Száz Pál: A bűnök meséje. A búbánot. A szőllő könnyei; A bűnök meséje. A üldözís. A füvek ëvangéljoma (phytoanekdoták)

A bűnök meséje. A búbánot. A szőllő könnyei;

még a kikelet be së gyütt, má mëntünk a szőllőbe, mecceni, tavasszā kapányi, a kötözís, a fattyazás, nyáron a dohánt szëttük a téeszbe, ősszē mëg a szüret, ezt mind ott tanúta meg a Öregapád a Johanéktú, mer a szőllőrű, okossan, kő tunnyi gondoznyi, bizony, má a nagy fagyok ēmútak, a rügyfakadás még nem indút ē, úgymongyák, télvíz idejin, akkor kő a szőllőt mecceni, kísőbb má nem szabad, mer leszárodhatnak a rügyek, jaj, és azt is tunnyi kő, hugyan mecceni, ennyire lëgyën a rügytű, és sréget kő a vesszőt ēmecceni, mér, mér, hát ha könnyezik a szőllő, lecsurogjon, mer az ám rászárodhat, olyan kocsonyás, a rügyre, és akkor az ott megfúll, hát bizony Öregapád mindíg mondogatta, ha a szőllő nem lëtt vóna, kituggya hun lennínk,
mer mink vótunk a ëggyetlenek, akik haza tuttak gyünnyi, akkor ahogy hazagyüttünk, gyüttek a többi bonyodalmak, kimarattam iskolábú, tavaszkor kimarattam a nyócadik osztályt, és ősszē gyüttünk haza, tizënöt éves, amikor ēmëntünk, ötéves vótam, ëggy évire mëntem be ja iskolábo, igën, hát itthon azér mondhatom, hogy gyüttek a tovább a bonyodalmak, mer akkor a rögtön ugyi novembërbe gyüttünk haza, tizënkilencedikén, és má januárbo vagy februábo Séllén vót itt a állomás mellett olyan gabonatároló, hogy oda, Öregapád, jutott be, azt forgatnyi a gabonát, tudod, há oda nem köllöttek ilyen papírok, mëg nem vótak obcsánszkik, elősször a álompolgárságot intíznyi, kírelmet, még esztán, hogy a obcsánszkink meglëgyën, még esztán, ugyi énnëkëm is, Öreganyádnok is, de azalatt má ëggy kis, hát nemtom mit mondjak, hogy velebeli vót-ë, vagy valamivē időssebb, de ő korosztályábo, tartozó, viszont olyanba is lëhet ēmondanyi, hogy a Csali vót a, Maradonn, a elnök, a falu elnöke, vagy tanácselnök, vagy hugyan híták akkor, nemtom, hugyan híták má, olyan mind a polgármestër, ais tizënkilences vót, ammëg megmonta nëkije, Öregapádnok, hogy ārú szó së lëhet, hogy a házotokot visszakapjátok, és pedig a havërja vót, ëggyidőssek, hogymongyam, hogy, tudod, hát nem olyan, még nem tudom, hogy nem-ë āszëgi is vót talán, mer há tudod, akkor fő vótak osztva a legínyëk, hogy ezëk a āszëgi legínyëk, ezëk a főszëgi legínyëk, gyöpsori, újsori legínyek, ilyen rangsorba vótak szëdve, de ezt kijelëntëtte, no, monta is nëkije, Öregapád, nëfí sëmmit, néküled is fogok, ha má eddig írvínyësűtem, néküled is fogok, megmonta nëkije, a Csali bizony az leköszönt, úgyhogy monta, hogy aszt vissza nem kapod, hijábo gyüttetëk haza, örűjjé, hogy hazagyüttetëk, nemhogy még a izét, hogy visszakapod, pedig, mer a ház ē lëtt konfiskávo, és ugyi akkor má, ezt ugyi előbb ēkeztem mondanyi, addigra megnősűt a bátyó is, addig nem vót megnősűve,
a ēsőszobábo a bátyó, hát ugyi mégiscsak ők vannak otthon, konyhábo Öregapád, Öreganyád, nem vót fűttís, mer rígi fajta, nyitott kímíny vót, ott nem lëhetëtt tüzēnyi, hátúsó szobábo mëg a Öreganyám, Öregapám, a maradi nagyszüleim, mëg én vótam, és akkor csak a konyhábo engettünk ki melegët, hogy a telet átvíszőjjünk, és akkor kípzēd ē, gyütt hozzánk ëgy, olyan rokon jelënkëzëtt, hogy hugyan mongyam, Józsikám, úgy hítuk, valahol pap vót, és az megbetegëdëtt, nemcsak valahol, minnyá eszëmbe gyün, Pozsony mellett valahol, megbetegëdëtt, nem lëhetëtt pap, és kilípëtt a papságtú, és póstamestër vót ott ez a Ángyika, akkor aztot ēvëtte, de ammá lentrű béna vót, s azér mer há pap nem lëhetëtt, nem úgy lípëtt ki a papságbú, hogy íleterőbe vagyok, és kilípek a papaságbú, hanem a betegsíge vígett, és akkor ugyi ēkerűtek Maradra vissza, mer nëki akkor még valami rísze vót Maradon, s ez a Ángyika mëg annyira ēválóta, hogy fogja őtet gondoznyi, és ëggy szobát a családi házbú, a öregház, szülői házbú, ëggy szobábo laktak, s közbe az meghāt, az a Józsikám, ahogy megyünk, itt van a kápóna ë, a legēső, itt mëgyünk ē, a Annus, ahun meg van hāva ugyi, itt a sarkon a fa alatt van ëgy ëggyes sír, avvan oda ētenmetve, és akkor Ángyika maga maratt, nos vissza akart mënnyi, má majnem eszëmbe jutott a neve, de még mindíg, Éberhard, Éberhardon vót állomásfőnök, vagy póstamestërnő, és akkor ő odamënt, avvígett visszamënt. És akkor ēgyütt hozzánk, mongya Öreganyádnok, hisz mink rokonok is vagyunk, hogy azt ëggy szobát ha őnëkije meg tudnánk vënnyi, ëgyszobát, tudod, és akkor ő valamive ē tunna indúnyi legalább, hogy oda visszakerűhessën. Ahol vót. És akkor az a Ángyika akkor kijárto asztot, hogy még ëggy testvírjük vót, aki ki lëtt telepítve Magyarországro, de ēvitte magávó, fölleltároztatta a vagyonát, mer olyan is vót, fölleltároztatta, s ēvitte magávó, és akkor a Ángyika a ő ríszit, a Józsikám, úgy hítuk, Józsikám ríszit mëg eztán vót a Ilona, mëg aki ēvitte a ríszit, ezt a két ríszt megvëttük, akkor kaptunk ëgy szobát, mëg ëgy fél konyhát, mer a hátulsó szobábo más lakott, ais ez a család, és azoknak má félig kísz vót a házuk, gyöpisoron ípítkëztek, és akkor addig járt a Ángyika hozzánk, míg eztët meg nem kaptuk, ēre kaptunk, ēre a ëggy szobáro kölcsönt mëg annyit má kerestünk,
ammá könnyebb vót, itthon, örömünnepëk vótak, örűtünk, hogy hazagyühettünk,
mindënt ēfelejtünk a nagy vigasságbo, mind a ríszëgëk, csak itthon lëhessünk, csak itthon lëhessünk, úgyhogy ilyesmik gyünnek,
