Hajnal Zsolt: A vérszívó Diplodocus. Adalék El Kazovszkij szubjektum-kép(zet)éhez (tanulmány)

„Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.”

Pilinszky János

Az Állatsereglet¹ című versciklusból sajnos egyetlen darabot sem emeltek át a posztumusz megjelent Homokszökőkút című El Kazovszkij- kötetbe, pedig az oeuvre egyik domináns kérdésének, a természet(es)hez való viszonyulás átfogóbb megértéséhez elengedhetetlen adalékul szolgál. Még egyszer e szó: adalék, vagyis szupplementum. Kazovszkij egész költői munkásságára, illetve a vele készült interjúanyagra kiterjeszthető a Derrida nevéhez fűződő szupplementaritás, vagyis a „kiegészítés” fogalma. A szupplementaritás ambivalenciát vet fel: úgy tűnhet, a kiegészítő elem kevésbé fontos annál, mint amit kiegészít – mivel csak adalékként szolgál annak teljességéhez -, ugyanakkor maga a kiegészítés rendelkezik azzal a többletértékkel, ahogyan éppen általa válik egésszé a nem egész.² Ugyanez a kontraszt színezi a Kazovszkij képi világában uralkodó kép-szöveg viszonyok hierarchikus rendszerét feltételező véleményütközéseket, de mivel nincsen „zárt totalitás, az

egészek felnyílnak, feltárják kiegészítésre szoruló, nem teljes természetüket”³ – s világossá válik, hogy teljesen ésszerűtlen abbéli értelmezői törekvésünk, hogy letegyük voksunk a festői vagy költői életmű, a képi vagy szövegbeli regiszterek szuperioritásának vonatkozásában. így az Állatok elemzése során is az az elsődleges szempont, hogy komplexebb képet kaphatunk-e arról, amit nyelvünkben mindössze két fonéma együtthang- zása kódol, oly egyszerű kiejteni, megfogalmazni konkrét jelentését viszont már annál bonyolultabb. Ez az Én.

Az Én Kazovszkij korai verseiben rendszerint a hiperbatonra keresztelt mondatalakzat használatával szólal meg, vagyis logikailag sokszor összefüggéstelennek tűnő, az előző gondolatmenetet folytonosan megakasztó sorokban. Igazi francia kertben bolyongunk hát olvasásuk során, az elvadult magánmitológiai mondatlabirintusokban pedig minduntalan azokkal a „szörnyekkel” találkozunk, amelyek a vizuális ábrá- zoltság tekintetében kevesebb szerepet kaptak ugyan az életműben, az interjúk során viszont újra és újra felhívta rájuk a figyelmet a művész, mintha ezzel eligazodási pontokat kívánt volna nyújtani. Ez az összetett Én többek között olyan nyilatkozatokat tett önmagával kapcsolatban, hogy „első helyen a természettudomány állt”,⁴ s ha a Szovjetunióban marad, akkor mindenképpen valamilyen természettudós vált volna belőle.⁵ „De mellette ugyanúgy ott volt az állatkert, az állatok imádata, aztán az ásványok gyűjtése. Sokáig ezért akartam mineralógus lenni, de persze őslénykutató is, meg mindenféle más, ahogy a legtöbb gyerek”.⁶

Ez a gyermekekre jellemző, és úgy tűnik, a gyermekkorból átörökített lázas megismerési vágy is közrejátszhatott abban, hogy Kazovszkij lehetőséget identifikációs modelljeinek megjelenítésére. Ahogyan azt látni fogjuk, Kazovszkij a versben feljegyzett animális jelenségek útján saját identifikációs modelljéről ír. Ez azért is érdekes, mert a vers azzal a két sorral kezdődik, hogy „Jöttek az állatok a küszöbömre / Örültem, hogy van védelmem”,⁸ vagyis tükörpozícióból szólal meg a lírikus énje, önmaga az, akitől fél, és aki elől védelmet remél.

