Vincze Dániel: Janus Pannonius, II. Pál pápa és a 17. századi Anglia (tanulmány)

Bár a 17. századi angol irodalom- és sajtótörténet nem szűkölködik magyar vonatkozású részletekben, a kutatás napjainkig elsősorban a magyarországi eseményekkel és szereplőikkel kapcsolatos sajtóvisszhangra, valamint a szigetország egyetemeit látogató peregrinusok vizsgálatára koncentrálódott. Zrínyi Miklós, Thököly Imre vagy a török elleni visszafoglaló háborúk tengeren túli hírén kívül azonban a korszak nyomtatványai irodalomtörténeti szempontból is számtalan értékes mozzanatot rejthetnek még. Írásomban arra teszek kísérletet, hogy tovább gazdagítsam Janus Pannonius munkásságának 17. századi utóéletére vonatkozó ismereteinket. Egy olyan széles körben ismert poéta esetében, akinek szerzeményei még Kolumbusz Kristóf fiának sevillai gyűjteményében is megtalálhatóak,1 szinte természetesnek vehető, hogy költeményeit az utókor épp aktuális igénye, ízlése szerint újból és újból felfedezi. Janus – térben és időben elszórt – „reneszánszainak” felderítése még számos adalékkal szolgálhat műveinek további sorsával kapcsolatosan. Bán Imre 1975-ben megjelent, a 18. századra vonatkozó állítását – mi szerint a költő barokk kori „hírneve, tekintélye hanyatlik, említései ritkulnak”2 – is több kiegészítés, korrekció követte még az idő múltával.3 Hasonlóra nyújt példát a kora újkori Anglia is, ahol az olvasók nem csak akkor találkozhattak az újonnan megjelenő nyomtatványok lapjain Janus nevével, ha olyan összefoglaló jellegű, költők életrajzait tartalmazó mű került a kezükbe, mint az 1675-ben kiadott Theatrum Poetarum volt.4

Az a Magyarország felé irányuló nagymértékű kíváncsiság, amivel már Bethlen Gáborral kapcsolatosan is találkozhatunk a csatorna túlpartján,5 nem veszített erejéből a század második felében sem. Az érdeklődés fő okaiként elsősorban az európai hatalmi viszonyokat is nagyban befolyásoló török háborúk, valamint a Wesselényi-féle szervezkedést követő protestánsüldözés nevezhetőek meg. Utóbbi nagyon is aktuálisnak számított a katolikus Franciaország európai túlsúlya és egy esetleges pápista-restauráció miatt rettegő angol tömegek számára.6 Ennek a „hagyományos” protestáns együttérzésnek a jegyében jelenhettek meg angol nyelvű munkák az 1670-es években a Magyarországról elüldözött prédikátorokról,7 és válhatott nagy érdeklődést kiváltó személlyé az abszolutista kormányzat egyházi és világi politikája ellen fegyvert fogó Thököly Imre.8

A katolicizmus térnyerésével szembeni fokozott aggodalom a korszak kiadványain is nyomot hagyott, mely érződik többek között Henry Foulis teológus9 1671-ben napvilágot látott munkáján is. A pápistaellenes hangulatban született értekezés előszavában a szerző a 15. századi pápaság anyagiasságát, a Rómába irányuló tömeges búcsújárások gyakorlatát ostorozva hozza példaként Janus „De Paulo summo pontificie” című, 247. sz. epigrammáját.10 Foulis foglalkozik II. Pál pápa személyével is, akivel kapcsolatban ismételten a magyar poétát hívja segítségül, hogy lesújtó személyes véleményének egy katolikus egyházi méltóság álláspontjával adjon megerősítést. Nem felejti el azt sem megemlíteni, hogy trónra lépésekor a költő még üdvözölte az egyházfőt,11 ám később megváltozott róla alkotott véleménye. Ilyen bevezetést követően kerülnek bemutatásra a II. Pálra íródott 52., 53., 54. sz. epigrammák,12 az utóbbi kivételével angol nyelvű fordítás kíséretében.13