annyit má kerestünk, hogy ēmëntünk szőllőbe tavaszra, februárbo, márciusba asziszëm, márciusba munkábo átunk hármon, Öregapád is, mer a Séllei izén csak ilyen ideiglenës vót, és ott válótunk szőllőt, mer aszt ott kitanútuk, s akkor oda ēmëntünk mind a hármon dógoznyi, és akkor szëttünk úgy össze pízt, hogy azt a ríszt megvëhessük, és a másik rísz, a Józsikám ríszit, hogy a Ángyika visszamëhessën, a másik ríszt mëg a kössígházán köllött megvënnyi, emenvérű, hogy két rísz, hogy akkor a többsíg rísz milyenk lëssz a házbo, s akkor odamëhetünk laknyi, s akkor így lëtt szoba mëg fé konyhánk, de mink nem vótunk haragba, akik ott laktak, azokkā së, azok is ez a család, Benő, és akkor azoknak félig vót kísz a házuk, és akkor odamëntünk laknyi, mëg én fírhemëntem má, hogy lëssz a lakodalom, akkor má ēmëntek onnaj, hogy mink magunk maraggyunk, s akkor vót még ëggy testvír, és akkor a én szüleim megkapták a kertët, nem a szüleim kapták meg, hanem a kertëk házszámot kaptak, s akkor mink azt igínyőtük, a magunkét ugyi köllött igínyőni, hogy oda csinállunk, s akkor ennek a Benőéknek, onokájjáé az a gípes bód a szërtár mögött a, no és a Imréjékkē megëggyeztünk úgy, hogy mink fogunk ide csinányi házot, ők mëg csináhotnak előre, a mama ott is meghāt, a rokonság nem értëtt ëggyet, haraguttak, hogy hugyan vëhessük meg, mos gyüttünk haza, és akkor hogy hugyan vëhessük meg, azt őnëkik köllött vóna megvënnyiük, ilyen viszály támott, s akkor mivē a Böbinéne meghāt, a onokájjáro hatta a házot, s akkor ezëkkē megëggyezëtt Öregapád, és akkor ēmëntëk Gelántáro, ëggyessígët kötöttek, hogy ők fognak itt laknyi a kerbe, ők mëg elő, rendës úton megëggyeztek, úgyhogy nem köllött së haragunnyi, së tovább, mer a Mama mëg ha ít vóna, az bíróságro aggya, a mama ott születëtt,
akkor ēmëntünk Pozsomba, mások féhëktár, mëg háromnëgyed hëktár szőllőt, vagy pedig ëggy hëktárt úgy válótak, hogy csakcsak, mosmá azok be vannak ípítve, vótak lovas, befoktak lovakkā, és lëhetëtt sarabónyi, tudod, és akkor csak a szőllő tövit köllött kikapányi, és azok szoktak ëggy hëktárt válónyi, mink këttő és felet válótunk, ëggy hëktárt olyant, a Kramárin, ahun mos van a kórház, hogy azt átos kërëszbe mind ásnyi köllött tavasszā, és akkor ugyi a venyigét mind lehordanyi, teli vót gyümölcsfákkó, a gyümölcs a mijenk lëhetëtt, és akkor vót, talán a nevemre íratva egy háromnëgyedhëktáros, mëg ëgyhëktáros, olyan, amit köllött izényi, így sarabónyi, ë, annyit válótunk, hogy, ott vótunk, tizënnyócan, mëg húszan vótunk ëggy szobábo, azon a lamacsi úton, ahol, itt van a, mi a neve, nem kórház, hanem állomás, milyen nehéz má össze, összeraknyi, itt van a állomás, jobbkéz felű, bākéz felű, ahugyan mëgyünk, az a ípületëk még most is megvannak, mosmá nemtudom, no de mikor szoktunk mënnyi, márjatalba, vagy valahova mëntünk, mëntünk kirándúnyi, és ēmëntünk azon a lamacsi úton, az most is az van, biztos tudod, és itt má gyünnek is a villamosok, mindën, csërëgtek, bërrëgtek, bevilágítottak, s ott aluttunk, de úgy ē vótunk fárodva, hogy, kilenc óra előtt nem gyüttünk haza, nyáron, és nígyórakor má mëntünk, ki a izé, hëgyre, Ararátnok hítuk, ott aluttunk, és ëggy nëkünk vót csak olyan, mer az azér vót olyan, hogy azt általábo ahol ásnyi köllött, hogy oda vót villany is húzva, és akkor tuttunk magunknak főznyi is, máshol nem lëhetëtt, ott csak ilyen kis bódé vót, ahova a kapát, vagy a izét betësszük, gereblyét, hogy në köljön mindíg a városba hurcónyi, az olyan vót, hogy ott akár alunnyi is lëhetëtt vóna, de hát hármunknak nem, mëg azér tavaszkor hideg vót, lejártunk mindíg, mind a hármunknak vót ágyo ëgymás mellett, vágoiak vótak, Bősrű vótak, Kisudvarnok, Nagyudvarnok, mindënhunnaj vót ëggykét embër, és akkor, ott vótunk összeszállásodva, ezt mind ott tanútuk meg, a szöllőt, agusztusba mëg a szőllőknek víge, nem szabad belemënnyi, mer má írik a szőllő, akkor Öregapádot hasznáták csőznek, akkor utánno mëg, mikor má a szüret gyütt, szüretőtek, akkor mëgin a, ölíg nagy érdëklődís vót, hogy, gyüttek, és puttonyok a hátukon, és azt megmertík, és horták le, mer azt máskípp nem lëhet, lehordanyi puttonyba, és kidöntöttík, s aztán ott vót valami jármű, és akkor vót ëggy ilyen borgazdászot, az is nem messze vót ahho a, a állomásnok a háto mëgëtt vót, osztán, hogy mosmá mi van, azt nem tudom, csak azt, hogy a Ficó lakik má ottan, ott tüntet a níp a ablaka alatt, és akkor Öregapád befogták āra, hogy a bort csinányi, mer hát azt is kezēnyi kő, a hordókot mind ki kő mosnyi, kénegëznyi, szellőztetnyi, úgyhogy azt télënn is, de má mink nők, Öreganyáddó nem, leszüretőtünk, aztán válótunk kacsákot tömnyi, úgyhogy, mëg libákot, úgyhogy ilyen elfoglalcság vót, mindënt megfogtunk, hogy csak valamire jussunk,
hát, az vót a mi tanyánk, három évig odajártunk, aztán má megsëmmisűt avvígett, hogy hát ugyi nem, aztán má átrendëztík a szőllőköt, mëg vëttek ē belülle, például a izét is má ēvëttík, a Kramárit, talán azt vëttík ē leghamarabb, mëg aztán ahugyan mëgyünk be vagy mëgyünk ki akkor, Pozsomba, jobbkéz felé, hazafelé, ott is sokáig szőllők vótak, nagyon be van ípűve,
aztán Öregapád ēmënt a ëlëktródho, és aztán onnan is mënt nyugdíjba, nem változtatta a helit, akkor má aztán nëkifogtak ípítkëznyi, hétfőtű pintekig, aztán má pintëkën gyütt haza, szombaton mëg vasárnop mëg dógozott a házzó, olyan erős vót, mindíg monta, csak a fínt kő akarnyi, vëgyé példát a szőllőrű, az a igínytelen fődbe is megterëm, ha ölíg napfínt kap, s ha gondoskodva van rúla, meg is terëm,