A Kazovszkij képregényes oeuvre-jén, Edvard Schön nürnbergi fametsző elnevezésével élve vexierbildjén, azaz rejtvényképén végigvándorló vegyes állat – és ezt már számtalanszor leírták -, a mindenkori szubjektum megtestesítője. A hazánkban a kutatásterületét megillető recepcióval sajnos mai napig nem rendelkező, interdiszciplináris módszertanú ökokritika kitüntetett figyelmet szentel a kérdésnek, hogy hol is húzódnak az állatok és emberek közötti határok, behatárolható-e a két faj természetbeli halmaza által kimetszett unió. A vegyes állat alkalmas figura volt Kazovszkij számára, hogy materializálni tudja benne identitását: biológiailag női testét, homoszexuális férfi nemi szerepét, az emigrációt követően pedig kora gyermekségétől kezdve legfőbb kifejezőeszközének, orosz anyanyelvének elvesztését és egy új kultúrkörbe való integrációját. Bár az öndefiníció ezen példája elsőre talán unikálisnak tűnhet, hasonló modellekre azért akad példa a világirodalomban. Aldous Huxley is „vegyes lényeknek” tartotta az embereket, mi több egyenesen a kétéltűek (Amphibia) osztályával azonosította őket.⁹ Magáról erről a sehonnai, vándorló létezésről Kazovszkij így nyilatkozott: „(…) a Szovjetunióban ugyanolyan lehetetlen, használhatatlan őshüllő vagyok, mint Budapesten. A legjobb esetben kuriózum, múzeumi példány (…) Itt azt mondják rólam, hogy azért vagyok ennyire beépíthetetlen, mert ott élek, ott meg azt, hogy összes abnormalitásom innen származhat.”¹⁰

Azért is volt fontos idézni az alábbi interjúrészletet, mert Kazovszkij kivételesen őshüllőként aposztrofálta benne saját magát. Az Állatok első strófájában azt olvashatjuk, hogy „Jött a diplodocus is / Fél évszázadig tanítottam, hogy tiszteljen / Hogy hallgasson a kezek és lábak kéréseire / És ne egyen embert”.¹¹ Kazovszkij egy köztudottan növényevő állatról jelenti ki, hogy az Állatokat magában foglaló Állatsereglet versciklus mottójaként egy Csukovszkij-gyerekvers részletét választotta. Bár Kazovszkij az első hatsoros strófát nem tüntette fel, a további gondolatmenet tekintetében elengedhetetlen, hogy a költemény ezen részének nyersfordítását is közreadjam:

„Murocskának füzetet adtak,
Mura rajzolni kezdett.
–   Ez egy kócos fenyő.
Ez egy kiskecske.
Ez egy szakállas nagybácsi.
Ez egy ház kéménnyel.

–   Mi ez az
érthetetlen, különös lény
Tíz lábbal,

Tíz szarvval?

–   Ez a csúnya öklelős, harapós,
Az én fejemben
született meg.

–   Miért hajítottad el
a füzetet,
Hagytad abba a rajzolást?

