Filip Tamás versei

Andy Travin Johnson felvétele

Autóval, éjszaka

Ne műhold vezessen, hanem
az igazi. És ne zavarjon, ha félre-…
Ott lesz a dolgod, ahol találod magad.
Túl az árkokon, túl egy hídon,
vagy kettőn, váratlanságok erdejében,
majdani talpfák között, melyek
jövőjükbe zártan még állnak.
Magasabb szempontból nézve
kicsiny vagy, de ma annyi
holdfény csorog le rajtad, hogy
a hínárból szőtt hálón átbújva
kiúszol a végső vizekre, ahol
a vers helyetted mondja ki, hogy
már nem tartozol –

Torony és lehelet

Emlékezem, mint egy föld
alatti koponya. Fülelek. Semmi zaj.
Aztán végigmotoznak a morzejelek,
keresztüldöfnek a röntgen-sugarak.
Azt mondják, nem vagyok beteg.
Emlékszem sziklacsendre és szikrazajra,
zárthelyin szabadkézi rajzra,
késdobáló szavakra,
tévedésekre és illatokra, ahogy
ülünk a szegénység léghajójában, és
emelkedünk, igazságszagú vándorok,
míg a többiek egyhelyben maradnak.
Milyen magas a hajdani ég!
Belefért minden madár és denevér,
minden torony és minden lehelet,
belefértek a felhők, a látszat és a képzelet.
Az ereszkedésről nincsenek emlékeim.
Lehet, hogy most is ugyanott vagyunk,
csak a föld jött hozzánk közelebb?

Városkép élőkkel és egy halottal

Azt hiszem, épp nyerésben vagyok,
hát észre sem veszem, hogy sorsomat
harapják patkányok, aligátorok.

Néhány rándulás után kimúlnak
bennem az ideghálókba gabalyodva
vergődő gondolat-denevérek.

A csőcselék halálos morzsákat
szór a főtéren kavargó galambok közé,
de a szökőkútba hullott leveleket
aranyhalakká öltözteti a fény.

Két selyemruhás öregasszony ma is
várja a trónörököst. Másnak egy életre
sok lenne ennyi hiábavaló várakozás,
nekik egy napra is kevés.

Világtérképpel takarnak le egy embert,
aki a villamos alá esett. Megemelem
a kalapom, amikor az utcasarkon
halottaskocsi fordul be érte.

A térkép nem kell senkinek,
összehajtom, hazaviszem.
Nézem a vérfoltokat rajta,
nagyobbak, mint a tengerek.

Sebed a világ, ismeretlen halott.
Legalább tudnám a neved.

Bemutatkozom:

Paprikajancsi vagyok,
vegyenek hát komolyan.
Ne lepődjenek meg,
a königsbergi nap
sápasztott ilyen pirosra.

Meg a bor, amit ittam.
Vén tőkékről szüretelték
a szőlőt, vénasszonyok
taposták, áldott legyen
a lábuk nyoma.

A siralomvölgyben
van egy siralomház,
ma éjjel azt nézzük meg.
Túránk hajnalban ér véget.
Tartsanak velem.

Igen, a lakójával lesz mód
a szelfizésre. Míg odaérünk,
dúdoljunk együtt egy dalt.
Szövege nincs, csak címe:
Ki hozza át a szerelmet?

Megjelent az Irodalmi Szemle 2017/6-os számában.

Filip Tamás (1960, Budapest)

Költő, szerkesztő.