Foulis művét bő egy évtized választja el Janus következő felbukkanásától. Ez alatt a már korábban bemutatott, francia- és katolikusellenes érzelmek tovább erősödtek Angliában. Az 1680-as évek elején az országot egy gyorsan elharapózó hisztéria, az ún. „pápista összeesküvés” vádja majd az abból kiinduló belpolitikai válság uralta.14 Ennek részeként könnyen befolyásolható tömegek vették készpénznek a titokban véres hatalomátvételre készülő jezsuiták és társaik történetét, sőt, a pánik olyan magasra hágott, hogy London utcáin több alkalommal is díszes felvonulás kíséretében égették el a katolikus egyházfőt szimbolizáló bábut.15 Ebben a több évig tartó, felfokozott közhangulatban a parlament nem hosszabbította meg az 1662-től életben lévő sajtótörvényt, számtalan új nyomtatvány, köztük sok periodika megjelenését segítve így elő.16 Mint az ilyen esetben várható, a nyomdát elhagyó kiadványok jelentős része próbálta meg kiszolgálni a katolikus egyháztól rettegő olvasók igényeit, tudatosan építve aktuális félelmeikre, egyben gerjesztve is azokat.

Ekkor állította a propaganda újra szolgálatába Bethlen Gábort17 és fedezte fel Thököly Imrét,18 valamint ekkor válhatott aktuálissá ismét Foulis munkája is, melynek második kiadása Janus verseivel együtt 1681-ben került a könyvesboltok polcaira.19 A pápistaellenes hangulatkeltés a könyvek, pamfletek, vitairatok lapjain kívül az újságok, folyóiratok hasábjain is nagy erővel folyt. A rendszeresen megjelenő sajtótermékek emblematikus képviselője a Henry Care20 publicista által kiadott The Weekly Pacquet of Advice from Rome címre hallgató orgánum volt.

A hetente új számmal jelentkező periodika részben leíró, részben párbeszédes formában támadta a pápaság intézményét, a jezsuita rendet és a katolikusokat, több száz éves történelmi példákat emlegetve fel az egyház vélelmezett káros cselekedeteinek illusztrálására. Az 1682. augusztus 4-i szám bevezetője az erkölcstelen életű, a tanulás ellenségének mondott II. Pál, a szodómiát engedélyező IV. Sixtus, valamint a 16 törvénytelen gyerekkel rendelkező VIII. Ince bemutatását ígérte az olvasóknak. A szerző szerint a nagy nőcsábász hírében álló II. Pál törvénytelen gyermeke jelentős ismertségnek örvendett egykoron, aminek érzékeltetésére „John Pannonius, azon idők püspöke” 52. sz. epigrammáját mellékelte latin és angol nyelven.21

Az egy évtizednyi eltéréssel közreadott költemények angol fordításaival kapcsolatosan felmerül a kérdés, hogy vajon a szerzők saját munkáját kell-e azok mögött sejtenünk, vagy puszta átvételről van szó csupán. Ennek megválaszolásához kevés fogódzót találhatunk a kiadványokban, bár Foulis a három, angolul is megjelenő epigramma esetében hivatkozik Johann Philipp Pareus híres kiadványára, az 1619-ben kiadott Delitiae poetarum Hungaricorum című műre, melyben viszont a kérdéses szerzemények csak latinul szerepelnek.22 Vizsgálódásunk folytatásához érdemes a témával foglalkozó szakirodalom nyomdokai alapján továbbhaladnunk. Az epigrammák történetével kapcsolatosan időrendileg elsőként John Bale23 híres, a pápaság történetét bemutató értekezéséről szükséges szólni, ami – mint azt Ritoókné Szalay Ágnes is megemlíti – többek között angolul is napvilágot látott,24 ám e példányról sem általa, sem Békés Enikő bibliográfiájából több információt nem tudhatunk meg.