–   Mert félek tőle.”⁷

A versben megszólaló kislány, Murocska rajzán egy a lélektanban alkalmazott tematikus rajzvizsgálati módszer elemei kapnak kitüntetett szerepet. A ház-, fa-, ember-rajzteszt (HTP) információszerző eszközként egyfajta feldolgozó mechanizmust maga után vonó projektív értékével igyekszik szavak nélkül beszédre bírni a gyermeklelkeket. Kézenfekvő, hogy az emberrajz nyújtja az egyén számára a legközvetlenebb önarckép-projekciós le kellett szoktatnia a húsról, vagyis szocializálnia kellett, hogy az emberre nézve ártalmatlan legyen. Ebben az olvasatban ugyanolyan társas, ugyanakkor köztes lénnyé válik, mint a kutya vagy a vegyes állat, ami egyszerre részese és kiszolgáltatottja az emberi természetnek. Ismerve Kazovszkij húshoz fűződő Francis Bacon-i viszonyát, az idézett sorok lényege abban foglaltatik, hogy az alanyi költő szemszögéből nézve nem létezhet(ett) olyan élőlény, amelynek komfortérzete és fennmaradása ne a hús fogyasztásától függött volna, az elbeszélő szemszögéből a szocializált társadalom részesévé válni pedig paradox módon éppen az egyént létezésében meghatározó legelemibb ösztönkésztetés kontrollját vagy maradéktalan elfojtását feltételezi – ellenkező esetben marginalizálódik és kitaszítottá válik; a természet korcsává, a tudatos fajállomány fölös selejt- jévé. Az étkezés az egyike azoknak a hétköznapi aktusoknak, amelynek kondicionált voltában a kulturált ember programja leglátványosabban kifejeződik. Ezeket a kötelező érvényű szokásokat kezdi el ironikus hangnemben listázni egy helyütt a versben a költő, mintha egy kisgyereknek adna intelmeket a rendes viselkedést illetően, rámutatva ezzel azok konstruált, ebből kifolyólag pedig nevetséges voltára: „Nem illik a szőnyegre köpködni, / Még kevésbé – / Önmagunkkal beszélgetni. / Ezért vele a mellékhelységben ülünk, / Ott senki se hall meg minket.”¹² „Elég talány van a szájban / Hogy kipreparáljuk a köpést – / Kifogástalan rend”¹³ – írja Kazovszkij, megelőlegezve, hogy a tizenhárom strófás versben majd az orális fixáció tematikus láncára fűzi fel nyers és darabos mondanivalóját.

A herbárium-irodalom jellegzetessége, hogy a századokon át szerzett tapasztalatok alapján igyekszik tájékoztatnia domesztikált környezetben termesztett vagy a vadon termő gyógynövények, füvek káráról és hasznáról, ezeket az ismereteket pedig az individuum és a lélek szférájára kiterjesztve arról, hogyan is orvosolhatóak az ember hétköznapi problémái. Kazovszkij Herbárium című ciklusának elemzésére jelen tanulmány keretei nem nyújtanak lehetőséget, viszont az Állatodban ugyanúgy tetten érhetjük a bölcs javas hangjának artikulálódását. „Köpjétek ki a villákat és a késeket, / Valamikor táplálkozni is kell; – / Mind növekedésben vagyunk.”¹⁴ – szól Kazovszkij parainézise az étkezési etikett mellőzésével a táplálkozás általa preferált módszerének integrálására való buzdítással, ez pedig az eszköztelen és telhetetlen bekebelezés. Az evőeszközökkel szembeni averzió egyfajta infantilis pozícióból való megszólalást sejtet, ahonnan az effajta szocializációs instrumentumok használata értelmetlennek és feleslegesnek tűnik, hiszen a „növekedésben levés” mint a természetes fejlődési folyamat egyik stációja mintha ürügyként szolgálna arra, hogy legitimmé tegye az ösztönszintű cselekedetek elkövetését és gátlástalan megélését az imént megnevezett stáció eredményes abszolválásához. A köpés orális aktusát Kazovszkij már a vers második strófájában bevezeti, s összesen háromszor fordul elő a szakaszok folyamán. Az undorérzet és köpés közti kapcsolat arra mutat rá, hogy a szubjektum pszichikumának mélyrétegében jelen van egyfajta koprofil attitűd, vagyis a parafíliák, szexuális devianciák azon fajtája, amely „undorító dolgok” – a leggyakoribb esetben széklet – lenyelésére késztet, ebben a vonatkozásban a köpés ellenreakcióként jön létre a koprofíliával szemben.¹⁵ Az „undorító dolgot” jelen esetben az a normarendszer jelenti, amely irányadó és lekövetendő mintázatként a társadalmilag akceptábilis cselekvések elvégzéséhez szolgál, vagyis a protokoll Kazovszkij versében felszámolandó konstrukció csupán.