de úgy örűtünk, hogy annyi pízt kaptunk, mind izétík ott a, helës vót az a embërke, aki oda járt, mer aszongya Öregapádnok, hugyan tud maga ennyit dógoznyi, hármunk nem dógozik annyit, mind maga, aszongya, hogy, de tunnád, azér kő sokat dógoznyi, mer mink így gyüttünk haza ë, soha së nemszabad búsúnyi, hát bűn a búbánot, monta mindíg Öregapád, mer a örömöt az embertű nem vëheti ē sënki, csak ő maga, hit, remíny, szeretet, hát nem túlzok, hogy három kufer, mëg talán ëggy szekríny, valami csak ilyen, csekílysíggē gyüttünk, hát azelőtt ruha së vót annyi, ëggy nyalábbó beleraktak, lëtt összeütve kufër, vagy amikbe mëntünk ē, azokba is lëhetëtt csomagónyi, úgyhogy nëkifogtunk, és dógoztunk és dógoztunk mindíg,
csak a hajnali vonattā, más vonattā nem is jártunk, olyankor, amikor nagyon esëtt, akkor azér hazagyüttünk hétközbe, hetijegy vót, hajnalivā mëntünk hétfőnn is, és szombaton a este kilencessē gyüttünk haza, há máskípp azt nem lëhetëtt, de akkor még addig nem ípítkëztek, já, még akkor csinátuk a keríttíshë a drótbú, megvëttük a drótot a keríttíshë, azt csinátunk télen, még aztán a cserepet is ők csináták, otthon, a füstölőbe kiígettík, úgyhogy ilyesmikē, addig amíg nem lëhetëtt munkábo mënnyi, addig is dógoznyi,
bizony, a szőllő vót a ëggyetlen szërëncsénk, de mondom, azok má víg napok vótak, de ott, ahova telepítve lëttünk, csak remínsígünk vót, mer Öreganyád is mindíg remínkedett, hogy Öregapád csak nem veszëtt ott a fronton, nígyünk neve szerepőt a fehír levélen, a Öreganyámé, Öregapámé, a ënyim, mëg Öreganyádé, nígyen mëntünk, nëgyvenhét augusztusba, a másik mama otthon maradt Maradon, így mëntünk ē, no de hugyan gyüttünk mink haza, de hugyan,
eztán ētet nëgyvenhéttű, hazagyütt Öregapád a fokságbú, három esztendejire, akkor közbe meghāt Öregapám, az má nyócvanëgy éves vót, az ott van, nëgyvenkilencbe, ott van ētemetve, és akkor ötvenbe lëhetëtt az, mikor a Mama adott be ëggy kírelmet a Gotvaldnak,
akkor a Gotvaldelftárs lëtt a Cseszlovákjánok a minisztërelnöke,
akkor ētēt bizonyos idő, annak a időpontját pontossan nem tudom, de gondulom, hogy a ötven, ötven körű, ötvenbe, vót itten ëgy Árminka, itten ahogy lemëgyünk-ë, a sarkon, a szűkluk mellett, ott laktak, és ez olyan vót, hogy valaminek csak ki vót tanúva, hogy ügyvíd akart-ë lënnyi, vagy pap akart lënnyi, de iskolázott vót, az tanácsóta meg a mamát, mer a Öreganyám, a maradi az kírte, Ármint akarta megfogannyi, hogy írjon nëkünk ëggy ilyen levelet, hogy haza szeretnínk gyünnyi, s azt tanácsóta meg nëki, hogy saját kezűleg írja le, mer akkor az pontossabb lëssz, s írt is, még ugyi a címët is valahunnaj elékerítëtte nëki, nemcsak úgy, megírom Prágábo Gotvaldelftársnok, há valami címët meg kő annyi, megírta, nos két hétën belű má gyütt is a válosz, hogy a ügyet kivizsgájják,
a maradi Öreganyám ezt megírta, beattuk a kírelmet, de ott is vót még a magyarországi nagyköveccsígën is maradi embër, gelántoi, s még aztot is Öregapád, hát azér nem vót annyira gyënge embër, ki tutta nyomoznyi, hogy ki is az, Gelántárú szármozott, és gelántoi vót asziszëm a felesíge is, családtalanok vótak, és ő a nagyköveccsígën a pincébe kapott lakást, én is vótam nálo, mikor mënt a ügyet intíznyi, és akkor megmonta Öregapád, hogy kit keres, és akkor beengettík, ő vitte a minisztërelftársokot, sofőr vót, és olyan jó autószerellő vót, hogy még a autójukot is mekcsináto, úgyhogy ilyen embër vót, minkët is útbaigazított, hogy mit, mikor, hova kő beannyi, mer hát ëccërűen nem mënt, és akkor anná vótunk, mikor ēmëntünk Pestre, és legalább ëggy évbe kéccër, háromszor fő köllött utaznyi Öregapádnok, ezt nem lëhetëtt, monta, ezt csak szemílyëssen lëhetëtt, beannyi ezëkët a kírelmekët, és összegyűjtötte, amit kírtek, és esztán szemílyëssen bevitte és beatta ja minisztérjumba, hát, és akkor mindíg, utósó ëggy évet má legelább akkor elengettek vóna, ez a ösmerősünk monta, ezt azér ennyire, mer a Öregapád még katunaköteles vót, ha nem az vóna, akkor könnyebben mënne, de hát ugyi mivē fijatal vót még, akkor ëggy évig fekete álompolgárság vót, feketekönyv, semlegëssek vótunk, csak úgy lëhetëtt lemondanyi a magyarrú és vissza a cseszlovákro, és ilyen keservessen kaptuk meg, no mindíg ennyi időnek ē köllött tēnyi, mire azt a követkëző beadvánt mëgin lëhetëtt továbbítanyi, hát, úgyhogy a maradi Öreganyám, ezt így kiintízte, elintízte, hogy hazagyühessünk,
s ötvenhatba, ötvenhat októbër huszonharmadikán gyühettünk haza, két megállót gyütt a vonatunk, akkorra má ja rampán lógtak a embërëk, mink a kisfaluba nem tuttuk, hogy mi törtínik, annyit tuttunk, Tabon vagonírozták be ja, ami elő vót írva, hogy mit hozhatunk haza, az jóformánn csak a két ágy, mëg a szekríny, mëg a spolhërt, úgyhogy álotokot ëggyátoján, gabonát ëggyátoján, az má előre meg vót, írva az a lista, és akkor gyütt ilyen vagyonőr, aki aztot a vagont leblombázto, nos útnak indította, utánno mëg gyüttünk mink, estére indútunk, este kilencre vótunk Siófokon, s tovább nem gyütt vonat, má lőttek, má pufogtak, a fegyverëk, és ilyen, ezér olyan rendkívüli a minëkünk, a hazagyüvetelünk, hogy ilyen több nem vót, csak ez, de nem tudom, ennyit tudok mondanyi ë,