Bale művének kiadásaiban ugyanis Janus verseinek sorsa és helye meglehetősen változóan alakult. Jól szemlélteti mindezt a Care és Foulis esetében egyaránt feltűnő 52. számú, II. Pálra írott epigramma is. Ez a vers az első, majd egy évvel később a második megjelenést követően is VIII. Ince pápa bemutatásánál kapott helyet.25 Az 1566-os német nyelvű változatban már II. Pál történeténél szerepeltették, de csak német fordításban;26 míg az angol nyelvű variánsba már bele sem került.27 Henry Care egyébként valószínűsíthetően merített Bale munkáiból, mert lapjának idézett számában az a cím nélküli, „Frigida membra Pii retinet lapis” kezdetű, ismeretlen szerző által jegyzett költemény is megtalálható, amely Bale kiadványainak is gyakori szereplője volt.28

Továbbhaladva a fordítások lehetséges forrásainak vizsgálatával, a következő támpontot a francia Philippe Mornay jelentheti, akinek írását 1612-ben jelentették meg angol nyelven.29 Ebben
a kiadásban Janus két műve, az 52. és az 58. sz. epigrammák találhatóak meg, közülük viszont csak az előbbihez társult anyanyelvű melléklet.30 A szöveghagyománnyal kapcsolatosan hozzá kell tennünk, hogy e költemény latin textusát tekintve teljesen megegyezik Bale, Mornay és Care esetében is, míg Foulis az általa is hivatkozott Pareus-féle változatot használja.31 Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a Mornay-féle angol szöveg első sora a Care lapjában megjelent változattal, míg a második Foulis munkájával mutat majdnem teljes egyezést. A Mornay és Foulis művei között eltelt fél évszázad során nincs tudomásunk az 52. sz. epigramma más fordításáról, habár meg kell említenünk, hogy latinul feltűnt még George Salteren 1625-ben Amszterdamban kiadott, angol nyelvű értekezésében is.32

Az, hogy a bemutatott költemények angolul is olvashatóak voltak, teljesen természetesnek vehető ekkoriban, hiszen a szigetországban nemcsak az újságírás, az irodalom, hanem a tudományos művek terén is hosszú ideje már az anyanyelvű publicisztika volt az uralkodó, szemben a kontinensen megfigyelhető gyakorlattal.33 A latin visszaszorulását talán mi sem szemlélteti jobban, mint a század első felében Londonban megfordult utazó, Szepsi Csombor Márton esete, aki hosszas keresgélés után sem talált senkit, akivel „deákul” szót tudott volna érteni.34 Minden bizonnyal ez a jelenség tehető felelőssé azért, hogy ekkoriban a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség területéről érkező peregrinusok is az ókori nyelv tanításával keresték kenyerüket a szigetországban, mi több, Jászberényi P. Pál 1664-ben megjelent angol–latin nyelvtankönyvét hét év alatt négyszer adták ki Angliában.35

Valamelyest elszakadva a vizsgált korszaktól, a fordítások szöveghagyományának szempontjából röviden érdemes még kitérnünk az 52. és 53. sz. epigrammák egy későbbi kiadására is.
Ezek Pierre Bayle36 francia filozófus 1737-ben Londonban megjelent munkáiban lelhetőek fel, az ekkor már több évtizede a szigetországban élő francia származású
hugenotta, Pierre des Maizeaux fordításában. Bayle a nevezett költemény forrásaként Mornay munkáját, illetve Johann Zwinger svájci teológus 1685-ben Bázelben megjelenő kiadványát tüntette fel.37

Janus Pannonius műveinek angliai felbukkanásaival kapcsolatosan minden bizonnyal még számtalan lappangó adat vár tudományos feldolgozásra, amelyek segítségével remélhetőleg tovább gazdagodnak még a költő munkásságának egyébként sem csekély mértékű utóéletével kapcsolatos ismereteink. Zárásul álljanak itt a Care és Foulis műveiben megtalálható fordítások, a szövegek teljesebb összehasonlításának érdekében a Bayle és Mornay munkáiban található változatokkal kiegészítve.