„Szürke acélmagként” repül el előttünk a harmadik strófában egy másik vegyes állat, „Az őrült denevér”, a repülni képes emlősállatok csoportjának egyedüli képviselője.¹⁶ Hogy itt is az önképalkotás egyik komponensével van dolgunk, arra elsősorban abból következtethetünk, hogy a fent idézett hasonlítót Kazovszkij Váradi Júliával való beszélgetésében az önészlelés meta

forájaként használta: „az én esetemben talán egy kemény acélgolyó van legbelül… (…) Az acélgolyó, vagy egyszerűbben szólva egy belső állandó önészlelés, talán nagyon sok emberben megvan. De akiben kevés az önismeretre való késztetés, az nem meri vállalni saját magát. Az én esetemben ez a belső »mag« nemcsak a tudatalatti magmájából áll, hanem a reflexiók és önreflexiók tömegéből is.”¹⁷ A versbeli hasonlított, a vérszívó denevér annak specifikus táplálkozási szokása végett ösz- szekapcsolódott a kannibalisztikus vámpír mitologikus alakjával, Kazovszkijnak pedig megfelelő vehikulumot biztosított ahhoz, hogy szimbolikusan beszélhessen általa bekebelező attitűdjéről – az életmű vége felé a festményeken a vegyes állat szárnyakkal a hátán van megjelenítve (Elszáll a lélek?), ezzel pedig az egyébként is hibrid élőlény a denevérhez hasonló, repülni képes emlősállattá lényegült át.

A pályája elején Kazovszkij megkötözött-be- csomagolt aktokat festett, ezeket a munkáit pedig egyedi és egyben eltárgyiasító módon csendéleteknek nevezte, mert a csendélet „mindig valami nagyon vonzó dolognak az ábrázolása”.¹⁸ Kazovszkij dehumanizáló és tipikusan hedonista festőként magukat felkínáló ételekként szerette volna megjeleníteni az emberi testeket, de senki nem látta gyönyörűnek azt, amit a festő annak látott, „a barack szeméből mindenki a szabadságvágyat, a szőlő helyzetéből meg az alávetettséget, sokszor egyenesen a nők alávetettségét és hasonlókat olvasta[k] ki, aminek persze az akkori kontextusban azonnal politikai jelentése is támadt”,¹⁹ pedig Kazovszkijt semmi ilyesminek az ábrázolása nem foglalkoztatta. A művész Földényi F. Lászlónak beszélt a pusztítás iránti élettani vágy mint az emberi természet egyik immanens és lényegi sajátosságáról:

„E.K.: (…) A halandóság miatt az ember elpusztítható, de ugyanakkor minden élőlény pusztít is, hiszen abból élünk, hogy el kell fogyasztanunk valamit. Valakire nézve mindig veszélyesek vagyunk.

F.F.L.: A leginkább arra, akit szeretünk. Ahogyan Fassbinder Quarelle-jében éneklik: „Each man kills the thing he loves”.

E.K.: Még mielőtt azonban valaki azt feltételezné, hogy ez valami különlegesség, gondoljon arra, hogy eleve a táplálkozás során az ember azt eszi meg, amit szeret.”²⁰

Kazovszkij a Carnivorákra, vagyis a ragadozók osztályára jellemző archaikus kegyetlenséggel szerette volna bekebelezni rajongásának mindenkori tárgyait, a nőies szépségű fiatal fiúkat, akiket viszont biológiai meghatározottságai révén sosem tudott vágyainak megfelelően birtokolni. Christina von Braun gender-teoretikustól származik az elmélet, miszerint „a férfiasságot a nézés definiálja, a nőiséget pedig az, hogy nézik”.²¹ Te- átrális művészetében a passzív szépséget megtestesítő látványobjektumait áthat(ol)ó tekintetével, vagyis a nézés fallikus hatalmával tette magáévá.