Siófokon annyi lelkiismeretës embërrē talákoztunk, a állomásfőnök is megtëtte aztot, hogy, mer ugyi elősször csak a összetűzísëk vótak, addig míg elé nem gyütt a novembër nëgyedike, behíták a oroszokot, férelökettík a nyári vágányro, hogy në lëgyën ott szëm előtt, mer azt főtörtík vóna, s akkor mëg nem gyühetünk avvígëtt haza, hogyha azt a leblombázott vagont főtörik, ugyi akkor annak mëg más követkëzmínye van, viszont annékű mëg nem is hogy nem akartunk ēgyünnyi, nem gyühettünk, mer a országok között leát a forgalom, a Cseszlovákija mëg a Magyarország között, és akkor nem lëhetëtt, gyalog át lëhetëtt vóna akkor gyünnyi, de hát ugyi a vagonnyā akartuk, hogy az is gyűjjön, mer az úgy vót megígírve, hogy avvā ëgybe gyühetünk, csak mink nem a vagomba lëszünk, mind mikor odafele mëntünk, hanem a szemílyvonaton gyüvünk, és a vagom mëg gyün velünk, és nem úgy törtínt, három hétig ott köllött, a Öregapád kërëszttestvírinek a fija ott lakott Siófokon, ahho bekopogtunk, hogy itt-ë maradhatunk, vagy hogy szállást kapunk-ë, s akkor három hétig ott vótunk, amit akkor gabonábú pízzē tëttünk, ugyi ēszúrva vót, mëg mittomén, valamibe belefektettünk, olyan aranydógokba, de nem kituggyi mirű, csak ëgykét forintrú vagy mirű vót szó, tudod, vótak ezëk a aranyérmék, olyant vëttünk, hogy hát ha hazagyüvünk is, ha rögtön nem tud Öregapád ēhelyezkënnyi, há valamibű ínyi kő, habár a Öreganyád annyit tudott annyi, hogy ënnyi annyi, de hát nem tuttuk, hogy hugyan lëssz a itteni beilleszkëdís,
hát a Siófokon a Karcsibácsinak olyan kis gyerëkei vótak mëg két kislányo, azok nem vëttek ríszt ebbe ja, persze, ő is kitelepítëtt vót, Lénárbácsi vót a apja, a Karcsibácsi mëg a, annak mëg má ottani vót a felesíge, s eztán úgy kerűtek Siófokra, nemtom mennyivē hamarébb, hát szërintem ëggykét évet má biztos ott vót, kettőt biztos, s az olyan közismert embër lëtt, mivē disznókot vágott, mëg ilyen talpalójja vót a Balaton partyán, és akkor ilyen vezető szerepbe kerűt ő evvígett, s akkor a Balatononn, nem vót befagyva, átmëntek a északi partra, és a északi parton vót a oroszoknak, hugyan is mongyam aztot,
oroszok ott tanyáztok, támoszpont, no, igën, a bakonyi erdőkbe, és akkor oda mëntek át harcónyi, onnaj is próbáták, és annyijan összesereglëttek, hogy győzte átvinnyi ikët a no ladikba, hát hajó, hajóba, a ëggyik partrú a másikra, úgy mind a partizánok, s mikor támodás írte, a Balaton vize az úgy lehúzta, fejünkre húztuk a takarót így ë, most is gondulom, puf, puf, puf, lődöztek, annyira a víz lehozta, a túsó parton vót, Siófokot nem írte ilyen, de a Bakonyba vót a összetűzís, úgyhogy vót ëgypár nap, győzedelmes nap, de hát eztán má akik csak ott tanyáztok, azokot, mégis ē lëttek üldözve, de akkor a novembër nëgyedikén má a országhatáron kërësztű gyüttek be a oroszok,
és akkor aztán lëtt olyan megëggyezís, hogy má a rígi rencër azér nem gyütt vissza Magyarországon së, és akkor a rádijó szëmpontjábú, azt akarom mondanyi, hogy a Karcsiéknak szëmbe vót a házinéni, hát az a néni, akinek vót olyan nagy fija mëg lányo, hogy olyan húsz, mëg huszonkét évessek, a fiját bevonták a csapatba, Karcsi vitte megávó, a lányo mëg má kiszökött külföldre, amikor megtutta a fiú, hogy a lánko má kimënt, ő mikor visszagyütt, hijábo örűt, sírt a annyuk, hogy në mënnyetëk ē mind a ketten, és ha nem gyühettëk vissza, mëg lelőnnek, mëg mindën, nem törőttek vele, mind a kettő elmënt, mind a kettő el is hatta a országot, és akkor az szokta íjjē hāgatnyi, hogy mikor hol vannak, hunnaj fognak üzennyi, hogy legalább némileg tuggya, hogy ínek-ë, vagy nem-ë, mer a Szabadeurópa az közvetítëtte, és akkor azon kërëszű üzentek, hogy jól vannak, és në aggóggyon értük, mer ők jó helyën vannak, úgyhogy a Szabadeurópa így közvetítëtte, hogy kik vannak ott, mëg kik mēre járnok, íjjē, nem nappā, habár ha akarták azt is főfogták, de má nem csináhottak sëmmit, aztán azér nem gyühettek sokan vissza, mëg nem is mertek visszagyünnyi, mer akkor má az,
vót ëggy, a Gáspárantinak a lányo, a Dini, papnak tanút, s akkor annak a testvíre ēvëtte ennek a lányát, még akkor csak ējegyëzte, jegyesëk vótak, és akkor a vőlegíny kimënt avval a árodattā, amikor vagy ëggy hétig is nyitva vót a határ, de csak úgy vót nyitva, hogy a központná nem, csak mellette, ahol átt lëhetëtt mënnyi, igën, szökve, szökve mëntek, s akkor ez is átmënt, de a mënyasszonya ittmaratt, és akkor nem nyúgodott abba bele, mindënt ígírtek, vót ëgy fölhívás, hogy aki most gyün haza, azoknak nem lëssz bántódásuk, bizony lëtt, meg is hāt, visszagyütt, megesküttek, születëtt is kisfijuk, és utáno annyit bolgatták, hogy bárhova mënt, mindënhun lestík, hogy micsináll, még behívatták, nemtommen nyi időnkin köllött nëki jelënkëznyi, számontartották, hogy hun dógozik, mëg mēre jár,
úgyhogy annyira a ávósok, eztán avvígëtt ēvátok, hogy nëkifogott innya, s akkor a szëgíny kisgyerëk, ez vót a közvetíttő a szülők között, má mostan ölíg sokájjáro gyüttek rá, akkor nem is tutták, azt gondúták, hogy a fijatalembër vót a bűnös, nem az vót, hanem a rencër, hogy annyit zaklatták őtet, hogy nem tudott má mit csinányi, hova mënekűnyi elüllük, újra má nem mëhetëtt ki, mer akkor má nem lëhetëtt, fölatta a remínsígët, bánotnak atta magát, nem talát vigasságro, csak a ivásbo, mer mosmá ē lëhet mondanyi, nem vonnyák felelőssígre, bizony, hát sajnos, ilyen ítíletëk vótak,
