a fordító tanul belőlük. Utóbbi megállapítás a fordítószeminárium résztvevői, Lesi Zoltán, Molnár T. Eszter, Zilahi Anna, valamint az osztrák Max Oravin és Gábor Fónyad beszélgetésében is elhangzik. A tábor nemzetközi programjainak sorát gazdagítja még a Solitude-délután is a görög-kanadai Louis Scoufaras kisfilmjével, valamint Lanczkor Gábor, Nemes Z. Márió, Szőcs Petra és Tóth Kinga felolvasásával. Tóth Kinga aztán Normál Gergellyel oldalán, a Tóth Kína Hegyfalu nevű formáció tagjaként egyszerre bűvöli és nyomasztja a jelenlévőket egy széttorzított gitáros, suttogós-énekélős performansszal.

Mindenki írhatna egy könyvet

Hogy mitől más az idei JAK-tábor, mint az előzőek? Például attól, hogy van MÁSIK! Lehetőséget kap ugyanis a bemutatkozásra egy másik írószervezet is, méghozzá az, amelyik nemes egyszerűséggel a MÁSIK nevet választotta magának. A felvidéki eredetű Márai Sándor Író Kör nem az első magyar irodalmi tömörülés Szlovákiában, de a SZMIT-től, vagyis a Szlovákiai Magyar Írók Táraságától eltérően nemcsak szlovák állampolgárok számára nyitott. Az asztal körül helyet foglaló, Pion István moderálásával beszélgető és felolvasó két slammer, Dékány Nikolett és Laboda Róbert ugyan felvidéki, ahogy a prózaíró Mucha Attila is, felesége, Mucha Dorka azonban echte budapesti, így a közönség rögtön bizonyítékot kap a nyitottságra. Labodáék elmondják, hogy Szlovákiában nem egyszerű elindítani bármilyen magyar nyelvű kulturális mozgalmat, hiába kicsi az ország, nagyok a távolságok, és amit sikerül Pozsonyban vagy Komáromban megvalósítani, abba nehéz bevonni az úgynevezett Vadkeletet, a Magyarországra és külföldre való elvándorlásról nem is beszélve.

Dönciről (Vass Norbert, Kamondy Ádnes,Bárdos Deák Ágnes, Krausz Tivadar, Kiss László)

Kissé kilóg az irodalmi programok sorából Dénes József Szökésben című memoárkötetének bemutatója, valahogy mégis nagyon illik ide, mivel a könyvben megidézett zenei szcéna és a JAK hőskora nehezen választhatók el egymástól. Dönci a ’80-as évek undergroundjának két emblematikus zenekarában, az Európa Kiadóban és a Balatonban is gitározott, de írt dalokat a Neuroticnak is, a ’90-es években pedig játszott a Vidámparkban és a Hit Gyülekezetébe megtérők zenekarában, az Ámenben. Utóbbi megtérési (és kitérési) hullámról is szó esik a könyvbemutatón, és persze Dönci szenvedélyeiről és problémáiról, kapcsolatáról Kamondy Ágnessel, aki a beszélgetés egyik résztvevője a Döncit szintén egytől egyig személyesen ismerő Bárdos Deák Ágnes, Kiss László, Krausz Tivadar, valamint az újabb generációhoz tartozó Vass Norbert mellett, aki az intézetis múltú, autodidakta, sokat olvasó és nagy kedvvel sztorizó gitáros kéziratait szerkesztette. A személyes érintettségek miatt csapongó, impulzív, néhol zavarba ejtő a beszélgetés. Bárdos Deák idézi a nem elsősorban íróként ismert Döncit, aki szerint mindenki írhatna egy könyvet, és ez a bon mot éppen jó helyen van egy szigligeti JAK-táborban.

a Medosz terasza

De ha már egy könyvet író gitárosról van szó, meg is fordíthatnánk: mindenki gitározhatna. Ez annak kapcsán jut eszembe, hogy az idei tábor éjszakai élete a kastély helyett – legalábbis eleinte – a hegyi szálláson zajlik, ahol a büfé kínálata és nyitva tartása erősen korlátozott, nincs zene és nincs tánc, de még egy gitár sem kerül elő. A kastélyt tavaly újították fel, a felújítás pedig nagyjából sterilizálást és a férőhelyek számának csökkenését jelentette, ezért került a társaság fele akkor a Szentesi Üdülőtáborba, idén pedig a még annál is távolabb eső antalhegyi Medosz Vendégházba, és bár nappal a kánikula, éjjel a hullafáradtság miatt hagynánk ki a húszperces gyaloglást, a kilátás a Balatonra és a fiatal íróknak ritkán járó bőséges svédasztalos reggeli sok mindenért kárpótol. De visszatérve Dönci könyvére, kiderül róla, hogy értelmezhető szépirodalomként, kordokumentumként pedig mindenképpen, akárcsak Para-Kovács Imrének Menyhárt Jenővel készített, ugyanezt a korszakot feldolgozó interjúkötete, az Amerika Kiadó. És ha már Menyhárt Jenőnek minden egyformán popzene, akkor nekem ugyebár minden egyformán buli. Ezt a tudósítást megírni mindenesetre az volt.

Szarka Károly

(A fotók a szerző felvételei)

(1984, Mosonmagyaróvár) A Nyugat-Magyarországi Egyetemen diplomázott. Jelenleg Budapesten él, szabadúszó újságíró, a tudósítások, interjúk, kritikák mellett néha tárcákat, novellákat is ír. Cikkeit többek között az Articsóka, a Bárka, a Drót, az Élet és Irodalom, a FÉL, az Irodalmi Jelen, az Irodalmi Szemle, a Kortárs, a Librarius, a Litera, a Műút, a Napút, a Népszabadság, a Népszava, a Prae.hu, a Revizor, a Tiszatáj és a Szifon nyomtatott és online felületein publikálta. Tagja a József Attila Körnek és a Fiatal Írók Szövetségének. Egyszer azt mondták róla, ír, mint a gödény.