A penetráció egy másik képletes formájával, így pedig az önészlelés egy újabb lépcsőfokával van kapcsolatban az őrült denevér (röp)képe. Mik a táplálkozás legfőbb eszközei? A fogak. A fogak pedig a denevérek és a kannibalista vámpírok elsődleges attribútumai. Mindezek ismeretében egészen egyszerűen dekódolhatóvá válik, hogy Kazovszkij, aki saját elmondása szerint egész életében arra vágyott, hogy normális homoszexuális férfi lehessen,²² miért tartotta szükségesnek kihangsúlyozni a denevért – áttételesen pedig vele együtt a vámpírt -, állatseregletében: a fogak fal- likus szimbólumként a vérszívást, harapást a ko- itusz szublimált metaforájaként jelenítik meg. Mi több, az orális agresszivitás ikonográfiáját megtestesítő vámpír esetében a nemi jegyek ugyanúgy keverednek, mint ahogyan az az orális fixátióit verbálisan és képileg „hadaró” Kazovszkij esetében történt. A száj egy olyan második vaginális nyílás, amelyikkel bármelyik férfi rendelkezhet, a fogak pedig olyan fallikus eszközök, amelyeket bármelyik nő birtokolhat, így a vámpír „a testnyílás nőies attribútumában rejti a behatoló szerszám férfias attribútumát”,²³ ezzel pedig a folklórban ismert Vagina dentata, vagyis a harapós női nemi szerv orális variánsának egyedi reprezentátorává válik.

Az orális fixációk tematikus centruma felé gravitáló Állatok lehetőséget ad a táplálkozásról való kontempláció egy másik szintjére, hiszen a szupplementumok ismeretében feltételezhetjük annak lehetőségét, hogy szintén a látványobjektum birtoklására irányuló vágy húzódik meg szimbolikusan Kazovszkij folytonos istenkeresése és hívővé válásának igénye mögött is. Kazovszkij úgy aposztrofálta anyanyelvének elvesztését, hogy „megfosztottak a legerősebb fegyveremtől”,²⁴ vagyis metaforikusan a számára legfontosabb fallikus jegytől. Élete utolsó interjújában vallott arról, hogy Jerzy Andrzejewski: A paradicsom kapui című könyve elolvasása után tudatosult benne, hogy csak egy kasztrált szerelmét élheti át, hiszen a megfelelő férfitest hiányában sohase birtokolhatja a szeretett fiút, nem lehet az övé az a „mélységesen női lény, befogadó, lágy, a gyereklány és a fiatal nő közti keverék, a teljes befogadó barlang, anyai öl (…) egy fiútestben, egy fiúszépségben”.²⁵ Láthatjuk viszont, hogy a kasztrációs élmény tudata már sokkal korábban jelen volt Kazovszkijnál. Amikor úgy fogalmazott, hogy „az életem tulajdonképpen a hit kereséséből áll”,²⁶ akkor nemcsak arra utalt, hogy a hit gyógyír a halálra, hiszen kitágítja az időt (vagyis Szaturnuszt, aki felfalja fiát, vagyis minket), hanem a (farkasét)vágy beteljesülése iránti sóvárgásáról is vallott. Szent Ágoston a keresztények Istennel való kapcsolatát a csecsemő anyamellhez való viszonyához hasonlította: „Ugyan mi volnék magamnak nélküled? És mi vagyok, ha jól érzem magam? Csupán tejedet szívó csecsemő. Élveződ, én romolhatatlan étkem”.²⁷ A katolicizmusban az oltalmazó anyai öl képe ugyanakkor leválik az anyai test képzetéről és egy apai jellegzetességekkel bíró, felsőbbrendű instanciával párosul, a hit posztulátumai pedig biztosítják a hívő szubjektumot a szeretet örökkévalóságáról.²⁸ Az anyai és apai minőségek ilyesfajta keveredése azt a fajta androgün szubsztanciát eredményezi, amelyet Kazovszkij látvány- és vágyobjektumaiban folytonosan szakralizált. Amikor szentáldozás idején az atya Krisztus testeként átnyújtja a hívőknek az ostyát, azzal együtt szimbolikusan a mindenható Atya (és ezzel együtt a legfőbb autoritást kódoló apa) testével való egyesülés lehetőségét is felajánlja, így nyílik lehetőség a homoszexuális vágyak szublimálódására.²⁹