esztán novembër tizënkilencedikén írtünk haza, a ēső vagonnyā, ami a két ország között megindú, máris, teli vót nípekkē, mindënki mënekűt, lógtak a vagonrú a embërëk, hogy hova mënnek, Bécsbe, Bécsig biztos, aztán Londomba, Párizsba, Pëncilvánijábo, kit mēre vetëtt a sors, kérdëzik Öregapádot, maguk mēre, hova, mink csak Cseszlovákijábo mëgyünk, níztek, de hát ott még rosszabb, nem értëttík, mongya nëkik, mink haza mëgyünk, nem értëttík akkor së, má a siófoki mëg a komáromi forgalmista úgy ismertík ebbű a szëmpontbú ëgymást, hogy megkírte itet, hogy mink haza gyüvünk, hogy lëgyën szives, hogy nëhogy ott maraggyon a vagony továbbro is, hanem akkor indíccsák útnak, hanem ott a határon is átvizsgáták, és akkor így sikerűt hazagyünnyi, gyalog gyüttünk átt a hídon, és a vagonyunk ëgyhetire hazaírt, hát így vót a nagy hazaút,
Öreganyám mëg, amëllikkē kivittek minkët, az ottmaratt Magyarországon, meg lëtt nëki írva, összekúcsóta a kezeit, úgy örűt nëkije, hogy azt a házot mink megvëhettük, ő otthmaratt, nem gyühetëtt haza, Öregapám ott hāt meg, és a Öreganyám mëg ottmaratt, jaaaj, hogy milyen törtínetëk itt vannak, a Mënyusbácsi a legjobb szívvel ēvitte a mamát, nagyon fájt nëkije, hogy nem gyühetëtt velünk, csak a beutazást nem atták meg, addig mindën úgy vót, hogy gyün velünk, de mivē ő má nyócvan éves vót, a Csehszlovákja nem fogatta be itet, nem atta meg a beutazást, és akkor nem gyühetëtt, akkor nagyon nagyon sírt szëgíny, de montuk nëki, hogy në lëgyën ēkeserëdve, vigasztalódjon, mër a Mënyusbácsi vót a legidőssebb fija, az ēviszi és ott jó helën lëssz, mindígis nagyon szerette, a Öregapádot is, a legidőssebb, mëg a legkissebb fija, mer mikor a Mënyusbácsi katuna vót, húszéves vót, akkor születëtt a Öregapád, mer az a tizënharmadik gyerëk vót, nos a Öreganyám megírta a Mënyusbácsinak, hogy nem tuggya mi lëssz vele, mer má mëgin áldott álopotba van, és őtet mindënki csak báncso evvígett, hazagyütt a Mënyusbácsi, áttölēte, mama, csak tarcson ki, én gerentállom, hogy émmellettem lëssz, ha evvígett
bántonyi fogják, tarcson ki, hit, remíny, szeretet, és így a Mënyusbácsi mëg a Öregapád vótak a legjobb testvírëk, ő is ki vót telepítve, de azok Somogyszilba, úgyhogy azt a enyhülíst megírte Öreganyám, hogy a Mënyusbácsiho kerűt, de gyerëk, három hónapjáro mëg meghāt a Ángyi, vitte be kocsin, olyan epegörcsei vótak, mer ők kint vótak tanyán, és olyan epegörcsei vótak, hogy színát rakott a kocsiba, hogy fekve beviszi a orvoho, mer hát akkor nem vót úgy, hogy a tanyáro kigyün a orvos, mer má akkor tél vót, októbërba gyüttünk ē haza, Mënyusbácsiná jó helën lëssz, bele is ëggyezëtt a nagy sírás közbe, mer különben nagyon fájt nëki, hogy nem gyühet velünk, nem akarok idegën fődbe nyúgonnyi, de az, hogy a Mënyusbácsiho kerűll, ëccsëpët megnyugtatta itet, ēkerűt a Mënyusbácsiho a tanyáro, ott ugyi nagy kutyák vótak, mëg mindën, kimënnyi is, a udvarba az annyira szokatlan vót nëki, ő má ëggyátoján nem látott, de ērendëztík nëki, hogy ki tuggyon járnyi, amúgy is tél van, csak valami, a kamarábo, vagy nemtudom hova vezettík, hogy a véce, de csak három hónapig, három hónapjáro vitte a kocsiba a Mënyusbácsi a Ángyit a orvosho, mire odaírt, meghāt, mëg főborút a világ, hát a Mënyusbácsi körű vót álotokkā, a fijatalok mëg bemëntek Somogyszilba laknyi, hogy në maraggyanak a tanyán, ugyi, annak is, tizënöt hód fődet kapott mindëggyikünk, annyit attak, mer há annyi járt is nëkik, de többet nem attak sënkinek së, Mënyusbácsi avvā dógozott, mëg álottyai vótak, hát akkor nem takargathatta a mamát, ugyi ënnyi adott nëkije, de így osztán a mama visszakerűt, mëg vót a Lénárbácsi, és a Lénárbácsi is má ēkerűt Siófokra, de a Lénárbácsinak vót ëggy Teruska, és ammég nem vígezte ē a általános iskolát, és avvígett ottmaratt, milyen helyzetëk, ugyi, ott járt iskolábo, akarták, hogy ott vígezze ē a iskolát, és eztán, amikor ēvígezte a iskolát, eztán vittík ē őköt, má azér mondom, hogy őköt, mer addig a Tëruska gondozta a mamát, hát má olyan hetedikës, nyócadikos lánko tud annyit főznyi, hogy maguk körű, hogy ők még a mamávó ēlëgyenek, aztán, hogy ēvígezte a Tëruska, akkor ēvittík őköt a Lénárbácsiho, és a Öreganyám is asziszem nyócvanhárom vót akkor, meghāt, ötvenkilencbe, vagy hatvanba, Meghāt a mama, és fönt járt a konyhábo, nëkiesëtt a stëlázsinak, Öregapád nevit kijátotta, evvót a utósó szava, és eztán meghāt, és így írt víget ëggy-ëggy szakasz, úgyhogy a temetísire a Öregapád ē tudott mënnyi, mer há addigra má kapott útlevelet, mer há azér a útlevéllē má átt lëhetëtt mënnyi,
nem vót könnyű, de nem vót szabadott ēbúsúnyi, mer ha keserű is a szőllő könnye, ídes lesz majd a szőllő víre, monta Öregapád, a bor, így mongya a pap is a borra, ez Krisztusurunk vérének kelyhe, értetek és mindenkiért kiontatik, így, minné többet könnyezik a szőllő, minné jobban megmeccik, anná ídëssebb lëssz a gyümölcse,
mer ötvennígybe még, két évig köllött kírvínyëznyi, hogy útlevelet kapjunk, mink ëccër vótunk itthon, ötvennígybe, s aztán ötvenhatba gyüttünk vígleg, montam a mamánok, hogy má csak ëggy papír kő, és gyühetünk is haza, nos a ëggy papírra mëg két évet köllött várnyi, vagy két papír, hát amennyi köllött, addig nem gyühettünk haza, és ilyen gyötrelmekën kërësztű írtünk haza, akkor ugyi én is aztán má fírhëzmëntem, és akkor Öregapádék, meg mink is ēkeztünk ípítkëznyi, azok a kerbe, megëggyeztek evvel a rokonsággó, ahol a Öreganyám születëtt, mamánok vót szülőházo, aki Magyarországon maratt, onnaj vót a kitelepíttís, úgyhogy ilyen siralmas körülmínyëk között jutottunk el idájig, de a remínsíg ē nem hagyhat, monta Öregapád, hit, remíny, szeretet, de hogy a Öregapád itt hāt meg, hát azér nagyon nagyon megszenvedëtt, de nagyon megérdëmli, ahánszor mëgyëk a temetőbe, mindíg tudom mondanyi, hogy utósó përcig így nem szabad fölannyi sohasë, hanem mindíg mindënér harcónyi köll, s annak azér előbb-utóbb, nehéz aszt megértenyi, plánë ha valaki fijatal fejjē, de idős korba ēre visszagondúnyi, hát ez valóba úgy van, hogy rendkívüli eset vót, mer az vót,