Fordítások, időrendben

„De Paul o summ o pontificie ” (Ep. I .52.)
Philippe Mornay, 1612.
„Pope Paule’s a male, Rome need no further triall,
Ha gat a daughter makes it past deniall”
Henry Foulis, 1671., 1681.
„Pope Paul’s a man, Rome, seek no farther tryal,
He gat a Daughter makes it past denial”


1 Csapodi Csaba, A Janus Pannonius szöveghagyomány, Bp., Akadémiai, 1981, 31–34.
2 Bán Imre, Janus Pannonius és a magyar irodalmi hagyomány = Janus Pannonius: Tanulmányok, szerk.
Kardos Tibor, V. Kovács Sándor, Bp., Akadémiai, 1975 (Memoria Saeculorum Hungariae, 2), 502.
3 Szelestei N. László, Adalékok Janus Pannonius 18. századi ismeretéhez = Janus Pannonius és a humanista
irodalmi hagyomány, szerk. Jankovits László, Kecskeméti Gábor, Pécs, JPTE, 1998, 51−61.; Knapp
Éva, Tüskés Gábor, Sedes Musarum. Neolatin irodalom, tudománytörténet és irodalomelmélet a kora
újkori Magyarországon, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2009 (Csokonai Könyvtár, 44) 51–94.;
Imre Mihály, Magyar humanista költők emlékezete XVIII. századi prédikációs irodalmunkban, ItK, 1985,
485–497.
4 Edward Phillips, Theatrum Poetarum or a Compleat Collection of the Poets, Especially The most Eminent,
of all Ages, London, 1675, 82. Vincze Dániel

5 Gömöri György, Bethlen Gábor a korabeli angol nyomtatványokban és szépirodalomban, ItK, 98(1994),
52–61.; Vincze Dániel, Bethlen Gábor és az első angol újságok, Fons, 17(2010), 1.sz., 59–111.
6 Borus György, Az 1673-as fordulat Angliában: a dicsőséges forradalom előfeltétele, Aetas, 23(2008), 2.sz.,
5–18.
7 Köpeczi Béla, „Magyarország a kereszténység ellensége”: A Thököly-felkelés az európai közvéleményben,
Bp., Akadémiai, 1976, 118–130.
8 Kropf Lajos, Az angol Thökölisták, Századok, 40(1905), 2. sz., 137–143.; Németh S. Katalin, Angol jóslat
Thököly királyságáról, ItK, 95(1991), 2. sz., 182–184.
9 Henry Foulis (1638–1669) Oxfordban és Cambridge-ben tanult teológiát, 1667-től haláláig az oxfordi
Lincoln College rektorhelyettese volt.
10 Henry Foulis, The History of Romish Treasons & Usurpations, London, 1671. Preface, o.n. Az epigrammák
számozásakor a Teleki Sámuel által használt azonosításra kívánok támaszkodni, követve a szakirodalmi
gyakorlatot. Iani Pannonii. Poemata quae uspiam reperiri potuerunt omnia, pars I. [ed. Samuel Teleki,
Alexander Kovásznai], Traiecti ad Rhenum, 1784, 567. A hivatkozott munka egyébként a V. Kovács
Sándor szerkesztésében megjelent összegző kötetben a 172. számot viseli. Janus Pannonius összes munkái
= Jani Pannonii opera omnia, szerk. V. Kovács Sándor, Bp., Tankönyvkiadó, 1987, 77.
11 Foulis munkájában Johann Philipp Pareus (1576–1648) Delitiae Poetarum Hungaricorum című
kiadványának 250. oldalára hivatkozik, ahol Janus De Paulo Summo Pontifice címre hallgató, II. Pált
üdvözlő 264. sz. (V. Kovács, i.m., 390. sz.) epigrammája található. Ioh. Philippo Pareo, Delitiae Poetarum
Hungaricorum, Francofurti, 1619, 250.
12 Ezen költemények V. Kovács Sándornál a 391., 392., 393. számú művekként szerepelnek. V. Kovács, i.m.,
166.
13 Foulis, i.m., 327–328. Az epigrammák korai kiadásaival és keletkezésével kapcsolatosan lásd: Ritoókné
Szalay Ágnes, Janus Pannonius és II. Pál pápa = „Nem sűlyed az emberiség”: Album amicorum Szörényi
László LX. születésnapjára, főszerk. Jankovics József, Bp., MTA Irodalomtudományi Intézet, 2007,
237–250.; Uő, II. Pál pápa és a gyalázkodó Janus-versek = Kutak. Tanulmányok a XV.–XVI. századi
magyarországi művelődés köréből, szerk. Ritoókné Szalay Ágnes, Bp., Balassi, 2012 (Humanizmus és
reformáció, 33) 107–120.; Borsa Gedeon, Janus Pannonius epigrammáinak legelső kiadása, ItK, 95(1991),
4. sz., 417–427.; Monok István, Hungary and Transylvania and the European Publishing Centres in
the Sixteenth Century: the Cases of Paris, Basel and Venice = A Divided Hungary in Europe: Exchanges,
Networks and Representations, 1541–1699. szerk. Gábor Almási, VOL. I., Newcastle-upon-Tyne,
Cambridge Scholars Publishing, 2014, 242–243. Monok István írásában tévesen V. Pál pápa szerepel az
52. epigramma címzettjeként. V. Pál csak 1605-től töltötte be a katolikus egyházfő tisztségét.