Utolsó önarcképét vázolja fel a tapír képében, amely „Disznónak tűnik, / de a lovak nemzetségéből való”, és amelyről legfontosabb információként azt tudhatjuk meg, hogy „Fajtáját kiszorította a szűk világ”.³⁰ Szikszai Károlynak mondta Kazovszkij a vegyes állatról, hogy „néha eltapíro- sodik kissé”,³¹ tekintve pedig, hogy az Állatsereglet 1966 és 1973 között született verseket foglal magában, Kazovszkij 1964 és 1968 között Magyarországon gimnazista, az Állatok pedig az első darab a ciklusban, kronológiailag úgy tűnik, hogy a ta

pír a legkorábbi előképe a ma jól ismert vegyes állatnak. A tapír a földtörténet szakaszainak folyamán jobbára semmit sem változott, Alfred Brehm természettudós állatrendszertani enciklopédiájában pedig egyenesen „eleven fosszília”-ként írja le a magányosan élő állatot.³² Központi szerkezeti elem a versben a disznó és a ló képének ütköztetése, mivel az otthoni környezetben tartott állatok sorsa – így a disznóé is -, leggyakrabban az, hogy levágják húsáért, egyfajta áldozatszerep az övék, de ez csak látszólag érvényes a fentebb említett állatra, hiszen a lovak kékvérű nemzetsége a korcs- ság áttételes arisztokratájává teszi a lényt. Most akkor ilyen is, olyan is? Szörny is, meg nem is? Ez a fajta állandó osztillálás, közeledés és távolodás az egymással szemben álló minőségek között, ezáltal pedig az adottnak vélt megkérdőjelezhetősége az, ami igazán megnehezíti Kazovszkij életművének értelmezését, hiszen láthatjuk, hogy a kanonizálttá vált piktori munkásság hatókörén kívül eső adalékok beemelésével sincs sokkal könnyebb dolgunk az interpretációt illetően, mert ha minden viszonylagossá lesz, akkor az értelmezés fundamentumát jelentő legalapvetőbb konvenciók megkérdőjelezése is szükségessé válik. Kazovszkij munkásságára kiterjeszthető a művészettörténeti anamorfózis terminus, amely azokat a felismerhetetlenségig torzított alkotásokat jelöli, amelyek csakis egy különös nézőpont vagy specifikus tükörtárgy segítségével válnak láthatóvá.