szíccórva lëttünk, bizony, mink vagyunk a ëggyetlen család a maradiak közű, akik visszagyüttek, de valahogy mindenki hazatalál, különben meg, mindënkit ëccër a főggyibe belefektetnek, mosmá mëg úgy van, ahogy van, szídölgünk csak, elóvassuk, hogy a legjobb azoknak, akik má a temetőbe vannak, nem szenvennek, mer hosszú, nagyon hosszú nëkëm is, húsz éve van, hogy fáj a lábom, de azér a szőllő könnye ēhozza a vigasságot miníg,

A bűnök meséje. A üldözís. A füvek ëvangéljoma 

Amikor a rencërváltózás után begyüttek a Márjotrëbën könyveji, nagy kelettye lëtt a gyógynövínyëknek. A komunisták tiltották ikët ugyi saját ríszre, közbe mëg mégis termesztëttík. Fődógozásro. Persze szigorúan csak a jéerdébe! Gyóccërt gyártottak a kamillafődekbű. De minek abbú gyóccërt, hogyha orvosság ammá magábo? Sokat köszönhetnek a maradiak ennek a töpörödött nímët öregasszonnak, mer a níp má lassan ēfelejtëtte a füvek meséjjit, nem tutta, hogy mi mëllikre ír. Ez a Márjotrëbën mind a rígi öregëktű tudott mindënt, mëg a barátoktú ëggy öreg hërbáriusbú. De aszmá nem tuggya sënki, hogy bizony ez a Márjotrëbën nem Nímëtországbo születëtt, mëg nem is a osztrákokná, de Cseországbo. Úgy vót a csehëk alatt, mind Öregapád Maradon. No de osztán ēgyütt a ideje, hogy üldözöttek lëgyenek mind a ketten. Így üldöztík a zsidó nípet a bábëli fokságbo. Mer a háború után üldöznyi keztík a nímëtëkët mëg a magyarokot. Mer köllött a bűnbak, hogy tík csinátátok a háborút! Persze, az, hogy mér, hogy igazán mér van, nem vót tudva. Csak az, hogy gyün a parancs, mënnyi kő. Evvót a bőröndös világ. Helin nem Marad sënki! No ölíg az hozzá, hogy kiszát a komiszár, a falut körűkerítëtte a katunaság, hogy në tuggyon szöknyi a níp. Akkor kivittík a parancsot a házokho, tinëktëk mënnëtëk kő! Nem, gyerëk, ez nem a fehírlevél vót, akinek fehírlevele vót, hát az még örűhetëtt, hogy nem Csëszkóba viszik szógalegínnek. Van két órátok, addigra visszagyüvünk. Ötvenkilós batyú, bőrönd a legtöbb, amit hozhattok. Aki szökik, lelőjjük! Jaj, nagy vót a riadalom, siránkozás. Hát Öregapádék is csak sorra kerűtek. Rajta vótak a listán. Igën keserű évek vótak ezëk, tele üldözíssē. Begyütt a pontrencër, konfiskállások, beszógátotás. Le köllött annyi a kontingënst, nincs mese. Mindën után, amit beattá, pontot kaptá, megvót, kinek mennyit kő összegyűjtenyie. Aszërint, hogy mëllik rubrikábo esik. Evvót a rencër, értëd. Akkor a listák mëg a pontok uralkottak fölöttünk. Hát még örűt vóna az embër, hogy ëggy veríssē megússza, mind a magyarok alatt, csak në lënne nincsteleny. Mer a kokastollasok nem kérdëztek ám, minnyá cselekëttek! Nem kérdëzëtt a komiszár së, së szlovákú, së magyarú. Mikorra harmaccor gyüttek, má a Öregapádék is rajta lëttek a listán. De akkor Öregapádék ott laktak a állomásná valamikor, ott gyüttek a katunák. Körűzárták a falut, horták ki a izékët, hogy kő mënnyi. Ott termëttek a katunák Öregapádék kertyibe, mer ott a kertyük alatt má határ vót, ott folott a Hóttág rígën, a fák között vígig átok a katunák, së ki, së be. Összi köllött pakónyi. Tudod, mi vót az? Mer ēvinnyi ēvihettünk mindënt akkor má, csak ilyen nagy álotokot, disznót, mëg izét nem vót szabad. Tyúkot, mëg libát, ilyenëkët ēvihettünk. Ezt mind ládábo. Ruházotot, mindënt bőröndbe. Csinátok olyan dëszkás ládákot, abba rakottak, amit ēbír két embër, főtënnyi a vagomba. Vagyis autóra, mer há autóvā hortak ki minkët a állomásro. Meg vót adva, hogy másnap hajnāba gyünnek értünk. Azér sokan megszöktek, értëd, de hát azér mindënki fít, sënki së tutta, hogy fog kialakúnyi. Ha az embër tutta vóna, azt köllött vóna, megszöknyi. Valahugyan. De há nem tuttad, hogy hugyan fog kialakúnyi. Hova visznek, mit akarnak. Akiknek vótak Maradon kívű ismerőseji, rokonnyai, szlovákok pláne, azok jobban izétík. Parajmári apóssávó is úgy vót. Nígy hónapig bujkát Maradon, mind a bëtyárok. Öregapád tutta má jóelőre, hogy csúnya világ gyün. Mer istrázso vót. Ārú së hallottá, gyerëk? Mindën íjjē tíz-tizënkét embër ki vót a jelőve a faluba, osz mënt házsortábo, értëd. Úgyhogy vót három baktër a faluba, azok ügyētek fő a istrázsákro, és akkor mindën uccábo két istrázso működött, tudod. Ez mënt autómatikussan. Olyan nagyobb gyerëkëk, mind Öregapád is vót, ēmëhettek istrázsánok. Apánk helëtt. Köllött vigyáznyi a tolvajokra mëg a tűzre, plánë aratáskor, a faluba. S akkor mindën órábo a baktër kijátott valamëllik sarkon, éfél után ëggy az óra, térjetëk má nyugovóra. Tudod, ilyenëkët ë. Nos akkor köllött talákoznyi a baktërrā, ëggyik a másikot ellenőrízte. S akkor a Kubóná, hallottá biztos a öregrű, avvót a baktër, anná köllött jelënkëznyi. Öregapád ē nem felejtheti, má akkor mënt a rádjóba, hogy a magyarokot fogják ugyi kitelepíttenyi. Öregapád ott vót nálo, ott köllött gyülekëznyi össze, onnaj mëntek osztán olyan tíz, tizënëggy óra