Gráf Dóra versei
Kerosin felvétele
szoftdrinks, március
szia dóri, remélem, nem rosszkor, figyelj, bent alszik a vendégágyon egy szoftverfejlesztő. nem tudom, mit csináljak, azt hiszem, rosszat álmodik – órák óta magyarázza a mamájának az internetet, hasztalan. különben nekem már elmagyarázta a jövendőbeli feleségét, (szerintem le is tudná programozni, de) csak mondta-mondta, én pedig a körmondatain koszorúztam egész éjjel. áttörhetetlen a jég. kijöttem hát a levegőre, hallgatom a betonpocsolyák csattogását, hallgatom a szirénákat, kibontok egy üveg kólát, jó, hogy van itthon, nem bírok tőle aludni. reggel megkérdezi, hogy sokáig kukorékoltam-e még, miután ő elpihent, mintha tényleg nem venné észre, hogy én is a tojástojó fajtából vagyok, és ha valakinek, hát neki kellene költeni a hajnalt. kikísérem majd, ő búcsúzásképp a keresztnevemen szólít, megkérdezi, hogy mennyi a villanyszámlám, aztán fogja magát és na szevasz, elillan
plátói
például abba a fiúba is, aki télen rövidnadrágban jár, nem mintha mutogatni akarná (olyan strandnadrág-féle, kockás) magát, valahogy kissé vastagabb is a lába a kelleténél, a bőre fehér és puha, mint az olvadó hó, elég ránézni: itt a nyár (január, február, ~), nem az utcán hordja persze, beér a munkahelyére, és átöltözik. átkarol, meséli, hogy régebben egy húsüzemben dolgozott, hogy elhagyta a barátnője, hogy elköltözött egy másik városba, de mostanság egészen jól van, például futóversenyekre jár; ha kérdezem, hirtelen kezd beszélni, hadar a művészetről, a poloskákról, a szüleiről, ha nem kérdezem, zavarba jön, zavarában iszik vagy beszél, én zavaromban egyszer, kora délután, vettem egy üveg vörösbort egy éjjel-nappaliban (valami ünnep volt), hogy legyen itthon, ha esetleg átjön, pedig nem is tudta a címemet. igazi nyár lett, strandnadrág-idő, mire elfogyott az a bor, nem kívántam akkor már (ó dehogynem), azóta eltelt pár puha ünnep, azóta vettem egy rövidnadrágot, lett nekem is munkahelyem, egészen jól vagyok, ránézek azért hetente-havonta, nézem a képeit, merre csónakázik
könnyű
főszezonban, strandszezonban
neonfényben úsznak az akváriumok
akváriumokban úsznak a halak
nézzük a lányt – mindenki szerelme –
táncol, táncol a színpad előtt
magában kéri a sültkrumplit
bennem?
első napok a pult mögött
ő volt az édesapád? –
kérdik legújabb barátaim
együtt kalandozunk, lángosozunk
befogadtak
együtt énekeljük a Himnuszt, olykor
a hátam mögött összesúgnak
egymást kérdik: értitek őt?
(igen, az édesapám)
lehetne mindent sokkal jobban
a baj az, hogy megelégszik
családdal, gyerekkel
beteljesületlen tudjátokmivel
helyette lobogó (kályha!)
kályhameleggel, pedig
szeretni egymást oly könnyű
mint az olcsó vaníliáskarikát
nincs baj, nincs semmi baj
kis és nagy helyek közt ingázunk
valami a vállamhoz ér
indulok az állomásra
büszkeségen innen, félelmeken túl
hetvenezer szúnyog kísér
ti minek is jönnétek
hiába, vége már
Megjelent az Irodalmi Szemle 2017/7-8-as számában.
(A könnyű című verset a lapszámban megjelent formától eltérően, a szerző tördelésében közöljük.)
Gráf Dóra (1993, Budapest)
Képzőművész, grafikus, költő, író. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen és a Krakkói Jan Matejko Képzőművészeti Akadémián végezte.