A vers zárlatában jegyzi meg ironikusan Kazovszkij saját sorsával kapcsolatban, hogy „Koromsötét sors / Nincs feketébb csillámpala”.³³ Ironikusan, hiszen a negatív töltetű jelző alkalmazásával az egyénre kiszabott fátum terhesként hat a beszélő pozíciójából tekintve, ugyanakkor a sorsra kiterjesztett metafora használata, a csillámpala, amely az őskor óta földünk egyik alapkőzete, poétikailag természetes jelenségként, a földtörténet kezdetétől meglévő és lekövethető (vad)nyomként, mintaként kódolja azt („Nincs kuszább nyom / Mint a legelső nyom”).³⁴ Ahogyan az interjúiban, ugyanúgy lírájában is a képi oeuvre kommentálására, kiegészítésére törekedett Kazovszkij, éppen ezért tekinthető a posztumusz kiadott és világhálóra került költői és sajtóanyag, illetve a még napvilágot nem látott hagyaték szupplementumnak. Ez ugyanakkor a látszólag összeegyeztethetetlen animális és emberi attitűd összeférhetőségének is kifejezője, hiszen egyedül az ember hiányaiból építkező lény, Kazovszkij emlékműveit és panoptikumait pedig a hiány szülte szenvedés emelte a magasba. Az Állatokban is arra törekedett, hogy minél érthetőbben artikulálja azt a stigmatizált identitáskonstrukciót abban a tér-idő kontinuumban, amelyben „nincs erdőszél a vadak számára”.³⁵ Beszélni akar róla, hiszen „hasznos beszélnünk / Mérsékelt szenve- dés”.³⁶ Erre vonatkozik a tizenegyedik strófa, Az éjjeli hal dalocskája, amelyben „A nagy égi hal”, vagyis a versben a Holdat majdnem felfaló Cet kozmikus képe Jónás történetét előhívva Krisztus háromnapos pokoljárásáig kalauzol el bennünket szimbolikusan.³⁷ Polcz Alaine jegyezte meg nagyon találóan, hogy a folytonos verbalizálás iránti vágyunk a primitív néphit tapasztalataiból eredeztethető, hiszen a démon megnevezésével együtt a félelemről és annak okairól is beszélünk, így pedig megtörjük a rontást, enyhül a fájdalom.³⁸ Ha már nem tudhatjuk a kérdésre a választ, miszerint „Hány ezer év alatt / Lesz áttetszőbbé a csillámpala?”³⁹

—

1 El Kazovszkij: Állatsereglet. Ford. Erdei Ilona, El Kazovszkij Alapítvány, http://elkazovszkij. hu/uploads/images/dokumen- tumok/vers02.pdf (Letöltve: 2016. 09. 18.)

2 Bókay Antal: Bevezetés az iro¬dalomtudományba. Digitális Tan¬könyvtár, http://www.tankony vtar.hu/hu/tartalom/tamop 425/2011_0001_520_bevezetes_ az_irodalomtudomanyba/ch10. html#id532521 (Letöltve: 2016. 09. 18.)

3 Uo.

4 Marton Éva: Látogatóban El Kazovszkijnál – A Galatheák mindig férfiak voltak. Marton Éva beszélget El Kazovszkijjal. Lugosi Lugó László fotóival. Artmagazin Online, 2007/1, http://www. artmagazin.hu/artmagazin_ hirek/latogatoban_el_kazov szkijnal_-_a_galatheak_min- dig_ferfiak_voltak….955.html (Letöltve: 2016. 09. 18.)

5 Váradi Júlia: Csillapíthatatlan kíváncsiság. El Kazovszkij festő. Magyar Narancs, 2005/5. (02. 03.), http://magyarnarancs.hu/film2/ csillapithatatlan_kivancsisag_ el_kazovszkij_festotilde-52886# (Letöltve: 2016. 09. 18.)
Rádai Eszter: „Arra vágytam, hogy »normális« homoszexuális férfi legyek” El Kazovszkij képzőművésszel Rádai Eszter készített interjút. El Kazovszkij Alapítvány, http://elkazovszkij. hu/interjuk/nyomtatott/1070/ra- dai-eszter-arra-vagytam-hogy- normalis-homoszexualis-ferfi- legyek-/ (Letöltve: 2016. 09. 18.)

7 Kornyej Ivanovics Csukovszkij: Öklelős. In El Kazovszkij: Állatsereglet (1966-1973). http:// elkazovszkij.hu/uploads/ images/dokumentumok/vers02. pdf (Letöltve: 2016. 09. 18.)

8 Kazovszkij: Állatsereglet, 3.
9 Erik Fredriksson: The Hu¬mán Animál. An Ecocritical View of Animál Imaginary in Aldous Huxley’s Brave New World. Halmstad University, Studentthesis, 2013., https:// www.diva-portal.org/smash/ get/diva2:650271/FULLTEXT01. pdf (Letöltve: 2016. 09. 18.)