felé a faluba. És akkor olyan lelkesëdve monta, hogy há a magyarokot fogják ēvinnyi, előttem van még mindig. Örűt. Hogy mér istrázso? Nem tunnyi. Há magyarba is van, hogy strázso, szlovákbo is, hogy na sztázs. No mindëgy. Hát míg gyülekëztek, beszígettek, ezëk a gyerëkëk hāgatták a öregëkët, meséztík mi vót a rígi világbo. Annyi mese, te gyerëk, az ëggy ílmíny vót! Értëd, hát úgy, mind itt most mink beszígetünk. Mos nem mënnínek a gyerëkëk, mer nízník a tévét mëg a intërnëtët, de nem is kő, be van má kamërázvo a falu, futotta a unijóspízbű, nízi a pógármestër a tévébe. No, hun is tartottam. És aztán vót a dëportállás ë! És akkor Öregapádékot is ēvittík, Jilava mellé, Jilava mëg Havlicskúbród. Hallottá, rúla, nem? Szmirovba vótunk, Szmirov falu, s ott vótunk, oda lëttünk vidve. Hát ha ēkípzēllëd, ott vótunk Havlicskúbródba, ott vótunk kivagonérozva, értëd. Mer odáig vittek minkët marhavagonyokba. Akkor osztán kiizétünk, fére köllött mënnyi, s ottan válogattak bennünköt, ugyi a parasztok gyüttek, há azoknak is ki vót adva, hogy mindënkinek kő válónyi családot, mind most, hogy gyünnek a migráncsok-ë, tudod. Mer olyan nincstelenyëk lëttünk mink is. Majnem olyan szisztém vót. De há köllött is nëkik a munkaerő, mer Cseországbo is ugyi akkor má kezdődött ez a komunizmus ë, aki partizán vót, mëg nemtom mi, kaptak telket, fődekët, mëg birtokot, értëd. Az úgy vót, mind hogy itt Maradonn is, a partizány megkapta a kocsmát. A nímëtëktű amit ēvëttek. És akkor azok megkapták úgy, hogy nem is értëtt a fődmunkáho. Minha a jéerdét odannák valami gyüttmënt fejesnek. Mind ahogy előtte a magyarok alatt is vót, hogy a vitízëk kaptak fődet. Avvót a kitüntetís. Érted, ez ippen olyan, mind most, hogy a cigánnok akarnak fődet annyi, hogy termējjën, nem ért hozzá. Azt ippenn úgy kő tanúnyi, mind akármit, még jobban. Mer ahho értenyi kő, értëd. Nemcsak úgy van, nëkëd adom a fődet, nos nesze, termējjé. És akkor ezëk gyüttek értünk oda ki. Nímët családok laktak húsz kilamétërrē odébb, de ők onnaj ē vótak hozva, és ide vótak tíve mind bírësëk, ezëkhë a újgazdákho. Hát tele vót nímëttē mindën, egísz Cseország akkor még, értëd. Amikor aztán Öregapád Pozsomba dógozott, hát még a ëgyharmada magyarú beszít a Pozsonnak. Mámo má alig hallanyi magyar szót. Akkor még a magyar mëg a nímët vót a fő nyelv Pozsomba is. Ott is úgy vót, Cseország ëgyharmada nímët vót. Há a magyarokná mennyi vót a sváb, nem? Mind elüldöztík ikët. Tejjes nímët faluk vótak, mind itt a magyarok. Ahun Öregapádék vótak, hisz Jilava nincs olyan messzi, hisz Cseország közepinn van, és ott a falukba kituggya mennyi nímët vót. Ahova Öregapádékot is tëttík, hát a házokba még ott vótak a bútorok, ők má akkor úgy átok, mind mink mámo, mindën ípület alatt vót, gípek, mëg mindën, előbbre vótak má akkor, a tehenyekët nem kannábú itatták, hanem má akkor vót ottan itató, mëg mindën, értëd. Önitató. És akkor ők ott ki vótak oda tíve. De úgy vót, mind mámo itt Maradon, össze van keverëdve a níp, van szlovák is, magyar is, azér a családokba mindënhun vótak olyanok, akik nímët érzísűk vótak. Hát Öregapád úgy sajnáto azokot a családokot ottan, fijatal gyerëkëk, lánkák. Vót ott két nímët lánko, jó erős lánkák, ëggyik disznókot ëtetëtt, az olyan vót, hogy ha falho vágtod vóna, odaragatt vóna, olyan koszos vót. Disznókot ëtetëtt kannákkó, akkor a másik mëg ott fejëtt nálunk, a apjuk mëg meghāt a fronton, értëd. Ezëk a lánkák a annyukkā má ott vótak enné a gazdáná, mire Öregapádékot vittík. Hát köllött is rá munkást vinnyi, nem tuttak dógoznyi a főddē. Akkor odavittík Öregapádékot. Aztot ēmondanyi nehéz fijam, amit ott mink áttítünk. Fűtetleny marhavagonyokba mëntünk, há nem tutta sënki embërfija, hugyan lëssz, értëd. Ott vótunk a ládák között, hát úgy köllött lukat vágnyi a vagomba, hogy lëgyën hova vizēnyi. Olyan hideg tél vót, hogy azt ēmondanyi nem lëhet. Még a nyíllásokot is bedëszkázták, ne lássunk ki, innyi is csak níha lëhetëtt, ha vesztegēt a vonat. A katunák mëg őröztík. Három napig mëntünk, a vízkërëszt útközbe írt bennünköt. Mer újesztendőre gyütt a parancs. Öreganyád berakták dunnákkó, ott gubbasztott Öregapád öccsivē, mer ammég kisgyerëk vót, monta, hogy így mënt a Szencsalád is Ëggyiptom főggyire a Jézuskávó. Jaj, mi lëhet otthon! Hát a álotokot ugyi átvittík a szomszídba, rokonságbo, ha a parancs hagyott rá időt, vagy gondoskottak rúla azok, de há assë lëhetëtt tunyi, hogy marad-ë valaki a faluba! Akkor gyütt a kivagonérozás, két szánkón vótunk, ē nem felejtëm, mer akkora hó vót, máshogy nem lëhetëtt mënnyi. Ezëk a nímët embërëk, fijatal legínyëk vótak, azok má ott dógoztak, azok vittek bennünköt a nagy hóba. De azok minha le lëttek vóna forázvo, mer há kípzēhetëd, azoknak mindënüköt ēvëttík. Még csúfabbá tëttík őköt, mind mivelünk. Nincstelennyé. Mer mink még valami írtíkeinkët magunkkā vihettünk. Nëkik ott köllött hannyi mindënt. A nímëtëkkē igën csúnyán kiizétek ezëk a cseszlovákok. Hát a Beneselftársék. S akkor mindënt vittek Havlicskúbródbú oda, mittomén, tizënöt, húsz kilamétërt visszafelé, Jilava felé. Gyüttünk, a prágoji úton hoztak bennünköt, értëd. Dilután elindútunk, éfére írtünk oda. De a út igën rossz vót, horta a hovat, söpörte a szél. A út közepirű lehorta, a szánkónak mëg a szílinn köllött mënnyi, hogy csússzon, mer a közepinn megfeneklëtt. Szírű meg fák vótak. Akkor itt akatt ē a kasznyi, ott