Napló

Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Közép-keresztje (polgári fokozat) kitüntetést  adományozta nemzetközileg is nagyra becsült irodalmi munkássága elismeréseként Esterházy Péter és Nádas Péter Kossuth-díjas íróknak. 

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából Hiller István oktatási és kulturális miniszter a nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adta át dr. Angyalosi Gergelynek, az irodalomtudomány kandidátusának, irodalomtörténésznek, kritikusnak, Báron György Balázs Béla-díjas filmesztétának, a Magyar Rádió vezető szerkesztőjének, Kepets Andrásnak, az Ulpius-ház Könyvkiadó vezetőjének, Koltai Tamás Jászai Mari-díjas színikritikusnak, dr. Sipos Lajosnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanárának, az irodalomtudomány kandidátusának.
Varró Dániel József Attila-díjas költő a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át.
 
Tisztelgés Fábry Zoltán emléke előtt
Augusztus 10-én, Fábry Zoltán 110. születésnapjára emlékeztek Stószon,  a helybeliek és a környékbeliek, Kassáról és Szepsiből. Az emlékezést jelenlétével megtisztelte Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Zdenko Trebuľa, Kassa megye főnöke. Részt vett az ünnepségen Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke is.
Az emlékház előtt tartott beszédében Szili Katalin kiemelte, Fábry azon kevesek egyike volt, aki „mindig felemelte a szavát az embertelenséggel, törvénytelenséggel, elűzetéssel szemben, és felemelte hangját az emberért.”A temetőben Kalász Márton és Dobos László idézte meg Fábry Zoltán küzdelmes életét. Az ünneplők megtekintették a Fábry-házat is, és meggyőződhettek róla,, hogy az emlékház felújításra szorul. A gondolat eddig sajnálatosan elkerülte az örökös, a Csemadok Országos Tanácsa, de az MKP figyelmét is. Szli Katalin és Zdenko Trebuľa ígéretet tett az anyagi támogatásra, a Fábry Zoltán szülőháza háza felújítása érdekében.

Díjátadás a Pozsonyi Casinóban
Előadásra és emlékdíjak átadására került sor július 5-én  a Pozsonyi Casinóban. Bakay Kornél, régész, megemlékezett  az 1100 évvel ezelőtti győzelmes pozsonyi csatáról, amikor Árpád fejedelem csapatai győzelmes csatát vívtak a pozsonyi vár alatt (907. július 4-én) a bajorok ellen. A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnöke, dr. Gubcsi Lajos ebből az alkalomból emlékdíjakat adott át hazai és magyarországi személyiségeknek. Árpád Fejedelem Emlékdíjjal Turczel Lajos személyében hazai pedagógusainkat, valamint Dobos László írót, Erdélyi Géza református püspököt és  Szörényi Levente zeneszerzőt tisztelték meg. Kodály Zoltán Emlékdíjat kapott Méry Margit, néprajzkutató, Bartók Béla Emlékdíjjal pedig Szvorák Katalin népdalénekest tüntették  ki.

Meghalt Ingmar Bergman
Ingmar Bergman svéd filmrendezőt 89 éves korában a svédországi, balti-tengeri Farö szigetén lévő otthonában érte a halál. A művész, aki színházi és operarendezőként is letette névjegyét, már 1945-től készített filmeket, de csak 1956-ban, A hetedik pecsét című alkotásával vált világhírűvé.

Meghalt a Petőfi-összes kínai fordítója
Hszing Van-seng fordításában a 90-es évek végén, összesen hat kötetben, 2628 oldalon jelent meg Petőfi Sándor összes költeménye – kínaiul. Az 1930-ban született fordító, aki egész életét Petőfi munkásságának, illetve kínai népszerűsítésének szentelte, július eljén elhunyt. Az elmúlt hónapban töltötte be 77. életévét Hszing Van-seng, akinek köszönhetően a kínai az egyetlen nyelv – a magyaron kívül –, amelyen megjelent Petőfi Sándor összes költeménye.
 
Ki dönt majd a Nobel-díjról?
Július 26-án, 79 éves korában elhunyt Lars Forssell svéd költő, a 18 tagú Svéd Akadémia tagja. Mivel az irodalmi Nobel-díj kihirdetése októberben lesz, elkezdődtek a találgatások: vajon kijelölnek-e addig a helyére valakit, vagy üresen marad a 4-es számú szék október végéig?

Meghalt Michelangelo Antonioni
Az 1912-ben született Antonioni olyan nagy jelentőségű, stílusteremtő filmek alkotója, mint a Vörös sivatag, a Nagyítás, a Zabriskie Point, vagy az Egy nő azonosítása. Harminc évesen forgatta első alkotását, A Pó népe (Gente del Po) című dokumentumfilmet, amelyet a neorealizmus egyik előfutárának tekintenek. Első önálló játékfilmjét 1950-ben készítette el. Antonioni 1955-ben forgatott alkotásával, A barátnőkkel vált igazán ismertté a filmvilágban. Antonionit a filmnyelv nagy megújítói között tartják számon. A kaland című filmje 1960-as cannes-i díszbemutatója botrányba fulladt.         

Elhunyt Lakatos Menyhért író
Életének 81 évében, hosszan tartó betegség után 2007. augusztus 21-én elhunyt Lakatos Menyhért író. Lakatos Menyhért Vésztőn született 1926 április 11-én. 1954-ben a nagykőrösi népi kollégium általános mérnöki szakán végzett és a szeghalmi járási tanács igazgatási osztályvezetője lett. 1969-től 1975-ig a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai kutatócsoportjának ciganológiai munkatársa. 1973-tól szabadfoglalkozású író.
Első, nagyobb lélegzetű művével, a Füstös képek című önéletrajzi ihletésű regényével 1975-ben jelentkezett. A kötet nyomán az író azonnal országos ismertségre tett szert. Miután a regényt mintegy 30 országban is kiadták, Lakatos Menyhért nemzetközi hírnevet is szerzett magának. Írói munkásságáért 1976-ban és 1993-ban József Attila-díjjal, 1976-ban Füst Milán- díjjal, 1991-ben a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjével, 1999-ben Babér-koszorúval, 2000-ben az Országos Cigány Önkormányzat életműdíjával tüntették ki.