10 Rényi András: A túlélő árnyéka. Az El Kazovszkij életmű (kísérő¬füzet). Szépművészeti Múzeum – Budapest, 2015, Magyar Nem¬zeti Galéria, 28.
11 Kazovszkij: Állatsereglet, 3.

12 Kazovszkij: Állatsereglet, 8.
Kazovszkij: Állatsereglet, 3

14 Kazovszkij: Állatsereglet, 8.
15 Ferenczi Sándor: A pszicho¬analízis haladása. Értekezések. Budapest, 2005, Neumann Kht., Magyar Elektronikus Könyvtár, http://vmek.oszk. hu/04700/04721/html/index.htm (Letöltve: 2016. 09. 18.)
16 Kazovszkij: Állatsereglet, 4.
17 Váradi: i. m.
18 Rényi András: A csendélet színpadai. El Kazovszkij Alapítvány, http://elkazovszkij .hu/interjuk/ nyomtatott/1068/renyi-andras- a-csendelet-szinpadai-/ (Letöl¬tés: 2016. 09. 18.)
Uo.
20 Földényi F. László: Valakire nézve mindig veszélyesek vagyunk. Beszélgetés El Kazovszkijjal. El Kazovszkij Alapítvány, http:// elkazovszkij.hu/interjuk/nyom tatott/1017/foldenyi-f-laszlo-va lakire-nezve-mindig-vesze lyesek-vagyunk-beszelgetes-el- kazovszkijjal/ (Letöltve: 2016. 09. 18.)
21 Csehy Zoltán, A meztelen férfi, avagy a pénisz az erotikán túl, Új Szó, 2013. június 8., http://ujszo. com/napilap/szalon/2013/06/08/ a-meztelen-ferfi-avagy-a- penisz-az-erotikan-tul (Letölt-ve: 2016. 09. 18.)
22 Rádai: i. m.
23 Király Jenő: A film szimbolikája. A fantasztikus film formái. II./1. Magyar Elektronikus Könyv-tár, http://mek.oszk.hu/14800/ 14808/pdf/14808_1.pdf (Letölt¬ve: 2016. 09. 18.), 148-149.
24 Kristóf Attila: Az elveszett nyelv. El Kazovszkij Alapítvány, http://elkazovszkij.hu/interjuk/ nyomtatott/1066/kristof-attila- az-elveszett-nyelv/ (Letöltve: 2016. 09. 18.)
Rádai: i. m.
26 Kristóf: i. m.
27 Szent Ágoston: Vallomások. IV, I, 1. Ford. Városi István, Buda¬pest, 1987, Gondolat, 96.
28 Julia Kristeva: Kezdetben volt a szerelem (Pszichoanalízis és hit). Budapest, 2012, Napkút Kiadó Kft., 41-43.
29 Uo., 61.
30 Kazovszkij: Állatsereglet, 4-5.
31 Szikszai Károly: Emlékművekben gondolkozni. Beszélgetés El Kazovszkij képzőművész¬szel. El Kazovszkij Alapítvány, http://elkazovszkij.hu/interjuk/ nyomtatott/1067/szikszai-ka roly-emlekmuvekben-gon dolkozni-beszelgetes-el-kazov szkij-kepzomuvesszel/ (Letölt-ve: 2016. 09. 18.)
32 Alfréd Brehm: Az állatok világa. Magyar Elektronikus Könyvtár, http://mek.oszk.hu/03400/ 03408/html/279.html (Letöltve: 2016. 09. 18.)
33 Kazovszkij: Állatsereglet, 10.
34 Uo.
35 Kazovszkij: Állatsereglet, 5.
36 Kazovszkij: Állatsereglet, 7.
37 Kazovszkij: Állatsereglet, 9.
38 Polcz Alaine: Gyászban lenni. Budapest, 2000, Pont, 14-15.
39 Kazovszkij: Állatsereglet, 10.