14 Borus György, A pápista összeesküvés és a kizárási válság Angliában, 1678–81., Aetas,
24(2009), 4. sz., 5–19.; Szántó György Tibor, Anglikán reformáció, angol forradalom, Bp.,
2000, 378–392.; John P. Kenyon, The Popish Plot, London, 2000.; John Pollock, The
Popish Plot: A Study in History of the Reign of Charles II., London, 1903.
15 Sheila Williams, The Pope-burning Processions of 1679, 1680 and 1681, Journal of the
Warburg and Courtauld Institutes, 21(1958), 1–2. sz., 104–118.; O.W. Furley, The Pope-
Burning Processions of the Late Seventeenth Century, History, 44(1959), 16–23.
16 Timothy Crist, Government Control of the Press after the Expiration of the Printing Act
in 1679., Publishing History, 5(1979), 49–77.; J. Walker, The Censorship of the Press
during the Reign of Charles II., History, 35(1950), 218–238.; Joad Raymond, Pamphlets and
Pamphleteering in Early Modern Britain, Cambridge, 2003, 164., 337–340.; John Childs,
The Sales of Government Gazettes during the Exclusion Crisis, 1678–81., The English
Historical Review, 102(1987), 103–106.
17 Gömöri, i.m., 60.
18 Humberto Garcia, A Hungarian Revolution in Restoration England: Henry Stubbe, Radical
Islam, and the Rye House Plot, The Eighteenth Century, 51(2010), 1–2.sz., 1–25.
19 Henry Foulis, The History of Romish Treasons & Usurpations, Second Edition, London,
1681. A 247. sz. epigramma az oldalszám nélküli előszóban kap helyet, míg az 52., 53., 54.
számúak a 327–328. oldalakon találhatóak.