akatt ē, fele cuccunk tönkremënt, mire vígigírtünk, értëd. Kétmétërës hó vót, há ugyi a hëgyes táj, összefújta, behordva mindën. Ëccërcsak főforgott a szánkó. Kiszabadútak a tyúkok, nyerítëttek a libák, összetörtek a ládák ugyi. Mindënféle tő, mëg cérnák, mëg istentuggya mi, mind a hóba. Öregapád üvegcséji, amibe a gyógyírt tartotta, mind ripityáro törtek, fekete vót tűlük a hó. De hát íjjē vót, csak olyan hódvilág vót, hát csak a szërëncse segítëtt megtalányi, vagy assë. Öregapádnok má ēfattak a újjai, akkor aszonta. Mér nem hātam inkább meg. Ez igaz vót. Akkor odaírtünk íjjē, ahova vittek, abba a nímët házbo, avvót a szërëncse, vót ott mindën. Úgy ki vót ípűve, hogy a folyasón ki lëhetëtt mënnyi a ólakho. A disznókho. Ott vót olyan rakott sporhëlt, abba be vót gyújtva, olyan kis helysíg vót, mind a kamara, ott szoktak főznyi a disznóknak, meg ilyesmi. Oda vót begyújtva, ott rakták meg a trózsokokot, mëg mindën, ott aluttak akkor íjjē. Hát kivótak, mind a kutya. Bizony, vízkërësztre szórtak szítt bennünköt. Csak Öregapád báttyo nem vót velünk. Ārú assë lëhetëtt tunnyi, hogy íll-ë, vagy hāll. Fokságbo vót a ruszkikná, ēvittík, min leventét. No másnap mënnyi köllött dógoznyi. Hát az vót olyan nígyszáz darab tehény biztos. Abba vótak borjúk, mëg mindën. Mindën nap köllött mënnyi azokot ëtetnyi. Rëggē háromkor. Öregapád apjávó járt ki oda, de há ott vót még velük a Lúdas, ais odakerűt, há az má tudott valamit csehű, mer vót katuna a előző világbo, ő tolmácsót, nem tuttunk mink sëmmit szlovákú. Jó, hát a embër ëgykét szót megtanút. S akkor mindën rëggē mënnyi köllött ëtetnyi. Amikor visszagyüttek, megrëggeliztek, oszt köllött mënnyi vissza, kíszíttenyi a takarmánt estére, mëg másnap rëggēre. Mer ott olyan hossszú ípületëk vótak, ott má akkor masináztok. Úgy mondom. Oda vót behordva a izé, olyan nagy pajták vótak, tudod. S akkor a istállók tetejibe be vót fújva a szóma, ahogy szëcskázták, fújták be, s aztot mindig át köllött hánnyi, vót olyan keverő, amibe kíszítëttünk a takarmánt, ëtetnyi, s oda be vót hordva, s ottan lehántuk, s akkor azt bekevertük, hoztak ilyen prëszlingët, mëg ilyen dógot, ami mëgin vót nëkik ott izéve. Ez vót a egísz dógunk mindíg. S Öregapád horta ki a ganajt, talicskávó a összesset. Apám ëtetëtt, én mëg ganajoztam. Akkor vótak bikák, akkor köllött ugratnyi a parasztoknak is, akik gyüttek oda. Hát ëgy-két koronát mindig attak azér. Oszt spórótunk. A Lúdas a lovakná vót. Hát így osztán nagysokáro sikerűt a útravalót összeszëdëgetnyi, a Lúdas szërzëtt autót, így lëhetëtt vígű valahogy megszöknyi. De hát a lényegët majd ēfelejtëttem, látod, te gyerëk, megöregëttünk, má mindënt összekeverünk. Mer hiszën nem így mënt ez, mind a karikacsapás, mind ahugyann ēmeséllëm! Mer bizony Öregapád olyan sipitnya gyerëk vót, nem tudott ám dógoznyi. Harmadnap belázosodott, úgy átfagyott abba a nagy télbe, újjaji mind ēfattak a hóba! Nagy vót bizony a ijedelëm, hogy a Öregapád rámëgy a dëportácijóra. Hogy Cseországbo is lëssz sír, nemcsak Maradon. Akkor bizony ez a két nímët lány sëgítëtt, akik a disznókná vótak. Azok talátok a palláson valami füvekët, virágokot, mer há orvos nem vót, ott szárottak azok nyártú, nem vót má aki betakaríccsa ikët. Ëggyik vót a Marija, másik mëg a Bëtka. Hát ezëk tutták mindën fűrű, fárú, mire ír, mëg mindën, azok osztán kevertík a tëjákot, gyógyították Öregapád, ëggyik vót ammellett, másik a disznókná, cserékëztek, értëd. Aztán ahogy lábodoznyi kezdëtt, ezëktű tanút csehű. Még szótárt is írt! Így tanúta a növínyëk nevejit. Mindëggyik mellé főjegyëzte, amire ír. Borogatták Öregapád mellit, mer bizon tüdőgyulladáso vót, kevertík a szërëkët, értëd, há ha még a palláson nem talátok ölíg füvet, még a szëcskát is átforgatták, hogy talájjonak. Így lábodozott Öregapád a dëportácijóba, gyërtyaszentölőre fölípűt. Oszt mëhetëtt dógoznyi, sëgíttenyi apjánok, értëd. Ezëktű tanút csehű osztán, de há nemigën értëttík ëgymást, mer a Marija is csak nímëtű tutta a füvek nevejit, bizon le köllött rajzónyi, hogy szót ércsenek, értëd. No hát osztán így tētek a napok munkávó a más hasznáér a szökísig. De ammá ëggy másik törtínet. Látod, gyerëk, hát úgy mëntünk, min mámo a mënekűttek a embërcsempészëkkē. Mer mënekűttek, üldözöttek vótunk a két nímët lánkávó ëggyütt. Csak ëgymásro számíthattunk. De Krisztusurunk monta. Üldözött vótam és mënekítëttetëk. Mënekűtt vótam és befogattatok. Éhes vótam, ënnëm attatok, szomjas vótam, itattatok, beteg vótam, gyógyítottatok. Ezt bizony csak a sënkiembërfija móhassa ē. Mer bizony a elesëttet csak a elesëtt segítti. Úgyhogy Úrnapjáro írtünk haza. Három faluba kísírtëttük a prosëcijót. Örömünnep vót. Talán bizony maga a Márjotrëbën gyógyította Öregapádot, mer ais Marija vót. Kituggya, nevit nem kérdëzte! Talánn ezëk is átmëntek osztán Nímëtországbo, értëd. Bizon, szent asszony vót a Márjotrëbën, gyógyította a elesëttekët. Üldözött vót ais, mind Öregapádék. Hát ha a füvek ëvangéljomát meg nem írja, bizony ēfelejtëtte vóna a maradi níp a füvek erejit, amikët még a rígi világbo meséztek a Öregëk. Mer āra má csak Öregapád emlíkëzëtt. Avvót a istrázso, a Márjotrëbën mëg a baktër, értëd. Mer ēfelejtëtte má a níp a dëportácijókot is. Hát ezt mámo má hinnyi së lëhet. Nem hiszik a füvek erejit së. Pedig jó, ha tudod őköt, mer gyerëk, mer bizon nëaggyisten, visszagyühet még a bőröndös világ, értëd.