20 Henry Care (1646–1688). Életére nézve lásd: Lois G. Schwoerer, The Ingenious Mr. Henry Care, Restoration
Publicist, London, 2001.
21 A kiadvány fennállása során változó címmel ellátva látott napvilágot. A kérdéses szám megjelenésekor
a periodika mint a „The History of Popery, or, Pacquet of Advice from Rome” jelent meg. A vonatkozó rész
helye: Vol. IV., 1682. augusztus 4., Nr. 33.
22 Az 53. sz. epigramma egy verssorával valamelyest más változatban találkozhatunk, mint a forrásaként
megjelölt műben. Foulis kiadásában a „Sanctum non possum, sed patrem dicere possum”, míg Pareus
munkájában a „Sanctum non possum, patrem te dicere possum” szerepel. Pareo, i.m., 284. Az 54. sz. (V.
Kovács, i.m., 393. sz.) epigrammához viszont Foulis nem mellékelt fordítást, sem hivatkozást. E munkát
minden bizonnyal más forrásból vehette az angol szerző, mert az nem szerepel Pareus kiadványában.
23 John Bale, (1495–1563) az írországi Ossory (Osraige) egyházmegyéjének püspöke.
24 Ritoókné, Janus Pannonius…, 239.
25 Ioannes Baleus, Acta Romanorum pontificum, Basileae, 1558, 354.; Ua. S.l., 1559, 454.
26 Joannem Baleum, Bepstliche Geschichte, S.l., 1566, 656.
27 Az 58. sz. (V. Kovács, i.m., 395.sz.) epigramma két sora viszont mindkét nyelven megtalálható benne.
John Bale, The Pageant of Popes, London, 1574, Fol. 57. Ezen angol kiadás adatai sem Ritoókné idézett
munkájában, sem Békés Enikő bibliográfiájában a cikk megszületésekor még nem szerepeltek. http://www.
januspannonius.hu/html/jp_bibliografia.htm Letöltés ideje: 2016. 12. 30.
28 Baleus, i.m., 335.; Ua., 1559, 435., Bale, i.m., Fol. 165.; Ioanne Baleo, Scriptorum illustrium maioris
Brytannie, Basileae, 1557, 601.
29 Békés Enikő átfogó bibliográfiájában csak az 58. sz. epigramma helyét jelöli meg műben, pedig abban
szerepel az 52. sz. is. http://www.januspannonius.hu/html/jp_bibliografia.htm Letöltés ideje: 2016. 12. 30.
Ritoókné Szalay Ágnes ellenben már helyesen adja meg a két epigramma helyét, ám csak az 1611-es, francia
nyelvű kiadásra vonatkozóan szolgáltat adatot. Ritoókné, Janus Pannonius… i.m., 239. A franciául 1611-
ben és 1612-ben is megjelenő munkák általam vizsgált példányaiban az említett epigrammák latin nyelven
szerepeltek. Philippe Mornay, Le Mystere D’Iniquite, Salmuri, 1611, 164., 544.; Ua., Geneve, 1612, 359.,
1215.
30 Philip Morney, The Mysterie of Iniquitie, London, 1612, 169., 591.
31 A különbség az epigramma második sorában található. Care esetében „Filia quam genuit, sat docet esse
Marem” míg Foulisnál „Filia quem similis te docet esse marem” olvasható.
32 George Salteren, Sacrae heptades, or Seaven Problems Concerning Antichrist, Amsterdam, 1625, 94.
33 S. H. Steinberg, Anyanyelvű nyomtatás = A könyves kultúra. XIV–XVII. század I., szerk. Monok István,
Szabó Enéh, Szeged, Scriptum, 1992, 184–189.
34 Szepsi Csombor Márton, Europica Varietas, kiad. Szeremlei László, S.l. [Kolozsvár], 1943, 104.
35 Gömöri György, Latint oktatni Londinumban, Európai utas, 2000, 1. sz., 67–68.
36 Pierre Bayle (1647–1706) francia filozófus, valláskritikus.
37 The Dictionary Historical and Critical of Mr. Peter Bayle, Second Edition.
Vol. IV., London, 1737, 510.; Johanne Zvingero, Tractatus Historico-
Theologicus de Festo Corporis Christi, Basiliae, 1685. 132.